Sziasztok!
Itt is a folytatás, a másik szemszögből is. Köszönjük a pipáitokat! Kitartást ehhez a szeleburdi időjáráshoz, és a következő héthez is! Kellemes hétvégét és jó olvasást!
Kira & Vivian
Carter
Oscar egyből rákérdezett az Őt érdeklő információra. Nem kertelt, de nem is vártam, hogy magába fojtsa. Túlságosan akaratos és kíváncsi volt ahhoz, hogy ezt ne vegye figyelembe.
Egy erőltetett kacaj volt a reakcióm a kérdésére. Annyira nevetséges a viselkedése megint. Gyerekes... és már megint féltékeny teljesen feleslegesen.
Képtelen vagyok elhinni, hogy még mindig ott tartunk, ahol nem szabadna. Meg kellene bíznunk a másikban. Én megbízom benne, már csak neki kellene bennem.
- Nevetséges vagy - töltöttem közben magamnak egy pohár tequilát.
- Csak tudni szeretném - vonta meg a vállát, és csatlakozott hozzám.
- A barátom - válaszoltam az előbb feltett kérdésre. Megittam azt a néhány korty italt, amit a pohárba öntöttem, és ismét ránéztem.
- Rendben. Akkor a barátod - bólintott lassan Oscar. Elmosolyodtam, de láttam rajta, hogy nehezen mondja ki a szavakat. Valahol mélyen úgy éreztem, a kételyei nem múltak el. De ezeket csak is ő győzheti le. Önszántából kellene hinnie nekem.
- Nem kell aggódnod - sétáltam be a hálószobámba, ahova természetesen követett. - Ő csak Daniel öccse - árultam el a titkot a barátomnak, remélve, hogy ezzel sikerül teljesen megnyugtatnom.
- Tessék? - a hangjából sütött az értetlenség. Ahogy az arcára néztem, egyből nevetnem kellett. Olyan volt, mint egy megilletődött kisfiú.
- Azt mondtam nem kell féltékenynek lenned - ismételtem el lassabban a szavaimat.
Elhelyezkedtem kényelmesen az ágyamon, mialatt láttam rajta, hogy még nem fogta fel teljesen a szavaimat. - Szellemet látsz Édesem? - vigyorogtam rá szívből. Örültem annak, hogy a vitát elkerültük. Emellett pedig szórakoztat, amikor ilyen.
- Komolyan testvérek? Nem is hasonlítanak - dobta le magát mellém. A hatalmas ágyon kényelmesen elfértünk mindketten.
- Igen. De erről Daniel nem tud, és nem is tudhat - pillantottam rá teljesen komolyan.
- Mintha beszélnék én Vele - nyomott kacagva puszit a nyakamba, amin nekem is muszáj volt mosolyognom.
- Pletykásak vagytok ti pasik.
- Kikérem magamnak - fészkelődött mellettem úgy, hogy minél közelebb lehessen hozzám. - Én másban vagyok jó - nézett rám mindent tudóan. Persze, hogy egyből másra gondol.
Vidáman felnevettem, majd nyomtam egy puszit a nyakába.
- Persze Kisfiú - cukkoltam egy új becenévvel. - De pletykás is vagy.
- Nem is - biggyesztette le az ajkait. Először nem esett le neki mit mondtam, aztán meghökkenve kérdezett rá. - Kisfiú?
- Ez az új beceneved - kacagtam fel, majd egyből tereltem a témát. - Én voltam ma a téma köztetek?
- Ezt még megbeszéljük - simított ki egy tincset az arcomból. - Hát... részben.
- Ez mit jelent? - támaszkodtam a bal karomra, hogy közelebb kerülhessek hozzá
- Titok.
- Gonosz vagy - sóhajtottam fel. Átfordultam a másik oldalamra, és úgy nyújtózkodtam a mobilomért.
- Mit csinálsz? - kezdte puszilgatni az államat, mikor visszaestem a helyemre. A készülők kicsúszott a kezemből, és a földön landolt.
- Telefonálni szeretnék - vágtam rá, és a kezemet a tarkójára csúsztattam. Teljesen felettem tornyosult, így változtatni akartam a helyzetünkön. Tudtam, hogy csak így lehet esélyem ellene.
- Jobb ötletem van - motyogta, és ajkaimra tapadt. Egy darabig hagytam magam elcsábítani, aztán az agyam hirtelen kapcsolt. Elhúzódtam Tőle, amit értetlenül fogadott.
- Telefonálni szeretnék Oscar - toltam el magamtól.
- Utána is tudsz - vigyorgott, és ismét közelebb jött hozzám. Mintha mágnesként vonzanám. Az arcomra nyomott egy puszit figyelemelterelésként, de éreztem, ahogy a keze feltűri a trikóm alját, és a bőrömet kezdte simogatni.
- Oscar... - csaptam rá a kezére, mint egy rossz gyereknek. - A nem, az nem - nevetve szabadítottam ki magamat, amit ő nem nézett jó szemmel. - Fel kell hívnom Karent! Most!
- Ráér... biztosan elfoglalt ő is - próbált érvelni továbbra is. Talán már ő is sejthette, hogy nem tud meggyőzni. Most nem.
Felnevettem, és csak a fejemet ráztam. Megpusziltam az arcát, és bocsánatkérően ránéztem. Nagyon fontos volt, hogy beszéljek az amerikai nővel. Hiszen erről tudnia kellett. Most nem szólhat közbe az én magánéletem. Így is napokat halogattam ezt a hívást.
- Akkor elmegyek lezuhanyozni - húzta el csalódottan a száját. Csók nélkül pattant fel az ágyból, és vette célba a fürdőszobát. - Le kell hűtenem magamat!
- Ne hisztizz! - kiáltottam utána mosolyogva. Hallottam, ahogy felnevetett az ajtó mögött.
Sóhajtva vettem kezembe ismét a kütyüt és kerestem ki Karen számát. Azonnal megnyomtam a hívást jelző gombot, és a fülemhez emeltem a telefonomat. Pár csengést kellett várnom, mire valaki fogadta a hívást. Meglepődtem mikor Torres kacagását hallottam meg a vonal túlsó felében. Egyből fejbe vágtam magamat, hogy gondolhattam volna erre. Hiszen nekik is van magánéletük.
Egyszerűen csak felkacagtam saját magamon és a spanyolon is. Hallottam a hangján, hogy mosolyog, ami újdonság volt nekem. Az edzéseken sosem hallottam szívből nevetni.
Persze, egyből tagadták, hogy nem telefonálok rosszkor, de nem voltam hülye. Tudtam, hogy kettesben vannak, és az ilyen alkalmat mindenki kihasználja.
Nem értettem, hogy a sakkos beszólásomhoz, hogy jöttek oda a golyók. A sakkhoz tudtommal nem kell golyó.
- A sakkhoz nem kell golyó - szóltam hozzá kissé halkan.
- Carter.... - visított fel kacagva Karen.
- Jó, nem szóltam semmit - mosolyodtam el én is.
- Segíthetek valamiben Carter? - vette át a szót a spanyol.
- Köszönöm, de nincs szükségem a szolgálataidra Fernando!- vágtam rá komolyan, amin felnevettek. Őszinte voltam, hiszen nem a focistára volt szükségem, hanem a barátnőjére.
- Pedig én férfi vagyok - jegyezte meg, amin megforgattam a szemeimet. Tipikus pasi észrevétel, komolyan. Ezt meg is jegyeztem neki, természetesen.
- Tudjátok mit? Majd máskor felhívom Karent. Vagy inkább hívjon ő. Hátha megint rosszkor telefonálok - szóltam közbe a kis kakaskodásuknak. Ebben a pillanatban jelent meg egy boxerben és egy pólóban Oscar. Rámosolyogtam, amit viszonzott, majd elindult felém. - Nem akarom elképzelni a további tevékenységeteket, sem fültanúja lenni.
Oscar mellém feküdt, és kihangosítottam a telefont is. Jókat mosolygott a bolondozásunkon, de nem szólt bele. Szerintem a megfelelő alkalomra várt. Tudtam, hogy ideje lenne lerakni a telefont, hagyni az újdonsült párost.
- Ennek örömére, menjetek csak szexelni - nyögtem be a mondatot vigyorogva, Oscar pedig a párnába fojtotta nevetését.
- Mintha Te sosem szexelnél Oscar-ral - szólalt meg kicsit később Torres, amire abbahagyta a nevetést. A brazillal összenéztünk, de csak egy csókot dobott felém.
- Öhmmm... képzeld Fernando, most a fürdőszobámban van - füllentettem. Nem kell tudnia, hogy végighallja az egészet.
- Zuhanyozik, persze...
- Azt nem részleteztem, hogy mit csináltunk kicsivel korábban - beszéltem sejtelmesen. Oscar felmutatta az ujját, hogy jól csinálom, amin csak megcsóváltam a fejemet. Olyan bolond, mint én.
Folytatódtak a piszkálódásaink, de tudtuk, hogy csak viccelődünk egymással, így nem lett belőle sértődés.
- Mennem kell.
- Ó, a brazilod türelmetlen? - sejtettem, hogy a csatár nem bírja szó nélkül hagyni.
- Most épp nem - csacsogtam vidáman. A szemébe néztem, és tudtam, hogy meg fog szólalni. Láttam rajta, hogy már nagyon beleszólna a beszélgetésbe.
- Ja és gyerekek… - szólalt meg újból a férfi. - Remélem előadást a biztonságos szexről nem kértek.
- Gyerekek? - horkantottam fel azonnal. - Vén ember.
- Akkor is azok vagytok. Kölykök.
- De mi legalább jobban bírjuk az ágyban - tört meg a jég, és kacagva szólalt meg a barátom.
- Inkább menj aludni kisfiú - morgott válaszként a csapattársa.
- Ó, tudom, irigykedni szabad - folytatta tovább, idejét láttam annak, hogy tényleg befejezzük a telefonálást, mielőtt összekapnak. Az éjjeli szekrényre helyeztem a telefont, és befeküdtem az elterülő Oscar mellé.
- Azt hiszem, megsértetted Torres-t - vigyorogtam rá, majd egy csókot nyomtam a szájára.
- Muszáj volt - vont vállat, majd elkomorodott. - De akkor se vagyok Kisfiú!
Vidáman felnevettem, majd kényelmesen elhelyezkedtem a mellkasán.
- Kisfiú... ez tetszik - haraptam be az ajkamat.
- Nem vagyok az!
- De igen, most is úgy viselkedsz. De ettől még szeretlek - motyogtam álmosan. A lámpához nyújtózkodott, majd lekapcsolta.
A hajamat piszkálta és megpuszilt.
- Sose hallottam még így nevetni Fernandot - bukott ki belőlem.
- Mert nem is nevetett így - motyogta. - Boldognak tűnt.
- Ühüm - ásítottam egy nagyot.
- Aludj Szépségem!
*
Míg a focisták a pályán edzettek, Daniel a konditermet vette célba. Én csak a hűvös folyosón ücsörögtem, és a telefonomat nyomkodtam. Lusta voltam bármihez is. A focisták labdakergetését pedig unalmasnak tartottam. Egyszerűen nem kötött le, hogy azt bámuljam, hogy futnak a labda után.
A hangos csengőhangomtól megijedtem, és sikerült elejtenem a telefont is. Túlságosan belemélyedtem a játékba, ezért ért váratlanul a hívás.
Kapkodva vettem magamhoz, és fogadtam az amerikai hívását. Megkönnyebbültem, hogy nem felejtett el felhívni. Hosszasan magyaráztam neki a történteket. Nem szólt közbe, csak néha hümmögött.
- Szerinted van a kettőnek köze egymáshoz? - vált komollyá a hangja. Elgondolkodtam a válaszon, majd rávágtam.
- Szerintem igen. Gondolj csak bele! Mi van, ha nem is minket akar, hanem a céget? Ha apámat akarja tönkretenni. Bármi lehet Karen - magyaráztam.
- Nem tudom Carter... ez felettébb furcsa - motyogta.
- Tudom - bólintottam komolyan, még ha csak én láttam is. - De gondoltam, jobb ha te is tudod. Talán nem érzed magad emiatt nagyon rosszul.
- Köszönöm, hogy elmondtad - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - És ha már ott tartunk, mázlista vagy, hogy vonzod a jóképű idegeneket.
A kijelentésén mindketten szívből felnevettünk. Tudtam, hogy csak bolondozik. Sosem, jó, ha megtámadják az embert, Karen most mégis a pozitívumot emelte ki.
Percekig beszélgettünk még telefonon, meséltem neki Jay-ről és a fiúkat is kibeszéltük.
*
Aznap este az utolsó tét nélküli mérkőzést is sikerült megnyernie a csapatnak, így a játékosok jókedvvel tértek nyugovóra. Kivételesen Oscar nélkül aludtam, de másnap reggelre úgyis volt programom. Hajnalba indultunk a városon kívülre, hiszen Jay azt mondta, mutat egy helyet, ahol néhány órára ki tudok kapcsolni.
A felszerelésemet egy táskába dobtam, amit csak ki kellett kapnom az autóból, miután megérkeztünk. Még talán reggel 7 óra se lehetett, mikor mi már az erdőt jártuk. Nem beszéltünk sokat, mindketten a gondolatainkba mélyedtünk.
- Hogy találtad ezt a helyet? - törtem meg a csendet, miután egy ritkás területre értünk.
- Unatkoztam - vont vállat. - Egy hónapja itt vagyok, és szükségem volt arra, hogy kiszakadhassak a városból. Hiányzik Anglia - vont vállat.
- Elárulhatok egy titkot? - kezdtem el a sporttáskában kutatni. Kezembe akadt az íj és hozzá a nyílvesszők. Kitettem a célponttáblámat, mialatt magyaráztam. - Nekem is. Teljesen ki vagyok ettől a melegtől.
A panaszkodásomon jót derült majd elfoglalta magát azzal, hogy bámulta a lövöldözéseimet.
- Neked ez nagyon megy - jegyezte meg, mikor együtt összeszedtük a kilőtt nyilakat.
- Köszönöm - rámosolyogtam. - Csak sajnos ezzel a munkám alatt nem sokra megyek. Nem a középkorban vagyunk, ahol bárkire lehet nyíllal lövöldözni.
- Bolond vagy - csóválta a fejét. - De komolyan, mióta gyakorlod ezt? - kíváncsiskodott.
- 8-10 éves korom óta - vontam vállat lazán, amin elképedt. - Most mi az? - kacagtam fel a csodálkozásától.
- Szerinted nekem is menne? - kérdezte izgatottan, mint egy kisgyerek. Másodpercekig fürkésztem az arcát, ami alatt megállapítottam, hogy tényleg komolyan gondolta. Érdeklődött a hobbim iránt, ami rettentő jól esett. És bevallom, a csodálata is.
- Szerintem...
Nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis a mellettünk álló fába egy golyó csapódott bele. Azonnal az irányába fordultunk, és ebben a pillanatban a fák mögül újabb dördülés hallatszott. Valaki ránk támadt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése