Sziasztok!
Köszönjük a másik szemszöghööz érkezett pipákat. Jó szórakozást kívánunk a részhez!
Kira & Vivian
Carter
Reggel arra ébredtem, hogy a napsugarak az arcomat melegítették. Miután kicsit magamhoz tértem, megnéztem a mobilomon az időt, ami még alig mutatott 7 órát. Bőven volt még időm az ébresztőig, a reggeliig meg főleg.
Hirtelen mozdulattal ültem fel, így egyből sajogni kezdtek a végtagjaim. Nem a legkényelmesebb fekvőhelyem volt a kanapé éjjelre, de azért túl lehetett élni. Egy kis mozgás, egy nagy adag kávé, és máris jobb lesz.
Halkan lopóztam a háló felé, ahonnan Oscar szuszogása hallatszott. A kispárnát átölelve aludt kiterülve az ágy jobb oldalán. Csak mosolyogva bámultam Őt, de a fejemben ott motoszkált, hogy fel kell ébresztenem. Vissza kell mennie a szobájába, mielőtt még valakinek feltűnne az eltűnése.
Leültem mellé az ágy szélére, és halk szavakkal próbáltam elérni, hogy felébredjen. Elsőre nem reagált, de kitartó voltam, s mocorogni kezdett.
- Soha többé nem iszom! - nyöszörgött, majd a kispárnát a fejére húzta. Csak kacagtam rajta, hiszen tudtam milyen kellemes érzés a másnaposság. Mintha szét akarna szakadni az ember feje. Még a lélegzés is nehezére esik.
- Ne ígérj olyat, amit nem tartasz be! - duruzsoltam, s óvatos mozdulatokkal levettem a fejéről az anyagot.
Végre azt is sikerült elérnem, hogy kinyissa a csokoládébarna szemeit, mellyel álmosan vizslatott. Csak rámosolyogtam, majd arcon pusziltam.
- Hozok neked egy pohár vizet meg egy fájdalomcsillapítót! - tápászkodtam volna fel, de a karjait a derekam köré fonta, s magára rántott. - Oscar...
- Én mást szeretnék! - motyogta a nyakamba. A lehelete csiklandozta a bőrömet, így csak kuncogva néztem fel rá.
- Mi lenne az? - támaszkodtam meg, ügyelve arra, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen.
- Hmm... elsőként egy reggeli... - mormogta, majd hatásszünetet tartott. Ezalatt a meglepődöttség kiült az arcomra. Más válaszban reménykedtem, s ez mint egy pofon, úgy hatott rám. - ... csók.
- Te disznó! - csaptam mellkason, amint felfogtam a mondanivalójának az értelmét. - Utállak!
Csak fejcsóválva kacagott rajtam, majd miután a bosszankodásomon jót derült, belepuszilt a hajamba.
- Bocsi, nem hagyhattam ki! - nézett rám bűnbánóan, amivel elérte, hogy a haragom elszálljon. Percekig csak bámultuk egymást, végül a csendet én törtem meg.
- Nem tudom, emlékszel-e az éjszakára, de...
- Emlékszem. Sajnálom, elég szánalmasan festhettem kívülről - nyögött fel fájdalmasan. Hát tényleg egy kicsit nevetséges volt, de ez még belefért. Vannak nála rosszabbak is.
- Oscar, mi lesz most kettőnkkel? - böktem ki a kérdést, ami talán mindkettőnket foglalkoztatott. Bonyolult a kapcsolatunk, sokszor bántjuk egymást, de mégsem tudunk távol maradni egymástól.
- Szépségem... - sóhajtott fel. - Én komolyan gondoltam. Akarlak Téged!
- De... - Közbe szerettem volna szólni, de nem hagyta. Az ujjait a szám elé helyezte, amivel belém fojtotta a szót.
- Tudom, hogy mindketten hibáztunk, hiszen együtt rontottuk el. De nem menthetetlen ez a kapcsolat. Én csak azt szeretném, ha jól meglennénk.
- Azt én is szeretném - bukott ki belőlem az első gondolat. A szám elé kaptam a kezemet, hiszen közbeszóltam. Ő csak mosolygott rajtam, de nem szólt emiatt.
- Nem is mi lennénk, ha könnyen mennének a dolgaink - osztotta meg velem a gondolatait, amivel egyet értettem. Furcsa is lenne, ha teljes összhangban lennénk.
- Azt is megnehezítenénk.
- Gyere, ide! - támasztotta a hátát a falnak. Mellé ültem, és a fejemet a vállára hajtottam. Kezeinket összekulcsoltuk, s azt bámultuk percekig.
- Most szeretném, ha Te is meghallatnál!. Bár utálok ilyenről beszélni, ha tényleg együtt akarunk lenni, meg kell beszélnünk - jegyeztem meg csendesen.
- Rendben van.
- Hibáztam. Sok mindenben, de nem vagyok tökéletes. Jay, nos ő fontos nekem. Nagyon jó barátom, és az az éjszaka... Nem tudom meg nem történté tenni. Ezt be kell látnod. Sőt, kitörölni sem tudom most már az életemből Őt.
- Én nem is kérném.
- Dehogynem, egy idő után újra felmerülne, és azt akarnád, hogy válasszak. Ismerlek már! - intettem le, amikor ismét közbe akart szólni. - Ezért is akarom most letisztázni, mert neked kell ezzel valahogy megbirkózni. Nem csak nekem... Jay lesz a társam. Mindennap látni fogjátok egymást, és bízom abban, hogy képesek lesztek legalább az én kedvemért elviselni egymást. Én csak ennyit kérek.
- Megpróbálom - bólintott rá nagyon hosszú csend után. - A kedvedért.
- Köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára. Sunyi módon pont elfordította a fejét, így a következő már a szájára sikerült.
- Csak miattad - motyogta, majd megszüntette az arcunk között lévő millimétereket. Abban a csókban minden benne volt, amit a másikkal közölni akartunk.
Oscart nagy nehezen visszaparancsoltam még reggeli előtt a szobájába, persze ő is szabott ki feltételeket, amibe akkor is belementem volna, ha nem ilyen helyzetben hozta volna fel.
Megbeszéltük a dolgainkat, bár tudtuk, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Mégis egy esélyt megért. Főleg ebben a helyzetben.
A csapattagok a pihenőnapjukon a szálloda különböző részlegein foglalták el magukat, míg a társammal mi egy lőtéren töltöttük a délelőttöt. Szükségünk volt egy kis csendre, és gyakorlásra.
A válogatott körül egyre nagyobb volt a felhajtás, így nekünk is éberebbnek kellett lennünk. Jobban kellett koncentrálnunk.
Ebédidő után értünk vissza a hotelba, de mivel nem voltam éhes, inkább sétálni indultam a közeli parkba. Kellett még egy kis csend, és nyugodt körülmények között akartam telefonálni. Zavart az utolsó találkozásom az angollal, és ezt akartam megbeszélni.
Miután törökülésben felültem a padra, nagy levegővétel után tárcsáztam a számot. Olyan hosszasan csengett ki, hogy azt hittem nem fogja felvenni. Már épp letettem volna, amikor meghallottam a hangját.
- Szia. Én vagyok - nyögtem ki nagy nehezen. Nem tudtam mi mást mondhatnék elsőre. Annyira kínos volt.
- Tudom. Örülök, hogy hívtál - jelentette ki magához képest komolyan. Nem tudtam eldönteni ez jó vagy rossz jel.
- Tényleg? - kérdeztem megilletődve.
- Igen. Múltnap egy kicsit túlreagáltam... sajnálom! - Nem is hagyott szóhoz jutni, csak miután bocsánatot kért.
- Én is hülye voltam, ne haragudj! - makogtam össze-vissza. Percekig beszélgettünk más témáról, de túl feszült volt a hangulat, amit mindketten éreztünk. - Ez így nem jó! - fakadtam ki. - Muszáj lesz valahogy elviselnetek egymást!
- Tehát ez azt jelenti, hogy...? - kérdezett rá, de a mondat végét elharapta. Szerintem azt várt, hogy én mondjam ki.
- Igen, megpróbáljuk, utolsó esély alapon... - válaszoltam talán túl lelkesen. -De azért is, mert egy hónap és együtt fogunk dolgozunk...
- Gratulálok! - A hangja nem volt kedves, de éreztem, hogy próbálkozik. Úgy láttam, hogy egyelőre le kell zárni a témát, így kicsit más irányba tereltem.
- Karent ugye nem akasztottad ki megint?
- Én?! Úgy ismersz? - kérdezett rá nevetve, amitől én is felkuncogtam.
- Azért próbálj meg kedves lenni vele, jó?
Miután megígértettem vele, hogy nem fog Karen idegeire menni, bontottam a vonalat, és visszasétáltam a szállodába. A délután folyamán csak aktákat olvasgattam, vacsora után pedig vártam Oscar érkezését.
*
A következő reggelen apával és a társammal reggeliztem. A pihenőnapunknak vége, hiszen ma már ismét edzések várnak a csapatra, s egy interjú is, ahova egyikünknek el kell kísérnie a két sztárjátékost. Erről, és a napirendről beszélgettünk, amikor apám teljesen más témát hozott fel. Semmi köze nem volt a munkához, és ez nem volt jellemző rá. Mindig is szeretett irányítás alatt tartani mindent.
- Tudom, hogy valamit titkoltok előlem! - nézett szúrós szemmel a párosunkra. Mindketten a kávénkat kortyolgattuk, és értetlenül bámultunk rá.
- Mire gondolsz?- kérdezett rá a férfi.
- Tudom, hogy van valakid - böki felém a villáját.
- Mi van?! - bukott ki belőlem meglepődve. Honnan tudhatná? Nem is volt itt annyit, és akkor mosolyszünet volt köztem és a brazil között. Óvatos voltam.
- Tegnap éjjel valaki kiabált az egyik szobában, arra ébredtem. Utána meg egy női hangot hallottam... - vont vállat.
- Ez még nem jelenti azt, hogy én voltam... - keltem egyből a magam védelmére. Kezdtem megijedni, tényleg tud mindenről. Még nem voltam felkészülve arra, hogy erről beszéljek vele.
- Ki fogom deríteni ki volt! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Segítek, ha gondolod! - ajánlotta fel Dan a segítségét, mialatt egy másodpercre rám nézett. Muszáj lesz kettesben kitalálnunk valamit, mielőtt még lebuknánk. Mert ha én elhasalok, akkor Ő is. És egyikünk sem vágyott erre.
- Nem! - hangzott a határozott válasz.
- De...
- Kérdeznék valamit! Őszinte választ várok, valakitől - jártatta kettőnk között a tekintetét, és addig nem szólalt meg újra, míg mindketten rá nem bólintottunk. - Ez kellemetlen lesz... megint.
- Miről van szó? - biccentettem kicsit oldalra a fejemet. Nem tudtam mire akar kilyukadni.
- Ti most újra...? Tudjátok... - mutogatott zavartan. Mintha csak visszacsöppentünk volna abba az időbe, mikor megtudta a kapcsolatunkat. - ... együtt vagytok?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése