Karen
Mondhatom azt, hogy hanyagoltam a reggeli futásomat, a reggelit, de még a kávét is. A zuhany alatt ácsorogtam, és élveztem, ahogy a nyakamat csókolgatja a barátom.
- El fogok késni – dünnyögtem.
- Na és?
- Marco kicsinálna miatta. Mert tudja, hogy a párom vagy – árultam el ezt az apró információt, amit én is csak nem rég tudtam meg. Fernando megdermedt, majd elzárta a vizet. Valahogy eddig ezt nem volt lehetőségem elmondani neki.
- Ez komoly?
- Igen – bólintottam, miközben kisepertem a vizet a hajamból és az arcomból. – Tegnap mondta el nekem.
- Ohh… Azt hittem…
- Én is. Én is azt hittem – rántottam meg a vállam.
Lassan mindketten öltözködni kezdtünk. Még akkor is szórakoztatónak tűnt minden. Bár tudtam, hogy a neheze hátra van még, hiszen Cartert meg kell győznöm, hogy jöjjön velem az edzésre.
A pólómat felvettem, majd amikor belepillantottam a tükörbe, ledermedtem.
- Nando, mit tettél velem?
- Én…? – tettette az ártatlant, de mosolygott.
- Tinédzserek vagyunk?
- És ha néha úgy érzem magam?
- Kiszívtad a nyakamat… vagy is a vállamat.
- Ühüm… – jelent meg egy újabb perverz mosoly az arcán. – És tetszik.
- Disznó vagy – magához húzott, és megcsókoltam…
Időbe telt, amíg Cartert be tudtam imádkozni a kocsimba. Nem igazán akart velem jönni. Neki is meg volt a véleménye. De nekem is és ha két konok személy találkozik...
- Nem halsz bele abba, hogy ha egy délelőttöt velem töltesz a Realnál – forgattam a szemeimet. – Egész jó fejek a fiúk. Tudom, neked túl lazák... – kerestem a slusszkulcs helyét. Kicsikét szétszórt vagyok, ezt belátom.
- De nincs kedvem.
- Kibírod – vágtam rá, miközben a legalapvetőbb műveletet sikerült végre kiviteleznem.
- Hát taxisnak nem lennél valami jó – jelentette ki a lány.
- Ne piszkálj már! – nyögtem fel. Baromira nem volt kedvem a hülyeségeit hallgatni. De tudom.. Magamnak intéztem el. Én hívtam el magammal.
- Azt hittem jobb kedved lesz az éjszaka után.
- Hát a tökéletes szervezkedésednek köszönhetően aligha volt jó az éjszakám – forgattam a szemeimet.
- Pedig örömmel szerveztem neked a randit. Vagy Ramos mégse akkora Lovag, mint állítják?
- Carter! Nem-feküdtem-le-Ramos-szal! – tagoltam, és hangsúlyoztam a mondatomat, hogy megértse.
- De a másikkal gondolom igen. Elvetted a szüzességét?
- Carter ez perverz volt – forgattam a szemeimet.
- Vagy a spanyolod volt perverz, hiszen… – húzta félre a felsőm pántját.
- Oké, oké. Tudom, hogy mi van ott… Nem kérek semmi féle megjegyzést.
- Felfogtam – vigyorodott el a lány, de tudtam ez nem lesz egyszerű menet…
Az edzőközponthoz érve Carter továbbra is csak beszélt, és beszélt. Megmondom őszintén sose tűnt fel, hogy képes ilyen sokat beszélni. Bár szerencsére beszél, és így legalább nem zárkózik magába.
- És mit is kellene nekem a spanyolok között csinálni? – csapta be a fekete Audim ajtaját.
- Csak kapcsolódj ki! Egész nap velünk vagy. Nem hiszem el, hogy nem bolondulsz meg! – tártam szét a karjaimat, miután a fegyveremet már a szokásos helyre helyeztem.
- Nekem jó otthon is.
Szívesen mondtam volna valamit, de az túl bántó lett volna és alkalmam sem volt, hiszen már a központban voltunk és a fiúkkal összetalálkozva el is ment a kedvem, hogy esetleg megsértsem a lányt.
Kicsit szórakoztatott, hogy alig észrevehetően lépett közelebb hozzám a lány és szegődött a nyomomba. Persze. Jelenleg ő az új hús a piacon. Nálam ez máshogy játszódott le, hiszen rövid idő alatt öntöttek nyakon két vödör vízzel. Két vödör hideg vízzel.
- Carter, örülök, hogy látlak! – szólalt meg Sergio és ahogy megfordultam láthattam, hogy éppen megpaskolja a lány vállát.
- Még egy ilyen, és elintézem, hogy a fiadnak ne legyen tesója! – vette elő az angyali oldalát. – Ha csak pár órája nem voltál elég aktív, és..?
- Carter, úristen… – nyögtem fel, hiszen azt hittem ezt a témát már elfelejtettük.
- Semmit sem változtál – úgy vettem észre, hogy a spanyol focista benne van az ír lány eszetlen játékában. – De nem, nem ment éjjel – kacsintott.
- Szervezzek még egy randit neked? – érkezett amolyan spontán válasz a lánytól csípőre tett kézzel. Az hiányozna még nekem. Egy újabb spontán éjszakai randi, amit ő szervezz nekem.
- Meg ne próbáld!
- Jaj, olyan unalmasak vagytok.
- Te vagy túl perverz – jött a válasz a focistától. Mintha ez olyan vicces lenne.
- Szeretem a perverz csajokat – szólalt meg mögöttünk Jesé, aki addig szerencsétlenkedett a táskájával, hogy precízen hátba vágta Cartert. Ha akarta se tudta volna pontosabban hátba vágni. – Ramos, el az útból, elkésem!... Ááá, kit érdekel – legyintett, ahogy jobban szemügyre vette a mellettem ácsorgó lányt. Inkább tettem két lépést oldalra, hogy kikerüljek a spanyol látóköréből.
- Jesé, húzzál öltözni! – mutatta az irányt Ramos.
- Helló csinibaba! – hagyta figyelmen kívül a csapattársa parancsát vigyorogva a fiatalabb férfi. – Mi még nem találkoztunk. De remélem, hogy látlak még.
- Jesé! – morogta Sergio. Megszorítottam a karját, hogy nyugodjon meg.
- Nyugodj már meg, ember! Gyógytornára megyek. Ne is figyelj rá!... – hajolt közelebb a lányhoz, és súgott neki valamit, amin a barátom felnevetett.
- Akarsz valamit? – kontrázott vissza az ír lány. Néma csendbe figyeltük a párost, de tudtam, hogy Sergio szívesen beszólna a társának újra.
- Hidd el, jelenleg csak egy dolgot!
- Ez a legjobb dumád? – tette csípőre a kezét a lány, amin Sergio hangosan felnevetett, míg én esküszöm csak halkan kuncogtam.
- Eskü, egy fokkal jobban hangzott a dumád a buliban, Jesé – szóltam közbe.
- Hidd el, haver… Carter túl nagy falat neked! – kotyogott közbe Sergio, mert ezt ő biztosra tudta. Hiszen tapasztalta. Azt is, hogy milyen őrültségre képes mostanában. – Hagyd inkább még mielőtt a lábad mellett az arcod is megsérül.
- Hallod kisfiú… Fogadd meg szépen apuci tanácsát, és kopj le, amíg még szépen mondom! –fenyegette meg sajátos stílusában Carter a focistát. Összenéztünk Sergioval, szólás nélkül ragadta karon a társát, és rángatta el a közelünkből. Szerencsére. Tartottam tőle, hogy Carter tényleg megütné.
- Ez azért szép volt – bólintottam elismerően, miközben a pálya felé sétáltunk.
- Nem akarok kisgyerekekkel bohóckodni.
- Mégis Oscarral vagy, nem? – bukott ki belőlem az első kérdés, ami eszembe jutott. Talán nem kellett volna, hiszen tudtam, hogy ezzel megbánthattam és a lelkébe tapostam. De ha ránéztem a brazilra, nem jutott eszembe más, csak az, hogy egy hatalmas gyerek, hiába házas ember már… Hiába elismert focista. Nekem akkor is egy hatalmas kölyök.
- Mégsem ott vagyok, hanem itt, veletek nem? – kontrázott rá, de tudtam telibe találtam és ezzel a mondatával próbálja elterelni a szót.
- Sajnálom, nem úgy értettem… – nyögtem fel.
- Tudom, hogy értetted – vágott a szavamba. – De te is tudod, hogy nem egy minta kapcsolat a miénk. Én sem vagyok a hűség mintaképe.
- Mindenkinél vannak botlások, Carter… lefeküdtem Daniellel, aztán ott volt Jay… de mégis bármit megtennék Fernandoért.
- De ti, tökéletesen működtök együtt – mosolygott rám, mintha ezzel biztosítana arról, hogy semmitől se kell tartanom. Pedig nem is tudja milyen kikötések elé állítottam a spanyol focistámat.
- Szerintem mi is jól működnénk együtt – jelent meg mellettünk újra Jesé, amivel elérte, hogy ne firtassuk tovább azt a témát, hogy ki kivel van, és ki kivel működik tökéletesen. Tudtam, hogy páran a csapatból tudják, hogy Fernandoval járunk, de nem akartam még több ember orrára kötni.
- Neked nincs jobb dolgod? – nyögött fel Carter.
- Még folytatjuk – hagyott ott minket Jesé szerencsére, hiszen egy idősebb férfi jelent meg és rángatta el a jelenleg pióca módjára ragaszkodó focistát.
- Kíváncsi lennék…
- Mire? – jelent meg mellettünk Ramos is újra, és átnyújtott nekem egy papír poharat. Kávéval lepett meg. Ennyire szarul festhettem a tegnap éjszaka után? Mert nem lepődnék meg rajta, hogy ha igen lenne a válasz.
- Ha nem szólnál bele, már elmondtam volna – csattant fel a lány csípőre tett kézzel. Sergio csak felemelte a két kezét védekezően jelezve, hogy nyugodtan beszélhet tovább. – Azért az érdekelne, hogy a spanyolok tényleg olyanok-e, ahogy mondják…
- Ezt nem értem – jelentettem ki csendesen a homlokomat ráncolva. Minden eszembe jutott, hogy mire is gondolhat.
- Olyan jók-e az ágyban – felelte őszintén a lány. Köpni-nyelni nem tudtam.
- Edzés után megmutatom – kiáltott hozzánk Jesé. Már engem idegesített. Pedig én napi szinten spanyolok közt élek.
- Hogy mondtad? – fordult felé a lány.
- Jól hallottad, Cica.
- Majd akkor legyen nagy a szád – hangzott a meglepő válasz, pedig én szentül azt hittem, hogy el lesz küldve melegebb éghajlatra a spanyol.
- Te most komolyan igent mondtál neki? – csukta be a száját Ramos.
- Miért? Azért mert te unalmas öregember lettél, attól más még szórakozhat egy jót – olyan lazán viselkedik a lány, hogy már kezd zavarba hozni. – Amúgy is, te mondtad, hogy kapcsolódjak ki.
Zárta le a témát Carter hirtelen, és magunkra hagyott, hiszen megcsörrent a mobilja. Értetlenül néztünk össze Sergioval és rájöttünk, hogy egyikünk se érti teljesen a helyzetet.
- Figyelj, Karen! Én bírom a lányt, és tudom mi történt vele… De esküszöm olyan, mint aki drogozik.
- Már lassan én is ezt gondolom – nyögtem fel gondterhelten, és a poharat visszaadtam neki. A hajgumit lehúztam a csuklómról, és próbáltam összefogni a hajamat. Az ujjaimat használtam fésűnek, és a pályán szédelgő focistákat figyeltem, amikor Sergio egyszerűen nyakon bökött a hosszú ujjával.
- Megbolondultál? – fakadtam ki.
- Mi ez a válladon?
- Szerinted? – morogtam, mire Sergio szája hatalmas perverz vigyorra húzódott. – Oké, nem kérek kommentet. Az igen… Olyan folt…
- Mi van Ramos? Kicsit vad voltál az este? – szólt be elég távolról Jesé. Szinte biztos voltam benne, hogy minden egyes szavunkat hallotta. Kiléptem Ramos takarásából.
- Mit mondtál Rodrigez?
- És kitől? Gondolom tőled, mert te vagy ennyire fogyatékos.
- Karen… – fogta meg a kezemet Sergio, hogy ne tegyek semmi hülyeséget.
- Mond meg nekem, hogy lehet valaki ennyire idióta?
- Ne sértegess, Hopkins! – sziszegte nekem Jesé. - Nem tehetek róla, ha…
- Nyugi! Nem szexeltem még soha életembe vele, de ha meg is tenném, neked az égvilágon semmi közöd se lenne hozzá – erre Sergio közbe akart szólni, de felemeltem a kezem, hogy maradjon csendben. – Maximum irigykedhetnél, hogy Ő megkapott engem és te nem.
- Ezer olyan csajt megkapnék, mint te – vágott vissza úgy, mint egy durcás kisgyerek.
- Tényleg? – kérdeztem vissza, és talán dacból cselekedtem. Ramos elé léptem, aki tanácstalanul és értetlenül pislogott rám. Egyszerűen nem hagytam, hogy megszólaljon vagy reagáljon bármit is, hiszen a kezemet a nyakára csúsztattam és lehúztam magamhoz. Pillanatok múlva már meg is csókoltam. Éreztem és szinte tudtam, hogy mindkét focista ledöbbent a tettemen, és ha szerencsém van Carter nem látta az egész jelenetet, hiszen kiüldözne a világból a megjegyzéseivel.
Éreztem, ahogy Sergio egyik kezével átkarolta a derekamat, és visszacsókolt. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez amolyan visszavágás volt a részéről is a nagyszájú társának.
- Nos… – szakadtam el Ramostól, és megpaskoltam a mellkasát. – Menjetek edzeni!
Jesé csak tátogott, majd elvágtatott. Sergio meg akart szólalni, de ismételten leintettem.
- Erről inkább ne beszéljünk, jó? – sóhajtottam fel. – Menj edzeni, mert a végén miattad kaptok plusz köröket és nem miatta – toltam rajta egyet, hogy menjen a pálya felé. Megszorította a kezemet, és futólépésbe indult el a társai felé.
Az edzés elkezdődött, és Carter meglepetésemre néma csendben ácsorgott mellettem. Egyetlen szava sem volt, ami túlságosan meglepő volt számomra. De így tudtam pár smst váltani Fernandoval. Természetesen nem kötöm az orrára azt, hogy lekaptam az egyik legjobb haverját… De már jobb kedvre derültem az üzeneteitől.
Pár perc múlva Carter és Jesé beszélgetésére lettem figyelmes, de inkább úgy tettem, mint aki észre se vette a focistát. Főleg az előbbi esett miatt. Hülye voltam… Megcsókoltam az egyik barátomat dacból. A keresztfiam apját…
- Én csak kedves akartam lenni – eszméltem fel Jesé hangjára.
- Nem, te le akarod imádkozni rólam a bugyit! – vágott vissza Carter, amin felkuncogtam. A férfi rám pillantott, és inkább úgy tettem, mint aki meg se szólalt. Nem is hallottam semmit se.
- Mi lenne, ha nem ütnéd bele az orrod ebbe a dologba, Hopkins? Inkább foglalkozz Ramosszal és azzal mikor dugod le a nyelved újra a torkán! – szólt be nekem a focista, és köpni-nyelni nem tudtam. Carter szája egy pillanat alatt egy perverz vigyorra szaladt, majd kihúzta magát kíváncsian.
- Miről maradtam le?
- Semmiről – vágtam rá.
- Elég sok mindenről – oltott le Jesé, és a lány felé fordult. – Az előbb hevesen… elég hevesen lekapta Ramost.
- Ejnye, Karen! – vigyorgott még mindig Carter, és közelebb lépett hozzám. Megpaskolta a vállamat. – Azt hittem, hogy a sok fáradozásom hiába való volt. Tévedtem.
- Carter... – morogtam.
- Mire gondolsz, Kedves? – érdeklődött Jesé.
- Este elhívtam hozzánk a haverodat. Reméltem, hogy kicsikét jobb kedvre deríti Karent. Úgy tűnik sikerült – húzta ki magát elégedetten.
- Tudjátok mit? – bukott ki belőlem ingerülten. – Menjetek a fenébe!
Mondjuk azt, hogy nem érdekelt hogyan kerül vissza Carter a Porter testvérekhez. Elfogadta Jesé ajánlatát, így gondolom, hogy összebújnak az edzés után. Nekem édes mindegy. Az ő dolguk.
Kiszálltam a kocsimból, és erőteljesen csaptam be az ajtót. Nem akartam senkivel se beszélni. Csak is Fernandoval akartam lenni, ha már itt van Madridba.
A lépcsőházban már az ajtókulcsaimat kerestem ki, amikor szembe találkoztam Daniellel.
- Karen… – szólalt meg, de fel se néztem rá.
- Szia! – morogtam el egy köszönést. Megpróbáltam kikerülni. Elkapta a kezemet, és maga felé fordított.
- Hol van Carter? – tette fel nekem a kérdést, és először lepillantottam a bekötözött kezére, ami bilincsként zárult az enyémre. Összenéztünk a férfival, és abban a pillanatban elengedett, amint az ajkaim vékony vonalba szűkültek össze.
- Jesé alatt vagy felett. Ki tudja? De nem is érdekel – rántottam meg a vállamat.
- Mi van?
- Mit nem értesz ezen, Daniel? – csattantam fel. – Carter éppen Jesével van… Úgy… Remélem, nem kell részleteznem, mit csinálnak, mert úgy emlékszem, hogy egész jó vagy benne te is.
- Mi az? Oscar dobva lett? – csodálkozott el. – Miről nem tudok még?
- Tudod mit, Daniel? Rohadt mód nem érdekel a magánélete. Azt csinál, amit akar.
- Karen… – szólalt meg meglepetten.
- Üdvözlöm Carolt és Lilyt – fordultam sarkon, és hagytam magára a férfit.
Vacsora után, amit a sarki kínaiból rendeltem, a kanapén terültünk el. Kényelmesen helyezkedtem el Fernando mellkasán, aki a hajamat piszkálta. Megkértem, hogy meséljen nekem a mai napjáról, hiszen a gyerekeit látogatta meg. Velük töltötte a napot. Játszótérre vitte őket, aztán a cukrászdába. Kicsikét felemelkedtem, és megcsókoltam attól eltekintve, hogy még a monológja közepén tartott.
- Ezt miért kaptam? – csodálkozott el.
- Csak úgy – vontam meg a vállamat, majd a nyakához bújtam szorosan. – Hiányoztál.
- Egész nap? – kérdezett vissza.
- Ühüm – dünnyögtem. Nevetett rajtam, és még szorosabban húzott magához. Kicsikét kényelmesebben helyezkedett el, aminek örültem, hiszen szorosabban bújhattam hozzá, amikor csengettek. – Ne… már.
- Vendéget vársz? – csodálkozott el a spanyol.
- Dehogy várok. Bárki az, elküldöm a fenébe – dohogtam, és feltápászkodtam.
- Mondhatom azt, hogy ez a helyes válasz – paskolta meg a hátsómat kacagva. Csak a szemeimet forgatva indultam el ajtót nyitni, és tartottam magam ahhoz, hogy akár ki is áll előttem, lerázom. Nagy lendülettel tártam ki az ajtót.
- Jay? – lepődtem meg.
- Tudom, személy szerint engem akarsz látni legutoljára… De beszélni szeretnék veled. Nagyon fontos lenne – motyogta zavarában.
- Nem érek rá – jelentettem ki. – Vendégem van.
- Tudok Torresről – sóhajtott fel. – Kérlek! Maximum 10 percet rabolok el az idődből.
- Rendben. 10 perc – adtam be a derekamat, és egyenesen mutattam, hogy menjen a teraszra. Nem nagy, de legalább van teraszom.
- Hello Torres! – intett a páromnak, aki csodálkozva pislogott rám, majd szinte biztos vagyok benne, hogy rájött, hogy valamilyen munkáról lehet szó.
Miután kiléptem Jay után a szabadba, gondosan becsuktam az ajtót. Felsóhajtottam.
- Miről akarsz beszélni, Jay?
- Először is bocsánatot akarok kérni – nyögött fel.
- Te… Bocsánatot? – csodálkoztam el. Persze nyilvánvaló, hogy jól esik a bocsánatkérése. Azonban szinte biztos vagyok benne, hogy nem önként tette meg. – A bátyád beszélt rá, vagy Marco?
- Karen... – nyögött fel. – Egyszer próbálok meg magamtól valamit, azt se hagyod...
Csodálkozva pillantottam rá, hiszen úgy vettem észre, hogy igazat mond.
- Magamtól jöttem bocsánatot kérni, mert rájöttem hülye voltam. Túlságosan hülye.
- Ezen meg se lepődök már – legyintettem, mire homlokát ráncolva bámult rám. – Most mond azt, hogy nincs igazam?
- Te sosem változol – rázta meg a fejét okoskodóan. – Rájöttem, hogy nem értettelek meg. Sokat gondolkoztam.
- Tudsz olyat is?
- Jól esik belém kötni, ugye? – kontrázott vissza, így elhúztam a számat egy apró kis mosolyra.
- Ha hülye voltál, akkor természetesen igen.
- Az sokszor volt – sóhajtott fel.
- Figyelj, Jay! Ismerlek, elég jól azt hiszem, de szinte biztos vagyok benne nem azért vagy ilyen hangulatba, mert megsértettelek dühömbe.
- Carter…
- Figyelj! Elég idióta volt ma, és nem érdekel… – nyögtem fel, de nem tudtam befejezni a mondandómat, hiszen a szavamba vágott.
- Oscar felesége terhes, Oscartól – mondta el egy szuszra.
- Mi van? – fakadtam ki.
- Oscar felesége terhes. Tehát Oscar megcsalta Cartert. Vagyis megcsalta a szeretőjét a feleségével – motyogta.
- Ezt tudja Carter? – kérdeztem meg elsőre, de ő csak megrázta a fejét. Szinte sejtettem. – Jay!
- Tudom, hogy el kellene mondanom neki. De nem tudom hogyan… és így is padlón van.
- Carter poszttraumás stresszben szenved – bukott ki belőlem. Persze, hogy a padlón van.
- Te ezt honnan veszed? – csodálkozott el.
- Az nem lényeges.
- Te se mondasz semmit, ő se, és én se tehetem. És megőrülök... Tudod mekkora önuralom kellett, hogy múltkor este ne verjem képen azt a szemetet, amikor nálunk volt?
- Gondolom elég nagy – motyogtam magam elé. Jay görcsösen szorongatta a korlátot, és a járólapot bámulta a talpa alatt. Óvatosan csúsztattam a kezemet az övére. Összerezzent az érintésemtől.
- Elmondanám neki…
- De nem tehetjük meg – ráztam meg a fejem.
- Azt ne mond, hogy te nem örülnél annak, hogy ha felnyitnák a szemed – nézett rám úgy, mintha akkora őrültséget mondtam volna.
- Jay, ez most túlságosan bonyolult. Carter nem olyan, mint régen. Ezerszer labilisabb, és most még próbálja feldolgozni azt, ami vele történt… Hogy milyen változásokat élt át.
- De akkor is… Az a rohadék átvágja… Ráadásul a másik is ott legyeskedik körülötte.
- Te most miről beszélsz? – csodálkoztam el oldalra biccentett fejjel. Ahogy Jay rám pillantott, rájött, hogy elszólta magát. – Miről beszélsz, Jay?
- Semmiről – rázta meg a fejét, de én elkaptam az állát, és kénytelen volt rám nézni. Tudtam, hogy talán erőteljesebben szorítom a kelleténél. – Jó. Jó! Elmondom.
- Helyes – engedtem el, miután elértem, amit akartam.
- Carter mostanában az apád egyik emberével haverkodik – foglalta össze egy mondatba, mintha az időjárásról beszélgetnénk.
- Mi a francról beszélsz? – szaladt a hangom három oktávval feljebb, és még Fernando is megmozdult a kanapén.
- Ismerem a srácot azokból az időkből… – kezdett bele a mesébe azonnal. Kérnem se kellett. – Mondhatjuk úgy, hogy barátok voltunk… Csak hát…
- Mi csak hát, Jay?
- Tudta nélkül megdugtam a húgát, és leléptem azért, hogy megkeressem Horant – motyogta egészen halkan.
- Oké, oké. Csak lassan – sóhajtottam fel. – Akkor most mondhatjuk azt, hogy amolyan pasis személyi bosszú ez az egész? Te megdugtad a húgát, ő ezért meg akarja dugni Cartert?
- Karen…
- Ezek szerint igazam van – jöttem rá a reakciójából.
- Igazad van, de Cross ennél elvetemültebb. Kínozni szereti az embert. Annyira, amennyire tudja… Kizsigereli és utána dönti romba.
- Jay…
- Figyelj Karen! – lépett közelebb hozzám. – Dean Cross egy rohadék. Nem tudom hogyan sikerült az ujja köré csavarnia Cartert… De valamivel csak elérte, hiszen nem hisz nekem.
- És mi lesz most? – érdeklődtem. Mihez fog kezdeni?
- Azt hiszem… rá kell ébresztenünk Cartert, hogy téved. Megint – nyögött fel.Mindketten tudtuk, hogy ez nem lesz egyszerű menet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése