Sziasztok!
Máris robogunk tovább a következő részhez, ami ismét egy Karen szameszög. Köszönjük azt a néhány pipát, és a hozzászólást Dolores-nek, írtó jól estek a szavaid! A díjat is köszönjük Szemy-nek, amint lesz időnk, ki fogjuk tenni, csak jelenleg egy kis technikai problémánk is akadt. Mindegy is, megoldjuk. A véleményeitekre most is nagyon számítunk! Nem is húzom tovább az időt, hiszen mindkettőnkre vár még a munka! Kellemes szórakozást!
Kira & Vivian
Karen
- Ne menj még, kérlek! - ült fel Fernando is, és megcsókolta a vállamat.
- Itt vannak ezek szerint már a madridi focisták - feleltem csendesen, pedig ez nem is kapcsolódott a kéréséhez.
- Esküszöm többen, már nem fogják ránk törni az ajtót. Erre se szállítottam - pislogott rám a hatalmas kiskutya szemeivel. Először csak ránéztem, megcsóváltam a fejemet, és megcsókoltam.
Csábító az ajánlat, ezt letagadni se tudnám, de most az egyszer erősnek kellett lennem. Emellett a gyomrom hangosan korogni kezdett. Eddig észre se vettem, hogy ilyen gondjaim lennének. Azt hiszem még Fernando is hallhatta, hiszen egy pillanatra megdermedt.
- Bocsánat. Éhes vagyok - vontam meg a vállam kislányosan.
- Azt hallom - nevetett, majd végig simított a hajamon.
- Visszamegyek a szobámba. Lezuhanyozom, és átöltözöm. Az étteremben találkozzunk?
- Rendben - bólintott.
Mosolyogva sétáltam vissza a saját szobámba, és szedtem elő a mai ruháimat. Ezek után beálltam a zuhany alá.
Csak mosolyogni tudtam. Boldognak éreztem magamat, pedig tudtam meg kellene rémülnöm attól, amire rájöttem. Szerelmes vagyok, de erről senki sem tudhat. Nem lehetséges, hogy tudják mit érzek. Ezzel sodornék mindenkit bajba.
Ahogy végeztem a zuhanyzással, farmert vettem fel, majd visszasétáltam a szobába a táskámhoz, elő keresni egy toppot.
- Hééé… Te hogy kerülsz ide? - csodálkoztam el, mikor megláttam a férfit.
- Nyitva felejtetted az ajtót - húzta meg a vállát. Csak felnevettem, és elővettem egy fekete felsőt a táskámból. Nem néztem rá öltözés közben, csak épphogy rásandítottam.
- Ugye tudod, hogy nem kéne együtt lemennünk? - fordultam felé miután végeztem. Riadtan fordította el a tekintetét. Megmosolyogtatott, hiszen tudtam, hogy engem bámult.
- Tudom. De még nem is akarok lemenni.
- De én éhes vagyok - dünnyögtem kislányosan.
- Én is - közelített felém. - Csak épp nem arra, amire te.
Kacéran vigyorogtam rá, de hátráltam egy lépést azért. Neki ütköztem az asztalnak, ez pedig még inkább szórakoztatta. Hirtelen nyúlt a lábaim alá, így pillanatokon belül az asztalra huppantam.
- Azt hiszem tudom már mire vagy kiéhezve ennyire - nevettem fel és hagytam, hogy közelebb húzódjon hozzám. Az egyik lábamat kicsit felemelte, így azt a derekán fontam át.
- Szerintem pontosan tudod mire is gondoltam - bújt a nyakamhoz.
- De megsúgom neked drága, kedves Fernando - búgtam a fülébe miközben már félrehúzta a felsőm pántját. - Most nem lesz semmi kedvedre való!
Kuncogtam először, azonban tudtam, hogy ő mindent bevet majd, hogy az ágyba csábítson.
- Nando… - nyögtem fel, és próbáltam eltolni magamtól. - Jelen esetben nem dőlök be a kiskutya nézésednek. Éhes vagyok és el fogunk késni a reggeliről!
- Akkor… tényleg nem tudlak elcsábítani?
- Most nem - ráztam meg a fejem, ezután pedig eltoltam magamtól.
- Kár…
- Ma olyan vagy, mint egy kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát - csatoltam az oldalamra a fegyvert.
- El is vették - vágta rá duzzogva. Kinevettem vidáman.
- Ezt a barátodnak köszönheted - felvettem a dzsekimet is, a mobilomat meg a zsebembe csúsztattam. - Gyere, menjünk reggelizni.
Fordultam meg, de azzal a lendülettel neki is ütköztem a mellkasának.
- Muszáj?
- Ha jól viselkedsz, és minden rendben lesz ma, talán velem aludhatnál - vetettem fel az ötletemet. Azt hiszem ki kell használnom minden alkalmat. Annyi időt szeretnék vele lenni, amennyit csak tudok. Tudom, jelenleg túlságosan is magamnak való vagyok, de azt akarom, hogy az enyém legyen. Jelenleg csak az enyém, hiszen a felesége távol van, és ha Amerikába utazunk még messzebb leszünk tőle. A két kezével megcirógatta az arcomat, és megcsókolt.
- Szeretném - adta meg a választ, ami miatt mosolyra szaladt a szám.
Az étterembe még egy lifttel mentünk le, de ahogy leértünk a földszintre, úgy viselkedtünk, ahogy kellett. Két egészen normális, és egészen hétköznapi emberként, akiknek a munkájuk miatt muszáj tartaniuk a kapcsolatot. Pedig szívem szerint elszöknék vele, vagy éppen az ágyba rángatnám, és egész nap ott tartanám.
Külön váltunk, hiszen muszáj volt. Fernando csatlakozott a barátaihoz, én pedig a pultnál fogyasztottam el a reggelimet. Addig is figyeltem a fiúkat, hiszen már mindenki itt van. Az egész csapat, akire vigyáznom kell, vigyáznunk kell James-szel.
Észrevettem Ramos-t, ahogy kifelé sétál az ajtón, és gondoltam egyet. Határozottan indultam el felé, egyszerűen megragadtam a fülét.
- Mi a fene? Ez fáj! - vinnyogott, miközben magammal húztam.
- Maradj már csendben!
- Karen, ez fáj!
- Psszt! - vezettem be az első ajtón, ami az utunkba került. Elég későn vettem észre, hogy ez egy női mosdó. Senki sem tartózkodik bent, ami részben kedvezett nekem.
Elengedtem a sevillait, aki a fülét dörzsölve fájdalmas képpel bámult rám.
- Mit ártottam neked? - kérdezett rá.
- Sokat. Nagyon sokat.
- Nagyjából két hónapja ismerlek. Annyit nem árthattam neked - vonta meg a vállát.
- Először nyakon öntöttél egy vödör vízzel. Másodjára pedig rám nyitottál majdnem szex közben.
- A víz nem az én hibám volt. Az Alvaro ötlete volt - fogta azonnal a másik spanyolra.
- És a reggeli? - fontam össze a mellkasom előtt a kezemet.
- Nem tudtam, hogy a legjobb barátom ágyába talállak… Vagyis a legjobb barátomon - vonta meg a vállát, mire én teljesen erőmből gyomron vágtam. Hirtelen görnyedt össze, és felnyögött.
- Te testőr vagy nem? Megvédened kellene, és nem bántalmaznod.
- A testőröd vagyok - vontam meg a vállam. - Amit reggel láttál…
- Sok mindent láttam…
- Megint gyomron vágjalak? - kérdeztem rá komolyan. Ökölbe szorítottam a kezemet, mire ő csak megrázta a fejét.
- Inkább nem.
- Amit reggel láttál, azt nem mondhatod el senkinek.
- Eszem ágában sem volt elmondani. Tudom, hogy viszonyotok van. Csak azt nem tudtam, hogy te vagy az.
- Nem mondhatod el. Főleg a feleségének - hangom már nem parancsoló volt, inkább könyörgő.
- Nem hülyültem meg Karen. Fernando javát akarom - jelentette ki, aminek hatására a kezemet ellazítottam.
- Tessék? - csodálkoztam el.
- Fernando javát akarom. Találkoztam vele az elmúlt hetekben és látom rajta, hogy megváltozott. Jó irányba és tudom, hogy nem a felesége miatt van. Nem fogom senkinek se elmondani, hogy ti együtt vagytok - magyarázta komolyan. - Hiszen mindketten élvezitek, hogy együtt lehettek.
- Miért hiszed azt, hogy élvezzük? - kérdeztem rá védekezésként.
- Ismerem a barátomat. Te pedig sokkal vidámabb vagy. Most már úgy tűnik van kedved élni. Van kiért.
- Tehát megtartod a titkunkat?
- Természetesen. Megbízhatsz bennem. Jó barát vagyok - ejtett meg egy vigyort a végére. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ő pedig mosolyogva ölelt át.
Eléggé zavar az a tény, mikor Carter telefonhívásban közölte, hogy még Marco is ide jön. Gyanakszik, de azt mondta nekem a lány, hogy elintézi. Nem bukhatok le, hogy kutattam az apám után. Hiszen bajba keverednék, ezzel együtt Cartert és Jamest is rossz helyzetbe hoznám.
Idegesen járkáltam fel és alá. Próbáltam lenyugodni, és higgadtan gondolkozni, majd Marco előtt normálisan viselkedni.
- Lélegezz Karen! - szólt rám James.
- Te nem vagy ideges? - ráncoltam a homlokomat.
- Nem, mert tudom, hogy Carter elintéz mindent. Ahogy megígérte. Tudja, hogy magyarázza ki magát ilyen helyzetben - mosolyodott el.
- Én akkor is tartok mindentől - ráztam meg a fejemet.
Homlokon puszilt James, miközben megöleltem. Nekem tényleg szükségem van rá. Örökre az én barátom marad, akiért az életemet áldoznám, ha szükséges lenne.
- Erről hallgatnod kell. Marco nem azért jön ide.
- Akkor?
- Fogalmam sincs - vont vállat.
Tizenöt perc várakozás után érkezett meg Marco. Próbáltam felmérni a spanyol férfi hangulatát, de meglepetésemre elég nyugodt volt. Leültünk az asztalhoz mielőtt beszélni kezdett. Idegesen doboltam az ujjaimmal az asztal lapon.
- Holnap este utazik a csapat Amerikába - kezdett el beszélni Marco, mire mi csak bólintottunk. Ezt eddig is tudtuk. - De neked James lenne egy külön feladatunk.
- Tényleg? - csodálkozott el a barátom.
- Igen. Karen tudsz pár napig egyedül vigyázni a csapatra?
- Azt hiszem igen - feleltem csendesen. - De Jamesnek miért kell elmennie?
- Max parancsa, így nem kell megmagyaráznom - jelentette ki keményen. Komoly ügy lehet, de nem mertem többet kérdezni.
- Jól van - dünnyögtem.
- Pár napról van szó - hagyta figyelmen kívül a reakciómat. - De utána természetesen minden a megbeszélt menetrend szerint halad majd.
- Elbírok a csapattal - jelentettem ki, amivel talán magamat is biztatni akartam. Azért nem vagyok annyira biztos, mint amilyennek mutattam.
- Nyugi Karen. Nem lesz semmi baj! - mosolyogott rám James. Bíztam benne, mint mindig.
Késő este van. Most értem fel a szobámba. Lecsatoltam a derekamról a fegyveremet, és egy pillanat múlva már kopogtak is. Sejtettem, hogy Fernando az, hiszen percekkel korábban már üzentünk egymásnak.
Kinyitottam az ajtót, s azzal a lendülettel meg is ölelt.
- Alig láttalak ma - dünnyögte a nyakamba.
- Elég húzós napom volt - sóhajtottam fel, miután becsuktam utána az ajtót.
- Mielőtt vagy miután le akartad tépni Sergio fülét? - nevetett fel.
- Kac-kac, Fernando. Kac-kac - léptem el tőle, és nagyot nyújtózkodtam. Fernando vigyorogva figyelt rám, miközben lehuppant a kanapéra. - Nem vagyok vicces hangulatomban.
- Jól van na, kicsim - dünnyögte. Megfogta a kezemet, hogy magához húzzon. Kicsit kérettem magam, de a kanapéra roskadtam én is. Nando elégedetten mosolygott, majd levette a cipőmet a lábamról. - Inkább mesélj. Mi történt ma?
- Marco, a felettesem jött el hozzánk. Közölt pár dolgot a következő napokkal kapcsolatban.
- Még pedig?
- Jamest egy kis időre haza rendelik. Egyedül leszek veletek.
- Az nem baj - felelte egyszerűen. Megsimogatta az arcomat, közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt.
- Ezzel leveszel a lábamról - dünnyögtem beharapva az ajkaimat miután elszakadtam tőle.
- Tudom - a vállára hajtottam a fejemet. - Történt még ma valami?
- Részben. Azt hittem, hogy kifognak rúgni.
- És miért? Jól végzed a munkádat - csodálkozott el.
- Carter segítségével betörtem Marco céges profiljába - bukott ki belőlem őszintén.
- Hát ti ketten nem vagytok semmik - nevetett fel. - Nem hittem volna ezt Carterről.
- Tudom. Csak kutatnom kellett valaki után… - simogattam meg a karját.
- Ki után? - kérdezte megpuszilva a hajamat. Felpillantottam rá, és úgy láttam tényleg kíváncsi. A karját cirógattam, és egy hatalmas sóhaj után megszólaltam.
- Szerintem az apám akart engem megveretni Madridba... ami sikerült is neki.
- De hát az apád katona - vágta rá.
- Csak volt.
- Volt?
- Igen. Kilépett. Azóta eltűnt, és senki se tud róla semmit se. Az adatokból az derült ki, hogy sose játszott tiszta lapokkal - ráztam meg a fejemet. Fernando összeráncolt homlokkal figyelt rám, majd egyszerűen a derekam köré fonta a karját. Belecsókolt a nyakamba óvatosan, amin elmosolyodtam.
- Mihez fogsz kezdeni kicsim? - kérdezett rá csendesen.
- James-szel el fogunk menni az egyik közeli katonai központba, ha Amerikában leszünk és elbeszélgetünk az egyik tisztel, aki ismeri apámat és talán tud róla többet, mint ami azokban a papírokban szerepel - mutattam az asztalra, ahol a mappa hevert. Az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet.
- Segíteni szeretnék én is neked - jelentette ki miközben a szemeimbe nézett. Óvatosan megcsókoltam.
- Csak légy velem!
Sziasztok!
VálaszTörlésSzokás szerint egy tökéletes rész. :D
A kedvenc jelenetem Sergio női mosdóba invitálása. Na ezen hangosan nevettem, kedves családom pedig furcsán nézett rám, de nem érdekelt, mert nagyon jó lett. Minden pénteken várom a folytatást és ma nagyon tetszett, hogy ilyen korán fent volt.
Olyan jó hétvégét nektek, amilyen jót ti csináltok nekem mindig az új részekkel. Puszi: Dolores <3