18. fejezet

Sziasztok!

Máris megérkeztünk a folytatással. Köszönjük szépen a rengeteg pipát, és oldal megnyitást. Most is számítunk rátok! Nem is húzzuk tovább az időt, jó szórakozást! 

Kira & Vivian

 Karen

A gyomrom görcsbe rándult, de hagytam, hogy James belépjen az ajtón. Fernando azonnal felült az ágyon, és értetlenül pislogott ránk. Szerintem pontosan nem tudja, hogy miről van szó, de be kell vallanom én sem. Viszont arra rájött a csatár, hogy nem kell elmennie.

James az egyetlen szabad fotelba ült le, ami az ággyal szemben állt. Én a spanyol focista mellett foglaltam helyet közvetlenül.

Hatalmasat nyeltem, hogy a gombóc eltűnjön a torkomból, miközben Nando alig észrevehetően megérintette az ujjaimat. Tudom, hogy ezzel a támogatását akarja kifejezni, amire szükségem van jelen pillanatban.

- Mit szeretnél James? - kérdeztem csendesen.

- Sose gondoltam, hogy ezt fogom mondani… - kezdett bele a barátom. A gyomrom még mindig fel-le hullámzott. Magamon is csodálkoztam, hogyan érezhetek így... Miért félhetek ennyire a választól, a reakciójától.

- Igen? - szólalt meg Fernando. Szerintem érezte, hogy egy szót nem tudnék most kinyögni.

- Nem tetszik ez a helyzet. Egyáltalán nem örülök neki, hogy egy nős férfival jársz, de legyen … - sóhajtott fel a társam. Láttam rajta, hogy nehezére esik kiejteni a szavakat a száján. - Nem árulom el senkinek se.

- Miért változott meg így a véleményed? - szólaltam meg végül én csendesen.

- Leordítottam Carter fejét, aztán ő meg olyan Carteres volt.

- Olyan Carteres? - kérdeztem rá bátortalanul, miközben a spanyol focista az ujjainkat összekulcsolta.

- Tudjátok milyen. Mondott pár dolgot. Meg azért nem felejtett el kiosztani sem. Mintha csak az apját hallottam volna - vakarta meg a tarkóját. Úgy tűnt, nem kellemes őszintének lennie. Bevallania, hogy egy nő kiosztotta. - Először ideges voltam, de rájöttem, hogy részben igaza van.

- Hamar az ember lelkére tud beszélni - bólintott a spanyol csendesen.

- Mit mondott? - kérdeztem rá bátortalanul. Valahogy még mindig hihetetlen számomra, hogy itt van.

- Nem kell mindenről tudnod… - rántotta meg a vállát a honfitársam. Felpattant a fotelből, míg mi csak figyeltük őt. - Holnap reggel találkozunk.

- Rendben. Jó éjszakát James! - köszöntem el tőle csendesen.

Másnap reggel valamivel jobb kedvem volt. Tudom, ezt annak a számlájára írhatom, hogy kibékült velem James, és bár szó szerint nem támogat minket, de már az, hogy nem haragszik rám, nagyon sokat jelent.

A pálya lelátóján ücsörögtem, amikor megszólalt a mobilom. Daniel nevét olvastam a kijelzőn. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, majd megnyomtam a zöld gombot.

- Hogy-hogy eszedbe jutottam?

- Csak tudni szeretném, hogy vagy. Régen találkoztunk - bár nem ismertem olyan jól, azt már le tudtam szűrni a hangjából, hogy mikor mosolyog. Mint most.

- Nem volt olyan régen, amikor kisurrantál a szállodai szobámból - kuncogtam, majd felpattantam a kényelmetlen műanyag padról. Távolabb sétáltam a pályától, hogy ne zavarjon meg senki se.

- Azt hittem pont ezt beszéltük meg - csodálkozott el.

- Tudom… De azért jó volt - sóhajtottam fel. - Milyen Madrid?

- Hát… Olyan szokásos. És milyen Dél-Amerika? - érdeklődött kedvesen.

- Olyan szokásos… Egyszer meleg van… egyszer szakad az eső.

- És tele van focistákkal - szúrta közbe.

- Ez igaz - nevettem. - Már úgy megnéznék egy jó kosármeccset, vagy baseballoznék.

- Tudsz baseballozni? - kérdezte csodálkozva.

- Persze, és a mi focink is megy. A seregben mindig ezzel ütöttük el az időt, ha nem volt dolgunk - mosolyogtam.

Milyen sokszor nevettünk játék közben, amikor a tábor közepén játszottunk. Szitkozódtunk, ha elszúrtunk valamit, de együtt örültünk a sikernek. Csapatként.

- Ha legközelebb találkozunk, játszunk egyet - felelte nevetve. Mégis tudtam, hogy hülyéskedik.

- Rendben, de tud, hogy profi vagyok - jegyeztem meg kuncogva.

- Kedves Karen… A suli csapatában játszottam - vágta rá dacosan, ezzel védte a büszkeségét, hiszen férfi.

- Az nem is jelenti azt, hogy jól játszol - vágtam vissza, amivel szerencsésen megnevetettem. Közben már kellő távolságra voltam a pályától, így nyugodtan beszélgethettünk.

- Majd nem piszkálsz, ha játszunk egyet.

- Van valami ok is, hogy hívtál? Vagy csak oda vagy azért, ha lealáznak? - incselkedtem vele.

- Azért hívtalak, mert a napokban gondolkoztam, és eszembe jutott valami.

- Igen? - kérdeztem rá egyből. Kíváncsi voltam, hogy mi jutott eszébe.

- Ha vége a világbajnokságnak mindenki pihenőre megy, igaz?

- Fogjuk rá, hogy igaz.

- Évek óta nem voltam nyaralni… És arra gondoltam, ha nincs más programod velem jöhetnél - jegyezte meg egy kissé félénken. Nem ezt szoktam meg tőle.

- Ohh… - a meglepődöttségtől meg sem bírtam szólalni.

- Tudom, hogy hirtelen támadtalak le ezzel, és ha nem akarsz, ne válaszolj. Tudok várni - mentette a kínossá vált helyzetet.

- Csak hirtelen jött Daniel vallottam be őszintén.

- Megértem. Tényleg. Majd válaszolsz, ha itt lesz az ideje - felelte kedvesen, és szerencsére nem haragudott meg ezután sem.

Este van, és Alannaval vacsorázok. A fiúk nagyon éhesek lehetnek hiszen csak úgy odatódultak a svédasztalhoz. Igazából mi már befejeztük, és a desszertre vártunk, így Alannat az ölembe vettem, és hagytam, hogy előszedje a rajzkészletét.

Fecsegett nekem arról, hogy milyen volt bele lökni Sergiot a medencébe, hogy Fernando mennyire rendes volt vele, és már várja a szünetet, mert James megígérte neki, hogy elmennek picikét kikapcsolódni.

A focistákat figyeltem, ahogy hangosan spanyolul beszélnek, kacagnak egymáson. Kis híján én is felnevettem, ahogy megláttam Fernando fintorgását a salátára. Akárcsak egy nagy gyerek.

Megpusziltam Alanna fejebúbját, és ekkor ült le hozzánk Sergio.

- Sziasztok Csajok - vigyorgott ránk a sevillai.

- Szia Sergio. Mi újság? - döntöttem oldalra a fejemet.

- Ugye nem fogod Karen nénit megint leönteni? - csicseregte közbe a kislány.

- Dehogy fogom - nevetett fel Sergio. - Nem akarom, hogy megint megbosszuljátok.

- Fernando bácsi biztosan segítene megint - felelte teljesen diplomatikusan Alanna, miközben ceruzát váltott.

- Mit rajzolsz Hercegnő? - csodálkozott el Sergio.

- Gólyát, ahogy babát hoz.

- És kinek hozzon babát? Kis tesót szeretnél? - érdeklődött csendesen.

- Nekem nem lesz kistesóm, mert az anyukám már az angyalokkal van fent - csóválta meg Alanna a fejét nagyon komolyan. A férfi egy pillanatra lefagyott, majd megsimogatta a szőke hajtincseket. - Hozzon neked egy babát? Szeretnél?

- Tudod kicsi lány… - kezdett bele türelmesen a magyarázatába. - Nekem májusban már hozott egy babát. Olyannak kérd, akinek nincsen még.
- Fernando bácsi?
- Hát szerintem telt ház van nála is - nevetett fel a védő. A kislány értetlenül bámult rá, majd felém pillantott.

- És te Karen néni? Ha neked hozna babát a gólya? - köpni-nyelni nem tudtam a kérdésétől.
- Nos, ha neked hozna babát a gólya? - kérdezte vigyorogva a barátom, és egy nagy saláta levelet tömött a szájába.
- Hát kedves Sergio… - kezdtem bele kedvesen, és mosolyogtam rá szelíden. - Megteszünk minden óvintézkedést, és így nem eshet meg velem ez. Emellett, ha egyesek ránk törik az ajtót, megakadályoznak abban, hogy egyáltalán esélye legyen annak, hogy teherbe essek.
Hánytorgattam fel azt, ami még Európában történt, és ezáltal sikeresen félrenyelte a paradicsomot. Hirtelen, olyan színe lett a fejének, mint a címeres felsőjének.
Alanna szerencsére nem figyelt fel erre, hiszen annyira elmélyülten rajzolt.
- Úgy tudom azóta jó párszor bepótoltátok azt az egy esetet. Sajnos, néha napján még fültanúja is voltam - találta meg a hangját percekkel később,mikor már nem fulladozott.
- Sergio… - nyüszögtem.
- Néha egy icike-picikét vegyél vissza a hangerőből - mutatta a mértéket.
- Kapd be, Ramos! - mormogtam.
- Majd te Torresnek!
Inkább nem szólaltam meg egész vacsora alatt. Ahogy végeztünk, Sergio magyarázott valamit Alannanak, amíg én visszavittem a desszertes poharakat. A kislány elszaladt.
- Mit mondtál neki? - csodálkoztam el.
- Semmit, amiről tudnod kellene - vonta meg a vállát.
Alanna a barcelonai csapat egyik idősebb tagját vette célba, és hiába akartam megakadályozni, addigra már le is szólította a férfit. Valamit fecseget neki, majd odaadta a rajzot, és hozzám szaladt.
- Olyannak akartam adni a rajzot, akinek nincs még babája - tájékoztatott a leányzó.

Alanna a vállamra dőlve aludt, én pedig gondosan betakartam. Még az egyik dokumentumot olvasgattam, amikor kinyílt a szobám ajtaja. Fernando lépett be rajta félmeztelenül, melegítő nadrágban.
- Szia - mosolyodtam el.
- Bejöhetek? - kérdezte mosolyogva.
- Miért kérded? Gyere már! - kuncogtam. Közelebb sétált hozzánk, és mellém feküdt. Az egyik oldalamról Alanna alszik, míg a másik oldalamon Fernando ölel. Bele csókolt a nyakamba, majd csak a hajába túrtam a spanyolnak.
- Hiányoztál - dünnyögte a nyakamba.
- Te is nekem - motyogtam. - Nem vagy kecske, igaz? - kérdeztem rá kuncogva, bár ő nem találta mulatságosnak.
- Ez nem vicces, Asszony.
- Dehogynem. Ugye nem baj, hogy Alanna itt van?
- Miért lenne baj? Nagyon aranyos kislány, és picikét hasonlít rád.
- Ma kiosztotta Sergiot - nevettem fel, de hamar csendesebb lettem. Nem akartam felébreszteni.
- De úgy hallottam te is - puszilgatta a nyakamat.
- Mit hallottál? - állítottam le a tevékenységét.
- Talán a leghelyesebb kifejezés, hogy megvédted a szexuális életünket - mosolygott rám.
- De hát ő kezdte... - háborodtam fel, de a csatár egy csókkal belém fojtotta a szót. - Ugye velünk alszol?
- Persze. Ezért jöttem.
Megfogta a takarót, majd betakart bennünket. Elégedetten fészkeltem be magamat a karjai közé, és hagytam, hogy a nyakamba szuszogjon. Megnyugtatott, hogy velem van.