23. fejezet

Sziasztok!

Péntek, tehát újra Mindhalálig. Nem is szaporítjuk tovább a szót, első sorban szeretnénk minden diáknak jó nyarat kívánni. Jó szórakozást!

Kira & Vivian

Karen

Késő délután James és én megbeszéltük a másnapot. Két napig úgymond falazott nekem, ezért magamra vállaltam a napot. Ennyit igazán ő is megérdemel.

Sétálni indultam a sötét estében. Hűvös volt, de ez engem ebben a pillanatban nem zavart. Percek múlva lépteket hallottam meg magam mögött, és biztos voltam benne, ha valaki meg akarna támadni, akkor nem így trappolna. 

- Karen, állj meg! - az ismerős hang hallatán felsóhajtottam.

- Fernando - nyögtem ki a focista nevét. Hihetetlen mennyire makacs. - Nem voltam elég világos?

- De, az voltál. Azonban most nem fogom elszúrni - jelentette ki, abban a pillanatban, amint elém állt. - Mit akarsz? - néztem fel rá kíváncsian.

- Bocsánatot akarok kérni. Annyira idióta voltam, és nagyon sajnálom.

- Fogalmam sincs miről beszélsz! - tettettem a hülyét. Pedig tudtam. Hiszen megsértett. Nagyon is.

- Olalla hívott a meccs előtt, és olyan dolgokat közölt velem, amit nem így képzeltem el - kezdett el beszélni, de csak elindultam. Ő is gondolt egyet, és követett. - Én nem vele akartam nyaralni menni, hanem veled… Eltervezett mindent, nekem pedig esélyem sincs ellenkezni. Felbosszantott, utána pedig a mérkőzés… - sóhajtott fel szomorkásan. - Annyira sajnálom, hogy bántottalak.

- Megtörtént - bólintottam.

- Nem érdemelted meg - rázta meg a fejét. Megálltunk a park egyik eldugott zugában ahol senki se járt. - A bunkó viselkedésem miatt még a születésnapodat is elfelejtettem - motyogta, amikor szembe fordult velem. Kíváncsian néztem fel rá, miközben a zsebében turkált. - Tudtam, hogy születésnapod lesz, és még is elfelejtettem… Pedig készültem rá - nyújtott felém egy apró kis dobozt.

- Nando… - enyhült meg egyből a szívem. A szavai, és most ez az ajándék...

- Még New Yorkban találtam rá erre egy régiség bolt kirakatában. Remélem tetszeni fog.

- Megmutatod? - biccentettem oldalra a fejemet. Már megtörtem, azt hiszem. Szeretem… Szeretem, és nem tudok rá haragudni. Egyszerűen nem megy, hiába akartam. 

- Persze. - Végre megjelent az arcán a kisfiús mosolya, ami megdobogtatta a szívemet. 

Kinyitotta a dobozt, de akkor már úgy döntött, hogy a helyére is rakja az ékszert.

- Könyörgök neked, hogy ne haragudj rám! - motyogta, majd a homlokát az enyémnek támasztotta. Meg akartam szólalni, de eleredt az eső. Egy pillanat alatt teljesen eláztunk, de felnevettem. Hatalmasat sóhajtott, szerintem megkönnyebbült a reakcióm miatt.

- Haragszol rám? - kérdezte suttogva.

- Már nem - pusziltam meg az arcát. - Hiányoztál Nando! - vallottam be, majd megcsókoltam. 

Hosszú perceken keresztül csak csókoltuk egymást. Úgy éreztem, mintha hetekig lett volna távol tőlem, pedig csak két napig haragudtam rá.

A spanyol nem rég ment el, hiszen nem sokára reggelizni kell majd menni. Fel-alá járkáltam, hiszen még van időm. Felkaptam a mobilomat, és kikerestem a kolleganőm számát. Szerencsére harmadik csörgésre fel is vette. 

- Horan - szólt bele hivatalosan.

- Tudom, itt meg Karen - mosolyodtam el. - Zavarlak?

- Nem - jelentette k, és már kevesebb szöveget hallottam a háttérben. Mintha eltávolodott a beszéd forrásától. - Mi újság nálatok? - érdeklődött mosolyogva.

- Beszélgetni szeretnék valakivel - vallottam be zavartan. Kissé kínosnak éreztem, hogy Tőle kérek tanácsot, de szinte Ő az egyetlen nő, akiben megbízom. Akit ismerek.

- És én vagyok az a valaki? - lepődött meg.

- Igen - erősítettem meg.

- Baj van? - Aggódást véltem felfedezni a hangjában.

- Csak beszélgetni szeretnék…Tudod... Fernando bocsánatot kért. Kibékültünk - nyögtem ki. 

- Nem mondod? 

- De... Azonban, bánt a dolog ami történt - vallottam be csendesen.

- Milyen dolog?

- Istenem Carter - roskadtam le a kanapéra. Annyira idegesített, hogy értetlenkedett. - Emlékszel? Daniel és én a mosdóban, tudod... - ripakodtam rá, de ő csak felnevetett.

- Nyugalom, Csillagom! Azért annyira nem voltam részeg. Emlékszem rá - kuncogott továbbra is. Szerintem nagyon jól szórakozott rajtam. 

- Ez egyáltalán nem vicces! - dohogtam. Törökülésbe helyezkedtem, és a hajamba túrtam.

- De az. Azonban, mi itt a baj? Miért bánod? Szexeltetek egy jót, nem? - adta elő úgy, hogyha nem lenne ennyire lelkifurdalásom, biztosan felnevettem volna.

- Nekem lelkiismeret furdalásom van. A szó szoros értelmében megcsaltam Nando-t.

- Jajj Karen! Te olyan hülye vagy! - fakadt ki teljesen őszintén, amivel meglepett.

- Hülye, aki mondja - vágtam vissza, amin csak kacagott.

- Karen, a pasid nős… - kezdett bele.

- Igen, tudom - bólogattam, pedig ő ezt nem is láthatta. Fáradt voltam, és még a kávémat se ittam meg. Így fordulhat elő, hogy nehezen tudom felfogni a nő szavait. - Ezzel mire célzol?

- Ugye tudod, hogy mit csinál egy férj és feleség, nem?

- Ohh… - nyögtem ki. Azonnal megértettem minden szót.

- Ezek szerint érted a célzásomat. Szerintem Fernando sem volt szent. Nem kell bánnod azt, amit tettél, és legalább jól érezted magad - mondta el a véleményét.

Lassan éjfélt üt az óra, de nem tudtam aludni. Úgy döntöttem, hogy beszélnem kell James-szel. Nem tudom tovább titkolni… Nem akartam előtte titkolni. És igazából jobb lesz, ha rajtam kívül más is tudni fog erről a dologról. 

Halkan kopogtam az ajtón, és pár pillanat múlva már ki is nyílt az ajtó. A barátom félmeztelenül, egy szál rövid nadrágban állt előttem.

- Hogy-hogy itt vagy? - csodálkozott el.

- Beszélhetnénk? - kérdeztem rá bátortalanul.

- Persze - tárta ki az ajtót. Elmosolyodtam rajta, és nyomtam az arcára egy puszit, majd egyszerűen az ágyára ültem. - Bántott valaki? Megint bántott Torres?

- Mi? - csodálkoztam el. - Dehogy. Csak beszélnünk kell.

- Ez komolynak hangzik - motyogta.

- Az is - vallottam be. - James, én New Yorkban találkoztam az apámmal.

Elértem a tökéletes reakciót, a döbbenetet. Eleinte csak tátogni tudott, mint egy hal. Nem szólaltam meg, hiszen hagytam, hogy feldolgozza azt, amit mondtam neki. 

- Igazat mondok. Megjelent utolsó éjszaka az utcán, és figyelmeztetett. Figyelmeztetett, hogy ha eszem van lelépek.

- Honnan? - ráncolta össze a homlokát.

- A Horan cégtől, mert valami rossz következik - idéztem fel a szavait.

- Biztos vagy benne? 

- Miben James? Ott állt teljes nagyságban előttem. Magához hasonlított. Azt mondta, hogy olyan vagyok, mint ő. És jobb ha lelépek innen…

- Mit akar ez jelenteni?

- Fogalmam sincs - tártam szét a karjaimat. - Csak annyi biztos, hogy azóta se történt semmi se. Biztonságban vagyunk.

- Miért hiszem azt, hogy nem? - tette fel teljesen jogosan a kérdést. 

- Mert paranoiás vagy? - nevettem el magam, de James csak megcsóválta a fejét.

- Beszélned kellene valamelyik főnököddel.

- Miért? Miért áruljam el nekik, hogy ki az apám? - ráncoltam a h1omlokomat.

- Szerintem ebből nem lenne semmi bajod. Nem csak azokat kell megvédenünk akiket ránk bíztak, hanem egymást is… és ez csak úgy megy, ha őszinték vagyunk - osztotta meg velem a gondolatait. Tudtam, hogy igaza van, de nem akartam ezt tenni.

- Nem akarom bele keverni a többieket ebbe az ügybe - motyogtam. Meg kell őket kímélnem a saját zűrös életemtől.