Carter
Mióta hazaértünk Londonba, ismételten problémáim akadtak az alvással. Próbáltam Karen tanácsait megfogadni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A rummal édesített kakaómat kortyolgattam, és az ablakon át bámultam a főváros éjszakai sziluettjét. Szerettem ezt a várost, az embereket, a rohanást, de még az időjárást is. Imádtam az éjszakai csendet és nyugalmat. Ha nem tudtam aludni, órákig képes voltam bámulni az épületeket, az utcákat, és az első sorból szoktam végignézni, ahogy a nap erőlködve felkel.
Az utolsó kortyokat ittam ki a kedvenc bögrémből, majd halkan a konyhába sétáltam, hogy a mosogatóba helyezzem a koszos tárgyat. Egyáltalán nem voltam álmos, és nem akartam visszamenni az üres, és rideg szobámba. Idegennek éreztem magam benne.
Jay ajtaja előtt sétáltam el, ami résnyire nyitva maradt. Megtorpantam. Meglöktem az ajtót, ami halk nyikorgással kitárult előttem. A férfi kiterülve feküdt, és halkan szuszogott. Csak egy próbát tettem, de nem reménykedtem abban, hogy ébren van.
- Alszol? – suttogtam a szoba sötétjébe.
- Nem tudsz aludni? – hallatszott a rekedt hangja, amin meglepődtem. Nem igazán vártam, hogy fent lesz. Hiszen az emberek többsége aludni szokott hajnali 3 körül.
- Nem igazán – sóhajtottam fel. – De te aludj csak, én majd…
- Gyere ide! – szakított félbe, és megpaskolta maga mellett az ágyat. Szó nélkül másztam be mellé, a vállára hajtottam a fejemet, miközben ő átkarolt. – Beszélgessünk?
- Ki vagy és mit tettél a barátommal? – pillantottam rá csodálkozva, de ő csak felnevetett.
- Miért lepődtök meg azon, hogy néha tudok jó fiú is lenni? – simított végig az oldalamon.
- Mondjuk ezért – utaltam kuncogva a tevékenységére.
- Hát a beszélgetés helyett nem akartam egyből más lehetőséget említeni – felelte szórakozottan.
- Most arra gondolok, amire gondolsz? – könyököltem fel kíváncsian az ágyon.
- Nem tudom, hogy te mire gondolsz.
- Túl jól ismerlek már – paskoltam meg a karját. Meglepetésemre csak nevetni kezdett. – Jay…
- Most miért?
Tette az ártatlant miközben sunyi mosoly jelent meg az arcán újra. Csak a szemeimet forgattam. Annyira tipikus.
- Nem fogunk ma szexelni – adtam tudtára a gondolataimat. Nem szabad. Nem helyes. Ebből csak baj lenne megint.
- Miért? – ismételte el az előző kérdését. - Segíthetünk azon, hogy kifáradj, és aludj! – húzott vissza maga mellé.
- Nem lenne helyes – motyogtam.
- Mióta érdekel téged az, hogy mi helyes és mi nem? – simított végig az oldalamon. Tehát addig nem nyugszik, míg be nem adom a derekamat. – Sose volt ellenedre. Sőt nem egyszer te csábítottál el.
- Mintha olyan nehéz dolgom lett volna – motyogtam. Ujjaimmal a pólójára rajzoltam láthatatlan köröket. Hallgattam a szuszogását, de nem reagált a megjegyzésemre. Így folytattam. – Most se lenne ellenemre, tudod jól. De nem szabad.
- Oscar miatt?
- Nem. Hisz kidobott – utaltam a múlt napi esetre. – Tudod, hogy sosem volt ez probléma, hiszen a kötöttség nem nekem való – sóhajtottam fel. Ahhoz képest, hogy egyikünk sem akart beszélgetni… Percek óta csak szövegeltünk.
- Nekem se – vágta rá. Mintha ez változtatna valamin.
- Jay…
- Igen, kedvesem? – a keze már a pólóm alatt simogatta az oldalamat. Egy feljebb és feljebb haladt a hatalmas tenyerével.
- A kezed – nyögtem fel.
- Jó helyen van – kaptam választ. Sőt még közelebb vont magához, ha ez egyáltalán lehetséges volt. – Szóval milyen kamudumával utasítasz vissza? Ha nem Oscar az ok, akkor…
- Szerezz magadnak egy csajt végre! – emeltem fel a fejemet, és úgy pislogtam rá.
- Minek? – horkantott fel.
- Önző vagyok, mert ha valami nem működik Oscarral, egyből letámadlak egy menetért. Utasíts vissza! – beszéltem magam ellen, de az ő érdekében. Hiszen előbb-utóbb valamelyikünk sérülni fog ebben a játszmában.
- Miről zagyválsz? – mozdult meg, de arra egyikünk se számított, hogy így puffanok egyet az ágyon. – Bocsi – nevetett fel. Én is felkuncogtam, majd törökülésbe felültem.
- Keress magadnak egy normális csajt… vagyis inkább olyat, aki olyan bolond, mint te – beszéltem össze-vissza.
- Arra nem gondoltál, hogy ez nekem is megfelel? Kettőnk?! – tette fel a kérdést. – Szerinted komoly kapcsolatra vágyom?
- Ismerlek már annyira, hogy a válasz igen legyen – tettem a kezemet a combjára.
- Dehogy vágyok egy komoly kapcsolatra, Carter – fintorgott. Legalábbis, amennyire ki tudtam venni az arcát a sötétben, abból következtettem. – Azzal csak probléma van, és mint mondtad ott a kötöttség.
- De ez sem jó így, kettőnk – ráztam a fejemet.
- Miért is nem?
- Mert bonyolult minden.
- Te bonyolítod túl – húzott vissza maga mellé. – Ne agyalj már annyit! Csak fogd be végre! – sóhajtott fel. A kezével a bőrömet cirógatta, amit jóleső sóhajjal fogadtam.
- Abba kell hagynunk ezt a játékot Jay! – suttogtam. Úgy csinált, mint aki meg se hallotta. Addig ügyeskedett, hogy fölém került. Csábító volt a helyzet.
- Még el se kezdtük igazán – puszilta meg az arcomat, majd az állam vonalát. – A kisfiú tőlem nem tudja meg, ha ettől tartasz.
- Nem tartok én semmitől – haraptam az ajkaimba, mert elérte a gyenge pontomat. Pedig valójában sok minden aggasztott. Nem akartam azt a kapcsolatot, ami kettőnk között volt, elveszteni. Nem akartam egy barátot elveszteni.
- Pedig úgy tűnik, mintha dobnál engem – hajolt a lehető legközelebb hozzám. Kezeimet összekulcsoltam a tarkóján, és tettem arról, hogy ne távolodjon el.
- Hogy dobhatnálak, amikor nem is vagyunk együtt? – kezdtem el az egyik hajtincsével játszani. – Nem változik semmi sem, csak nem lesz több szex – bizonygattam. Valamilyen szinten igaza van. Szakítok vele, hogy minden normális lehessen. Hogy normális barátnője lehessen.
- Hát akkor egy utolsó? – eresztett meg egy vigyort, amin muszáj volt elmosolyodnom. Istenem. Ez annyira rá vallott. Lehet, hogy őrült ötlet volt, de pont ezért tetszett. Az ajkához érintettem az enyémet, hogy tudtára adjam a döntésemet. Azonnal csókolni kezdte az ajkaimat, miközben a toppomat ügyeskedte feltolni.
- Jay…
- Ne dumálj már!
- Búcsúcsók – motyogtam, miután elszakadt az ajkaimtól. Igazából egyikünket sem érdekelte már, hogy mit mondok, de tudatosítani akartam.
- Búcsú szexet? – tette fel a kérdést, miközben kibújtattam a pólójából. Csak helyeseltem, miközben a toppomat ügyeskedte le rólam.
- Búcsú szex – erősítettem meg, de ezek után már tényleg befogtam. Hagytam, hogy ismét elcsábítson…
Már világosodott, amikor kinyitottam a szememet, de sejtettem, hogy az alvásnak már búcsút mondhatok. Hallgattam a férfi szuszogását, hiszen hiába volt egy izzasztó jelenetünk, egy óránál többet nem tudtam aludni.
Sejtettem, hogy a barátom alszik, ezért nem akartam újra felébreszteni. Óvatosan próbáltam kimászni az ágyból, majd megkeresni a ruhadarabjaimat, de ahogy eltűntem mellőle, felébredt.
- Jó reggelt! – mosolyogtam rá, miközben az ő pólóját kaptam magamra. Egyszerűen nem találtam a toppomat és a rövidnadrágomat. Nem tudom merre dobhatta el.
- Elég jó! – gyűrte maga alá a párnáját. – Figyelj, Kedvesem…
- Hmm? – fordultam felé kíváncsian. Időközben a nadrágomat megtaláltam, de a másik ruhadarabot még mindig nem.
- Ha problémáid lesznek mással ezen a téren, bármikor jöhetsz hozzám! – ejtett meg egy perverz vigyort, de csak bemutattam neki.
- Perverz disznó! – dobtam felé egy párnát, amit a földön találtam. Csak kacagva gördült az ágy másik felére, ahol az előbb még én aludtam. Figyeltem, ahogy elhelyezkedik, és becsukja a szemét. Nagyot sóhajtva csuktam be magam mögött az ajtót.
Aznap ebédidőben kedvenc helyünkön találkoztam a német focistával. Hosszú hetek óta nem találkoztunk, utoljára ősz elején beszéltünk. Azelőtt, mielőtt elraboltak és megkínoztak. Én pedig nem kerestem azóta. Nem hívtam, nem üzentem, semmire nem reagáltam. Pedig nem ezt érdemelte volna.
Csak kavargattam a mézeskalácsos lattémat, és vártam, hogy André megérkezzen. Én üzentem neki, hogy együtt ebédelhetnénk, és reméltem csak, hogy eljön. Hogy nem haragszik rám.
- Szia, idegen – hallottam meg a szőke hangját az asztal túlsó feléből percekkel később. Odahajolt egy puszira, amin elmosolyodtam. Helyet foglalt velem szemben, miközben a pincérnek intett egy lattéért.
- Szia. Köszi, hogy eljöttél – mosolyogtam továbbra is. Az embernek az arcára ragad a mosolya, ha ott van André. Ő szinte sosem hagyta abba a mosolygást.
- Az egyik legjobb barátom vagy, ez természetes – kortyolt bele a kávéjába, amit meglepően hamar kihoztak.
- Én nagyon sajnálom, hogy eltűntem. Nem így terveztem – kezdtem bele a mentegetőzésbe. Nem tudtam, hogy hol kezdjem. S azt se mennyit áruljak el. De bizonyos információkat meg kell vele osztanom, hiszen ennyit megérdemel. – Minden olyan bonyolult.
- Kezd az elején! – biztatott. Egyáltalán nem tűnt bosszúsnak vagy mérgesnek. Olyan andrés volt, mint mindig. – Például azzal, hova tűntél, és miért nem jöttél vissza dolgozni?
- Elraboltak a reptéren, amikor hazaértem Brazíliából – mormogtam el egy szuszra, mire a német szemei kikerekedtek. – Ez bonyolult. Vannak dolgok, amikről nem beszélhetek. Tudod… De emiatt. Két hétig voltam ott, míg rám nem találtak.
- Ne haragudj! – bukott ki belőle egyből. Tudtam, hogy így fog reagálni, de muszáj volt az igazat mondanom. – Akkora marha vagyok!
- Nem tudhattad – szorítottam meg a kezét. Aztán gyorsan vissza is tettem a helyére.
Belekezdtem a mesébe. Arra, hogy mi történt az elmúlt hetekben velem. Persze rengeteg dolgot kihagytam, mint a baba elvesztését, a kiborulásomat, a fogságomat. A lehető legszebben tálaltam. Mert így volt helyes.
- Oscarral elbaltáztam megint – töröltem meg a számat, miután elfogyasztottam a görög salátámat. André a grillezett csirkemellel küzdött, de egyből felnézett. – Lefeküdtem mással. Megtudta, és kiakadt. Igaza is van.
- Ugyan Carter – fejezte be ő is az étkezést. Belekortyolt az italába majd folytatta. – Ne rágd magad a múlton! Szerintem ideje lenne továbblépned – jegyezte meg, amin csak eltátottam a számat. André eddig mindig olyan tanácsokat adott, amivel visszaterelt Oscarhoz. Egészen mostanáig.
- Hogy érted? – vontam fel a szemöldökömet.
- Azok után, ami történt veled – utalt a történtekre. – Szerintem egyedüllétre nagyobb szükséged van most. Újra meg kell ismerned magad, és a határaidat. Egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése