14. fejezet

Sziasztok!

Azt hiszem senkit nem lep már meg a késői érkezés, sőt valószínűleg általánosságban ilyentájt fognak felkerülni továbbra is a részek. Apropó, reméljük tetszeni fog nektek a soson következő fejezet, mert nekünk nagy kedvencünk mindkét lány szemszögéből. Elsőként olvassátok Karen-től. Köszönjük a pipákat, és köszöntjük a legújabb feliratkozónkat is! Kellemes hétvégét Nektek! 

Kira & Vivian

Karen

Úgy csókoltam, ahogy csak tudtam. Lassacskán a felsőjét is lerángattam róla. Szeretek irányítani, de tudom ki kell élveznem az ilyen pillanatokat, hiszen férfi, és általában dominálni akar.

Pillanatok alatt fordított magunkon, így elterültem a kanapén. Újra birtokba vette ajkaimat, ám nagy bánatunkra megszólalt egy telefon.

Felnyögtem. Miért mindig az ilyen kellemes pillanatokat tudják megzavarni? Miért tud mindenki ilyen tökéletesen időzíteni?

- Ha Sergio az, kiherélem - morogtam a szemeimet forgatva. Hallottam, ahogy Fernando felnevet.

- Cicám, ez a tiéd! - húzta ki a zsebemből a készüléket. - Carter az.

- Add ide! - nyújtottam felé a kezemet azonnal.

- Dehogy adom! - kaptam választ, de addigra már fel is vette.

- Fernando! Add vissza! - fenyegettem meg, hiszen láttam rajta, nem áll szándékában visszaadni a mobilomat.

- Bolondok háza. Szia Carter.

- Nando - dohogtam. Mivel hosszabb a karja könnyedén távol tartott magától. Megnyomott egy gombot a telefonomon, így hangosan hallhattuk az ír leányzót.

- Azt hiszem, rosszkor hívlak!- kacagott fel.

- Dehogy - nevetett a spanyol, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy miért. Carter miatt nevet, vagy éppen rajtam?

- Hát persze - helyeselt. - Biztosan csak sakkoztok.

- Persze, és szerencsére megmaradnak a barátom golyói.

- A sakkhoz nem kell golyó - kotyogott bele a lány. Bár ő nem is érthette, hogy Sergio Ramos legbecsesebb golyóiról volt szó.

- Carter.... - vinnyogtam. A csatár még mindig kartávolságban tartott magától, hiába nyújtózkodtam.

- Jó, nem szóltam semmit.

- Segíthetek valamiben Carter? - fecsegte Nando rám vigyorogva.

- Köszönöm, de nincs szükségem a szolgálataidra Fernando!- vágta rá teljes komolysággal, amin felkuncogtam. Pedig eddig leginkább próbáltam morcos maradni. Már csak a hatás kedvéért.

- Pedig én férfi vagyok.

- Remek észrevétel - jegyezte meg ironikusan. - De van saját játszótársam.

- Ott a pont - nevettem fel. - Fernando, add vissza a telefonomat, mert különben megharaplak.

- Tudjátok mit? Majd máskor felhívom Karent. Vagy inkább hívjon ő. Hátha megint rosszkor telefonálok - jelezte az ír lány is, hogy vonalban van még. - Nem akarom elképzelni a további tevékenységeteket, sem fültanúja lenni.

- Karen áll a kanapén, mint egy kis kakas - vonta meg a vállát a csatár, de ezt a kolleganőm nem láthatta.

- Héé, elég információm van, köszönöm. Tényleg leteszem mielőtt... - kuncogott fel a lány.

- Más ránk törte az ajtót! - szóltam el magam, miközben már átöleltem hátulról a férfit.

- A spanyol értelmiségek - bukott ki őszintén a lányból.

- Én is spanyol vagyok - dohogta Nando.

- Bocsi.

- Tán megbocsájtok neked - komolyan beszélt, miközben bele csókoltam a nyakába.

- Ennek örömére, menjetek csak szexelni - ejtett meg vigyort. Kicsit szabad szájú volt, de hát ő sem hülye. Egyre szimpatikusabb nekem ezzel a stílussal. Fiatal és bohókás.

Felnevettünk mind a ketten. Persze, hogy nem hülye, és mi sem vagyunk azok. Kihasználjuk a lehetőséget, amikor kettesben vagyunk.

- Mintha Te sosem szexelnél Oscar-ral - piszkálta a spanyol továbbra is. Persze ők már kicsikét régebb óta ismerik egymást, mint mi.

- Öhmmm... képzeld Fernando, most a fürdőszobámban van - jelentette ki lazán. El tudom képzelni, hogy milyen fejet is vág.

- Zuhanyozik, persze... - forgatta a szemeit.

- Azt nem részleteztem, hogy mit csináltunk kicsivel korábban.

- Sakkoztatok - vágtam rá teljesen komolyan, mire a lány elnevette magát.

- Oscar nem ért a sakkhoz.

- Ezzel nem vitatkozom - bólogatott Nando, amin én kacagtam fel.

- Mert te tudsz sakkozni Fernando? - tette fel komolyan kérdést Carter, de tudtam mire gondol. Jelen esetben egyáltalán nem a táblás játékra gondol.

- Kérdezd meg Karent! De amúgy igen, tudok sakkozni - felelte komolyan, amire elnevettem magam, majd a vállára hajtottam a fejemet.

- Jól van. Jó sakkozást srácok - köszörülte meg a torkát. - Mennem kell.

- Ó, a brazilod türelmetlen? - vágott vissza a spanyol.

- Most épp nem - csacsogta. - De ha lenne eszed kinyomnád a telefont, és végre befejeznéd, amit megzavartam - okította ki a spanyolt Carter.

- Jól viselkedünk - motyogtam.

- Ja és gyerekek… - szólt közbe Nando mielőtt ismét elterelnénk a beszélgetés témáját másfelé. - Remélem előadást a biztonságos szexről nem kértek.

- Gyerekek? - horkantott fel Carter. - Vén ember.

- Akkor is azok vagytok. Kölykök - vigyorgott fölényesen. Élvezte, hogy visszavághatott.

- De mi legalább jobban bírjuk az ágyban - már Oscar kacagását is hallottuk. Nem tudom mióta hallgatózhatott némán.

- Inkább menj aludni kisfiú - morgott Nando. Szerintem megsértődött azon, amit Oscar mondott.

- Ó, tudom, irigykedni szabad - folytatta tovább, de Carter közbe vágott.

- Ezt majd lejátsszátok egymás közt máskor. Kellemes éjszakát! Bár úgysem fogtok aludni.

A telefonom egy csipogással jelezte, hogy az ír lány egyszerűen megszakította a hívást.

- Utálom ezt a lányt - morgott az orra alatt a focista. - Nagyszájú.

- Te inkább azt utálod, amit Oscar mondott - vigyorogtam rá. Tudtam, hogy ez zavarja, és nem Carter visszavágásai.

- Hülye Kölyök! - dohogott, mint egy gyerek. - Még hogy én öreg. Meg hogy ő tovább bírja. Kisfiú még...

Oldalra biccentett fejjel figyeltem rá. Szépen lassan egy hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.

- Szerintem meg igenis kedveled, mert ilyen felvágós. Pont ezért kedveled - simítottam végig az álla vonalán.

- Nem - durcázott tovább. Megcsókoltam.

- Te vagy az én kölyköm - csodálkozva pislogott rám, majd kaptam egy puszit az ajkaimra. - És megsúgok neked valamit. Lassan én is 30 leszek. Tehát nem vagyunk öregek.

Reggel korán visszaosontunk a szállodába. Elmondhatatlanul boldognak éreztem magam. Ez valamilyen szinten engem is meglep.

Még mind a ketten a kocsiban ücsörgünk, hiszen Fernando a combomra csúsztatta a kezét.

- Fel kellene mennünk - sóhajtott egy hatalmasat, amire én csak bólintottam.

- Fel kellene mennünk - helyeseltem, miközben megcirógattam a kézfejét. Rám mosolygott először, majd áthajolt, és megcsókolt. Eszem ágában sem volt elszakadni tőle, amíg ő el nem tolt magától.

- Bocsi - pirultam el.

- Semmi baj, Asszony - vigyorgott rám. Nevetve vállon boxoltam, majd átkaroltam a nyakát.

- Sajnos ma sem ismerhetjük egymást - cirógattam meg az arcát. Halványan elmosolyodott rajtam, ami miatt kis gödröcskék jelentek meg az arcán. Mosolyt csalt ezzel az én arcomra is.

- Este találkozzunk? - kérdezett rá.

- Igen - csókoltam még egyszer.

Ahogy felértem a szobámba, először lezuhanyoztam, majd lassan felöltöztem, hiszen tudtam, hogy James hamarosan megérkezik. Addigra pedig el akartam készülni.

Már farmerben és topban voltam, amikor kopogtak.

- Gyere be! - szólaltam meg mosolyogva, és szinte azonnal kinyílt az ajtó.

- Bejöhetek? - kérdezett rá Sergio az ajtóban állva. Csak megráztam a fejemet mosolyogva.

- Már bent vagy, nem?

- Igaz - bólintott, de azért körbe nézett, hogy tényleg átlépte-e a küszöböt. - Jól vagy? - kérdezett rá csendesen.

- Persze. Miért kérdezed Sergio? - fordultam felé, de a mosoly még mindig ott volt az arcomon. Kíváncsi voltam arra, hogy miért is jött. Lehuppantam az ágyra, és keresztbe tettem a lábaimat. Bátortalanul sétált közelebb hozzám, és leült mellém.

- Csak tudom, hogy együtt voltatok.

- Igen - bólintottam csendesen. - Fernando egész nap velem volt. Támogatott. Szükségem volt tegnap rá.

- Ezzel semmi baj sincs - rázta meg a fejét mosolyogva. Elpirultam, és a padlót bámultam. Fura, hogy egyáltalán nem ítél el. Inkább még támogat is. Rendes srác ez a Sergio Ramos, még akkor is, ha haragudtam rá, mert nyakon öntött. Óvatosan megfogta a kezemet, így felnéztem rá.

- Meg kell mondanom neked Karen, hogy én reménykedek. Reménykedek, hogy a barátom rájön, hogy mi a helyes döntés az életében.

- Nem az, hogy szeretőt tartson a felesége, és a gyerekei mellett.

- Én arra gondoltam jelenleg, hogy a válás mellett dönt - felelte csendesen.

- Tessék? - pattantam fel csodálkozva. Megfogta a kezemet és pisszegve maga mellé húzott. - Sergio minden túl bonyolult. Nem kérhetem, hogy váljon el a feleségétől.

- Figyelj, Karen! Szerintem erre magától is rájöhet. Elérik majd azt a szintet, hogy el akarnak válni egymástól.

- Ezzel én most nem akarok foglalkozni - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

Némán ültem a Mercedes anyósülésén és azon rágódok, amit Carter nem rég mondott nekem a telefonban. Valaki őt is megtámadta. Alaposan megpróbálta helyben hagyni, de akadt egy ismeretlen férfi, aki megmentette. Vagy is úgy tudom, hogy már nem is annyira ismeretlen számára.

- Jól vagy Karen? - szólalt meg James, miközben megérintette a könyökömet.

- Persze. Csak gondolkoztam.

- Elmondom min? Hosszú lesz a következő három óra, ha némán bámulsz magad elé - mosolyodott el. Először mosolyt csalt az arcomra, de úgy gondoltam, azért még beszólok neki egyet.

- Te se mondtad el, hogy miért kellett hazamenned.

- A főnökség utasított rá - forgatta a szemeit. - Tudhatnád, hogy neked elmondanám azonnal. De nem lehet.

- Felfogtam. De neked meg kell fogadnod, hogy nem szólsz senkinek se.

- Mikor árultam el bármit is, amit elmondtál nekem?

- Cartert is megtámadták - nyögtem ki.

- Tessék?! - emelte rám a pillantását néhány másodpercre.

- Jól hallottad. Megtámadták Cartert is.

- Szerinted kapcsolat lehet a két dolog közt? - kérdezett rá homlokát ráncolva.

- Fogalmam sincs. Szerinted lehet?

- Azt hiszem ezt jobb, ha pár óra múlva kérdezed meg. Akkor lehet már többet fogunk tudni - felelte diplomatikusan. Hatalmasat sóhajtottam. Be kell látnom: igaza van.