Sziasztok!
Szokás szerint megérkeztünk a folytatással, ami talán kevésbé izgalmas most, de néha kellenek az ilyen nyugis átkötő részek. Köszönjük a pipákat ismételten, no meg a sok pozitív visszajelzést! Most sem húzzuk tovább az időt, kellemes olvasást! Aki pedig hamar megnyitotta a részt, még egy kis bakinak is szemtanúja lehetett, amiért bocsánatot kérünk. A közzététel gomb kicsi szeszélyes.
Kira & Vivian
Carter
- Kedvesem, ezzel a tempóval még letarolsz valakit! - eresztett meg egy mosolyt, majd elengedett.
- Hello Jay! - nyomtam egy puszit az arcára. - Még egyszer, ne haragudj! - szabadkoztam újra. Irányt változtatott, és csatlakozott hozzám. Sokkal lassabban, és nyugodtabban szedtem a lábaimat, egyiket a másik után.
- Ugyan, rád sosem tudnék! - legyintett. - Mi történt? Zaklatottnak tűnsz - hangjából csupa kíváncsiság érződött.
- Egy brazil majom felhúzta az agyamat. Gyűlölöm a focistákat! - panaszkodtam neki, pedig nem volt szokásom. - Elegem van abból, hogy lenéznek, csak mert nő vagyok!
- Melyik volt az? Szólj, és átrendezem a képét! - torpant meg, ég az ingét kezdte igazgatni, mint aki bunyózni készül. Csak elmosolyodtam rajta, és magammal húztam.
- Nem érdekes. Ne foglalkozz vele! Ettél már? Csatlakozhatnál hozzám - kezdtem egy vendéglátó helység fel húzni.
- Igazából én már ettem, de most hogy így mondod, éhes vagyok! - rázta meg a fejét. - Te mikor ettél utoljára?
- Tegnap - vontam vállat. - De már farkas éhes vagyok!
- Akkor pedig nincs mese - vigyorgott rám.
Egy gyorsétterembe ültünk be, s míg én egy közepes menüt alig bírtam magamba gyűrni, az angol két nagymenüt is elfogyasztott.
- Milyen vagy, ha nem eszel? - nevettem fel rajta, mikor az utolsó szem sült krumplit is eltüntette a tálcájáról.
- Imádok enni - vont vállat. - Szerencsére az alkatom is meg van hozzá.
- Amilyen hiperaktív vagy, megoldanád te - mosolyogtam. Feltápászkodtam, mire kérdő pillantást kaptam tőle. - Kell egy fagyi!
- Azt hittem nem bírsz többet enni.
- A fagyinak nem lehet ellenállni. Bármikor jöhet - dobtam neki egy puszit, majd beálltam a sorba, és a legkrémesebb, legínycsiklandóbb édességet vásároltam meg magamnak. - Ó, meg sem kérdeztem te kérsz-e? - tettettem ártatlant mikor visszaültem mellé. - De ha gondolod, egy kanállal megkínállak - nyújtottam felé a kanalamat, de csak megrázta a fejét.
- Figyelek az alakomra! - dőlt hátra a széken, belőlem pedig egy jóízű nevetés tört ki. Velem együtt nevetett, amit alig bírtunk abbahagyni. Ezután csend telepedett ránk. Én vadul kanalaztam a már olvadozott édességet. Éreztem, hogy végig engem bámult, majd mikor letettem a kiürült dobozt, csak vigyorgott rajtam.
- Mi az? - vontam fel a szemöldökömet. Közelebb hajolt, majd a hüvelyujjával megérintette a számat. Az érintése olyan gyengéd volt, hogy a szavam is elakadt. Túl közel volt hozzám, és túl intim volt ez a helyzet kettőnk között.
- Csak maszatos voltál - helyezkedett el újra a székén. Csak mosolyogtam, de az arcom teljesen kipirult. Zavartan dőltem hátra a széken, amikor a nemzeti válogatott két tagját véltem felfedezni. Elkaptam a barátom pillantását, de gyorsan el is rántotta a fejét. Felsóhajtottam, majd a partnerem felé fordultam, ismét.
- Keressünk meg a bátyádat, jó? - keltem fel, majd toltam be magam után a széket. A férfi csak bólintott, majd követett. Szótlanul lépkedtünk egymás mellett a tömegben, míg meg nem találtuk a társamat.
Miután visszaértünk a szállodába, kihagyva a vacsorát, egyből a szobámba mentem, hogy ígéretemhez híven, felhívjam a legjobb barátnőmet. Reggel óta halogattam, mikor üzentben ígértette meg velem.
A második csörgés után már hallottam azt a sípoló hangot, mely jelezte, hogy fogadták a hívásom. Gyorsan a videóhívásra váltottam át, és pillanatokkal később már Montana mosolygós arcát láttam.
- Örülök, hogy még élsz. Azt hittem már csak sms-ben tudlak elérni - dorgált le köszönés nélkül, amit már megszoktam. Tudtam, hogy igaza van, egy kicsit eltűntem mióta véget ért a szezon.
- Neked is szia - integettem neki. - Sajnálom, csak teljesen lefoglalt a csapat, és a munka...
- És Oscar - szólt közbe, de csak mosolyogtam rajta.
- Igen, ő is - bólintottam.
- Akkor már minden oké köztetek, ugye? - döntötte oldalra kíváncsian a fejét.
- Nem tudom Monti - sóhajtottam fel. - Tényleg. Egyik pillanatban a világ legboldogabb embere vagyok, a másikban meg összekapunk valamin. Múltkor is féltékenységi rohama volt, és azt hiszem ma is lesz egy kifakadása.
- Mi történt? - ráncolta össze a homlokát, így összefoglaltam neki a helyzetet. Jó volt kiadni magamból, és olyan tanácsát kérni, aki már jól ismer. Karent nem akartam zaklatni, ráadásul neki is van épp elég baja. - Ó, egyszerű a történet - csapta össze a kezeit, miután meghallgatott.
- Ebben, mi az egyszerű? - vontam fel a szemöldökömet érdeklődően.
- A babaarcú brazilod féltékeny, tehát szerelmes. A versenytársat látja a másik férfiban - láttam rajta, hogy a nevére nem emlékezett, de nem számít. - Bíznia kellene benned, ez a gond. Mert ha kinyitná a szemét, akkor látná, hogy szereted. De...
- Tudom, de ebben nem tudok segíteni neki - temettem az arcomat a kezeim közé. - Viszont ez így engem is felemészt, ez az egész helyzet.
- Csak remélni tudom, hogy ezen átlendültök, mert lesz elég bajotok. Apád, a csapat, a sajtó, és a többi - sorolta, amik külön-külön is rosszul hangzottak, de együtt... szörnyűbb volt. - Remélem megjön az esze, és nem mar el maga mellől... Drukkolok Nektek!
- Köszönöm. Mindent! Hogy meghallgatsz... és...
- Hello Királylány! - szólt közbe egy számomra oly kedves hang. - Tényleg jó ezt kimondani, igaza volt John-nak. Nagyon szívesen meghallgattunk Téged.
- Miért nem szóltál, hogy André is ott van? - intéztem a szavaimat a szélesen mosolygó nő felé. Egymást ölelték át, és olyan aranyosak voltak. Imádtam őket együtt, tökéletesen kiegészítették egymást.
- Kimenős nap van, így együtt vagyunk - nyomott egy puszit a férfi a nő hajába. - És nem akartam belezavarni a csajos beszélgetésbe.
- Nem zavarsz. Te sose zavarsz - mosolyogtam szélesen. Úgy hiányzott, hogy a némettel beszélgessek.
- Beszéljek vele? Próbálhatnék hatni Rá - tanácsolta, de csak a fejemet ráztam.
- Aranyosak vagytok srácok, de ez a mi gondunk, nekünk kell megoldani. De köszönöm. Viszont most meséljetek ti, mi újság veletek? André, hogy megy a foci?
- Remekül. Nagy esélyünk van, a zsigereimben érzem - vágta rá egyből, amin felkuncogtunk.
- Tudod, hogy szorítok Nektek, de nem baj, ha egy kicsit a braziloknak jobban?
- Nem is vártam mást. Inkább a pasidnak szorítasz - kacsintott, amire csak bólintottam. - Helyes, támogasd is!
Közel egy órát sikerült beszélgetnünk, s mosolyogva dőltem végig a kanapén. Bár személyesen nem tudtunk találkozni a kötelezettségeink miatt, legalább így tudtunk egy kis időt "együtt tölteni".
Már vagy egy órája takarodó volt, de Oscarnak nyoma sem volt. Nem jelentkezett, és nem is jelent meg a szobámban. Ez kicsit aggasztott, hiszen nem tudtam mi is a probléma kettőnk között. Tegnap még minden a legnagyobb rendben volt. Legalábbis nagyjából.
Lemondóan tápászkodtam fel, majd vacilláltam, hogy bezárjam az ajtót vagy sem. Fürödni indultam, de váratlan látogatót sem akartam.
Abban a pillanatban, hogy a kezemet a kulcsra helyeztem, a telefonom jelezni kezdett, így visszalépkedtem a készülékig. Kíváncsian nyitottam meg az üzenetet, amiben csak két szó várt, a Tetőn várlak!
Meg sem kellett néznem a címzettet ahhoz, hogy tudjam ki a feladó. A zsebembe nyomtam a készüléket, majd kisurrantam a szobámból, végig a folyosón, majd a lifttel a legfelső szintre vitettem magamat.
Miután a lift csilingelve jelezte, hogy megérkeztem, a lépcsők felé rohantam, hogy minél előbb felérhessek. Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott az a fülledt, párás dél-amerikai idő.
Oscart nehezen tudtam kivenni a sötétben, de miután a szemem hozzászokott a sötétséghez, könnyebb dolgom volt. Lassan lépkedtem felé, mégis a fülemben csengett minden léptem. Mintha visszhangzott volna.
- Kellemes itt fent - öleltem át hátulról, majd a lapockájának támasztottam a fejemet. - Azt hittem haragszol - suttogtam.
- Miért haragudnék? - éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai, de nem tettem szóvá.
- A mai miatt. Láttalak - motyogtam.
- Óóó. Nem mondom azt, hogy nem zavar a barátod, mert nem akarok hazudni, de próbálkozom, rendben? - kulcsolta össze a kezeinket a mellkasa előtt.
- Nekem ez elég - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- Múlt nap a srácokkal voltunk idefent, és tudtam, hogy meg akarom ezt neked mutatni. Annyira más itt... olyan... - akadt el, és kereste a megfelelő szót.
- ... meghitt, és biztonságos - fejeztem be helyette, ő pedig csak bólintott.
- Nekem a romantikus jutott eszembe - engedte el a kezemet, de épp csak annyira, hogy helyet cseréltünk, és így a mellkasához dőlhettem.
- Igaz - helyeseltem.
- Mi lesz velünk a VB után? - tette fel csendesen a kérdést. Értetlenül fordítottam a fejemet felé. Az arcunk így milliméterre került egymástól, s mikor újra megszólalt, ajkaimon éreztem a forró leheletét. - Ha szerencsénk van, végig itt leszünk, de utána?
- Nem tudom, erre még nem gondoltam - vallottam be csendesen.
- Én nem akarok még hazamenni, mármint Londonba. Ott vagyok egész évben. Meg akarom látogatni a családomat, a tengerpartot. Pihenni akarok.
- Megértem - simítottam végig az arcán. - Akkor maradj! Töltődj fel! - nyomtam egy puszit az ajkaimra.
- Gyere velem! Töltsd velem azt a két hetet, amink marad! - döntötte a homlokát az enyémnek.
- Oscar, ez...
- Őrültség? Talán az. Tudom, nagy a kockázat..
- Én csak... Mit mondanék apámnak? Nem tudok eltűnni két hétre - sóhajtottam fel gondterhelten. - Nem menne.
- Szerintem meg igen. Kockáztass... mint most.
- Megbeszéljük majd, jó? - fúrtam a fejemet a nyakához. Annyira szívesen igent mondtam volna. Két hét kötelezettsége nélkül, de tudtam, hogy erre esélyem sincs. Nem tudom apámat lerázni, főleg most, hogy itt van. Itt lesz.
- Rendben - nyomott egy gyengéd csókot az ajkaimra, majd együtt szemléltük a várost hosszú percekig. Nem akartam megszakítani ezt a pillanatot, de tudtam, hogy ideje aludni mennünk. Hiszen holnap vár ránk egy újabb nap a mókuskerékben.
- Velem alszol, vagy...?
- Szeretnék, de... ma nem lehet - sóhajtott fel. Kéz a kézben sétáltunk az ajtóig, majd a lépcsőn át, egészen a liftekig. A szálloda régen elcsendesedett, már mindenki aludt.
- Semmi baj - léptem be a liftbe, és húztam magammal.
- Majd holnap - nyomta meg az emeletet jelző gombot, majd pillanatokon belül ki is nyílt előttünk az ajtó.
A jól ismert folyosón szótlanul tettük meg az utat, majd a szobám ajtaja előtt rövid búcsúzkodásba kezdtünk. Kinyitottam az ajtót, majd egy utolsó csók után beléptem a lakosztályomba.
- Holnap.
Lemondóan tápászkodtam fel, majd vacilláltam, hogy bezárjam az ajtót vagy sem. Fürödni indultam, de váratlan látogatót sem akartam.
Abban a pillanatban, hogy a kezemet a kulcsra helyeztem, a telefonom jelezni kezdett, így visszalépkedtem a készülékig. Kíváncsian nyitottam meg az üzenetet, amiben csak két szó várt, a Tetőn várlak!
Meg sem kellett néznem a címzettet ahhoz, hogy tudjam ki a feladó. A zsebembe nyomtam a készüléket, majd kisurrantam a szobámból, végig a folyosón, majd a lifttel a legfelső szintre vitettem magamat.
Miután a lift csilingelve jelezte, hogy megérkeztem, a lépcsők felé rohantam, hogy minél előbb felérhessek. Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott az a fülledt, párás dél-amerikai idő.
Oscart nehezen tudtam kivenni a sötétben, de miután a szemem hozzászokott a sötétséghez, könnyebb dolgom volt. Lassan lépkedtem felé, mégis a fülemben csengett minden léptem. Mintha visszhangzott volna.
- Kellemes itt fent - öleltem át hátulról, majd a lapockájának támasztottam a fejemet. - Azt hittem haragszol - suttogtam.
- Miért haragudnék? - éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai, de nem tettem szóvá.
- A mai miatt. Láttalak - motyogtam.
- Óóó. Nem mondom azt, hogy nem zavar a barátod, mert nem akarok hazudni, de próbálkozom, rendben? - kulcsolta össze a kezeinket a mellkasa előtt.
- Nekem ez elég - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- Múlt nap a srácokkal voltunk idefent, és tudtam, hogy meg akarom ezt neked mutatni. Annyira más itt... olyan... - akadt el, és kereste a megfelelő szót.
- ... meghitt, és biztonságos - fejeztem be helyette, ő pedig csak bólintott.
- Nekem a romantikus jutott eszembe - engedte el a kezemet, de épp csak annyira, hogy helyet cseréltünk, és így a mellkasához dőlhettem.
- Igaz - helyeseltem.
- Mi lesz velünk a VB után? - tette fel csendesen a kérdést. Értetlenül fordítottam a fejemet felé. Az arcunk így milliméterre került egymástól, s mikor újra megszólalt, ajkaimon éreztem a forró leheletét. - Ha szerencsénk van, végig itt leszünk, de utána?
- Nem tudom, erre még nem gondoltam - vallottam be csendesen.
- Én nem akarok még hazamenni, mármint Londonba. Ott vagyok egész évben. Meg akarom látogatni a családomat, a tengerpartot. Pihenni akarok. - Megértem - simítottam végig az arcán. - Akkor maradj! Töltődj fel! - nyomtam egy puszit az ajkaimra.
- Gyere velem! Töltsd velem azt a két hetet, amink marad! - döntötte a homlokát az enyémnek.
- Oscar, ez...
- Őrültség? Talán az. Tudom, nagy a kockázat..
- Én csak... Mit mondanék apámnak? Nem tudok eltűnni két hétre - sóhajtottam fel gondterhelten. - Nem menne.
- Szerintem meg igen. Kockáztass... mint most.
- Megbeszéljük majd, jó? - fúrtam a fejemet a nyakához. Annyira szívesen igent mondtam volna. Két hét kötelezettsége nélkül, de tudtam, hogy erre esélyem sincs. Nem tudom apámat lerázni, főleg most, hogy itt van. Itt lesz.
- Rendben - nyomott egy gyengéd csókot az ajkaimra, majd együtt szemléltük a várost hosszú percekig. Nem akartam megszakítani ezt a pillanatot, de tudtam, hogy ideje aludni mennünk. Hiszen holnap vár ránk egy újabb nap a mókuskerékben.
- Velem alszol, vagy...?
- Szeretnék, de... ma nem lehet - sóhajtott fel. Kéz a kézben sétáltunk az ajtóig, majd a lépcsőn át, egészen a liftekig. A szálloda régen elcsendesedett, már mindenki aludt.
- Semmi baj - léptem be a liftbe, és húztam magammal.
- Majd holnap - nyomta meg az emeletet jelző gombot, majd pillanatokon belül ki is nyílt előttünk az ajtó.
A jól ismert folyosón szótlanul tettük meg az utat, majd a szobám ajtaja előtt rövid búcsúzkodásba kezdtünk. Kinyitottam az ajtót, majd egy utolsó csók után beléptem a lakosztályomba.
- Holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése