Sziasztok!
A múltkori rész után most visszatértünk jó öreg szokásunkhoz, a péntek éjjelhez. Köszönjük a visszajelzéseket! Jó szórakozást!
Kira & Vivian
Karen
Másnap reggel óvatosan nyitottam ki a szememet, de a fény miatt azonnal be is csuktam. Tudtam, hogy nem álom a tegnap este. A támadás, aztán a veszekedések, és a szex az amerikaival. Minden igaz, ami ebben a pár órában történt. Az utolsó dologban először nem voltam biztos, de miután benéztem a takaró alá, és rájöttem, hogy meztelen vagyok, sejtettem, nem egy kósza gondolat volt. Fogalmam sem volt, Daniel hová tűnt.
Pár percig csak feküdtem az ágyon mozdulatlanul és vártam, hogy a férfi visszatérjen hozzám, és megbeszéljük mi is történt, de beszédre lettem figyelmes kintről. Az ajtó résnyire volt nyitva, így döntöttem, hiába csúnya dolog a hallgatózás, most muszáj volt megtennem, ha nem akartam lemaradni a történésekről. Óvatosan csúsztam ki az ágy szélére, és magamra csavartam a vékony takarót, majd az ajtóhoz surrantam. Halkan kellett közlekednem, hogy ne vegyenek észre.
- Karen itt van, ugye? - kérdezősködött Max. Már ezzel meglepett a főnököm, hogy rögtön rólam kérdezett, és miért érdekli hol vagyok.
- Persze, alszik még. Miért kérded? - ismertem fel Daniel hangját.
- Carter eltűnt... Nem veszi fel a telefont se - panaszolta idegesen az aggódó apa.
- Max... lehet, hogy csak levegőzik egy kicsit - szólalt meg nyugodtan Daniel. Talán már túlságosan is ebben a pillanatban.
- Ez nem igaz, te is tudod. Kiborult, mert hazudtunk neki - sóhajtott fel az idősebb férfi. Egyetértettem vele, hiszen a lányának minden oka meg volt. - Örülj annak, hogy Karen nem tudja az igazságot! - Itt már nem tudtam türtőztetni magamat. Győzött a kíváncsiság, az hogy személy szerint nekem is tudnom kellene valamiről. Feltéptem az ajtót, és szinte egy szál semmiben találtam magamat a főnököm előtt.
- Miről kellene tudnom? - kérdeztem úgy, hogy a tekintetem ugrált a két férfi közt. Persze, így ők is tudhatják, hogy hallgatóztam. Abban biztos vagyok, nem fogom hagyni, hogy lerázzanak engem.
- Semmiről... - felelte zavartan Daniel. Nem mond igazat, erre rögtön rájöttem. Rossz hazudozó volt.
- Ne hazudj! Hallottam. Mindent hallottam! Mit titkoltok előlem? - kezdtem ideges lenni. A takarót magamra szorítottam, és vártam a válaszra. Direkt nem csak Porter felé címeztem a kérdést, hiszen Horan is tudhat mindent.
- Daniel?!! - kérdezett rá Max komolyan. Szánt szándékosan hárítja a válasz lehetőséget át a fiatalabbik férfinak.
- Azért kezdtem ki veled, mert tudtam ki az apád. Ő ölte meg a húgomat - felelte a padlót bámulva. Dühös lettem rá, és teljes erőből megpofoztam, majd hangosan becsaptam magam mögött az ajtót.
Percek alatt zuhanyoztam le, és csutakoltam magam tisztára. Próbáltam így elfeledni, túl tenni magam azon, amit Daniel mondott nekem, bár ez szinte lehetetlen próbálkozásnak tűnt. Ezt nem lehet ennyivel elintézni. Hazudott és kihasznált. Azt hittem ő jobb a többi embernél, de hazudott és én tévedtem. Hatalmasat tévedtem, és most ez bánt. Emellett saját kezembe veszem az irányítást, és a sorsomat is.
Előszedtem a bőröndömet, és dühösen dobáltam bele, ami éppen a kezembe került a szobámban, és a lakosztály többi részében. Ruha, cipő, fegyver... ami jött. Arra mentem, hogy minél hamarabb összecuccoljak, és eltűnjek.
- Hova készülsz Hopkins? - szólalt meg Jay egy bögrével a kezében. Kicsikét gúnyos volt a hangja, de nem foglalkoztam vele. Nem érdekel, hogy itt van.
- El innen...
- Remek. Megfogadtad a tanácsomat? - vágta le magát a kanapéra, és idegesítően vigyorgott rám. Az a tipikus "én megmondtam" nézése.
- Rohadj meg! - vágtam rá, és beleraktam egy tört a ruháim közé. Gyűlölöm, hogy ő személy szerint csak engem tart hibásnak.
- Már elnézést, ez az enyém! - állt fel a kanapéról, és emelte le a ruhakupacról fegyverét.
- Akkor vigyed! - rántottam meg a vállam flegmán. Egy pillanatra ledermedt, és addig tovább kerestem a dolgaimat. Az útlevelem is előkerült, amit a farzsebembe raktam. Jay elkapta a könyökömet. Meglepődtem, amikor maga felé fordított.
- Most őszintén... Hova mész? - kérdezett rá komolyan.
- Meg fogom ölni az apámat - feleltem egyszerűen, majd elhúzódtam tőle közben. A bőröndöm cipzárát határozottan húztam össze, és helyeztem le a táskát a földre.
- Hogy akarod csinálni?
- Nem mondom el. Tovább adnád, és még azelőtt lekapcsolnátok, hogy bármit is tudnék csinálni. Nem hülyültem meg - ráztam meg a fejemet komolyan.
- Tudod Karen, sok mindenben nem értek veled egyet, de ez most engem is érdekel - lépett elém újra, és komolyan nézett le rám.
- Azt teszem amit mondtam, csak előtte még felforgatom érte New York-ot.
- Veled megyek... - jelentette ki határozottan. - Mert ez egy öngyilkos akció. Ilyen tervvel téged fognak az első saroknál lelőni - bizonygatta az igazát.
- És ha megteszik? Annak örülhetnél. Egy olyan féreggel kevesebb lenne, mint az apám... Amúgy... Senkinek se szólj, hogy hova mentem! Nem akarom, hogy bárki utamba álljon.
A dzsekimbe bújtam, és összefogtam a hajamat. Már a folyosón trappoltam a lift felé, amikor eszembe jutott James. Fel kellene hívnom, és el kellene tőle köszönnöm, hiszen abban az egy dologban teljesen igaza van az angolnak, megölhetnek. Ha ezt James megtudná, utánam jönne, és ezt nem teheti meg. Nem engedem, hogy magára hagyja Alanna-t.
*
New York sötét sikátorait jártam egyedül már napok óta. Próbáltam valakit találni, aki hajlandó lenne velem szóba állni. Meglátnak, majd sarkon fordulnak, rohanni kezdenek. Így kurva nehéz lesz infót gyűjteni, ha egész Bronx-on át kell rohannom. Ma éjszakára feladtam a keresést, és az elmebetegek üldözését is, így visszatértem a lakásomban. Fáradt voltam. Még Dél-Amerikában aludtam., amióta nagyon sok minden történt. Megtámadtak minket, a hazugságaink kiderültek, és ott volt még Torres is. Fernando újra házas életet él, a yacht fedélzetén taperolta a feleségét- Ő sem gondolhatta, hogy fotózzák őket, de ez nekem akkor is rosszul esett. Ezt is csak magamnak köszönhetem, mivel én szerettem bele, de ezek szerint neki csak szexre kellettem.
Lerúgtam magamról a sportcipőmet, és a felsőmet levéve indultam meg a nappaliba, amikor megtorpantam.
- Te mi a fészkes fenét keresel itt? - ripakodtam a váratlan vendégemre.
- Jöttem végignézni, hogy nyíratod ki magad apád embereivel.
- Ha csak ezért jöttél, el is mehetsz - vágtam hozzá a topomat, és a konyhába mentem. Valami alkoholos ital volt itthon, amitől legalább az agyam tompul egy kicsikét, hogy pár óráig ne gondolkozzak, ha már aludni nem tudok. Ő viszont úgy döntött, hogy a személyes pincsikutyám lesz, aminek nem örültem. Követett a konyhába szó nélkül, de tudom ez nem az ő stílusa... Mármint a szótlanság. Csak figyeltem, ahogy leült az egyik székre, és a lábát feltette az asztalra. Először alaposan körbe forgatta a ruhámat a kezében, majd hozzám vágta.
- Jó tested van nem mondom, de inkább öltözz vissza! - forgatta a szemeit, és úgy tett, mintha ezt komolyan is gondolná.
- Menj haza! - jelentettem ki határozottan. - Vagy ahonnan jöttél igazából, de csak azt akarom, hogy menj el innen!
- Nem megyek sehova Hopkins! - vágott vissza ugyan olyan hangsúllyal, ahogy én beszéltem vele az előbb. - Jegyet váltottam a műsorra, hiszen az első sorból akarom látni, hogyan rohansz fejjel a falnak. Felöltöznél végre?
- Egy: Ne dirigálj, mert betörtél a lakásomba... - mutattam a számot. - Kettő: Nem öltözök fel - ittam még egy kortyot.
- Igazából nem volt nehéz - vont vállat. Felvont szemöldökkel bámultam rá, hiszen nem értettem a lazaságát. - A gondnok bácsi beengedett, mert azt hiszi a vőlegényed vagyok - kezdett el billegni a székkel, és egy perverz vigyor jelent meg az arcán. - Ejj, de udvariatlan házi gazda vagy. Öntenél nekem is egy pohárral?
Igazából az első gondolatom az volt, hogy teljes erőből kirúgom alóla a széket a flegma stílusa miatt, és azt is tudom, hogy meg is érdemelné ezt. Felnyögtem kínomban, majd konyhaszekrényhez lépve egy pohárért nyújtózkodtam. Észrevettem fél szemmel, hogy bámul engem úgy, ahogy a pasik megszokták bámulni azt a nőt, akit helyben megdöntenének. Teli öntöttem a poharat, de még mindig billegett. Elé toltam a poharat, miközben ő a kezét a tarkójára csúsztatta. Mögé léptem, és kirúgtam a széket alóla, ahogy eszembe jutott pár pillanattal korábban. Hatalmasat csattant a hideg járólapon. Bántam volna, ha nem teszem meg.
- Az isten... – mormogott. Nem mertem nevetni rajta hangosan, ezért visszasétáltam a pult másik oldalára, és öntöttem magamnak is egy pohárral. Hosszú ideje valami vagy is valaki mosolyt csalt az arcomra.
- Igen? - tettem fel ártatlanul a kérdést, mintha nem is érteném miért akadt ki így.
- Hülye liba... - tápászkodott fel végre a földről. Felültem a pultra és a lábaimat keresztbe tettem. - Idegesítő vagy, nem mondták még? - puffogott immár újra a székre ülve Jay, és egy húzásra megitta az italt.
- Tudod páran már említették a csapatunkból, de amúgy is tudom.
- Jó kis csapat! - motyogta az orra alatt.
- Csak egy emberben bízhatok - kortyoltam a poharamba. Jamesre gondoltam, bár gyáva módon egyszer se kerestem azóta, mióta New Yorkba jöttem. Nem akartam, hogy lebeszéljen a tetteimről.
- Még pedig?
- Miért vagy kíváncsi bármire is? Nem ismerjük egymást Jay.
- Ezen lehet változtatni Karen.
- És ha jobb így? - tettem le a pisztolyomat a pultra, magam mellé. Ebben a pár napban ritkán tettem ilyet. Lassan olyan, mintha az is hozzám tartozna.
- De ha nem? - hangsúlyozta úgy, mintha idióta lennék.
- Jobb! Menj haza! Vagy ahonnan jöttél.
- Nem megyek - vonta meg a vállát. Becsaptam a maradék alkoholt a poharamból. - Miért tenném? - Felszaladt a szemöldöke, miközben felállt a székről, öntött a poharamba, majd a sajátjába is.
- Szükséges beszélgetnünk? - fintorogtam.
- Akkor csak piálni fogunk? - vigyorodott el. Úgy tűnik, tetszik neki az ötlet.
- Nem hiszem. Ha piálok, rád mozdulok és jelenleg sajnos meg van rá minden esély rá. A két legutolsó pasimmal is a pia hozott össze - utaltam az amerikaira és a spanyolra, hiszen vele először a sajátos búcsú partim után keveredtünk össze, Daniel-el pedig… Nos azt Jay is tudja.
- Mi abban a rossz? A pia miatt kerültem össze én is Carterrel - kortyolt az italába, és szinte azonnal elhallgatott. Úgy tűnt ezt nem akarta hangoztatni, főleg nem nekem.
- De te bele zúgtál, azt hiszem - motyogtam halkan. Ránéztem, de csak a poharát bámulta. Vártam, hogy visszavágjon, de csendben maradt, így folytattam. - Látom a jeleket. Nem vagyok teljesen hülye.
- Most hazudjak? - tette fel a kérdést, hosszú percek után. - Ott van neki Oscar. Én meg maradtam az egyéjszakás partnernek. De hagyjuk, jó?
- Te legalább tudod, hogy álltok... - bukott ki belőlem, majd azonnal elnémultam. Nem akartam tovább feszegetni ezt a témát. Hiszen nem rá tartozik, és nem hiszem, hogy kíváncsi rá. - Éjszakára nem doblak ki, de nekem holnap feladatom lesz, ezért el kell menned.
- Az nem ésszerű feladat, hogy végig csörtetsz New York összes sikátorán, vagy bárjában - szólalt meg csendesen, miközben az ujjaival a pohár száján körözött.
- Nem kértem a tanácsodat - makacskodtam. Jobban esett, hogy már nem egymás szerelmi életéről kell beszélgetnünk. Igazán kellemetlen.
- Attól még adok. Ha nem akarsz meghalni, akkor megfogadod a tanácsomat.
- Kit érdekel ha meghalok? - kérdeztem csípőre tett kézzel. Most azt hiszem átlépte azt a bizonyos határt.
- Mindenkit. A barátaidat, a pasidat, engem.
- Melyik pasira gondolsz? A hazugra vagy arra, aki a feleségével enyeleg Ibizán? - horkantottam fel. - A barátaimnak hazudtam a családomról.
- Sok mindent nem tudsz Karen - felelte annyira higgadtan, hogy meglepődtem rajta. Csak felsóhajtottam. Azt hiszem ez csak átverés, de kiderítem az igazat. Vagy azt, hogy mire is gondol jelenleg.
- Miről nem tudok még? - léptem közelebb hozzá.
- Carter, Daniel vagy épp az én titkaimat. - Miért mond ilyeneket? Ennél is jobban össze akar zavarni? - Ők jártak - utalt a másik két személyre.
- Mi van?! - fakadtam ki hisztérikusan.
- Hónapokkal ezelőtt... - kezdett el beszélni Jay. - Daniel a cégnél dolgozott. Nem véletlenül került a világbajnokság helyszínére. A kezdetektől fogva Carter mellett volt.
- Hazudsz!
- Dehogy hazudok... Szinte Daniel helyére kerültél, amikor kilépett a cégtől. Carter és Daniel hónapokig kavartak... Részletezzem?
- Inkább ne! - ráztam meg a fejemet, és legyintettem. Most tudatosult bennem úgy igazán. Ezek szerint az elejétől hazudtak nekem. Amikor idegenként mutatkoztak be egymásnak Madridba. Amikor puszta véletlenül megjelent Daniel nálam, vagy a bulikor. - Csodálatos - ejtettem egy erőltetett kacagást. Csak felkaptam a pultról a még korábban levett trikómat, és a fegyveremet. - Nekem elég volt mára ennyi stressz, és új információ. Megyek lezuhanyozok és megpróbálok aludni.
Elindultam a hálóm felé, de mire elértem volna az ajtót, hátulról elkapott Jay és a karomat kicsavarva nyomott a falnak. A karját a lapockáimnak támasztva tartott ott. Pont annyira szorított, hogy ne tudjak szabadulni és eléggé fájjon a csuklóm.
- Neked szükséged van rám!
- Jó vicc. Miért lenne? - sziszegtem.
- Az apádnak dolgoztam - suttogta a fülembe. A szemeim elkerekedtek, és már kapálózni se akartam. Az információval meglepett. Elengedett, és ahogy megfordultam felképeltem.
- Ezt most miért kaptam?! - csodálkozott el az arcát simogatva.
- Mert megérdemled... - feleltem egyszerűen. - Az apámnak dolgoztál? És még én vagyok a hazug - vertem vállon megint. Brazíliában még ő volt kiakadva rám, és most kiderült, ő se különb.
- Maradj már csendben, és hallgass végig! - felelte szigorúan. - Meg akarod ölni Hopkinst... Én segíthetek neked. Csak úgy tudjuk megtalálni, ha ő akarja. Közéjük kell férkőznünk, és az úgy nem megy, ha felforgatod New Yorkot. Ésszel... - bökte meg a fejemet, hogy nyomatékosítsa magát. - ... kell cselekednünk. Most már rájöttél végre. Kellek neked.
- Miért akarnál segíteni?
- Mert apád tönkretette az egész életemet! - adta meg az egyszerű és logikus választ. Lassan már nincs olyan ismerősöm, akit ne terrorizált volna az apám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése