Carter
*Jay*
Halogattam. Napokra halogattam a bocsánatkérést Karentől. Tudtam, hogy túl messzire mentem, és nem gondolkodtam. Nem gondoltam bele az ő helyzetébe. A büszkeségem eddig visszatartott, de már muszáj volt valakivel beszélnem, mert úgy éreztem megbolondulok, ha nem mondhatom el, amit tudok.
Idegesen toporogtam a bejárati ajtaja előtt, és vártam, hogy megjelenjen. Aztán eszembe jutott, hogy biztos itt lehet Torres is… de már késő volt. Nyílt az ajtó, így már nem hátrálhattam meg.
- Jay?
- Tudom, személy szerint engem akarsz látni legutoljára… – hadartam el egyből, mielőtt melegebb éghajlatra küld, vagy meggondolnám magamat. – De beszélni szeretnék veled. Nagyon fontos lenne – hangsúlyoztam ki a szavakat.
- Nem érek rá – húzta el a száját. – Vendégem van.
- Tudok Torresről – jelentettem ki azonnal. – Kérlek! Maximum 10 percet rabolok el az idődből! – Minden büszkeségem félreraktam, hogy meggyőzhessem. Muszáj meghallgatnia!
- Rendben. 10 perc – jelezte, hogy a teraszra menjek. Én pedig szó nélkül tettem, amit kért. Köszöntem a pasijának, amikor elhaladtam mellette. Nem akartam bunkó lenni, de nem túlzottan érdekelt a jelenléte.
- Miről akarsz beszélni, Jay? – csukta be magunk mögött a terasz ajtót.
- Először is bocsánatot akarok kérni.
- Te… Bocsánatot? A bátyád beszélt rá, vagy Marco?
- Karen... – sóhajtottam fel. – Egyszer próbálok meg magamtól valamit, azt se hagyod... Magamtól jöttem bocsánatot kérni, mert rájöttem hülye voltam. Túlságosan hülye.
- Ezen meg se lepődök már – jelentette ki, amit nem értettem. Hogy jön ez ide? – Most mond azt, hogy nincs igazam?
- Te sosem változol. Rájöttem, hogy nem értettelek meg. Sokat gondolkoztam.
- Tudsz olyat is? – szólt közbe, amin meglepődtem. Élvezte a helyzetet, az biztos.
- Jól esik belém kötni, ugye?
- Ha hülye voltál, akkor természetesen igen. – Esküszöm kinevetett. Gonosz módon kinevetett. De legalább tudtam, hogy megtört a jég, és nem haragszik.
- Az sokszor volt.
- Figyelj, Jay! Ismerlek, elég jól azt hiszem, de szinte biztos vagyok benne nem azért vagy ilyen hangulatba, mert megsértettelek dühömbe – mondta el egy szuszra a véleményét.
- Carter… – kezdtem bele, de legnagyobb meglepetésemre a szavamba vágott.
- Figyelj! Elég idióta volt ma, és nem érdekel…
- Oscar felesége terhes, Oscartól – szakítottam most én félbe őt, hiszen nem tudtam hogyan is kellene közölnöm. Így csak kiböktem.
- Mi van? – bukott ki belőle nem túl kedvesen.
- Oscar felesége terhes. Tehát Oscar megcsalta Cartert – lassan hangsúlyoztam a szavakat, hogy tényleg érthető legyen. – Vagyis megcsalta a szeretőjét a feleségével.
- Ezt tudja Carter?
- Tudom, hogy el kellene mondanom neki. De nem tudom hogyan… és így is padlón van – túrtam a hajamba tanácstalanul. Igazából azért akartam Karennel beszélni, hogy segítsen ki találni mitévő legyek.
- Carter poszttraumás stresszben szenved.
- Te ezt honnan veszed? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
- Az nem lényeges.
- Te se mondasz semmit, ő se, és én se tehetem. És megőrülök... Tudod mekkora önuralom kellett, hogy múltkor este ne verjem képen azt a szemetet, amikor nálunk volt? – bukott ki belőlem nem túl kedvesen.
- Gondolom elég nagy.
A korlátot szorongattam, de a spanyol kilátásnál izgalmasabbnak tűnt a járólap. Az apró vonalakat és repedéseket tanulmányoztam, amikor Karen keze az enyémre csúszott. Váratlanul ért.
- Elmondanám neki…
- De nem tehetjük meg.
- Azt ne mond, hogy te nem örülnél annak, hogy ha felnyitnák a szemed – csodálkoztam el. Azt hittem, hogy rábeszél majd a kellemetlen tényközlésre.
- Jay, ez most túlságosan bonyolult. Carter nem olyan, mint régen. Ezerszer labilisabb, és most még próbálja feldolgozni azt, ami vele történt… - halkult el hirtelen, majd pár másodperc kellett, míg újra megszólalt. Furcsának tartottam, de jobban lekötött a jelenlegi helyzet. – Hogy milyen változásokat élt át.
- De akkor is… Az a rohadék átvágja… Ráadásul a másik is ott legyeskedik körülötte.
- Te most miről beszélsz? Miről beszélsz, Jay? – Elszóltam magamat. Nem akartam a személyes problémáimmal terhelni, de csak kicsúszott. És tudtam, ha egyszer felkelti az ember Karen figyelmét, nem lehet terelni. Tudni akar majd mindent.
- Semmiről –vágtam rá, de elkapta az államat, és mindent tudóan rám nézett. – Jó. Jó! Elmondom. Carter mostanában az apád egyik emberével haverkodik.
- Mi a francról beszélsz?
- Ismerem a srácot azokból az időkből… – kezdtem bele, mielőtt még kiabálni kezdett volna, vagy rosszabb esetben Torres jelenik meg az ajtóban.– Mondhatjuk úgy, hogy barátok voltunk… Csak hát…
- Mi csak hát, Jay? – vonta fel a szemöldökét.
- Tudta nélkül megdugtam a húgát, és leléptem azért, hogy megkeressem Horant – hadartam el egészen halkan. Igen, megint elszúrtam. De akkor is Dean kezdte… minden miatta történt.
- Oké, oké. Csak lassan. Akkor most mondhatjuk azt, hogy amolyan pasis személyi bosszú ez az egész? Te megdugtad a húgát, ő ezért meg akarja dugni Cartert? – vázolta fel Karen a helyzetet, ami belegondolva is szörnyen hangzott, hát még kimondva…
- Karen…
- Ezek szerint igazam van.
- Igazad van, de Cross ennél elvetemültebb. Kínozni szereti az embert. Annyira, amennyire tudja… Kizsigereli és utána dönti romba – mutogattam hevesen. Igazából nem magam miatt aggódtam. Tudtam kezelni a férfit. Attól rettegtem, hogy Carterrel is ezt fogja tenni.
- Jay…
- Figyelj Karen! Dean Cross egy rohadék. Nem tudom hogyan sikerült az ujja köré csavarnia Cartert… De valamivel csak elérte, hiszen nem hisz nekem.
- És mi lesz most?
- Azt hiszem… rá kell ébresztenünk Cartert, hogy téved. Megint – sóhajtottam fel. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet. Hiszen túl makacs. S amíg nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét, még inkább el fog távolodni. De meg kell próbálnom…
*Carter*
Karen szerint ideje kicsit kizökkennem a mindennapi unalmamból, ezért elrángatott magával a Real Madrid edzésére. Nem akartam eljönni, hiszen ismerte az álláspontomat. Nem akartam visszatérni a Chelseahez, ő mégis erősködött. Tudtam, hogy ezzel az is a célja, hogy rábeszéljen.
Meglepő módon csak ő erősködött, a többiek támogatták a döntésemet. Bár ez is meglepett. Túlságosan úgy bántak velem, mint egy törékeny babával. Pedig nem vagyok az. Nem fogok összeomlani, hiszen feladatom van, amit véghez kell vinnem.
- És mit is kellene nekem a spanyolok között csinálni? – csaptam be az Audi ajtaját. Már levágtam egy sor nyavajgást…
- Csak kapcsolódj ki! Egész nap velünk vagy. Nem hiszem el, hogy nem bolondulsz meg – tárta szét a karját a nő.
- Nekem jó otthon is – vontam meg a vállamat. Szerencsére nem válaszolt, hiszen bent az edzőközpontban már összetalálkoztunk a focistákkal, akik elég rendesen megnéztek maguknak. Nem mintha nem találkoztak volna már velem, de jelenleg én voltam a friss hús. Az áldozat…
- Carter, örülök, hogy látlak – ütötte meg a vállamat Ramos.
- Még egy ilyen, és elintézem, hogy a fiadnak ne legyen tesója – paskoltam meg barátian az arcát. – Ha csak pár órája nem voltál elég aktív, és..? – haraptam el a mondat végét. Gondoltam egy kis móka belefért.
- Carter, úristen – nyögött fel Karen.
- Semmit sem változtál – csóválta a fejét tettetett szomorúsággal a spanyol. – De nem, nem ment éjjel – kacsintott.
- Szervezzek még egy randit neked? – tettem csípőre a kezemet.
- Meg ne próbáld! – sziszegte a nő, de csak leintettem.
- Jaj, olyan unalmasak vagytok – biggyesztettem le játékosan a számat. Csak szórakoztam velük az éjszaka is, de ők nem voltak vevők a poénomra. Pedig mi bajuk lett volna, ha hallgatnak rám?
- Te vagy túl perverz – jött a válasz a focistától. Ő legalább poénnak fogta fel. De Karen… ő mindent komolyan vett. Túlságosan is stresszelt. Pedig nem kellene. Hiszen tartom a véleményemet. Bármelyik percben meghalhatunk. Én pedig nem akarok úgy, hogy bármit is megbánnék.
- Szeretem a perverz csajokat – hallottam meg egy akcentussal beszélő másik spanyolt. Abban a pillanatban vágott hátba egy nehéz sporttáskával, annyit ügyetlenkedett. – Ramos, el az útból, elkésem! – ránk se nézett először, majd mikor hátrafordult megtorpant. – Ááá, kit érdekel! – legyintett.
- Jesé, húzzál öltözni! – mutatta az irányt Ramos.
- Helló csinibaba! – hagyta figyelmen kívül a csapattársa parancsát. – Mi még nem találkoztunk. De remélem, hogy látlak még.
- Jesé!
- Nyugodj már meg, ember! Gyógytornára megyek – vont vállat nem törődöm módon. – Ne is figyelj rá! A gyerekneveléstől unalmas öregember lett – jegyezte meg halkabban az utolsó mondatot, amin felnevettem. Ebben adtam a véleményét. A családos apukák tényleg kezdtek unalmassá válni.
- Akarsz valamit? – vontam fel a szemöldökömet nem túl kedvesen. Karen és Ramos néma csendben figyeltek minket, ami talán leginkább a spanyolnak esett nehezére.
- Hidd el, jelenleg csak egy dolgot! – kacsintott.
- Ez a legjobb dumád? – fontam össze a karjaimat. Sergio egyszerűen felkacagott, de Karen is halkan kuncogott mellettem.
- Eskü, egy fokkal jobban hangzott a dumád a buliban, Jesé – szólt közbe.
- Hidd el, haver… Carter túl nagy falat neked! – kotyogott közbe a másik spanyol is. Tapasztalhatta, hogy nem vagyok könnyű eset. – Hagyd inkább még mielőtt a lábad mellett az arcod is megsérül.
- Hallod kisfiú… Fogadd meg szépen apuci tanácsát, és kopj le, amíg még szépen mondom! – paskoltam meg az ő arcát is, amiről csak a döbbenetet olvashattam le. Ramos kihasználta az alkalmat, és elvitte a közelemből a srácot.
- Ez azért szép volt – jegyezte meg Karen. Lassan sétáltunk ki az edzőpálya szélére.
- Nem akarok kisgyerekekkel bohóckodni – ráztam meg a fejemet.
- Mégis Oscarral vagy, nem? – kotyogott közbe Karen, amitől megdermedtem. Elsőre olyan volt, mintha pofont kaptam volna, de be kellett látnom, teljesen jogos, amit mondott…
- Mégsem ott vagyok, hanem itt, veletek nem? – vontam vállat. Nem akartam Oscarról beszélni vagy arról, hogy mi várt otthon. Arról mi történt, míg egyedül voltam a napokban.
- Sajnálom, nem úgy értettem..
- Tudom, hogy értetted – mosolyodtam el. – De te is tudod, hogy nem egy minta kapcsolat a miénk. Én sem vagyok a hűség mintaképe.
- Mindenkinél vannak botlások, Carter… lefeküdtem Daniellel, aztán ott volt Jay… de mégis bármit megtennék Fernandoért.
- De ti, tökéletesen működtök együtt – mosolyogtam rá.
- Szerintem mi is jól működnénk együtt – jelent meg mellettünk a fiatal spanyol, miközben rám kacsintott. Csak a szemeimet forgattam. Ezzel viszont elérte, hogy az előző témát ne firtassuk tovább.
- Neked nincs jobb dolgod? – sóhajtottam fel. Tényleg nagyon akart valami. Jobban mondva valakit. Gondolom meg akarta döngetni elsőként az új csajt. Jelen esetben, engem.
- Még folytatjuk – hagyott ott minket, hiszen egy idősebb férfi jelent meg, aki feltételezem a gyógytornász lehetett.
- Kíváncsi lennék…
- Mire? – jelent meg mellettünk Ramos is. Megint. Esküszöm, el se lehet üldözni Karen közeléből. Ez valami pasis dolog? Vagy Torres fogadta fel testőrnek? Mintha Karen más focistára ránézne rajta kívül… pedig megtehetné. Én azt tenném a helyében.
- Ha nem szólnál bele, már elmondtam volna – tettem csípőre a kezemet. Feltartott kézzel jelezte, hogy folytassam. – Azért az érdekelne, hogy a spanyolok tényleg olyanok-e, ahogy mondják…
- Ezt nem értem – ráncolta össze a homlokát Karen.
- Olyan jók-e az ágyban – vontam meg a vállamat, mire két kikerekedett szempárral találtam magam szemben.
- Edzés után megmutatom – kiabált nekem Jesé. Fel se tűnt, hogy megint körülöttem legyeskedik. Tényleg nagyon teper. Ramos csak a fejét csóválta, én pedig felvont szemöldökkel fordultam felé.
- Hogy mondtad?
- Jól hallottad, Cica – vigyorgott rám.
- Majd akkor legyen nagy a szád – kacsintottam rá, és visszafordultam a másik páros felé. Ha Jesé ennyire szórakozni akar, hát legyen. Én nem leszek semmi rossznak az elrontója. Legalább megtudom, hogy mi az igazság a spanyol pasik teljesítményéről...
- Te most komolyan igent mondtál neki? – csukta be a száját Ramos.
- Miért? Azért mert te unalmas öregember lettél, attól más még szórakozhat egy jót – paskoltam meg a vállát. – Amúgy is, te mondtad, hogy kapcsolódjak ki – intéztem utolsó mondatomat a nő felé, majd magára hagytam a párost. A telefonom hangosan jelezte, hogy bejövő hívásom van. A hívó felet látva gyorsan túl akartam esni az ellenőrzésén, hogy mára letudhassam az apámmal való beszélgetést.
Apa épp nagyban magyarázott, mikor hátrafordulva az összegabalyodott Ramos-Karen duót pillantottam meg. Még az én állam is leesett. Viszont úgy döntöttem nem szólok semmit. Maximum egy adott pillanatban. Mert amiről más nem tud, az nem fáj.
Nagyot sóhajtva léptem vissza a barátnőm mellé, aki még mindig a focisták társaságát élvezte. Itt sokkal lazábbnak tűntek az edzések, mint nálunk, Angliában.
A korlátnak dőlve kíváncsian néztem az edzést, míg Karen pont az ellenkezőjét csinálta. Sunyiba nyomkodta a telefonját, ami percenként pityegett. Egy idő után idegesítő volt, és unatkoztam is… A telefonomat se vettem elő, és a spanyolok edzése se kötött le. Kevésbé voltak ismerős arcok, és más hangulat volt itt, mint otthon.
- Csatlakozhatom? – telepedett mellém a fiatalabb spanyol. Meglepődtem. Így elszaladt volna az idő, hogy ő már végzett?
- Már megtetted, nem?
- De azért nem voltam udvariatlan. Ez egy jó pont, nem? – rántotta meg a vállát. Végre vettem a fáradtságot, és rápillantottam. Nem csak az arca, de a szemei is mosolyogtak. Irigyeltem ezért a jókedvért. Neki a focin kívül semmi gondja nem lehet…
- Hízelegsz – kuncogtam fel jókedvűen. Ragadós volt a mosolya.
- Ebben is igazad van…
- Carter – segítettem ki. Hiába láthatott már itt régebben, sosem voltam közvetlen vele, velük. Ha be is mutatkoztunk, rég elfelejthette.
- Jesé – biccentett. – De ezt már tudod..
- Nem kell a sok duma – kacagtam fel. – Nem az a csaj vagyok, akit fel akarsz szedni. Hidd el!
- Én csak kedves akartam lenni.
- Nem, te le akarod imádkozni rólam a bugyit! – vágtam vissza, amivel elértem, hogy bambán nézzen rám. Karen pedig a háttérben kuncogott.
- Mi lenne, ha nem ütnéd bele az orrod ebbe a dologba, Hopkins? Inkább foglalkozz Ramos-szal és azzal, mikor dugod le a nyelved újra a torkán! – szólt be a nőnek Jesé, amin elsőre meglepődtem, majd egy pillanat alatt hatalmas vigyor került az arcomra. Megvan az én emberem.
- Miről maradtam le? – tettettem továbbra is a tudatlant, de nagyon szórakoztató helyzet volt.
- Semmiről – válaszolta egyből Karen. Tehát bejött, azt hiszi, hogy nem tudom mit tett.
- De, elég sok mindenről – folytatta tovább a spanyol. Nem érdekelte, hogy a másik nő mit fog szólni. Felém fordult, és magyarázatba kezdett. – Az előbb hevesen… elég hevesen lekapta Ramost.
- Ejnye, Karen! – léptem közelebb hozzá. – Azt hittem, hogy a sok fáradozásom hiába való volt. Tévedtem.
- Carter...
- Mire gondolsz, Kedves?
- Este elhívtam hozzánk a haverodat. Reméltem, hogy kicsikét jobb kedvre deríti. Úgy tűnik sikerült – vontam vállat lazán.
- Tudjátok mit? Menjetek a fenébe! – szólt be idegesen nekünk Karen, majd ott hagyott minket. Jesé vállat vont, én pedig csodálkozva pislogtam.
- Szóval, megvársz? – tette fel nekem a kérdést, amin felnevettem.
- Hát úgy tűnik a fuvaromnak annyi, szóval – hajoltam közelebb mosolyogva. A férfi is közelebb hajolt, és csak mosolygott. – Ne nézz így!
- Várj meg a kocsinál! – nyomott a kezembe egy slusszkulcsot. Meglepődtem, hiszen ilyeneket az öltözőben kellene hagynia.
- Azt se tudom, hogy melyik a tiéd! – kiáltottam utána, mert míg a kulcsot bámultam, ő szépen elslisszolt.
- Találd meg! – fordult vissza egy kacsintás kíséretében. A fejemet csóváltam, majd ott hagytam a pálya szélét, és a parkoló felé vettem az irányt.
A spanyol férfi lakása valahol Madrid luxuskerületének a közepén lehetett. Bár nem figyeltem nagyon az útra, se a környékre. A lakás berendezése se kötött le, hiszen nem nézelődni jöttem. Amúgy is, ez az ő magánszférája, nem akartam annyira tolakodó lenni és bámészkodni. Nem mintha lett volna rá időm… Szinte azonnal a hálóban találtam magamat, és csak sodródtam az árral.
Ezért is mentem bele a hülye ötletébe. Ki akartam kapcsolódni. Jól akartam magamat érezni. Ami végül sikerült is. Arra a kis időre tényleg sikerült.
- Éhes vagyok – szólalt meg a focista mikor már csak feküdtünk a másik mellett. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel.
- Ennyire csak nem izzasztottalak le – könyököltem fel mellette, és feljebb húztam a takarót magamon.
- Te nem vagy éhes? – vigyorgott.
- Csak egy kicsit – mosolyodtam el. – Én túlélem – kuncogtam fel, amikor meghallottam, hogy megkordult a gyomra.
- Rendeljünk valamit, aztán folytathatnánk – hajolt közelebb, majd belecsókolt a nyakamba.
- Minden numeráddal így elcsevegsz? – dőltem vissza a helyemre.
- Dehogy – vigyorgott tovább. – Legtöbbjüket haza se hozom. Rám akaszkodnának…
- Ettől nem kell tartanod – paskoltam meg a fedetlen vállát. Még közelebb hajolt, majd elkezdte a nyakamat puszilgatni. – Nem enni akartál?
- Az várhat – gördült felém. – Jobb ötletem támadt.
- És ha én nem vagyok benne? – fordítottam egy pillanat alatt a helyzetünkön, és máris én voltam felül. Ezzel csak azt értem el, hogy a takaró lecsússzon egészen a derekamig. A férfi követte a kezével ezt az utat, így közben néhány sebhelyemen is végigsimított. Tudtam, hogy érdekli és azt is tudtam, hogy rá fog kérdezni. Nem is kellett sokat várnom erre a pillanatra.
- Hol szerezted ezeket? – simított végig a derekamon, és kicsit igazított a helyzetemen. Rámosolyogtam, majd az álla vonalától kezdtem puszilgatni lefelé haladva a testén.
- Egy háborúban – adtam egy szűk választ.
- Katona vagy? – sóhajtott fel, hiszen nem hagytam abba az előző tevékenységemet.
- Egy sajátos háborúban, mondhatni – zártam le a témát. Odahajoltam az arcához, majd az ajkaira tapadtam.
Ezek után nem sok szó esett köztünk. Csak amikor már hazafele készülődtem. Az autóban sokat nevettem rajta, hiszen megmutatta az énektudását, ami meglepően jó volt.
- Bármikor Madridban jársz, megismételhetnénk – jegyezte meg miután leparkolt Karenék lakóháza elé.
- Azért ne éld bele magad – jegyeztem meg mosolyogva, és puszit nyomtam az arcára.
- Egy próbát megért – vont vállat. – És mi lett a kérdésedre a válasz?
- Hmm?
- A spanyol pasi kontra ágy teóriád – hajolt közelebb vigyorogva. Felnevettem. Persze, hogy ez érdekli leginkább. Milyennek találtam. Ezen múlt a becsülete.
- Nem beszéltek hülyeséget – paskoltam meg a combját. Lassan kászálódtam ki a sportkocsiból.
- Látlak még? – kiabált utánam, de csak vállat vontam.
- Viszlát Jesé! – kiabáltam vissza. Ő is intett, majd egy hangos dudaszó után egyedül hagyott az épület előtt. Mosolyogva csóváltam a fejemet, majd Daniel kapukódjával beléptem a lépcsőházba. Ez egy határozottan jó nap volt.
Felfelé sétáltam a lépcsőn, és igazából nem is figyeltem ki halad el mellettem. Pont felértem Daniel lakása elé, amikor is nyílt a szomszéd lakásajtó, ahonnan Karen terelte kifele Jayt. Mindketten döbbenten bámultak rám, én meg csak vigyorogva köszöntem nekik.
- Hát te?
- Megjöttem – vontam vállat. – Karen, máskor is csatlakozhatom az edzéshez, ha Madridban járok? – kérdeztem meg jókedvűen, és igazából poénkodva, de a nő nem vette a lapot.
- Mára hanyagolj, ha lehet! – válaszolta fújtatva. Nem értem miért kell egy kis hülyeségen ennyire fennakadni.
- Én csak kérdeztem – sóhajtottam fel.
- Arról szó sem lehet – ragadta meg a karomat Jay, aki mögött abban a pillanatban csapta be az ajtót a nő.
- Héé! – sziszegtem, hiszen zavart a szorítása. Őt ez nem hatotta meg, és berángatott a testvére lakásába. Ott végre ki tudtam tépni a kezemet a szorításából.
- Még egy ilyen, és kitekerem a nyakad, Jay – jegyeztem meg fújtatva. Mérgesen méregettem, miközben a kezemet simogattam. Biztosan ott marad a nyoma.
- Mi a fene ütött beléd? – horkantott fel, figyelmen kívül hagyva a fenyegetésemet.
- Mi a bajod? Programom volt – vontam vállat. – Komolyan senki nem veszi itt a poént?
- Ez már nem vicces Carter – csóválta a fejét.
- Jaj, neked egy a bajod, hogy Karen elmondta hova és kivel mentem. Jellemző – forgattam a szemeimet.
- Mire jó ez neked?
- Nem vagy se az apám, se a pasim, hogy számon kérj! – tettem csípőre a kezemet.
- De idióta módon viselkedsz! – kontrázott rá. – Én csak aggódom érted.
- Nem kell – vontam vállat. – Jól vagyok – kerültem ki, majd a hűtőből elvettem egy üveg ásványvizet. Abból kortyolgattam nagyokat. – Van még valami, ami miatt ordibálni akarsz, vagy mehetek aludni? Fáradt vagyok.
Tényleg fáradt voltam, de azt is tudtam, hogy nem igazán tudnék aludni. Csak menekültem a helyzetből. Nem akartam veszekedni megint. De nem is kellene, ha nem akadna ki mindenen.
Nem válaszolt, ezért magára hagytam, és a vendégszobát céloztam meg. Átöltöztem egy kényelmesebb szettbe, majd bebújtam a hatalmas ágy egyik felébe. A telefonomat a kezembe vettem, és írtam egy üzenetet Oscarnak, majd lenémítottam, és a sötét plafont bámultam.
Percekkel később hallottam, ahogy nyílt, és csukódott a szobaajtó. Fél szemmel láttam, ahogy a férfi is levetkőzik, majd egy póló és alsónadrág társaságában a fürdőbe sétált. Sikerült elbólintanom, hiszen pont megnyikordult az ágy, amikor megriadtam.
Ő befeküdt a másik oldalra, kellő távolságba tőlem. Hatalmasat sóhajtott, de nem mozdult meg. Akkor lepődtem meg igazán, amikor megszólalt. Gondolom azt hihette, hogy alszom.
- Nem egyszerű az élet veled, te lány. Sokszor az őrületbe kergetsz… mellesleg sajnálom ezt az egészet – fordult el tőlem. A szavai után nem tudtam újra elaludni. Azon gondolkodtam, amit mondott. Ennyire nehéz eset lennék a többieknek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése