Sziasztok!
Elsőként szeretnénk mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni, így Karácsony utolsó napján. A rész kicsit későn került fel, de hát reméljük megértitek, hogy a sok rokonlátogatás, előtte a készülődések mind akadályoztak minket. Mi viszont nem akadályozunk meg Titeket abban, hogy élvezhessétek a folytatást, Karen szemszögéből!
Kira & Vivian
Karen
James már elutazott, így egyedül maradtam a játékosok kötelező és megszokott csapatfotózására.
Elnyúltam Fernando ágyán és türelmesen vártam Rá. Nagyon türelmesen, hiszen az is tudok lenni, ha akarok.
- Fernando egy nő nem készül ennyi ideig - kiabáltam a fürdő felé.
- Mindjárt - kiáltott ki, majd halk puffanást hallottam, egy káromkodással tarkítva
- Jól vagy?
- Azt hiszem - morgott hangosan. - Csak ez a rohadt nyakkendő.
- Segítsek? - tápászkodtam fel a hatalmas ágyról, majd besétáltam a fürdőszobába. A csatár egyik lábán sportcipő volt, az öltönyének a zsákja pedig a földön. - Inkább meg se kérdezem mi volt ez a hang… - ráztam meg a fejemet lemondóan. - De nem vehetsz fel sportcipőt - mutattam először a lábára, majd félre toltam a kezét. - Ez szörnyű. Majd inkább én megcsinálom.
- Köszönöm - mosolyodott el. Gondosan kötöttem be a nyakkendőt, majd a nyakába csókoltam lágyan. A kezeivel abban a pillanatban át is ölelt, és felültetett a mosdó szélére.
- Csináld még egyszer! - lépett hozzám, mialatt kacéran vigyorgott rám. Ajkaimat beharapva néztem rá, és úgy tettem, mint aki semmiről se tud.
- Nem tudom miről beszélsz - ráztam a fejemet.
- Megmutassam?
- Megmutathatod… habár tudom mire gondolsz - kuncogtam kislányosan. A nyakamba csókolt sokkal lágyabban, mint ahogy én tettem Vele.
- Ez nagyon… Nagyon jó - nyögtem fel. - De ha most nem lépünk ki azon az ajtón, akkor el fogsz késni.
Végigsimított a combomon, majd azt figyelte, ahogy az a lábamon kalandozik, így muszáj volt az álla alá nyúlnom, hogy végre rám pillantson.
- Mi a baj? - kérdeztem csendesen az arcát simogatva. Annyira szomorúan pislogott rám, hogy nem is értettem mire gondol. Mi járhat ebben a pillanatban a fejében?
- Csak fura, hogy körülbelül 6-8 órán keresztül úgy kell tennem, mint aki nem ismer téged.
- Figyelj! Ezt kell tennünk… Tényleg ezt kell tennünk - csúsztattam a kezemet az arcára, és az ajkaira tapadtam. Mohón csapott le az ajkaimra. Viszonoztam, de tudtam, hogy most nem csábulhatunk el. Erőteljesen tettem a mellkasára a kezemet, majd megpróbáltam eltolni magamtól.
- Fernando… - dünnyögtem az ajkai közé, hiszen alig akart elszakadni tőlem.
- Jól van - mormogta kisfiúsan, amivel mosolyt csalt az arcomra. - Ma semmi sem megy - fonta össze a karjait a mellkasa előtt. Durcásan pislogott rám, de én csak vigyorogtam rá.
- Ne dünnyög azért, hogy nem kaphatsz meg - csúsztam le a csap széléről. Vigyorogva indultam el az ajtó felé, de azért kicsikét riszáltam a fenekemet. - El fogsz késni.
- Asszony, ne csináld ezt! - morogta.
- Itt hagylak - szóltam hátra. Tényleg az ajtó felé indultam, de amire észbe kaptam, elkapta a derekamat. Meglepődtem, és hangos, vidám kacagásba törtem ki.
- Mire készülsz? - érdeklődtem tőle, miközben átkarolta a derekamat, és a nyakamba csókolt. - El fogsz késni. Feltűnik, ha nem vagy ott.
- Nem érdekel. Egyáltalán nem érdekel - motyogta a nyakamba, és megharapta a fülcimpámat.
- Telhetetlen - vágtam rá kuncogva. Még mindig hátulról ölelt, de közben kicsatolta az övemet, majd megszabadított a fegyveremtől is.
- Nem szabad! - ellenkeztem volna vele, de ő volt most a határozottabb. Pillanatok múlva már a falnak ütődött a hátam. Azonnal vetkőztetni kezdett, de ezzel bennem is átszakadt a gát. Próbáltam úgy, hogy ne gyűrjem össze a frissen vasalt öltönyét, és ingét. Nevetett rajtam, ahogy ezt észrevette. Már nem érdekel, hogy ha elkésünk. Őt akartam…
Megcsókoltam a spanyolt, aki lassan készülődni kezdett. Hasra fordultam az ágyon, és átöleltem a párnáját.
- Mit keresel? - mosolyogtam.
- A ruháimat mondjuk - nevetett fel.
- Öhmm... Valahol arra. Viszont annak örülnék a legjobban, ha anélkül jönnél le - vigyorogtam rá kacéran.
- Kac-kac - lehajolt hozzám, és megcsókolt.
- Gyere le te is pucéran - vigyorgott szemtelenül.
- Szerintem ez nem jó ötlet – nevettem fel vidáman. - Túl sok a hímnemű.
- Kiéhezett hímneműk.
- Veled az élen.
A beszólásomon csak kacagott, de azért ráadásként még a nyakamba is csókolt. Figyeltem, ahogy felvette a boxerét, majd a nadrágot is. Az inget gondosan gombolni kezdte.
- A végén még egyedül is feltudsz öltözni - jegyeztem meg, amire kinyújtotta a nyelvét.
- Nyakkendőben segítened kell!
- Sejtettem - horkantottam fel.
Amíg felöltözött, én annál gyorsabban kapkodtam magamra a ruháimat. Odaléptem hozzá, és újra megkötöttem a ruhadarabot. Megbeszéltük, hogy most már rendesen fogunk viselkedni. Először ő hagyta el a folyosót, majd amikor minden elcsendesedett, én osontam ki. Röhejes ez a viselkedés, de sajnos ez van… ezt kell elviselnem, ha mellette szeretnék lenni…
Először a bárba mentem, kértem egy üveg vizet, majd az udvarra sétáltam, ahol leültem a fűbe az időközben felépített emelvényhez közel. Hatalmasat kortyoltam a flakonból, és jólesően felsóhajtottam. Élveztem, ahogy a bőrömet perzseli a napsütés. Imádom a nyarat és a hőséget.
- Szia Karen - szólított meg egy férfi, s ahogy felnéztem, Iker-t pillantottam meg. Fel akartam pattanni, de csak leguggolt hozzám, és kaptam két puszit tőle. - Hogy vagy?
- Egész jól. Már várom, hogy New Yorkba érjünk - mosolyogtam rá lelkesen.
- Ezen meg se lepődök, hiszen Amerika.
- A szülővárosom. Ezer éve nem voltam ott - sóhajtottam fel szomorúan.
Évek óta. Így azóta nem voltam az édesanyám sírjánál sem… Szégyellem is magam miatta, de egyszerűen nem tudtam odamenni.
- Most majd ott leszünk pár napig. Amúgy a fiúk ugye jól viselkedtek? Nem bántottak?
Elnevettem magam, amire a kapus is kapcsolt, hogy elég furán fogalmazott. Kínjában megvakarta a homlokát.
- Bocsánat. Ezt nem így akartam kérdezni.
- Amúgy válaszolok a kérdésedre. Jól kijövök a többiekkel. Már majdnem mindenkit ismerek.
- Csak ezt szerettem volna tudni - egyenesedett fel, hiszen a többiek is megérkeztek lassan. - Amúgy, azt hiszem félre van gombolva az inged.
Zavartan motyogta az utolsó mondatot, ami miatt azonnal le akartam ezt ellenőrizni. Rájöttem, hogy teljesen igaza van. Totál félre gomboltam a ruhadarabomat. Persze… Talán, aki nem lopva szerelmeskedne, az nem járna így…
Teljesen elvörösödve igazítottam meg a ruhámat magamon. Ez vagyok én.
*
Az egyik kedvenc dalom szól a fülhallgatómban, miközben az utolsó mappát csuktam össze, amit pár nap alatt gyűjtöttem össze az apámról. Most már nem látom a betűket a lapon, ezért úgy döntöttem kell egy kis szünet.
Mosolyogva néztem körbe. Azt hiszem mindenki alszik. Végül is hogyan lehetne elütni egy hosszú, és unalmas repülő utat. Persze, hogy alvással... Nekem is aludnom kellene, de nem merek kockáztatni. Nem akarom, hogy rémálmom legyen, és szemtanúi legyenek, vagy inkább fültanúi...
Mióta megvertek Madridban eléggé nyugtalanul alszom. Kibámultam az ablakon, nem láttam semmit se, de ez nem zavart. Percekig méláztam, és csak az zökkentett ki a merengésemből, hogy valaki óvatosan végigcirógatta a karomat. Riadtan kaptam le a fejemről a fejhallgatómat, hiszen nem számítottam erre. Ki a fene akar egyáltalán hozzám szólni?
- Nyugi, csak én vagyok - mosolygott rám Fernando. A szállodai szobában láttam utoljára, amikor együtt voltunk, azóta ügyesen tartjuk magunkat a nem ismerjük egymást dologhoz. Tudom, hogy rohadt fura neki is ez a viselkedés, de elfogadta, mert szükséges ezt tennünk.
- Szia - bágyadtan mosolyogtam rá én is.
- Csatlakozhatok? - tette fel csendesen a kérdést. Bólogattam, majd gyorsan összekapkodtam a papírokat. Helyet foglalt mellettem, és átnyújtott nekem egy csomag mogyorót. Értetlenül pislogtam rá. - Egy repülőn vagyunk. Korlátozottak a lehetőségeim, de láttam, hogy sokat dolgoztál.
- Elég sokat... Elfáradtam - sóhajtottam fel, és a fejemet az ülésre hajtottam. Figyeltem az aggódó tekintetét. Apró kis ráncok jelentek meg a szeme körül. Megsimogattam az arcát. Pont ott, ahol megjelentek ezek a kis ráncok. Elmosolyodott rajta.
- Próbálj meg aludni! - motyogta.
- Nem fogok, mivel túl nagy a kockázat - ráztam meg a fejemet ellentmondóan.
- Ha itt maradok veled? - vette elő a plédet az ülés alól, amit én magam dugtam oda.
- Tudod, hogy azt pedig nem szabad.
- És ha azt mondom engem nem érdekel? - jelentette határozottan, pedig mind a ketten suttogtunk.
- Nando… - szóltam rá, miközben lehajolt és levette a lábamról a cipőimet.
- Igen… Így hívnak - vonta meg a vállát.
- Nem fogok aludni, és ne nézz így!
- Hogy nézek? - eresztett meg egy vigyorgott.
- Mint aki itt és most akar levenni a lábamról.
- Szívesen megtenném, de elméletileg nem ismerlek - a két lábamat megfogta és közelebb húzott magához. A vállára hajtottam a fejemet. - Most pedig aludj!
- Olyan gonosz tudsz lenni Torres.
- Dehogy.
- Héé… Ne leskelődj! - húztam a mellkasomra a takarót, hogy ne lássa a dekoltázsomat. Halkan kuncogott, majd belepuszilt a hajamba.
- Ha most itt lenne a társad, ezt nem tehetném meg.
- James nagyon jó ember Fernando. Nagyon-nagyon jó ember - suttogtam. Megfogtam a kezét, és végigcirógattam a karját, majd az ujjait. Valamiért mindig megérintem a jegygyűrűjét, pedig pont ez jelzi, hogy nincs jogomban a közelében lenni.
- Ezt úgy mondod, mintha az életedet köszönhetnéd neki.
- Mert van eset, hogy tényleg neki köszönhetem az életemet - mosolyodtam el. Lehajolt hozzám, és éppen hogy csak egy apró csókot adott.
- Aludj kérlek! - suttogta a fülembe. Nem akartam elaludni. Csak behunytam a szemeimet, és figyeltem a szuszogását…
*Fernando*
Végre elaludt, ezért hagytam, hogy a vállamra feküdve tegye meg mindezt. A haját cirógattam óvatosan, miközben bámultam magam elé, és gondolkoztam…
Rengeteg minden járt a fejemben, és be kell vallanom szinte egyetlen kérdésre se tudom a választ. Karen jelenleg is a kezemet szorongatja, pedig alszik. Azt hiszen így mutatja ragaszkodik hozzám.
- Haver te hogy kerülsz ide? - szólalt meg Cesc a szomszédos széksorból. Éppen felébredt, és eléggé meglepődhetett, hogy itt talál engem is.
- Szerinted? - forgattam a szemeimet.
- Látom, hogy Karen alszik rajtad. De ez egy repülő, és itt vannak a többiek is - suttogott még jobban, amin csak elmosolyodtam.
- Jelenleg csak egy barát vagyok, aki törődik vele, mert nem akarta, hogy egész éjjel dolgozzon, és kávét vedeljen az illető - magyaráztam vigyorogva.
- Megbolondultál, ugye tudod? - kérdezett rá csendesen.
- Akármire gondolsz, én nem érzem magam bolondnak, Cesc…
- Igen? A nevemet legalább tudod. Mit akarsz kinyögni?
- Muszáj aludnia Karennek is. Te tudtad, hogy rémálmai vannak? Olyan igazi rémálmai…?
- Ha hiszed, ha nem, rájöttem… amikor az egész folyosó hallotta a sikolyát, és utána kertitörpének hívott… Ugye tudod, hogy ő se egy égimeszelő?
- Te se vagy az - vontam meg a vállam, majd óvatosan félre simítottam az alvó nő arcából a hajtincseit. - Nem akart aludni, mert félt. Félt, hogy újra álmodni fog.
- És te vagy a hős lovag ismét...
- Ne gúnyolódj, Fabregas!
- Bocs… De lenne egy kérdésem. Ugye tudod, hogy mit jelent az a gyűrű a kezeden? - mutatott az említett tesztrészemre, amin Karen keze pihent.
- Nős vagyok - motyogtam.
- Nem egy utolsó szempont. Te mégis egy vadidegen lányhoz vonzódsz.
- Karen nem vadidegen - vágtam rá morcosan.
- Akkor mit akarsz? A családodat, vagy pár kóbor numerát egy nem teljesen idegen lánnyal? Mert tudom, hogy vonzódsz hozzá, ennek ellenére úgy érzem magad se tudod, hogy mi legyen.
- Mert nem tudom oké…? - morogtam. Lenéztem a lányra, és felhúztam a plédet rajta nehogy megfázzon. - Nem tudom mi lesz… fogalmam sincs. Spanyolországban még te erősködtél, hogy keressem meg, és ne bunkóskodjak vele. Mi változott?
- Csak azt hittem, azóta kitaláltad mi hogy legyen - vonta meg a vállát.
- Fogalmam sincs mi van körülöttem. Otthon vár elméletileg a családom. A feleségem. Csak nem tudom van-e értelme erőlködni. Azt hiszem ezt a kapcsolatot lehetetlen már megjavítani.
- Semmi se lehetetlen Fernando - jelenleg figyelmen kívül hagytam minden szavát. Karen motyogott valamit, és még erősebben szorongatta a kezemet.
- De itt van Ő. Csinos, okos, és rohadt jó vele lenni. Az ágyban is.
- A szex miatt tartasz szeretőt? - kérdezett rá homlokát ráncolva. Hirtelen nem tudtam mit is mondjak neki. Évek alatt jó párszor megkérdeztem már ezt a barátaimtól. Azt hiszem ez mégse olyan egyszerű kérdés, mint amilyennek tűnik.
- Igen… vagy is nem. Nem tudom - nyögtem ki hirtelen. - Nem tudom Cesc, fogalmam sincs. Csak annyi biztos, hogy ki akarom élvezni addig, amíg velem van. Minden percet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése