Sziasztok!
Meg is érkeztünk a folytatással. Nem szeretnénk sokáig húzni az időtöket, csak szeretnénk megköszönni az előző részekhez érkezett pipákat! Ezúton szeretnénk Minden Kedves Olvasónknak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánni, a lányoknak pedig sok locsolót!
Kira &Vivian
Karen
Tegnap este hivatalosan is megkezdődött a világbajnokság az első csoport mérkőzéseivel, így Carter már munkába állt, ma este pedig rajtunk a sor. A fiúk még alszanak így nyugodtan sétáltam le az étterembe reggelizni. Vagyis csak kávézni fogok szokás szerint. Épp kikértem a nagy adag feketémet, amikor megszólalt a mobilom.
- Hopkins - szóltam bele szórakozottan, hiszen a kávémat kavargattam.
- Szia Karen. Itt Carter - csicseregte a lány vidáman.
- Szia. Mi újság? Azt hittem kihasználod a pihenőt Oscar társaságában.
- Miért gondol mindenki a szexre elsőnek? - tette fel diplomatikusan a kérdést.
- Mert fiatal vagyok… - már ha annak számítok, hiszen holnap lesz a születésnapom, és már harminc éves leszek. - És tudom, hogy pasid van…, és sose vagy ártatlan - adtam meg őszintén a választ. Egész jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam, nem ártatlan.
- Akivel fasírtban vagyunk, de lényegtelen. - sóhajtott fel gondterhelten.
- Miért? - lepődtem meg.
- Megoldom - nyögött fel Carter. Rájöttem, hogy nem szabad faggatnom, mert nem fog semmit sem mondani. - Azt akarom kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni bulizni?
- Carter ma nekünk is meccsünk lesz - jelentettem be, amit amúgy is tudott.
- Nem is ma estére gondoltam - csicseregte a lány, immár picikét jobb kedvvel. Szerintem rajtam szórakozik. - Holnap.
- Nem tudom… - bizonytalanodtam el.
- Kérlek! Csak egy este... kikapcsolódunk... Ne légy már ennyire merev! Kicsikét engedj már fel! Már nem vagy katona.
- Csak több tucat emberre kell figyelnem - nevettem fel.
- Az meg nem nagy dolog. Főleg, ha egyikőjük a szeretőd - felelte lazán.
- Carter pszt…- hurrogtam le, amin csak hangosan nevetett. Mondjuk, azért mosolyt csalt az én arcomra is. Bolond ez a lány…. Tud igazán bolondos is lenni, ha akar, és úgy veszem észre, hogy most az.
Lassan dél, és végre van időm felsétálni Fernando-hoz. Eddig mindig volt valami, ami eltérített a tervemtől. James-szel át kellett néznünk az úti tervet. A stadion térképét… Jelenleg zsong a fejem a sok információtól, és ezért is lesz jó végre magamhoz ölelni a spanyol focistát.
Az emeleten senkivel se találkoztam. Szerintem még mindenki a kötelező pihenőjét tölti. Volt olyan szoba, ahol a zene szólt, volt ahonnan a TV hangja szűrődött ki, de engem csak egy szoba érdekelt.
Halkan nyitottam be az ajtaján, és azonnal be is zártam, tanulva a korábbi eseteinkből. Fernando a hatalmas francia ágyon feküdt és szerintem alszik, hiszen nem mozdult meg.
Kiléptem a cipőmből, és megkerültem az ágyat, majd egyszerűen mellébújtam, ami miatt összerezzent először, majd álmosan pislogott rám.
- Bocsi. Nem akartalak felébreszteni - dünnyögtem, és átkaroltam a nyakát.
- Karen… - picikét meglepődött, de átölelt.
- Sajnálom, hogy ilyen későn tudtam csak idejönni hozzád.
- Már vártalak - panaszkodott. Felkönyököltem az ágyon, és megcsókoltam a férfit.
- Hát tudod egy világbajnok csapat testőre vagyok, akikért odáig vannak az emberek, és nem szabad hagynom, hogy bármi történjen velük.
- Még szerencse akkor, hogy ilyen tökéletes a védelmünk - simított végig az oldalamon, de a keze a fegyverbe ütközött. - Muszáj ezt viselned?
- Igen... - bólogattam. Hanyatt feküdtem, és az egyik lábamat felhúztam, hogy a kést leoldjam róla. - Ezt nem lenne muszáj viselnem, de néha jobb a biztonság - lengettem meg a fegyvert, és kitettem az éjjeli szekrényre.
- Na gyere ide Asszony! - nyögött fel Fernando, és mire észbe kaptam a csípőjére ültetett. Felnevettem rajta. - Ha velem vagy, erre sincs szükséged! - próbált megszabadítani a fegyveremtől.
- Segítsek? - kuncogtam fel rajta.
- Megoldom.
Pár perc után végre sikerült megszabadítania a fegyveremtől, amit a párna alá rejtett. Lehajoltam hozzá, hogy meg tudjam csókolni.
- Ezt nem tilos így a meccs előtt? - motyogtam az ajkai közé, pedig ő már csókolt tovább.
- Én úgy tudom, hogy az egész világbajnokságra érvényes a szextilalom - vonta meg a vállát egy gyerekes vigyorral az arcán.
- Lemászhatok rólad, ha ennyire beakarod tartani a szabályokat… - ajánlottam fel, és le akartam mászni róla, de elkapta a derekamat.
- Szerinted betartottam eddig a szabályokat?
- Azt hittem hirtelen jó fiú akartál lenni - ráztam meg a fejemet, miközben lassan gyűrni kezdte felfelé a trikómat.
- Az távol áll tőlem. Főleg ha egy ilyen szexi lány van rajtam - ült fel alattam, és kibújtatott a felsőmből. Nevettem rajta, majd megcsókoltam.
Pár pillanatig csendesen figyeltük egymást, miközben az oldalamhoz emelte a kezét, és megérintett egy sebhelyet az oldalamon.
- Zavar? - kérdeztem csendesen.
- Nem, viszont mindig elcsodálkozok rajta.
A kellemes percek eltöltése után, kuncogva bújtam a spanyol nyakához, és ott csókolgattam tovább.
- Karen… - nevetett fel. - Minden energiámat le akarod szívni?
- Én… Dehogy is. - tettettem az ártatlant, majd megcsókoltam. - Ha így folytatjuk lefogjuk késni a buszt - kacagtam, ahogy a nyakamat csókolta.
- Tudod milyen sok időnk van még a busz érkezéséig? - nézett rám cinkosan.
- Azért nincs annyira sok - haraptam meg játékosan a fülcimpáját.
- Szerintem meg igen.
- Ejnye Fernando... Úgy gondolom, hogy megint meg akarsz fektetni.
- És baj, ha igen? - tette fel ártatlanul a kérdést.
- Nem. Csak az időpont annyira nem alkalmas rá - kuncogtam még mindig. Szemeit forgatta először, majd a nyakamba csókolt, és mire észbe kaptam a takaró alá bújt. - Nem… Nem Fernando! Ezt nem szabad - kacagtam rajta, hiszen ahogy össze-visszapuszilt, csikizett. Hallottam ahogy kuncog, de nem hagyta abba… Sajnos megszólalt a telefonja. Ez tuti, hogy az övé, hiszen az éjjeli szekrényen lévő készülék zörgött.
- Új szabályt vezetünk be. Kikapcsoljuk a mobilunkat, ha szeretkezni akarunk - nyögött fel, ahogy kidugta a fejét a takaró alól.
- Akkor magunkra zárjuk az ajtót, és kikapcsoljuk a telefont - bólogattam, miközben kimásztam az ágyszélére. Magamra húztam a takarót, és elindultam a fürdő felé.
- Most hova mész? - kiabált utánam.
- Zuhanyozni.
Tudtam, hogy nem így képzelték el a többiek ezt az estét, de ez csak egy játék. Lesz ez ennél jobb is.
Néma csendben telt el a visszaút a szállodába. Olyan volt mindenki, mintha meghalt volna valakijük. Tudom, szenvedés volt a játék. Mintha két különböző dimenzióban játszottak volna a csapatok.
- Lesz ennél jobb - simogattam meg Fernando vállát, aki elhúzódott tőlem. A telefon hívás óta fura, és most ez a vereség se tett jót a lelkének. - Baj van?
- Úgy kérdezed, mintha nem láttad volna a mérkőzést - morgott rám.
- Már a mérkőzés előtt se beszéltél velem - vontam meg a vállamat. - Megbántottalak? - kérdeztem rá azért bátortalanul. Hiába jártattam az agyamat, nem jutott eszembe semmi olyan, amivel pár óra alatt megbánthattam volna.
- Nem, csak szar napom van - vonta meg a vállát.
- A telefon hívás óta van szar napod - közöltem vele azt, ami nyílván való. - Ki volt az?
- Semmi közöd hozzá - vágta rá szigorúan, amin ledöbbentem. Elléptem tőle, és először csak hápogni tudtam.
- Mit mondtál? - kérdeztem vissza rekedt hangon.
- Karen...
- Értem én - emeltem fel védekezően a kezeimet, miközben tettem két lépést hátra még. Bánt, hogy így viselkedik velem. Túlságosan is. - Csak a szeretőd vagyok, tudom. De nem kellene érzékeltetned is.
- Vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak rád.
- Jó. Felfogtam, hogy ma párszor beléd rúgtak a pályán, de neked nem kell ezt tenned velem.
- Ne oktass ki!
- Ne beszélj így velem! - csattantam fel.
- Ne kiabálj velem! - tett ugyan így ő is. Szívem szerint ebben a szent pillanatban képen törölném, de tudom nem tehetem.
- Azt hittem te más vagy Fernando. Rohadt nagyot tévedtem már megint - szólaltam meg lemondóan, majd otthagytam a placc közepén.
Csak feküdtem az ágyamban, és bámultam a telefonomat. Odakint csicseregtek a madarak, és nekem ki kellene másznom az ágyból. De nem megy.
Alig aludtam valamit, mert Fernando viselkedésén gondolkoztam. Azonban nem tudtam rájönni, hogy mi lehet az oka.
Halkan kinyílt az ajtó, és picikét reménykedtem benne, hogy Fernando az, de tévedtem. James lépett be az ajtón.
- Szia - húztam a számat egy mosolyra, miközben a párnámat a fejem alá tettem.
- Szia Karen - sétált közelebb hozzám, és lehuppant az ágyamra.
- Fel kellene kelnem mi? Munka van? - kérdeztem lemondóan.
- Dehogy. A szálloda nagy része még alszik.
- Az jó - sóhajtottam fel.
- Boldog Születésnapot! - mosolyogott rám James. Kicsikét még álmosan pillogtam rá, így megsimogatta az arcomat. Hálásan pislogtam rá, de nem szólaltam meg. - Nem vagy jól - állapította meg.
- Tegnap veszekedtünk.
- Megverjem?
- Gondolkoztam rajta, de inkább nem kellene - ráztam meg a fejemet.
- Min vesztetek össze?
- Igazából fogalmam sincs. De nem is akarok beszélni róla. Ki kellene kászálódnom az ágyból. Felöltözni, kajálni, beszélni Carterrel.
- Beszélni Carterrel? - csodálkozott el.
- Tegnap felhívott, hogy ma menjünk el bulizni, de nincs kedvem.
- Menj el! - vágta rá, amin meglepődtem. - Bulizz! Kapcsolódj ki! Születésnapod van!
Felültem az ágyban, és kisepertem az arcomból a kócos hajamat.
- Nincs kedvem, James.
- Egyszer 30 éves az ember - vonta meg a vállát a társam.
- Remek. Még öreg is vagyok, és egyedül is vagyok.
- Pontosan ezért kell elmenned - vágta rá.
- Mert öreg vagyok? - kérdeztem rá immár nevetve - Akkor gyere el te is.
- Nos, én még öregebb vagyok - vonta meg a vállát. - Így kihagyom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése