Karen
Azt hittem, hogy több időnk lesz pihenni, és élvezni a nyugalmat, de karácsony első napján kaptuk az hírt, hogy a CIA újabb infót szerzett. Emiatt nagy valószínűséggel le tudunk majd kapcsolni egy újabb adag drogszállítmányt. Újra borsot törhetünk apám orra alá.
Most azonban nem csak ketten megyünk, hanem a többiekkel. Azt hiszem mindenki… Vagyis Carter kivételével mindenki.
A nappaliban már a cipőmet húztam, amikor kivágódott a bejárati ajtó, és a lány szinte dudorászva lépett be rajta. Jókedvűnek tűnt. Sokkal jobb színben volt, mint tegnap.
- Szia, Carter! – köszöntem jobb híján. Ha akartam volna, akkor sem lett volna lehetőségem elrejteni az asztalra helyezett gépfegyvert.
- Mi folyik itt? – csúszott ki a lány száján a kérdés. Egy rendes válaszon gondolkoztam, amikor megjelent Jay a lépcső felől, és túlságosan lerítt róla, hogy nem csajozni indul az este. Ahogy megpillantotta a lányt, a száját is nyitva felejtette egy pillanatra, majd nem túl okosan ennyit nyögött ki:
- Szia, Carter! Azt hittem ma otthon leszel.
- Istenem! De hülye vagy! – csaptam magam homlokon hirtelen. Carter a meglepettségtől hápogott, mint egy kacsa. Összenéztem a férfivel, de tanácstalanságunkban a készülődést folytattuk. Szorított minket az idő.
- Hol van az apám? – tette fel komolyan a kérdést.
- Fogalmam sincs – ráztam meg a fejemet, de ebben a pillanatban jelent meg Max. Vesztére szerintem. Carter szemei villámot szórtak, és pár lépésből az apja előtt termett.
- Mi a fene folyik itt, apa? – tette fel bosszúsan a kérdést. Szerintem teljesen jogos volt a viselkedése.
- Semmi! – felelte Max lazán, aztán kikerülte a lányát. – 15 percünk van!
- Apa nézz rám! – csattant fel a lány. Nem viselte jól a hazugságot, és azt hogy Max keresztülnézett rajta. Nem hibáztatom.
- Igen, Kicsim?
- Mi történik, itt? Mindenki felszerelésben… Fegyverrel!
- Dolgunk van – felelte teljesen nyugodtan Max, mire Jay felhorkantott. Szívem szerint hozzá vágtam volna valamit. Annyira idióta néha… Amikor kellene, akkor nem tud komoly lenni.
- Apa! Most megint parkoló pályára teszel? – Carter hangja már-már hisztérikusnak tűnt. Dühös volt az apjára, és a világra. – Azért titkolsz el mindent, mert nem akarok dolgozni? Értsd meg! Nem akarok visszamenni a csapathoz, és nem is fogok!
- Ennek semmi köze sincs ehhez – válaszolta a pillantását kerülve Max.
- Akkor add meg az esélyt, hogy veletek menjek! – vált egy fokkal nyugodtabbá Carter hangja, és meglepetésünkre Max lassan bólintott.
A fiatalabb Porterrel egyszerre döbbentünk le. Személy szerint nem is mondanám jó ötletnek, hogy velünk jön a lány. De megfogadtam, hogy inkább nem szólok egy szót sem.
A fülemből kihúztam a rádiót, hiszen nem tudtam koncentrálni a Porter fiúk állandó hisztijétől. Mind a ketten állandóan morogtak valamin. A legnagyobb oka a hisztijüknek az Carter jelenléte. Nem tartották jó ötletnek, hogy velünk tartott a lány, hiszen kiszámíthatatlan a viselkedése az utóbbi időben.
Én viszont nem tudtam tőlük gondolkozni. Figyelni.
- Idióták vagytok már megint – zsörtölődtem magamban, miközben az egyik saroknál lapultam. Talán én voltam a legközelebb ahhoz, hogy bejussak a raktár helységbe. Azonban a fennálló helyzet miatt inkább nem tudattam senkivel.
A hátsó ajtót lassan nyitottam ki, de így is megnyikordult. Szívem szerint káromkodtam volna, de egy picsa rögtön orrba is vágott.
- Megmondta Cross, hogy valaki itt is próbálkozni fog – trillázta nekem, miközben arra összpontosítottam, hogy ne lássak kettőt belőle. Hófehér bőréhez nem igen passzolt a fekete haja. Emellett karikás szemei bizonyították, hogy nem csak őrzi a narkót, hanem fogyasztja is.
- Hülye picsa! – szitkozódtam magam elé. Hallottam a harsány kacagását, de tudtam, hogy így elkaphatom ebben a pillanatban. Megráztam a fejemet, így egy kicsit tisztábban láttam. Sajgott, talán még vérzett is az orrom, de nem érdekelt. Megtöröltem az orromat.
- Kicsinállak te hülye liba! – trilláztam, mire ő csak kacagott rajtam. Nem érdekelt, hogy mi lesz a következménye annak, amit tenni fogok, de neki lódultam és mire észbe kapott volna, lefejeltem. Nem mondom, hogy ez volt életem legjobb ötlete, de jobb híján ehhez tudtam folyamodni. Szidta a felmenőimet, mire én csak elmosolyodtam.
- Akkor add át a főnöködnek ezeket a jó kívánságokat! – jegyeztem meg, amire eltátotta a száját.
- Te vagy Hopkins lánya?
- Teljes nagyságban – biccentettem kimérten, de magam sem tudtam, hogy miért fecsegtem ezzel a szajhával. – Gyere! Játszunk egy kicsit.
- Vanessa azt mondta, hogy nem bánthatunk – rázta meg a fejét rémülten. Tehát félt az idősebb Horan nőtől?
- És te hallgatsz ilyen ócska libákra? – hergeltem tovább. Tudtam, hogy nem igazán figyelt rám. Idegesen rángatózott. Ökölbe szorítottam a kezemet, és próbáltam a megfelelő pillanatot kivárni. De ahhoz el kellett vonnom a figyelmét.
- Fogd be a szád! – ripakodott rám.
- Csak kihasznál. Feláldoz téged és a társaidat is, amíg ő a patkánylyukban bujkál a főnököddel, meg Crosszal.
- Nem tudsz te semmit, ribanc!
- De ismerem az olyan patkányokat, mint ők. Amúgy is… Apám lánya vagyok – rántottam meg a vállamat, és tudtam, hogy eléggé felidegesítettem.
- Kussolj! – ordított rám. Azzal a lendülettel nekem akart esni. Jamestől tanult mozdulatokkal ütöttem meg a nyakánál, ami miatt hirtelen nem kapott levegőt. A torkához kapott az egyik kezével, így a másikat simán elkaptam. Elrángattam a gázcsövekhez, és egy laza mozdulattal oda tudtam bilincselni. Még vergődött, amikor elkaptam a szabad csuklóját. Erőteljesen feszítettem, ami miatt visítani kezdett.
- Hol van a cucc?
- Nincs nálam a cucc! – védekezett azonnal.
- Nem az érdekel, te liba! Az érdekel, ami Hopkins tulajdona! Hol van? – vicsorogtam. Megint feszítettem a csuklóján, de legnagyobb meglepetésemre most kacagni kezdett a nő. – Mi ilyen vicces, ribanc?
- Az, hogy átvágtunk benneteket – viháncolt, mint valami kis csitri. – Átbasztunk benneteket a palánkon.
- Mi van? – bukott ki belőlem nem túl értelmesen. – Miről pofázol?
- Cross tudta, hogy idejöttök. Átvágtunk benneteket. Minden Cross ötlete volt – vihogott, ám azzal a lendülettel orrba vágtam…
Nem igazán tudtam, hogy mi történt a többiekkel, így akkor ért a legnagyobb meglepetés, amikor megtaláltam őket. A döbbent arckifejezéseket nem tudtam mire vélni. Rémült pillantásokkal néztek rám. Jay a földről tápászkodott fel, miközben Carter keze tocsogott a vértől, és egy holttest hevert a lába előtt.
- Mi a fene történt itt? – fakadtam ki.
- Nem fontos. Csak megmentettem Jayt – húzta meg a vállát a lány. A kezét törölgette a pulcsijába olyan lazán, mintha az időjárásról beszélt volna pár másodperccel korábban. Jay a legnagyobb meglepetésemre meg sem nyikkant.
- Ez egy átverés – jelentettem ki. Reméltem, hogy ezzel kizökkenthetek mindenkit a gondolatából.
- Ti hogy lehettek ennyire nyugodtak? – csattant fel Max. Látszott, hogy iszonyú dühös a történtek miatt.
- Apa… – forgatta a szemeit Carter, miközben átlépett a hullán. Kezet nyújtott Jaynek, hogy felsegítse. Egy pillanatig habozott a férfi, majd elfogadta a gesztust.
- Max, ne itt beszéljük ezt meg! – szólalt meg James, ahogy mellém lépett.
- Igaza van! El kell tűnnünk. Innen a CIA átveszi a terepet, és eltakarít utánunk – bólintottam. Ez volt az okos döntés. A lakás falain belül, pedig meg lehet vitatni a történteket.
Láttam, ahogy az idősebb Horan elgondolkozott a szavaimon, majd lassan bólintott. El kellett innen tűnnünk azonnal…
Ahogy haza értünk a Horan villába jobb híján azonnal leléptem a szobámba, hiszen nem akartam szem- és fültanúja lenni Carter felelősség vonására. Tudtam, hogy ez elkerülhetetlen dolog. Előbb vagy utóbb megtörtént volna. Csak ami megrémítheti a társaságot, hogy abban a pillanatban és utána se érzett megbánást… és már nem is fog.
Lassan vetkőztem le, és indultam el a fürdőszobába. Fáradtnak, és koszosnak éreztem magamat és tudtam, hogy nem igazán tévedek. Ahogy a tükörbe néztem, meg is bizonyosodtam arról, hogy nem tévedtem.
- Büdös szajha! – nyögtem fel. Jobban szemügyre vettem az arcomat. – Ha monoklim lesz, akkor visszamegyek és kitekerem a narkós nyakad!
Ha Jay ezt hallaná, akkor jót szórakozna rajtam. Bár jelenleg tudtam, hogy jobban el van foglalva azzal, ami Carterrel történt.
Beálltam a kellemes meleg víz alá, de erőm nem volt megmozdulni. Csak folyattam magamra, miközben lehunytam a szemeimet. Próbáltam elterelni a gondolataimat. Nem akartam ma azon agyalni, hogy mi történt… Nyugalmat akartam és békét.
Magamra csavartam a törölközőmet, miután elzártam a vizet. Kiléptem a puha lábtörlőre és hatalmasat sóhajtottam. A hirtelen mozdulattól megszédültem, és el kellett számolnom tízig, hogy a fürdőszoba megálljon a helyén.
- Egy kávéval kevesebbet kellett volna inni – nyögtem fel. Valami kiabálás félét hallottam a folyosó felöl, de nem tudtam vele foglalkozni, hiszen a gyomrom bukfencet vetett. A csekély tartalmától is megváltam. Fejemet csóválva léptem a csaphoz, és megmostam az arcomat. Szörnyen festettem… Iszonyatosan. Talán jobb lesz, ha alszom egyet. Vagy inkább jó sokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése