Carter
Mikor visszaértünk a városba már sötét volt. Egyetlen szót sem mondtam Danielnek arról, hogy mi zajlott le köztem, és a gyermeke anyja között. Tudtam, hogy reagálna, ahogy azt Carol is mondta.
Daniel előre engedett, így elsőként léptem át a lakásának a küszöbét. Sötétség és csend uralkodott. Rossz érzés kerített hatalmába, ezért a legközelebbi villanykapcsoló után kutattam a tekintetemmel. A férfi azonban megelőzött, és pár pillanattal később már fény töltötte be az előszobát és a nappalit.
- Az öcsém elfoglalta a vendégszobát, ha gondolod egyezkedj vele, csak nem akarok szemtanúja lenni semmi korhatáros jelenetnek – kezdett bele, de csak tarkón vágtam.
- Gonosz vagy – sóhajtottam fel. – Jó lesz nekem a kanapé is.
- Csak nem összevesztetek? – vonta fel a szemöldökét.
- Daniel… vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak rád…
- Ezzel most megsértettél – sóhajtott fel. – Legyen! A ti dolgotok – emelte fel védekezően a kezeit. Nem sok szó esett köztünk, ő elvonult a szobájába, én pedig a vendégszoba fürdőjét vettem célba, amíg a fiatalabb férfi haza nem toppan. Vizes hajamat törölgettem, amikor a szobában összefutottam a férfival.
- Szia! – köszönt csendesen.
- Szia! – mosolyodtam el. – Én végeztem bent – kerültem ki, de a karjaim után kapott.
- Hova mész? – érdeklődött csendesen.
- Csak a nappaliba – vontam vállat.
- Arról szó sem lehet – rázta meg a fejét. – Elég nagy ez az ágy kettőnknek. De ha ez gond, majd én alszom a kanapén…
Felesleges lett volna leállnom vele vitázni, így csak egy aprót bólintottam. Egy mosollyal az arcán tűnt el a fürdőszobaajtó mögött, így sóhajtva dőltem végig az ágyon.
Elaludhattam, hiszen, amikor felkeltem már csend uralkodott a lakásban. Az ágy üres volt mellettem, és a fürdőből sem hallatszott szöszmötölés. Óvatosan osontam ki az ajtón, és ahogy a sötétben elbotorkáltam a nappaliig, hallottam a férfi szuszogását. Csendben mentem vissza a szobába, ahol hosszú percek után meguntam az álmatlanságot, majd felöltöztem. A lehető leghalkabban hagytam el a lakást, majd Karennél kopogtam. Tudtam, hogy még ébren lesz.
Percek után sem kaptam választ, így a lábtörlő alatti pótkulccsal beengedtem magamat. Arra gondoltam, biztosan nem hallotta a kopogást. Meglepetésemre viszont teljesen üres volt a garzon.
Sóhajtva tanyáztam le a kanapéra, és kapcsoltam be a tévét. Egy idő után ez sem kötött le, így a telefonomat nyomkodtam. Órák teltek el addig, amíg a zár kattanásának a hangja meg nem ütötte a fülemet. A szerencsétlenkedésére biztosan felébredtem volna amúgy is, így jelen esetben én ijesztettem meg a nőt.
- Mi az isten Carter? Hogy kerülsz ide?
- Mondjuk te hívtál ide? – tettem fel a nyilvánvalót. – És hol voltál?
- Öhmmm… – nyögtem fel. – A fiúk elhívtak…
- Szóval buliztatok. Jó volt? Voltak jó pasik? – kérdezősködtem. Nem tehettem róla. A bulizásról egyből a pasi felhozatal jutott eszembe, s az, hogy mennyire irigy voltam. Én is elmennék valami jó kis partiba.
- Csak a focistákkal voltam… Sergio, Isco, Iker, Jesé – kezdte el sorolni a neveket, de csak felsóhajtottam.
- Hát egyikük se az esetem.
- Basszus három óra múlva kelhetek – huppant le a fotelbe. Így jár, aki akkor bulizik, ha meló van. – Miért nem alszol? – szegezte nekem a kérdést.
- Mert nem tudok - rántottam meg a vállamat. – És te miért nem feküdtél le valamelyik pasival? Egyszer élünk. Amit nem tud Torres, nem fáj neki. Danielt se tudta egy ideig…
- Carter… Kivel feküdtem volna le?
- Nekem mondjuk nem az esetem – kezdtem bele hosszas gondolkodás után. – De talán, Ramos. Te buksz a tetovált, és kigyúrt pasikra.
- Carter…
- De most mond azt, hogy nincs igazam? – tártam szét a kezeimet.
- Azt hiszem, én inkább nem akarok erről beszélni veled – rúgta le a cipőjét magáról. Perceken keresztül próbáltam érveket felhozni neki, de túl makacs volt. Nem fogadta meg a tanácsomat, pedig jobban járna. Mindenki jobban járna, ha azt tenné, amit akar és nem folyton a munkán vagy a kötelezettségeken jár az agya.
- Ahhjj, Karen! A szerelem a mi életünkben csak képletesen létezik. Szex, az annál valósabb… és kielégítő dolog. Hidd el, Karen! Bármelyik pillanatban vége lehet az életnek… és inkább töltsem jól az estéket, jól szórakozva, mint magányosan és rettegve. Tehát azt tanácsolom, hogy szeretkezz, amennyit csak tudsz!
- Azt hiszem, én inkább megyek és lezuhanyozok – hagyott egy pillanat alatt magamra.
- Csak gondolkozz, és rájössz, igazam van! – kiabáltam utána. Hirtelen ötlet vezért arra, hogy eltulajdonítsam egy üzenet erejéig a nő telefonját. Talán nem elég bátor ahhoz, hogy megfogadja a tanácsomat, de akkor majd én kezembe veszem az irányítást. Egyszer még megköszöni… vagy nem.
- Remélem minden eddigi hülyeségedet elfelejtetted, Carter – lépett ki a szobájából pontosan akkor, amikor a focistát beengedtem a lakásba. – Te mi az Istent keresel itt?
- Hupsz, lehet hogy üzentem a nevedben, hogy baj van? – vágtam közbe egy hatalmas vigyorral. Meglepetésemre Ramos szórakozottan kezelte a helyzetet, és pár perc múlva követte a morcos és stresszes nőt. Hosszú percekre eltűntek, de időközben elálmosodtam, és el is dőltem a puha szivacsok között.
Már világos volt, amikor elgémberedett tagokkal felébredtem a kanapén. Lassan öltözködni kezdtem, hiszen tudtam, hogy az is csoda, hogy pár órát tudtam aludni. Karen kölcsönvett pólójától megszabadultam, amikor pont csengettek. Feltételeztem, hogy valamelyik Porter fiúnak tűnt fel a hiányom.
Ledobtam a kezemben lévő ruhadarabot, és gyorsan mentem ajtót nyitni, nehogy felébresszem Karent. Nem voltam biztos benne, hogy felkelt már.
- Ennyire hiányoztam? - A mosoly le is fagyott az arcomról, amikor Daniel vagy Jay helyett Torres pislogott rám totál értetlenül.
Bevallom, én is meglepődtem. Az időzítése szinte remek. Lehet hogy még Ramos sem ment haza. Ki tudja… Semmin nem lepődnék már meg…
- Carter, te meg mit keresel itt? – fordította el látványosan a fejét csatár. Zavarba hoztam. Hiszen a fehér neműn kívül mást nem is viseltem még. Szórakoztatott a viselkedése. Olyan volt így, mint egy szűz kisfiú, aki még csak a tévében látott női testet.
- Unatkoztam Londonban, így most beveszem Madridot. De ne csak állj ott, gyere be! Nem harapok – álltam félre az útjából. Megpróbált úgy kikerülni, hogy ne legyek a látókörében, és hozzám se érjen, de ez nem sikerült neki. Tényleg szórakoztató volt nézni szerencsétlent. Senki nem harapta volna a fejét, ha rám néz. Én nem értettem volna félre, a felesége nem tudja, Karen meg nem foglalkozott volna vele.
- Karen?
- Még alszik – adtam pontos választ. Továbbra is érdekesebbnek találta a polcokat. – Tudod, ez igazán szórakoztat. És az egómnak is jót tesz ez a helyzet – dobtam le magamat a kanapéra. A takarót odébb löktem, hogy kényelmesen el tudjak ücsörögni. Eszem ágában sem volt felöltözni. Annál jobban szórakoztam.
- Nem értem – kapta fel a fejét, amit láthatóan meg is bánt.
- Jaj, Torres! Láttál már más nőket is így, ne légy álszent!– sóhajtottam fel. – Ezzel a viselkedéssel… nem fogok rád mászni.
- Én, nem is… – kezdett el dadogni.
- A feleségedet is láthattad már így, Karent is… – mutattam végig magamon. – Meg ki tudja még hány nőt. Hány szeretőt. Nem vagyok szégyenlős típus.
- Nem volt több nő – rázta a fejét.
- Óóó, de nyugi, nem leszek következő a listádon. Ha csak te nem akarod – ejtettem egy vigyort, amikor megláttam az ábrázatát. – Nyugi már, viccelek. Nem vagy az esetem.
- Carter…
Ebben a pillanatban nyílt ki Karen szobaajtója, aki csodálkozva pislogott ránk. Szerintem még kicsi álomittas lehetett, és próbálta értelmezni a helyzetet. Főleg azt, hogy Fernando hogyan is került a lakásába.
- Szia Kicsim – vigyorodott el Torres, Karen pedig szó szerint a karjaiba ugrott, és megcsókolta.
- Mégse vagy szűz Torres – jegyeztem meg poénkodva. Mivel még a következő fél percben sem váltak el egymástól, a távozás mellett döntöttem. – Kicsit sem kínos. Inkább elmegyek, bárhová – fintorodtam el. Kezdett kínos lenni a helyzet, és amilyen gyorsan csak tudtam, összekapkodtam a ruháimat. Az sem érdekelt, hogy alig van rajtam ruhaanyag, minél előbb le akartam lépni. A szerelmeseket látva, csak még inkább utáltam ezt. Mások boldogságát nézni. – Azt hiszem, én most megyek hányni…
Átsétáltam Dan lakásába, hiszen nem akartam gyertyatartó lenni. Természetesen az ajtó zárva volt, így kénytelen voltam csengetni. Szerencsémre hamar ajtót nyitott nekem Jay, aki értetlenül pislogott a vendégszoba felé először.
- Te meg hol voltál? – bukott ki belőle, és utána nézett végig rajtam. A kezemben szorongattam a ruháimat.
- Állhatunk itt egész nap miattam, de jó lenne, ha beengednél – forgattam meg a szemeimet. Eleget tett a kérésemnek, így besétáltam mellette.
- De komolyan. Hol voltál, főleg így… ?
- Hogy? – vigyorodtam el. Ő csak tovább bámult. – Egyébként a szomszédban voltam.
- Pucéran? – tette fel a kérdést, amin felnevettem. Úgy csinált, mintha nem látott volna még így. Sőt. Nem is egyszer látott már kevesebb ruhában is.
- Pucér a nénikéd – fontam össze a karjaimat. – Amúgy csak Karennél voltam.
- Na várjunk csak. Ti ketten..? – beszélt össze-vissza.
- Menj a picsába, Porter! – vágtam hozzá Daniel egyik párnáját. Nem is tudom mit gondolt. Vagyis inkább hogy gondolhatta mindezt.
- Mit ártottam most neked? – jelent meg az idősebb férfi is, kissé még álmosan. A párosunkat látva megtorpant, és megrázta a fejét. – Gyerekek, arról nem volt szó, hogy előttem csináljátok. Ott a vendégszoba, használjátok nyugodtan.
- Ha ilyeneket mondasz, akkor tényleg utálni foglak – vigyorogtam. Ő csak hozzám vágta egy pólóját. – Mindig meglepődök milyen prűd lettél. Ejj-ejj…
- Te meg milyen nagyszájú lettél – lépett az italos szekrényéhez.
- Nincs ehhez korán? – kaptam magamra a pólómat. Jay közben csendben elsunnyogott, és folytatta a reggelizést.
- A veszekedéshez nincs korán? – kontrázott vissza, miközben töltött magának egy pohárral. – Olyanok vagytok, mint a rossz házaspár. Most mi volt a vita tárgya? Melyikőtök nagyobb idióta?
- Kac-kac. Poénzsák. Nem. Csak nem akartam Karennél maradni. Az öcséd azt hiszi, hogy összefeküdtünk – böktem ki. Daniel hangosan felnevetett, Jay pedig tovább lapított az asztalnál. – Baromság.
- Le lehet szállni rólam – szólt közbe Jay, de nem reagáltunk rá, helyette folytattam a mondandómat.
- Amúgy pedig nem akartam felesleges gyertyatartó lenni – fintorogtam. Értetlenül bámultak rám, így el kellett mondanom az igazat. – Itt van Torres.
Jay úgy nézett rám, mint aki először hallja a Torres nevet, Daniel kezében pedig darabokra tört a pohár. Pillanatok alatt történt az egész. Mintha csak egy papírt nyomott volna össze. Ennyire utálná a spanyolt? Ennyire féltékeny rá? Sejtettem, hogy düh, féltékenység, és idegesség tombol benne, de hogy ilyen mértékű? Ezen az öccse és én is meglepődtünk.
- Megölöm – mormogta, és megindult felém, de lazán visszalöktem. Döbbent pillantásokat kaptam.
- Maradj nyugton, Daniel! Nem törheted rájuk az ajtót – adtam ki parancsba. Ő csak morcosan méregetett, és újra elindult felém. Ismét taszítottam rajta egyet. Úgy tűnt a Dean és James által kapott tanácsok beválnak, mert eddig sosem tudtam feltartóztatni a férfit. Most is csak azt tettem, ahogy tanácsolták. És bevált. Mindannyiunk legnagyobb meglepetésére. – Ő Karen barátja, ha tetszik, ha nem…
- De akkor is megölöm – csattant fel. – Legalább had verjem képen!
- Miért lenne jobb, ha megütnéd? – fogtam meg a kezét, remélve, hogy ezzel megállíthatom. – Nem segítenél? – néztem el a válla mellett Jay felé.
- Nem – kortyolt a kávéjába. – Miattam aztán szétverhetitek egymást – vont vállat Jay.
- Igazán nagy segítség vagy – puffogtam. – Te meg higgadj le!
- Nekem is bemosott már sokkal kevesebbért… Amúgy meg én megértem. Én is szívesen behúznék neki a helyében. Habár én szívesebben verném képen a barátocskád.
- Daniel nem idegbeteg típus – tettem csípőre a kezemet, figyelmen kívül hagyva a fiatalabb férfi érvelését. – Szóval légy szíves, bármit is akarsz tenni, tedd félre a büszkeséged – intéztem tovább a szavaimat a férfi felé. – Hidd el, Torres nem lesz mindig képben.
- Ezt te miből gondolod? – horkantott fel Dan.
- Csak tudom – bólintottam sejtelmesen. Hosszútávon biztos voltam benne, hogy nem lesz ez a helyzet. – Tapasztalat. Ha nagyobb baj történik, Torres is megfutamodik, mint Oscar.
- És ha nem? – tette fel jogosan a kérdést Dan.
- A pasik ilyenek – vontam vállat. Persze tudtam azt is, hogy ezzel megsértem mindkettejüket. – Szóval szedd össze magad Porter! – böködtem Daniel mellkasát. – Te nem ilyen vagy! Vagy emlékeztesselek erre?
- Hogyan? – ráncolta össze a homlokát. Közelebb léptem hozzá, és a kezemet a mellkasára tettem.
- Tudok pár trükköt, emlékszel? – döntöttem oldalra a fejemet. Elképedt arccal bámult rám, és hallottam Jay köhögését. A kijelentésemtől félrenyelt. Csak ránéztem, és fejet csóváltam. – Jaj, nyugi öcsike, te is jöhetsz – jegyeztem meg.
- Carter…
- Nyugi, fiúk, már viccelni sem lehet? – léptem el a férfitől. – Ennyire ne legyetek unalmasak – biggyesztettem le a számat. Mivel egyikük sem reagált, így ott hagytam őket, és bezárkóztam a vendégszobába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése