26. fejezet

Sziasztok!

Ahogy az előző bejegyzésben ígértük, megérkeztünk a folytatással. Köszönjük szépen a pipákat, és az oldalmegjelenítéseket! Jó szórakozást mindenkinek!

Kira & Vivian

Karen

Két nap alatt sikerült kicsikét összeszednem magamat. Jobban lettem, s a hányingerem is elmúlt. A fejem sem fájt annyira.

Végre Max is magunkra hagyott minket. Kimondottan idegesítőnek tűnt az, ha az ember minden lépését figyelik… 

Fernando karjai közé fészkeltem magamat, miközben azt a szendvicset falatoztam, amit ő hozott nekem. Nem éppen kényelmes az ablak párkány ahol ücsörögtünk, de ez engem nem zavart… és szerintem őt se.

- Kérsz egy falatot? - toltam a szájához a szendvicset, így kénytelen volt harapni egyet.

- Asszony… én már reggeliztem - szólalt meg, miután legyűrte a falatot.

- Nem baj - nevettem fel. Jobban szemügyre vettem, és megtöröltem a száját gondosan. - Így jobb. 

- Köszi - puszilt szájon. - Nagyon fogsz hiányozni a szünetben! - motyogta a homlokát az enyémnek támasztva.

- Te is nekem - simogattam meg az arcát. Nem tudjuk hogyan tovább… Hiszen ő Angliában fog focizni a szünet után, engem pedig várt Madrid. 

Óvatosan érintette meg a hajamat, és az arcomat, mire rámosolyogtam. A tányéromat a maradékkal félre tettem és szorosan az ölébe fészkeltem magam.

- Megrémisztettél - suttogta.

- Sajnálom. Nagyon sajnálom.

- Tudod ki volt a támadód? Vagy minket akartak bántani?

- Nem ti voltatok a célpont… Hanem én - vallottam be. Két napig nem volt merszem elmondani senkinek.

- Tessék?

- Vanessa volt az, aki megtámadott… Ő kent neki a busznak, rúgott térden elég precízen, mert még mindig fáj - vicceltem el a helyzetet. Bár a térdem azóta is hasogatott, de elviselhető.

- Vanessa miért bántana téged? Hiszen a cégnél dolgozik ő is… - gondolkozott a spanyolom hangosan. A Nora feliratú tetoválását simogattam végig.

- Azt hiszem átállt - motyogtam.

- Tessék? - szaladt a hangja két oktávnyit fel.

- Azt mondta nekem, hogy az apám üdvözletét küldi… Neki dolgozik.

- Ezt…

- Elmondtam-e a főnökömnek? Eszem ágában sem volt elmondani. Mert akkor mindent el kellene mondanom. A családomról… és akkor azt hiszem kirúgna.

- Szerintem nem tenné meg…

- Óvatosnak kell lennem - ráztam meg a fejemet, és megsimogattam az arcát.

- Megvédelek - motyogta a hajamba.

- Nekem kell téged - mosolyogva pusziltam meg az ajkait. Hiszen ennek így kell lennie. Nekem kell őt… Ez a munkám, hiszen testőr vagyok már. 

Megfordultam, s így ültem az ölébe. Átkaroltam át a nyakát, miközben a derekamra rakta a kezét. Megcsókoltam. Mosolyogva simította hátra a hajamat, és utána össze-vissza puszilgatott. Hangosan felnevettem rajta. 

- Ez csikiz.

- Nem baj - állt fel velem a párkányról. Szorosabban átkaroltam a nyakát a karjaimmal, míg a lábaimmal a csípőjét. - Mi az? Félsz, hogy elejtelek?

- Igen - feleltem teljesen őszintén. - De nézd a jó oldalát! Jó szorosan csimpaszkodok beléd - pusziltam meg az állát, pont ott, ahol szereti.

- Ha ezt csinálod, tényleg elejtelek - jelentette ki komolyan.

- Mi lenne ha az ágyra ejtenél le? - tettem fel ártatlan kislány módjára a kérdést.

- Ezzel akarsz levenni a lábamról? - lépkedett velem az előbb említett tárgy felé. Felnevettem először, majd egyszerűen ledobott az ágyra, de mászott is utánam. 

- Szerintem sikerült már, nem? - kérdeztem rá egy aprócska ki mosollyal az arcomon. Hiszen úgy gondolom ez igaz. Hiszen akkor nem lenne itt velem úgy, hogy szinte mindent tud.

- Szerintem már az első alkalommal… Londonban levettél a lábamról - vonta meg a vállát miközben megsimogatta az arcomat.

- Már akkor…? - csodálkoztam el.

- Addig én hűséges voltam. De az egyszerűséged, a kedvességed és a figyelmességed a padlóra küldött.

A mai edzésen balhé tört ki. Senki se támadta meg a csapatot. Szerencsére nem erről volt szó, hanem Cesc és az edző szólalkozott össze, aminek a következménye az volt, hogy a katalán csapott-papot otthagyva, elrohant az edzésről. Alig győztem utána loholni. 

Már a szobájában voltunk. Az ágy szélén ültem törökülésben, és türelmesen vártam, hiszen a férfi a fürdőben van. Csak a szitkozódását, és csapkodását hallottam. De abban is biztos voltam, hogy ebben a pillanatban jobb, ha nem szólalok meg. 

- Ez egy idióta! - vágtatott ki a fürdőszobából félmeztelenül, és a mezét is a sarokba hajította.

- Ki? - tettem fel bután a kérdésemet, ami miatt egy pillanatra lefagyott.

- Te nem voltál ott az edzésen? - tárta szét a karjait.

- Hülye vagyok a focihoz - rántottam meg a vállam.

- De ennyire?

- Nem öltöznél fel kérlek? Nem akarom, hogy veled is szóba hozzanak - nyögtem fel. Cesc torkán akadt minden szó, és végre elmosolyodott.

- Tudom-tudom… nem vagyok az eseted.

- Tényleg nem.

- Az eseted magas, szőke és csatár.

- Ezzel most engem akarsz jobb kedvre deríteni, vagy magadat? - kérdeztem rá kíváncsian.

- Csak úgy mondtam. Mivel nem akarok az idióta edzőről beszélni, így beszélek a pasidról - forgatta a szemeit.

- Ennyire nem jöttök ki?

- Sok a baj… Minket okolnak a szar szereplésért, de nem csak mi vagyunk a hibásak. Az ő utasításait követjük. Mégis mi vagyunk hülyének nézve. Haza megyünk… Ő mossa kezeit, míg mi magyarázkodhatunk.

- Sajnálom Cesc! - szorítottam meg a kezét bátorítólag. 

- Alig várom, hogy végre a családommal lehessek. A Hercegnőimmel. Nyaralhatunk meg minden… Apropó… Mi lesz veletek a nyáron? 

- Tessék? - csodálkoztam el, hiszen nem értettem mi ez a hirtelen váltás. Eddig még az edzőjét szidta. Most pedig arról érdeklődik, mi lesz velünk…

- Te és Fernando - közölte velem úgy, mintha idióta lennék.

- Neki családja van. Természetesen velük lesz.

- És te mit fogsz csinálni?

- Talán elmegyek nyaralni én is. 

- Karen mondani szeretnék valamit.

- Igen?

- Daniella szeretné, ha Fernandoék és Xaviék társaságában elmennénk hajókázni.

- Te most engedélyt kérsz? - csodálkoztam el. Teljesen úgy tűnt, mintha engedélyt kérne arra, hogy a barátaival lehessen. - Nem kell ezt tenned. Ők a barátaid.

- Te is az vagy. A barátom lettél. Ritkán tudok így beszélgetni bárkivel is - vonta meg a vállát, mire elmosolyodtam. - Az egyik barátom szerelmes a másikba.

- Nem vagyok szerelmes Fernandoba.

- Csak az arcodra van írva.

- Hagyjuk ezt! - legyintettem csak. - Most már meg leszel egyedül, ugye? - felálltam mellőle, és megigazítottam magamon a ruhámat. Tehát másnak már feltűnt, hogy mit érzek. Csak az érintettnek nem…

Késő este volt, és lefizettem a lőpálya tulajdonosát, hogy gyakorolhassak. Utánajártam hol van lehetőségem gyakorolni, és ez egy tökéletes hely. A tulaj szerint a rendőrök is ide járnak. 

Leadtam egy sorozatott a kifeszített papírlapra. Letettem a fegyvert, levettem a fülest és a szemüveget is. Megnyomtam a gombot és a lap lassan elém kúszott. 

- Franc vigye el! - káromkodtam hangosan. Fejben nem vagyok egyben, és azt az eredményeim is mutatták. Nincs tökéletes találatom. Kértem egy újabb próba lehetőséget. Kicseréltem a tárat, és addig vártam, hogy a cél a helyére álljon. 

Az ujjaimat óvatosan végighúztam a fegyveren. Szerencsére a munkában élesben még nem kellett használnom. De mi lesz ha kell? Képes leszek rá? A seregben képes voltam használni a fegyvert mindig, amikor kellett. Így bízok benne, hogy most is menni fog...

A szálloda előtt egy ismerős alak ücsörgött a padon, így elindultam felé, a bejárat helyett.

- Daniel… Szia - mosolyogtam rá, ahogy felállt a padról, és szembefordult velem. - Hogy kerülsz ide?

- Nem utaztam még haza - tett egy bátortalan lépést felém, és megérintette az arcomat, amin még látszódtak a támadás nyomai. Ezért még kiverem Vanessa fogát. - Mi történt veled?

- Munkahelyi baleset - suttogtam. A tenyere az arcomra simult, és homlokát ráncolva figyelt engem. - De most már jól vagyok - mosolyodtam el. Pár pillanat néma csend után szólaltam meg. - Köszönöm az ajándékot.

- Remélem tetszik - mosolyodott el. Szerettem mikor mosolygott.

- Nagyon tetszik.

Homlokon puszilt, mire megöleltem. Jól esett a karjai közé bújni egy kicsit. Tudom azt még nem beszéltük meg, ami a buliba történt. Valahogy Daniel se akarja ezt firtatni szerintem, hiszen csak megölelt. 

Pár pillanat múlva leültünk a padra. Beszélgettünk mindenről. Jó volt kikapcsolódni picikét. Hiszen ez is az volt. Kikapcsolódás. Az ölébe húzta a lábamat, és csak a combomra helyezte a kezét.

- Meddig maradsz? - kérdeztem rá miközben megtámasztottam a fejemet a kezemmel. Csak mosolyogtam rá.

- Igazából még nem tudom - vonta meg a vállát Daniel. - Ameddig itt tart a munkám.

- Munka… Azt se tudom mivel foglalkozol - ráztam meg a fejem. Amitől most bele gondolva kicsikét meg is rémültem.

- Unalmas pénzügyi élet.

- Na ahhoz én hülye vagyok - nevettem fel őszintén. Mosolygott rajtam. Felsóhajtottam, és megfogtam a kezét. Összekulcsoltuk lassan az ujjainkat, pedig tudom, ezt most nem kellene.

- Mi lassan haza megyünk - vontam meg a vállam.

- Miért?

- Mi az? Itt vagy Brazíliában, és nem tudod mi történik? - horkantottam fel.

- Utálom a focit… - vonta meg a vállát.

- A spanyolok már kiestek. Utolsó mérkőzésüket fogják játszani.

- Akkor elgondolkoztál az ajánlatomon? - kérdezett rá.

- El, de nem fogadhatom el - ráztam meg a fejemet csendesen.