Sziasztok!
Technikai okok miatt jött ilyen későn a fejezet. A blogger és a mobilnet együttesen nem akarta, hogy ez a rész, a képekkel együtt felkerüljön, de azért éjjel - másfél óra alatt - sikerült felvennem velük a harcot. Na mindegy, nem is húzom tovább az időt! Reméljük ezt a részt is szeretni fogjátok! Kellemes időtöltést!
Kira & Vivian
Carter
Miután átjött hozzám Oscar, ledőltünk a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk. Vagyis ő beszélt, hogy terelje a figyelmemet, de egy idő után egyszerűen csak bealudt. Mosolyogva bámultam, majd visszahajtottam a fejemet a mellkasára. Egyáltalán nem voltam álmos már, az angol hívása elűzte az álmosságot a szememből.
Hosszú percekkel később ismét a telefonom csörgése zavarta fel a szoba csendjét. Oscar mocorogni kezdett, s egy halk morgás hagyta el a száját. Ezalatt próbáltam elérni a telefonomat a kisasztalon, és azonnal megszüntetni a zavaró hangforrást.
- Haló! - szóltam bele egy kissé bizonytalanul. Pillanatokkal később a kolleganőm feszült hangját hallottam meg a vonal túlsó végében. - Karen, szia.
Kicsit zavarosan motyogott össze-vissza, és próbált bocsánatot kérni, de halványlila gőzöm sem volt róla, hogy miről hadovál. Szerencsére erre rájött ő is, s fog húzva mesélte el azt, amit tudnom kellett.
- James-szel összevesztünk. Nagyon, S egyszerűen kibukott belőlem, hogy te és Oscar együtt vagytok.
A torkomon akadt a szó. Meglepett. Nem hittem, hogy ilyen hamar ki fog derülni, ráadásul így.
- Karen - sóhajtottam egy nagyot, de nem tudtam, hogy folytassam. Mikor pedig végre összeszedtem a gondolataimat, félbeszakított egy újabb bocsánatkéréssel. El sem tudtam képzelni mennyire rosszul érezheti magát, de tudatni akartam vele végre, hogy nem haragszom rá.
- Én nem haragszom Rád - ejtettem meg egy apró mosolyt. Feltápászkodtam Oscar mellől, és az ablakhoz sétáltam. - Akkor fel kell készülnöm James hívására?
- Azon csodálkozom, - kezdett bele halkan. - hogy még nem hívott fel.
- Két választás van - hunytam le a szemeimet, és a hajamba túrtam. - Vagy nagyon utál, és épp apával beszél, vagy maga sem tudja még, hogy mit tegyen.
- Azt hiszem engem jobban utál jelenleg. Azt hiszem apukád még nem tud róla, mert akkor már repültem volna innen, és szerencsére még apukáddal se találkoztam - hallottam a hangjából a félelmet. Tényleg tart a következményektől.
- Hidd el, hozzám jönne előbb - vágtam rá lazán, hogy megnyugtassam. - Nem is tudom kit nyírna ki előbb. Engem, vagy Oscart? - próbáltam viccelődni, amire a brazil is reagált egy értetlenkedéssel, de csak lepisszegtem.
- Te a lány vagy Carter - suttogta a telefonba. Tudom, hogy érti, de az emberek ezt nem értik. Pont azért kell jobban teljesítenem, jobbnak lennem, mert ő az apám. Tőlem sokkal többet vár el, mint bárki mástól. - Velem pont azért szigorúbb, mert a lánya vagyok, Karen.
- Szeret téged.
- Én csak tudom, hogy nem értené meg - vallottam be a félelmemet Karennek, majd próbáltam Őt biztatni, mert még mindig rosszabbul érezheti magát, mint most én. - Bízz Jamesben! Most kiakasztottuk, ez biztos. De ha lehiggad, nem lesz gond. Sokszor kiakasztottam már - mosolyodtam el még a gondolatra is. Tényleg sikerült párszor összetűzésbe kerülnöm a férfival, de mindig meg tudtuk beszélni. - Ne stresszelj annyit! Élvezd a spanyolod társaságát!
Örömmel vettem tudomásul, hogy sikerült egy kacajt kicsalnom belőle a megjegyzésemmel. Pedig semmi olyan dologra nem gondoltam.
- Jamest meg bízd rám! - fordultam meg a tengelyem körül, és Oscar mellé sétáltam, aki idő közben felült.
- Barátok vagyunk? - kérdezte hirtelen, ami megdöbbentett. Ennyire tartott a reakciómtól?
Miután sikerült megnyugtatnom, lassan bontottuk a vonalat, hiszen számítottam arra, hogy a társa hamarosan jelentkezik nálam. A nap folyamán mindenképp.
Miután elhelyeztem a régi-új helyén a telefonomat, Oscarra pillantottam, és rámosolyogtam. Végigsimítottam az arcán, majd egy puszit nyomtam a szájára.
- El kell menned - jelentettem ki határozottan, és elhúzódtam tőle, hogy a szavaimat tettel is alátámaszthassam.
- Miért? - préselte ki ezt az egyetlen szócskát a száján.
- Egy problémám akadt - mormogtam az orrom alatt. - James miatt, és ezt egyedül kell lerendeznem vele. Fültanúk nélkül.
- Szívesen maradok - próbálkozott tovább. Tudom, hogy hajtja a kíváncsiság, de ez most nem esedékes. James, nem Daniel.
- Most nem lehet. Amúgy sem hagynám, hogy kihagyd miattam az edzést - mosolyogtam rá biztatóan. Az első tét meccs előtt pár nappal nem hagyhat ki egy edzést sem. - Hidd el, jobb ha mész. Erősebb nálad - vigyorogtam rá.
- Jó, legyen - sóhajtott fel. - Csak mert féltem az arcomat - tapogatta meg az említett testrészét. Ezen egyszerűen felkacagtam, majd közelebb hajoltam egy csókra. Szerencsére ezután Oscar nem vitatkozott tovább, hanem nevetve távozott a szobából.
Mivel Daniel a kimaradása miatt az aznapi edzés egyedül bevállalta, a szobámban pihentem ez idő alatt. Már ha pihenésnek lehet nevezni azt, hogy a munkatársam jelentkezését vártam minden percben. Egyszerűen csak túl akartam ezen esni, hogy ne kelljen görcsölnöm rajta.
Már lemenőben volt a nap, amikor kopogás ütötte meg a fülemet. Letettem a kekszes zacskót, amiből percek óta majszoltam az édességet, majd az ajtó felé haladva a kezemet is megtöröltem. Szélesre tártam ki az ajtómat, de még pislogni sem volt iőm, amikor James betrappolt mellettem. Sóhajtva csaptam be utána az ajtót, s közelebb merészkedtem hozzá.
- Kérlek mondd, hogy Karen hazudott! - szegezte felém indulatosan. - Mondd, hogy volt annyi eszed, hogy nem kezdtél ki a focistával!
- Nem mondom - fontam össze a mellkasom előtt a karjaimat.
- Most vicceltek velem, ugye?! Nem hiszem el, hogy mindkettőtök ennyire idióta lett!
- Héé! - csattantam fel. - Azért, mert nem tartom be azokat a rohadt szabályokat, még nem lettem idióta
- Dehogynem! - emelte fel a hangját. - Az lettél. Mindig is szabályszegő voltál, de azt hittem, legalább ilyenben nem leszel...
- Nem fogsz lebeszélni róla, James - ráztam a fejemet. - Szeretem Őt, rendben?
- Igen, és belegondoltatok a következményekbe egyáltalán? - horkantott fel. - Vagy csak jó pasi, és rózsaszín köd?
- Elég volt! - csattant élesen a hangom, aminek hatására elhallgatott. - Nem hagyom, hogy ribancnak titulálj, csak mert nem akarok megsavanyodott öreglány lenni. Fiatal vagyok, és jogom van ahhoz, hogy eldöntsem mit akarok, ahogy Karennek is. Ő sem lesz már fiatalabb, James!
- És ezért hülye döntéseket kell hoznotok? - találta meg újra a hangerejét.
- Ne ítéld el az istenért! Nem vetted észre mennyire boldog az utóbbi időszakban? Hagyd, hogy boldog legyen! Torres mellett az. Engedd, hogy kiélvezze azt a kis időt, amit vele tölthet - szólaltam meg már sokkal csendesebben.
- De...
- Tudod, hogy igazam van - szólaltam közbe. - Téged most az érzelmeid irányítanak, de tudom, hogy mélyen belül egyetértesz. Joga van a boldogságra. Szóval, most vonszold vissza a seggedet, és kérj Tőle bocsánatot! - ráztam türelmetlenül a lábamat.
- Utálom, mikor ilyen vagy. Mintha apád szólna hozzám, és ez idegesítő - mormogott, amin kicsit elmosolyodtam. Sokszor megkaptam tőlük már, hogy egyre jobban hasonlítok apámra. - Ha te is olyan diktátor leszel, felmondok.
- Ki mondta, hogy szükségem lesz egy öregemberre a cégnél? - cukkoltam, amin felkacagott. Az előző percekhez képest hatalmas változás a viselkedésében. Reméltem, hogy sikerült jobb belátásra bírnom.
- Szóval Oscar? A kölyökképű brazil? - tért vissza a témához, de csak halványan mosolyogtam.
- Csak úgy kialakult ez az egész - vontam vállat. - De mellette boldog vagyok. Változást hozott a monoton mindennapjaimba.
- Csak légy észnél! - adott egy puszit a homlokomra. - Most megyek, lassan visszasétálok, és átgondolom mit is fogok mondani.
- Helyes - bólintottam, majd néztem, ahogy elsétál az ajtóig. - És James! - szóltam utána, mielőtt kiléphetett volna a folyosóra. - Ne szúrd ezt el! Fontos vagy neki! - bocsátottam utolsó szavaimmal útjára a férfit.
*
Este már sokkal nyugodtabban sikerült elaludnom, ezúttal is Oscar nélkül. Este megbeszélésük volt, és közös program, amin én nem vettem részt. Inkább egy relaxáló fürdőzés után bebújtam az ágyamba, és mély álomba merültem, amit reggel az ébresztő hangja zavart fel.
Miután felöltöztem, célba vettem a társam szobáját, ahol meglepetésemre nyitva volt az ajtó. A fürdőszobából hallottam meg a vízcsobogását, így a nappali részben maradtam, és helyet foglaltam néhány piszkos ruhadarab mellett. Talán egy-két napos lehetett, és látszott rajta, hogy nem itt hordta. Fű, és földfoltok éktelenkedtek rajta, és közelebbről megnézve vért is találtam rajta.
A kezembe kaptam, hogy alaposan megvizsgáljam, mialatt kinyílt a fürdőszoba ajtó, és a társam félmeztelenül, egy törölköző takarásában lépett ki a helységből.
- Ó, micsoda váratlan látogatás! - köszörülte meg meglepetten a torkát.
- Ez micsoda? - ráztam meg a ruhadarabot a kezemben. - Mit csináltál? - szűkült össze a szemem, ahogy őt méregettem. Úgy tett, mint aki nem hallotta a kérésemet, mert csak besétált a hálójába, és öltözködni kezdett.
A magánszféráját nem akartam megzavarni, így türelmetlenül doboltam a lábammal, míg visszatért, immáron egy póló és nadrág összeállításban. A fegyverét, és egyéb apróságait kezdte összeszedni, de nem szólalt meg.
- Daniel Porter! - emeltem fel a hangomat, mert idegesített, hogy nem vett rólam tudomást. - Azonnal magyarázd meg ezt nekem!
- Nincs mit mondanom. Ne aggódj! Semmi olyan nem volt - foglalt helyet velem szembe, de csak akkor vettem észre a kézfején lévő zúzódásokat, és az arcán lévő apróbb vágásokat. Elsőre azt hittem, hogy borotva, de így közelről, látszott, hogy nem ő csinálta magának.
- Megtámadtak? - suttogtam csendesen, de én is tudtam a választ. - Apának igaza volt.
- Mit mondott? - kapott rá egyből a témára, így szóról-szóra elmeséltem mindent, ami tegnap történt.
- Szóval nem ez volt az utolsó eset, úgy érzem - motyogtam, de csak a combomra helyezte a kezét.
- Elbírunk velük. Nem lesz gond - szorította meg a végtagomat, majd visszadőlt a helyére. - Szóval akkor még óvatosabbnak kell lenned Oscarral. Apádnak is mindenhol van szeme - vigyorgott rám, de csak hozzávágtam egy párnát.
- Ezt élvezed, mi?
- Nem tagadom. Eléggé - rázkódott a nevetéstől. - De ugye tudod, hogy örökké nem titkolózhatsz előtte?
- Ugye, tudod, hogy örökké nem titkolózhatsz Karen előtt? - vágtam vissza egy frappáns válasszal, és ha szemmel ölni lehetett volna, mindketten hallottak lennénk.
- Elviselhetetlen vagy olykor.
- Akárcsak te - dobtam egy puszit neki a levegőben.
A délelőtti edzés után a játékosok az edzőktől kaptak egy szabad délutánt az esti edzés előtt. Kitalálták, hogy a legközelebbi bevásárlóközpontba szeretnének menni, így nem volt más választásunk, mint belemenni. Mellesleg mi is ki szerettünk volna szabadulni a szálloda nyomasztó falai közül.
Napról-napra nagyobb tömeg akart találkozni a hazai sztárokkal, és egyre több meggondolatlan rajongó próbálkozott hazugságokkal, vagy testi erőszakhoz folyamodva kedvencükhöz jutni. Az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy az utcákon mindennapi eseménynek számított a világbajnokság elleni tiltakozás, amit többnyire csoportokban hajtottak végre. Bár a brazil rendőrség mindent megtett, lehetetlen volt ezt az egész helyzetet kezelni. Mint egy macska-egér harc, aminél nem tudtuk melyik fél, melyik szerepet játssza.
Természetesen fokozott rendőri kísérettel szervezték meg a vásárló túrát, így egy kicsit mi is lazábbra vehettük a dolgokat. Amint átléptük a bejárat küszöbét, a focisták csoportokba tengődve járták az üzleteket, a civil rendőrök pedig elvegyültek a tömegben. Én Daniel társaságában indultam az üzletek felé, de nem volt úti célunk.
- Oda be kell mennem - szólalt fel a társam, mikor egy márkabolt mellett sétáltunk el. Csak fejet csóváltam, és céltalanul bolyongtam tovább. Tanácstalanságomban az ékszeres üzletbe léptem be, pedig nem is voltam oda kiegészítőkért.
- Csak nem vásárolni akarsz valamit? - jelent meg mellettem Neymar egy nevetséges napszemüvegben. Az árcetliből leszűrtem, hogy épp próbálgat.
- Nem tudom - vontam vállat, majd azt figyeltem, ahogy leteszi a brazil mintás napszemüveget, majd megköszöni az eladónő segítségét, akit majdnem a padlóról kell felkaparni. Csak forgattam a szemeimet, és követtem Őt egy szemüveges üzletbe. Vele együtt kezdtem nézegetni a márkásabb darabok között. - Ezt inkább ne - nevettem fel rajta.
- Miért, te talán tudsz jobbat mutatni? - sértődötten vágta hozzám a szavakat, amin bólogattam. Elemeltem a polcról egy sötét darabot, amit a kezébe nyomtam.
- Próbáld fel! - megtette, amire kértem, és lelkesen köszöngette nekem a segítséget. Sikerült hozzáillő darabot találnom.
- Ezt pedig te - nyomott a kezembe egy barna, nagy lencsés szemüveget. Nem nézett ki rosszul, de elsőre nem fogott meg, viszont felpróbálva egyből beleszerettem.
- Azt hiszem kvittek vagyunk - vigyorogtam rá.
Az üzletben nem tolongtak a vásárlók, így hamar végeztünk. Persze, most sem maradhatott el az autogramosztás, majd a közös kép, de láttam a támadón, hogy ő ezt cseppet sem bánja. Sőt, percekig szóba elegyedett a rajongóval.
- Ez szép gesztus volt tőled. Nem is vagy akkora tapló, mint hittelek - paskoltam meg a hátát, miután elhagytuk az üzletet.
- Hát sokkal kedvesebbnek hittelek - vigyorgott rám.
- Felébredtél? - pislogtam kislányosan, amin olyan hangosan felkacagott, hogy több tekintet ránk szegeződött.
- Nem is értem az a bolond mit eszik rajtad - sóhajtott fel színpadiasan.
- Kinek kell belezúgnia a csinibabába? - csapódott kettőnk közé a legutálatosabb brazil, akit eddig ismertem. Egyből lefejtettem a derekamról a kezét, durva mozdulattal.
- Semmi közöd hozzá - vágtam rá indulatosan. A mai napig haragudtam rá az ítélkezése miatt.
- Ne légy dühös, csak egy kérdés volt! - csúsztatta a kezét ismét a derekamra. Dühösen szakadtam ki a keze alól, majd szembe fordultam vele, és mellkasát böködve nyomatékosítottam a szavaimat.
- Ha még egyszer hozzámérsz, betöröm a képedet! - sziszegtem a fogaim között, majd Neymartól bocsánatot kérve viharoztam el abba az irányba, ahonnan jöttem. Nem figyelve az emberekre, mormogtam az orrom alatt, és küldtem el melegebb éghajlatra a hátvédet.
Sikerült egy férfinek nekiütköznöm, akit majdnem fel is löktem a lendülettől. Biztos lábakon állt, majd tartott meg az ütközés során. Azonnal szabadkozni kezdtem, de az ismerős arc láttán el akadt a lélegzetem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése