Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük a kapott pipákat, a mostani részhez pedig kellemes időtöltést kívánunk!
Kira & Vivian
Karen
Amikor felébredtem, Daniel már nem volt velem. Pontosan ezt beszéltük meg, és tudtam, hogy a férfi állni fogja a szavát.
Megérintettem az üresen hagyott párnát, mialatt egy óriási sóhaj szakadt ki belőlem. Óvatosan kimásztam az ágy szélére. Már a mai napon járt az agyam. Elsőként várt rám a tusolás, majd a reggeli, az edzés és a többi program.
Hosszú nap elé néztem, de legalább már James is csatlakozik hozzám. Sokkal jobb lesz, ha már ő is itt van velünk. Biztonságosabb.
Lassan dobáltam le magamról a melegítőmet. Mezítláb sétáltam végig a hideg járólapon, és nyitottam meg a csapott a hatalmas zuhanyzóban. Ahogy kellemesé vált a víz, beléptem a kabinba. Ebben a kis időben próbáltam nem gondolkodni. Egy kis időre ki akartam zárni a fejemből Fernandot és Danielt, a munkámat... és azt a tényt is, hogy valaki életemre tört.
Fél órával később vizes hajjal, melegítőben indultam le az étterembe reggelizni. Gondosan bezártam magam mögött az ajtót, s ahogy megfordultam, Fernando is pont akkor lépett ki a szobája ajtaján.
- Szia - köszöntem csendesen, de talán annál lelkesebben.
A spanyol férfi rám nézett. A tekintete semleges volt velem szemben, olyan, ahogy még sosem nézett rám. Meglepett ez.
- Szia - köszönt mogorván. Minden magyarázat nélkül került ki, és indult el a lift felé. Csodálkozva pislogtam és tátott szájjal bámultam utána.
Miért ilyen? Miért ilyen undok velem? Egyszerűen nem tettem semmi rosszat. Azon már túl vagyunk, hogy szakítottam vele, hiszen az egyik reggel megvigasztalt a rémálmom után. Miért néz most mégis levegőnek? Nem tudom. Fogalmam sincs.
Percek óta ültem az asztalomnál, és csak meredtem néztem a kávémat. Az étvágyam elment amire leértem a földszintre. Így maradt a méregerős fekete, és a tanácstalanság.
Fernando felé pillantottam, aki a barátaival beszélgetett felszabadultan. Rám se hederített egész reggeli alatt. Magamban mormogtam, és szidtam a hülye férfiakat. Felpattantam a székről, ezzel egyszerre pedig kivertem egy müzlis tányért egy férfi kezéből. Spanyolul káromkodtam, így persze mindenki érthette a megnyilvánulásomat. Azzal is felhívtam magamra a figyelmet, hogy az evőeszköz és a tányér is hangosan csörömpölt a földön.
Azonnal a tányér után kaptam, de az áldozatom is, így sikeresen összefejeltem vele. Nem volt elég, hogy mindenki minket bámult, de már a fejem is fájt.
- Nyugi kishölgy, én megoldom - kuncogott mellettem a férfi. Kíváncsian pislogtam rá, de ő még mindig csak vigyorgott.
- Dehogy. Az én hibám - ráztam meg a fejemet. - Egy testőr, hogy lehet ennyire két balkezes? Mondja már meg nekem valaki a választ.
- Körülbelül úgy, mintha a kapus lenne két balkezes - válaszolt a költői kérdésemre. Morogva néztem fel rá, hogy szemügyre vehessem. Elsőnek amit felfogtam belőle, az a hatalmas flúgos mosoly, ami az arcán terült el.
- Pepe Reina - nyújtotta felém kezét. - A csapat második számú kapusa… és mókamestere.
- Karen Hopkins - mutatkoztam be én is.
- Akkor te vagy a testőrünk?
- Valami olyasmi - egyenesedtem fel. A fiatal pincér addigra már előugrott a semmiből, és takarítani kezdett. Körbefutattam a tekintetemet a termen és láttam, hogy pár pillanatig Fernando engem bámult, majd inkább hátat fordított nekem. Elnézést kértem Pepétől, és felrohantam a szobámba…
Nem hittem, hogy találok egy olyan helyet, ahol kedvemre gyakorolhatok. Ez nem jelent mást, mint az üres dobozokra való lövöldözést. Ha lenne esélyem profi helyen való gyakorlásra, akkor természetesen nem így csinálnám. James csak késő este fog érkezni, így a csapatot se hagyhatom magára. Be vagyok zárva ebbe az elcseszett szállodába, az elcseszett gondolataimmal.
Kezemben a Beretta típusú fegyveremet tartottam, elsőre egy egész tárat lőttem el. Nagyon jól esett. Tényleg úgy éreztem magamat, mint aki megkönnyebbült.
Tárat cseréltem, amikor valaki lépteit hallottam. Határozottan fordultam meg, de szerencsére a fegyvert nem szegeztem rá.
- Hogy kerülsz ide…? - próbáltam rávágni a nevét, de elfelejtettem.
- Cesc… - segített be.
- Igen. Hogy kerülsz ide Cesc? Kimondottan megkértem a személyzetet, hogy ne engedjenek ide senkit se.
- Tudod, én olyan ember vagyok, aki nem foglalkozik a szabályokkal - vonta meg a vállát.
- Remek. Még egy ember, akit rohadt nehéz lesz féken tartani… - mormogtam magamnak. - Amúgy hogy kerülsz ide? - tettem fel a kérdést, miközben a fegyveremet letettem a kezemből.
- Unatkoztam csak. Amúgy figyelmeztetlek… A csapat 90% utálja a szabályokat.
- Remek - fintorogtam. A spanyol törökülésben ült le a földre. Kíváncsian pislogtam rá, hiszen meg se kérdezte, hogy maradhat-e. Ő egyszerűen helyet foglalt, és engem figyelt. Leültem mellé, beadtam a derekamat.
- Miért vagytok krónikus szabályszegők? - tettem fel a kérdést.
- Melyik csapatnál is szolgáltál eddig? - kíváncsiskodott.
- A Real Madridnál.
- Mégse tudod mire gondolok? Ajjajj Karen, nagyon le vagy maradva - kacagott rajtam vidáman.
- A döntő volt az első mérkőzésem. Így nem sok mindent tudok a fociról.
- A Realosok és a Barcások előszeretettel verik egymást? - puhatolózott, de csak bambán bámultam rá.
- Hogyan? - csodálkoztam el.
- Már többször összeverekedtünk.
- Akkor itt is számíthatok ilyenre? - ráncoltam össze a homlokomat. Nem értettem, hogy akarnak akkor egy csapatként dolgozni.
- Szerintem nem. Vagyis remélhetőleg nem - nevetett fel Cesc. Elfeküdtem a fűben, és a kék eget bámultam.
Fura, hogy ilyen dolgokat tudok meg. Nehéz hetek elé nézek, azt hiszem. Főleg, ha feszültség is színen lesz a csapatban.
- Nem itt jársz ugye? - szólalt meg a hosszú csend után.
- Tessék? - kaptam fel a fejemet.
- Sejtettem.
- Kérdezhetek valamit? - ültem fel hirtelen, majd szembe fordultam vele.
- Persze. Remélem válaszolni is tudok rá.
- Mennyire ismered Fernandot? - érdeklődtem. Muszáj volt valami információt gyűjtenem. Meg kellett értenem a csatár viselkedését. Egyedül viszont nem fog menni.
- Sejtettem, hogy kapok vele kapcsolatos kérdést is - kuncogott.
- A kérdésre válaszolj kérlek! - motyogtam.
- Egész jól ismerem. Miért?
A lábaimmal a füvet piszkáltam, míg próbáltam összeszedni a gondolataimat. Hogyan kérdezhetnék rá? Egyáltalán mit akarok tudni ebben a pillanatban? Mert talán még magam sem tudom.
- Mióta ismered?
- Szinte gyerekkorom óta. Lehet Ramos-nál többre mész a kérdéseiddel, de megpróbálok én válaszokat adni, ha tudok - mosolygott biztatóan.
- Szerinted van esélyük? Mármint a feleségével - kérdeztem rá, hiszen tudom, hogy tudja a viszonyunkat. Úgy éreztem, hogy muszáj valakinek beszélnem erről.
- Nem tudom. Nem hiszem… Most úgy látom Fernando más felé hajlik.
- Ki felé hajlik? - értetlenkedtem.
- Hát… Feléd.
Teljesen spontán bukott ki belőlem a kacagás. Nem tudom mit gondolt bele ebbe az egészbe Cesc. Fogalmazzunk úgy, hogy ő is többet képzel ebbe, mint sokszor én is. Azt, hogy ez több, mint szex. De a reggeli viselkedése után kétlem.
- Dehogyis - ráztam meg a fejemet. - Csak pár éjszaka volt. Fernando most legalább rájött, hogy igazam van. A munkám része, nem kockáztathatok. Ha kötődök hozzá baj esetén nem tudnék higgadt fejjel gondolkozni.
- Ez úgy hangzik, mintha betanultad volna szóról szóra. Nem vagy hiteles, Karen.
- Ha egyszer ez így van - védtem magamat túlzottan is. - Az életveszélyes helyzetekben nem szabad kötődni a védenceinkhez.
- De szerintem…
- Mi szerinted? - morogtam. Idegesített, hogy dobálózott a szavakkal.
- Szerintem, ezt félre kell tenned. Hiszen vonzódsz Fernandohoz. Láttalak reggel.
- Semmit se láttál reggel - nyomatékosítottam a szavaimat.
- Egész reggeli alatt őt bámultad, amíg össze nem törted Pepe reggelijét.
- Muszáj ezt felhánytorgatni? A vizes póló után ez lesz a következő ugratás? Hogy miattam koplalt ma a kapusotok? - csattantam fel idegesen.
- Nem tudok semmi vizes pólóról, de megkérdezem majd a többieket - kacsintott.
- Meg ne próbáld! - sziszegtem rá.
- Úgy is meg fogom tudni - kacagott vidáman és hangosan. - Tehát visszatérve a reggelire. Láttuk. A vak is láthatta, hogy a nyáladat csurgattad Fernando után.
Fintorogtam rajta, és megráztam a fejemet. Ez hülyeség. Nem csurgattam a nyálamat Fernando után, hiszen ő közömbösen fogadott ma reggel. Inkább csak nem értettem miért viselkedett velem így.
- Féltékeny - nyögte be egyszer csak a focista.
- Mi van? - bukott ki belőlem ez a két szó.
- Fernando féltékeny - tárta szét a karjait. - Ez olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Nem is értem, hogy nem jöttél rá.
- Dehogy féltékeny - vágtam rá komolyan. Honnan szedett ilyen marhaságot?
- Tuti, hogy az. Tegnap…
- Mi volt tegnap? - vágtam közbe, így a spanyolnak esélye sem volt végigmondania a mondatot.
- Tudja, hogy lefeküdtél valakivel - vonta meg a vállát suttogva, mintha egy titkot árulna el nekem. Elcsodálkoztam, majd rájöttem valamire. Arra, hogy mire is gondol.
- Ohh…
Késő este van. Már rövid nadrágban és topban ücsörögtem a laptop előtt. Ismét Marco profiljában garázdálkodtam, miközben a fülem be volt dugva, és hangosan hallgattam a zenét.
Próbáltam apám nyomára bukkanni, hiszen a hadseregtől való kilépése után nem igazán volt nyoma. Fel-fel tűnt, de nem találtam kapcsolatot az ügyek közt.
Valaki óvatosan végigsimított a vállamon. Riadtan kaptam ki a fülemből a hangszórókat. Hamar megnyugodtam, hiszen James állt előttem. Szelíden rám mosolygott, felpattantam a székről, hogy megölelhessem.
- De jó, hogy itt vagy - sóhajtottam fel, hiszen hirtelen biztonságban éreztem magam a hatalmas tetovált karjai közt. Belepuszilt a hajamba.
- Pár napot voltál csak egyedül.
- De akkor is. Jobb, ha ketten vagyunk - motyogtam a mellkasába. Pár perc telt el néma csendben, de én még mindig öleltem a barátomat.
- Te mit keresel Marco profiljában? - tette fel jogosan a kérdést James. A fejem tetejétől a lábujjaimig elvörösödtem. Nem tudtam kilépni, és így a barátom észrevehette.
- Megtudom magyarázni.
- Jó lenne. Mert ezért kitekerik a nyakadat - ráncolta a homlokát. A mappát kihúztam a fiókból, és átnyújtottam neki. Először értetlenül pislogott rám, majd szétnyitotta a papírokat és olvasgatni kezdte. Néma csendben vártam az asztalnak dőlve.
- De… De… Karen… Ő az apád - rázta meg a fejét James.
- Tudom… - túrtam a hajamba. - Tudom, de fogalmam sincs, miért kerestem rá.
- Azt gondolod… - kereste a megfelelő szavakat, de nehezen találta. - Hogy köze van ahhoz a támadáshoz, ami a döntőn történt?
- Nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Csak rákerestem, s ezeket találtam. De tudod… - léptem hozzá, és végére lapoztam. - Ez kiborított… Nincs magyarázat arra, hogy miért lépett ki, és hogy jelenleg hol van.
- Szerinted ő intézte a támadást?
- Szerintem ő veretett volna-e meg? - kérdeztem rá. - Azért egy sziának talán jobban örültem volna. De valahogy úgy érzem, nem jó ember. Sosem ismertem igazán. Direkt nem akart volna az apám lenni.
- Karen - lépett hozzám James, majd a mappát az asztalra dobta. Először végig simogatta mindkét karomat bátorítólag, és láttam rajta, hogy éppen gondolkodik. Türelmesen vártam. Tudtam, hogy valami megoldáson töri éppen a fejét. Valami ésszerű magyarázaton.
- Hamarosan Amerikába megyünk… - kezdett bele, mire én csak lassan bólintottam, amivel jeleztem, hogy felfogtam minden szavát. - Vannak még ismerőseim és barátaim a seregnél. Odamegyünk, beszélünk velük, hogy biztosra menjünk. Hogy tudjuk ők tudnak-e valamit az apádról.
- De erről… - motyogtam.
- Senki nem tudhat - fejezte be helyettem a mondatot.
- Mire mennék nélküled?
- Belemennél minden hülyeségbe - sóhajtott hatalmasat. Be kellett látnom,hogy igaza van. Vonzom a bajt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése