Sziasztok!
Először is egy magyarázattal tartozom, tartozunk Nektek. Ennek a résznek múlt héten kellett volna napvilágot látnia, mégis csak most került fel. Nagyon sajnálom, sajnáljuk! Az a két hét az összes energiáámat leszívta, és időm sem volt befejezni a részt. Mikor pedig lett volna, bevallom, elaludtam. Nos, de hát így alakult. Most már mindegy. Bár kicsit késve, de itt azért a rész. Jó szórakozást kívánok, kívánunk!
Kira & Vivian
Carter
Kikerekedett szemekkel bámultam a velem szemben ülő férfit, de reagálni nem tudtam volna a kérdésére. Tekintete kettőnk között ugrált, és várt a válaszra. Daniel lassan húzta ki magát, és megköszörülte a torkát.
- Nem tudom honnan gondolod... - motyogta zavartan. - Nincs köztünk semmi.
Apa nem reagált, így továbbra is kínos csend ereszkedett ránk. Ő csak méregetett minket, valószínűleg a reakciónkban próbált választ keresni. Hosszú percekig vártunk arra, hogy mondjon valamit, de a csöndet végül én törtem meg.
- Itt ülhetünk egész nap is... de akkor is igazat mondunk. Nincs közöttünk már semmi, az égvilágon - hangsúlyoztam a szavakat, amiket Daniel bólogatással erősített meg.
- Rendben van - sóhajtott fel. Ekkor már sejtettem, hogy korántsem lélegezhetünk fel. Az apám nem az a fajta.
- De...?! - ráncoltam össze a homlokomat. Arra vártam, hogy folytassa, amibe belekezdett.
- Utána fogok járni... Valami nem stimmel Veled, Veletek... - pattant fel a székéből. - De ki fogom deríteni...
A kínos reggeli után Daniel szobájában ültünk össze kupaktanácsra. Ketten próbáltunk valami megoldáson törni a fejünket. Ismertük az apámat, aki mostantól biztosan jobban fog ránk figyelni, s ez valószínűleg az én hibám. A szabályszegésemmel veszélybe sodortam a munkát, a társamat, Oscart, és magamat is.
- Ezt elszúrtam, igaz? - sóhajtottam fel, és zavaromban egy sebet kezdtem piszkálni a combomon.
- Hát nagy kalamajkába kerültünk - fújta ki az eddig benntartott levegőjét.
- Sajnálom, hogy belerángattalak - motyogtam. Kellemetlenül éreztem magamat, hiszen Neki nem kellene ebben a helyzetben lennie, csak nekem.
- Az én döntésem volt, hogy hallgatok - vont vállat gondterhelten. - Ugye te is tudod, hogy Max vérszemet kapott?
- Tudom, ismerem Őt - jeleztem egy bólintással. - Szerinted mit kellene tennem? - emeltem fel a fejemet, majd kerestem vele a szemkontaktust. Vártam a tanácsára, és vágytam is arra, hogy előálljon egy ötlettel, helyettem. Annyira egyszerűbb lett volna minden.
- Nem tudom Carter, tényleg nem. Azt hiszem ebbe nem gondoltunk bele még - rázta a fejét tanácstalanul. - De ezután már nem hibázhatunk.
Csend telepedett ránk. Ez a helyzet egyszerűen nevetséges. Felnőttek vagyunk, és mégis tartottunk apától, amikor a közös ellenségünkre kellene koncentrálnunk, és nem a véleményre. Ezt végiggondolva, erőltetett nevetés szakadt fel a torkomból, amiért Daniel furcsán nézett rám.
- Beléd meg mi ütött?
- Szánalmas helyzet - ugrottam fel, és az első kezembe akadt tárgyat a falhoz vágtam mérgemben.
- Héé, nyugodj meg! - termett előttem, mikor a pohár után más törékeny dolgot kerestem. - Ha tönkreteszed a szobát, még nem lesz jobb!
- Véget kell ennek vetnem... - motyogtam az orrom alatt, amikor nyugtatólag átölelt.
- Mit mondtál? - tolt el magától, de csak a fejemet ráztam, hogy nem fontos. Ezt nekem kell megoldanom, nem várhatom tőle a megoldást.
A csapat tréningje alatt mi is el tudtuk magunkat foglalni, s az edzőtermet vettük igénybe. Muszáj volt elterelni a figyelmünket és gondolatainkat. Míg a társam a bokszzsákon próbálta a feszültséget levezetni, én a futópadon izzasztottam magam. Fokozatosan növeltem a tempót, és a növekvő adrenalin miatt nem is éreztem a tüdőm kellemetlen szúrását, a szívem gyors dobbanásait. Erre volt szükségünk.
- Pihenj egy kicsit! - szólalt meg Daniel, miután fokozatosan csökkentette a sebességet. Miután már csak gyorsan szedtem a lábaimat, egyre erősebb lett a szúrás a mellkasomban. Kapkodtam a levegőért, a tüdőm szinte ordított a friss oxigénért. - Nem hajszolod túl magad! - segített le a padról, és leültetett. Azonnal a kezembe nyomott egy palack, hideg vizet.
- Köö... kö... - próbáltam kinyögni valamit, de nem igazán sikerült.
- Ne beszélj, pihenj! - adta ki a parancsot. Magamra hagyott, sejtésem szerint tett egy kört az épületben és a játékosok körül.
Este Oscar mellkasán feküdtem, miközben ő mesélt Neymar és Willian társaságában töltött napjáról. El-elmosolyodtam, de bevallom nem kötött le a futballal kapcsolatos történet. Nem is értek hozzá, amit a brazil is nagyon jól tudott, mégsem zavarta, így nem akartam elrontani az örömét.
Sejtésem szerint azt is hamar észrevette, hogy nem figyelek rá túlzottan, helyette a kezét simogattam. A testét átjáró borzongásból feltételeztem, hogy neki is jól esett, és ez engem is feldobott.
- Na mesélj, mi nyomja a lelkedet! - puszilt a hajamba. A történetet be se fejezte, de ez most nem is zavarta.
- Ma apa azzal támadott le minket, hogy megint ágyba bújunk-e - panaszkodtam. A brazil csak jóízűen nevetett a zsörtölődésemen, ami nem nyerte el a tetszésemet. Karon csaptam, amivel azt elértem, hogy lassacskán abbahagyja.
- Bocsi - kuncogott. - És apádnak igaza volt? Ha megunsz, vele vigasztalódsz?
- Ez nem vicces - dohogtam. - Komolyan beszéltem, apa gyanút fogott. Miattad - könyököltem fel, amivel felkeltettem a figyelmét.
- Miattam? - kérdezett vissza halkan, de csak bólintottam. - Mit tettem?
- Részegen ordibálsz. Apa sem süket - osztottam meg vele a véleményemet. A hajammal kezdett játszadozni, miközben az arcomat bámulta. Nem szólalt meg, nem reagált. Talán nem volt erre megfelelő szó.
Közelebb hajolt, majd ajkaimra egy lágy, érzéki csókot adott. Abban a pillanatban belefeledkeztem az érzésbe, és az érintéseibe. Nem tudom ez volt-e a célja, de sikerült elérnie, hogy csakis rá összpontosítsak. Jól esett a gyengédség, és az apró gesztusok, érintések, melyekre egyből jóleső sóhajjal válaszolt a testem.
- Oscar - szakítottam meg a csókot, de ő nem hagyta abba. Az arcomat kezdte puszilgatni, s így haladt végig az állam vonalától egészen a kulcscsontomig.
- Hmmm?
- El akarsz csábítani? - nyögtem fel jólesően mikor a nyakamba puszilt újra és újra.
- Talán - tért vissza újra az ajkaimra, és egy mozdulattal később már fordított kettőnk helyzetén. Fölöttem tornyosodott, és kezeivel a matracon támaszkodott meg. Belepréselt a puha ágynemű közé, de figyelt arra is, hogy ne nehezedjen rám.
Percekig csókolóztunk így, s csak akkor váltunk el néhány másodpercre, mikor már a levegőnk elfogyott.
Míg apró csókokat váltottunk, ő nem tétlenkedett. Egyik keze a pólóm alá csúszott be, s az oldalam simogatásával volt elfoglalva. Egyre feljebb tornázta a ruhadarabot, szabaddá téve ezzel a hasamat. Ujjai hamar megtalálták a melltartópántot, és lassú mozdulattal próbálta lejjebb tornászni a számára szükségtelen fehérneműt. Egyből észhez kaptam. Ujjaimat a csuklójára kulcsoltam, közben pedig elhúzódtam puha ajkaitól. Szinte hiányérzetem támadt nélküle, de józanésszel akartam gondolkodni. Ezt most muszáj volt megbeszélnünk, nem gyengülhettem el.
- Ez így nem fog menni! - húztam vissza a pólómat, amit egy grimasszal fogadott. - Ne nézz így rám! - morogtam az orrom alatt, amikor legördült rólam.
- Ráért volna ezután is - dőlt hátra a párnákon.
- Nem! - jelentettem ki magabiztosan. Felültem, és a hátamat a falnak támasztottam. Meredten bámultam az előttünk lévő fehér falat, de éreztem, hogy a férfi le sem vette rólam a tekintetét. - Ez nem fog menni!- törtem meg a kettőnk között lévő csendet. Kaptam pár értetlen pillantást, így folytattam, hogy Ő is értse. - A világbajnokság alatt... te meg én... kettőnk...
- Mii?! Miről beszélsz?! Mi változott tegnap óta?
- Oscar, ha még nem vetted volna észre, itt van az apám - sóhajtottam fel. - És nem is tervezi, hogy hazamegy...
- Nem értem. Magyarázd el, hogy megint milyen kifogással akarsz ejteni! - mormogott, és távolabb húzódott tőlem. A mozdulatain, a mimikáján láttam, hogy megbántottam.
- Nem akarlak ejteni! Csak azt szeretném, ha meghúznánk magunkat. Kevesebbet kellene együttlennünk, és a világbajnokság végéig mellőzni az együttalvást.
- Ugye, most csak viccelsz velem?! - csattant fel idegesen. - Így is alig töltünk együtt pár órát... Komolyan, nem lenne egyszerűbb, ha beszélnél kettőnkről apádnak? - tette fel a kérdést, ami az elmúlt napban párszor már nekem is megfordult a fejemben. A válasz viszont mindig ugyanaz lett, túl korai lett volna még.
- Sajnálom... nem mondhatom meg Neki. Még nem - fordítottam el a tekintetemet róla. Nem akartam ránézni, mert tudtam, ha belenézek a szemébe, akkor végem. Elvesztem.
- Te szégyellsz engem?! - tette fel a kérdést, amitől köpni-nyelni nem tudtam. - Ha azzal a majommal lennél, csak mondd meg! Vele mutatkozhatsz, és... - folytatta tovább, de csak elakadt. Pedig azt hittem a féltékenységen már túl vagyunk. Tévedtem. Mindig is ott fog felettünk lógni, a levegőben.
- Miattad csinálom, te idióta! - bukott ki belőlem. - Semmi köze a féltékenykedéshez, csak meg akarlak védeni! Szerinted hogy fogadná most, mikor amúgy is zavaros minden. Balhét csináltam, öltem és most ez is... Rossz az időzítés....
*
A nyolcaddöntő napján érkezett meg Jay is, aki úgy döntött, Karen és James mellett, hogy a segítségünkre lesz. Nem csak a válogatottal, a nyomozással is. Apa új nyomon van, de a legújabb kedvenc tevékenysége a titoktartás. Csak az én irányomba. Most ezzel akar büntetni, azt hiszi, hogy ezután felfedem a titkomat. Nekem viszont eszem ágában sem volt.
- Kedvesem, öröm Téged látni! - köszöntött egy puszival leendő társam. - Máris szebb a napom!
- Ó, megsütött a nap? - tetettem ijedtet, és Őt kezdtem tanulmányozni. - Vagy kicseréltek?
- Nagyon humoros vagy - vigyorgott rám 32 fogas mosollyal. Jobb kezében a sporttáskáját fogta, a balkezével pedig átölelt. - Hallottam, hogy Te leszel a fogadóbizottságom. Szóval, melyik lesz az én szobám? - lépkedtünk a liftek felé.
- Büntetnek, tudod - vontam vállat lazán. - Nos, igen, a szoba. Erről is akartam beszélni.
- Mit tettél? - kíváncsiskodott. Az egyik szabad liftbe léptünk be, ahol bent ácsorgott a liftes fiú. Elmondtam az úti célunkat, s egy perc múlva már a puha, vörös szőnyegen lépkedtünk. Lábunk bele-belesüllyedt a vastag anyagba, mégsem volt zavaró, inkább kellemes érzés.
- Apa kezd gyanakodni, és nem vallok, ezért azzal büntet, hogy kerül. Kihagy a megbeszélésekről. Azt sem tudom, hogy áll az ügy - sóhajtottam fel, majd beengedtem magunkat Jay és leendő szobatársának szobájába.
- Hopkins itt van az országban - adta meg a választ. Cuccát ledobta a nappaliban, majd kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén. - Ő, Vanessa és a másik pudlija - fintorodott el.
- Ismered Őt? - érdeklődtem. A reakciója alapján pontosan jól ismeri a harmadik személyt is. Ezt bólintással is alátámasztotta. - Mit csináltál a napokban?
- A nyomukban voltam. Könnyű, ha ismeri az ember a gondolkodásmódjukat. Persze meg kellett húznom magam, de... hagyjuk is. Most ne erről beszéljünk.
- Rendben van - bólintottam beleegyezésként. Persze, még rá fogok erre kérdezni, de csak később. - Nos, ez lesz tehát a szobád. Viszont van egy rossz hírem is... Mielőtt elmondom, meg kell ígérned, hogy rendes leszel, és próbálkozol elviselni. És nem mész az idegeire! - kötöttem ki a feltételeimet.
- Megígérem, csak mondd már! - türelmetlenkedett.
- Karen lesz a szobatársad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése