9. fejezet

Sziasztok!

Sajnos, sikerült megint későn hoznunk a részt, most sem így terveztük.  Reméljük, azért így is örültök a folytatásnak, és néhány visszajelzéssel most is megleptek bennünket. Legyen szép hétvégétek, és kitartást a következő hétre!

UI.: A képek kicsit később kerültek a bejegyzésbe, mert a drága blogger péntek este megmakacsolta magát. :)

Kira & Vivian

Carter

Hagytam, hogy visszakísérjen a szállodáig, de az igazán meglepett, hogy nem is kérdezte hova megyek. Gyanakodni kezdtem. Hiszen honnan tudhatná, hol lakok jelenleg?

A bejárat előtt megköszöntem a segítségét és szolidan visszautasítottam a meghívást. Nem mondom azt, hogy nem volt jóképű, mert az volt, de nem bíztam benne. Emellett pedig Oscarral vagyok együtt. 

Nyúzottan lifteztem fel az emeletre, hogy le tudjak pihenni. Kimerültem teljesen, és a kezem is sajgott. A minibárban kezdtem kutatni valami jeges termék után. 

A szobaajtó hirtelen kinyílt és Oscar trappolt be. 

- Szépségem! - dobta le magát a kanapéra. Felsóhajtottam, és továbbkutattam. Egy kis doboz jégkrémet találtam, ami úgy gondoltam a célnak megteszi néhány percre. - Minden rendben? - ráncolta össze a homlokát, amikor ránéztem. A kezemre szorítottam a fagylaltot, ami azonnal megtette a hűsítő hatását.

- Persze - motyogtam. Azonnal felugrott és mellettem termett.

- Mi történt veled? - simított ki egy tincset az arcomból. A fejemet ráztam, de nem szóltam semmit se. - Nem vagyok hülye... Gyere! - húzott maga után a fürdőszobába. Leültetett a kád szélére, és egy törölközőt gondosan bevizezett. Kivette a kezemből a dobozt, és egy laza mozdulattal a mosdókagylóba dobta.

- Ezt most minek? - vontam fel a szemöldökömet.

- Láttad már az arcodat? - lépdelt közelebb. Lehajolt, majd gyengéden dörzsölni kezdte az ajkamat. Felszisszentem, ahogy egy pontra ért. - Sebes az ajkad. 

- Semmiség - eresztettem meg egy igencsak gyenge mosolyt. 

- Mi történt? - tette a mosdókagylóba a törölközőt, és megtámaszkodott mellettem. Lehajtottam a fejemet. Nem akartam elárulni, hiszen csak aggódna.

- Elestem - motyogtam. Elég gyenge hazugság volt, mert felkacagott. - Ne nevess, tényleg!

- De nem magadtól - jegyezte meg komoran.

- Valaki megtámadott - vallottam be őszintén. Tudtam, hogy már úgyis rájött, ő sem hülye. - De nyugi, nincs semmi baj - intettem le mielőtt megszólalt volna. - Egy férfi megmentett. Nem lett komolyabb... Jól vagyok...

- Szépségem! - fogta a két tenyerébe az arcomat. 

- Igen? - csodálkoztam el.

- Mindig mond el, hogy mi történik veled! - motyogta. - Szeretném tudni. Kérlek! Kérlek, ígérd meg!

- Rendben - dünnyögtem. Persze, tudtam, hogy ez egy idő után nem lesz lehetséges. Nem akarom belekeverni semmibe se. 

- Pihenjünk le! - puszilta meg az ajkamat lágyan. Csak bólintottam, és követtem őt a hálómba. Ledobta magáról a válogatott címerével ellátott pólót, majd a rövidnadrágjától is megszabadult. Hátulról átöleltem, amin felkacagott. 

- Mi lenne, ha letusolnánk közösen? - motyogtam a hátának dőlve.

- Én már tusoltam - kulcsolta össze a kezeinket. Puszilgatni kezdtem a lapockáját, de ő volt az akaratosabb. - Csábító ajánlat, de most pihenjünk. Főleg te.

Dünnyögve engedtem el, és sértődötten kezdtem el vetkőzni. Se szó, se beszéd a fürdőbe léptem, és beálltam a tusoló alá. Direkt nem zártam be az ajtót, és percekkel később hallottam az ajtó nyílását. Vártam, hogy belépjen mellém, de nem történt meg a következő percekben. A víz csak folyt a testemre, az izmaim pedig jólesően fogadták a kényeztetést.

Elzártam a csapot, majd kihajoltam a brazilhoz. Pont úgy, hogy semmit se lásson. 

- Ingyen műsorra vágysz? - kiabáltam ki. 

- Akkor már rég bent lennék veled - pörgette meg ujjai között a textildarabot. 

- Azt hittem nem hagysz ki ilyen alkalmat - haraptam be az ajkamat. 

- Lovagias is tudok lenni - vont vállat kisfiúsan. - Gyere, mielőtt megfázol! - dobta felém a pamutanyagot. Magam köré tekertem, majd kiléptem a vízgőzzel megtelt kabinból. 

- Köszönöm - nyomtam egy csókot a szájára. Megsimogatta a hajamat. 

Percek múlva befészkeltük magunkat az ágyba, de engem hamarabb legyőzött a fáradtság a hosszú nap után.

Másnap reggel egyedül ébredtem. Oscar már rég visszaosont a szobájába, ahogy megbeszéltük. Muszáj volt ezt tennünk. Nem akartam lebuktatni és rosszat neki, ezért ez volt a legegyszerűbb megoldás. Ez volt a helyes cselekedet. 

Magamra kaptam egy egyszerű pólót és nadrágot, egy kényelmes cipővel. Hajamat csak átfésültem, majd próbáltam valamit kezdeni az arcommal. Alapozót tettem fel és egy kis szájfényt, de így sem tudtam eltüntetni teljesen a sérülésemet. 

A késemet és a fegyveremet felcsatoltam magamra, majd lebaktattam az étterembe. Daniel még sehol sem volt, így külön ültem egy asztalhoz, ahonnan jó rálátásom volt a brazil csapattagokra. Vidám, viccelődve folytatták az evést, amin mosolyogtam. 

Lassan kortyolgattam a kávémat, mialatt a telefonomat nyomkodtam. Apának adtam tájékoztatást, de természetesen a támadást nem említettem. Aggódna és azonnal idejönne, amire semmi szükségem sincs.

- Jó reggelt! - hallatszott egy köszönés. Kizökkentett a gondolataimból, de viszonoztam a gesztust a brazil sztárnak. - Leülhetek? - bökött a velem szemben lévő székre, és csak bólintottam. Rendesen törte az angolt, de megértettem a szavait. 

- Segíthetek valamiben? - támasztottam meg az államat a kezeimmel. A telefonom az asztalon rezgett, de nem foglalkoztam vele.

- Csak arra gondoltam, hogy délután szívesen körbevezetnélek a szállodában, ha szeretnéd - hozta fel. Meghökkenve bámultam rá. Meglepett az ötlete. 

- Öhm, rendben - bólintottam rá a sokkból felrázódva. - Úgysem néztem még körül - vontam vállat, majd ismét a kezembe fogtam a mobilomat. - Négy órakor lent a liftnél - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, de már nem is figyeltem rá. Daniel írt egy üzenetet, a hollétem felől érdeklődött. Percekkel később már mellettem üldögélt, a mosolya pedig az arcán körbeért. - Látom, jól sikerült az este - motyogtam, és közben Oscarra sandítottam. Lopva engem bámult, így csak egy mosolyt eresztettem, amit viszonzott.

- Nem történt semmi olyan - lökött kicsit vállon. - Beszélgettünk, együtt aludtunk - magyarázta. Csak bólogattam, de nem néztem rá. - Itt történt valami érdekes? 

- Nem, semmi- ráztam a fejemet. - Negyed óra múlva indulunk az edzésre, addig egyél - hagytam magára mielőtt észrevehetett volna. Nem akartam, hogy bűntudata legyen, amiért nem volt itt. Felnőtt nő vagyok, aki megtudja magát védeni. Csak most nem sikerült.

Úgy voltam vele, hogy a szálloda előtt egy kicsit kiszellőztetem a fejemet. Ahogy a hatalmas épületből kiléptem, a napszemüvegemet feltoltam az orromra, mert a tűző nap égetni kezdte a retinámat. 

- Jó reggelt Napsugár! - hallottam meg egy ismerős hangot. Oldalra pillantva a tegnap esti férfit láttam meg egy oszlopnak dőlve. 

- Jó reggelt! - mormogtam az orrom alatt. Nyugtatott, hogy világos volt. Nem tehettem róla, de tartottam tőle. Furcsa alak volt.

- Tegnap este a nevedet is elfelejtettem megkérdezni - lépdelt hozzám közelebb. 

- Carter. Carter Horan - nyújtottam felé a kezemet, amit megrázott. 

- Klassz név - mosolygott. - Jay Donovan. 

- Örvendtem. És köszönöm az estét még egyszer. 

- Jobban vagy? - érdeklődött kedvesen. 

- Igen, köszönöm - motyogtam.

- Örülök. Téged vártalak - bökte ki. Csodálkozva pislogtam rá, és vártam, hogy folytassa. Nem értettem mit akar tőlem. - Szeretnék veled találkozni. 

- Nem hiszem, hogy ez... - kezdtem bele, de félbe szakított Daniel hangja. 

- Már mindenhol kerestelek - lépett ki az ajtón. Meghökkenve pislogott ránk, majd elmosolyodott. - Hello Jay! - ölelgette meg a másik férfit. Tátott szájjal bámultam rájuk. Semmit nem értettem. 

- Ti... Ismeritek egymást? - dadogtam, mint egy gyerek. - De... hogy és mióta?

- Apád által - vont vállat Daniel. - Kb egy éve. 

- Várjunk, apa ismer téged? - fordultam a másik férfi felé, aki csak bólintott. - Ellenőrizni küldött? - tettem csípőre a kezemet. - Nem bízik bennem?

- Carter...

- Ne mondj semmit! - intettem le idegesen. - Megmondhatjátok neki, hogy tudok vigyázni magamra! - csattantam fel.

- Este nem úgy tűnt - kotyogott közbe Jay, amire Daniel és felkapta a fejét. Kérdőn bámult ránk, de én csak szó nélkül otthagytam őket. Dühös voltam mindkettejükre, a világra, de legfőképp az apámra.

A buszon helyet foglaltam egy széken, majd az első lehetséges embert magam mellé húztam, nehogy Daniel le tudjon mellém ülni. Willian meglepetten pislogott rám, de nem szólt semmit. Feltette a fejére a fülhallgatóját, és kizárta a külvilágot. 

Több döbbent pillantást kaptunk, először Neymar és Oscar duótól, majd a csapat nagy részétől. Daniel utoljára szállt fel, és csak a szemeit forgatta. Tüntetőleg elfordultam az ablak felé, ő pedig sóhajtva ült le mögöttünk.

Alig 10 perces volt az út a stadionig, ami csendben telt. Amint leparkolt a busz, hangos zsivaj támadt, majd a játékosok egymás után hagyták el a buszt. Willian is indulni akart, de előtte még egy köszönést megejtettem felé, amin csak elmosolyodott. Csendes figura, de hatalmas szíve van. Nem kíváncsiskodó, ezt a hosszú hónapok alatt felfedeztem.

- Befejeznéd a gyerekeskedést végre? - támaszkodott meg Daniel az ajtóban, mikor a csapat mögött haladva beléptem a külvilágtól elszigetelt épületbe.

- Gyerekes vagy te - rántottam vállat. Ki akartam kerülni, de nem engedte. 

- Miért nem mondtad el, hogy mi történt tegnap? - hagyta figyelmen kívül a rosszalló pillantásomat. 

- Nem akartam, hogy magad okold - motyogtam vállat vonva. Meg akart szólalni, de leintettem. - Ugyan, Daniel... most is az jár a fejedben, mi van, ha itt maradsz? Mi van, ha Jay nem ér oda... de nem kell. Nem a Te hibád - hangsúlyoztam ki a szavakat. Nem szólt semmit, csak elmosolyodott.

- Na látod, nem is olyan nehéz hozzám szólni - vigyorgott, mire a vállába bokszoltam.

- Utállak - fűztem össze a karjaimat, amin még jobban kacagott. A nevetését hallva, az én szám is felfelé görbült.

- Tudom, hogy szeretsz - nyomott egy puszit az arcomra. - És ne légy mérges! Jay igen, itt van, de épp ügyködik valamin.

- Apának dolgozik ő is? - vontam fel a szemöldökömet. - Akkor miért nem tudok róla?

- Szerintem ezt vele kéne megbeszélned, vagy Jay-el. Ő tényleg nem akart rosszat neked - magyarázott. Igaza van, túlreagáltam szokás szerint a helyzetet.

- Igazad van - motyogtam. - Amint lesz alkalmam bocsánatot kérek tőle.