Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük a visszajelzéseket, jó látni, hogy pozitív véleményetek van a blogunkról. A múlt nap egy újabb rendszeres olvasóval bővültünk, aminek nagyon örültünk. Kellemes szórakozást!
Kira & Vivian
Karen
A napok lassan teltek, számomra pedig kínszenvedés volt az összes. Be voltam zárva ebbe az átkozott szállodába és a hülye focipályára. Halálra untam magam, lassan már szó szerint. Hiába van már itt James és próbált segít azon, hogy jobb kedvre derüljek, nem lett az igazi a hangulatom. Mosolygok, nevetek, de hiányzik valami. Pontosabban valaki, de piszkosul… Fernando…
Ő még mindig annyira furán viselkedett velem. Nem beszéltünk egymással, mert kerül engem… Úgy duzzog, mint egy kisfiú. Tudom, hogy ez mind azért van, mert azt hiszi lefeküdtem Daniel-lel. Mi lenne, ha ez igaz lenne? Ha tényleg megtettem. Ő nős… Nem várhatok addig, amíg meg nem öregszek. Ki kell használnom minden lehetőségemet. Tudom, hogy bármikor véget érhet az élet. Bár tisztában vagyok azzal is, hogy nem szép dolog két vasat tartani abban a bizonyos tűzben, és ha úgy van meg is szívhatom, de jelenleg nem érdekel. A jelennek kell élnem.
A mai nap a lelátón foglaltam helyet. A korlátra helyeztem keresztbe rakva a lábaimat. A fülemet bedugtam, és hangosan hallgattam a Linkin Park számait, miközben orromra biggyesztettem a napszemüvegemet, és a telefonomat nyomkodtam. Már nem voltam kíváncsi az edző utasítására, hiszen szinte már szóról-szóra tudtam. Ki, hogyan és merre fusson, ki kinek passzoljon, kinek kell külön gyakorolnia. Ez engem pedig tényleg nem érdekel, és így csak a zenére és a telefonomra figyeltem.
Csak arra eszméltem, hogy a labda erőteljesen fejemnek csapódott. Riadtan pattantam fel a műanyagszékről, és kaptam fel a labdát annak ellenére, hogy picikét megszédültem. Felnéztem, és abban a pillanatban rájöttem, hogy ki volt a merénylőm. Fernando. Szándékosan!
Pár pillanatig engem bámult szigorúan, majd vállat vont és elfordult. Dühös lettem rá, hiszen ez teljesen gyerekes megmozdulás volt tőle. Átugrottam az előbb még lábtámasznak szolgáló korlátot, majd már én is a füves pályán voltam. Két lépésből a spanyol mellett termettem, és teljes erőmből hozzá vágtam a labdát.
- Kapd be! - sziszegtem neki, majd sarkon fordultam. Vegye át James az edzést ezek után. Nem akartam így itt lenni. Tudom, jelenleg ugyanúgy hisztiztem, mint Vanessa, de nem érdekel. A legnagyobb meglepetés újból akkor ért, amikor csattant rajtam a labda. Kérdés sem volt, hogy ki volt az. Morogva fordultam meg.
- Kapd be te! - vágta rá a csatár, hogy az övé legyen az utolsó szó. Nem dobtam vissza a labdát, mert tudtam órákig el lennénk ezzel a dobálással. Nincs kedvem ehhez, és talán túlságosan gyerekes lenne. Nem fogok lesüllyedni erre a szintre. Nemes egyszerűséggel bemutattam neki, amit úgy is tud, hogy mit jelent.
Elvágtattam az öltözők felé. Azt hiszem még is enyém volt az utolsó „szó”…
*
Már az első barátságos mérkőzés napja van, és egészen eddig ki se mozdultam a szobámból. Kicsit füllentettem, hogy nem vagyok jól, de ez a másfél nap semmittevés újult energiával töltött fel.
Fegyverrel az oldalamon ácsorogtam a jól ismert stadion üres folyosóján. Azt a sarkot bámulom töretlenül, ahol pár napja… megtámadott az az ismeretlen férfi, akiről még a mai napig se tudom, hogy ki csoda. Vagy éppen kinek a feladatát teljesítette.
Másként csinálnék mindent, ha újra megtámadna. Megvédeném magam rendesen. De tudom nincs visszajátszás az életben, nincs javítási lehetőség. El kell fogadnom ezt a tényt. Hibáztam. Megvertek, és ezzel nem csak pár zúzódást szedtem össze, hanem az önérzetem is sérült. Óvatosan megérintették a vállamat, de tudtam, hogy James az.
- Jól vagy Karen? - kérdezte csendesen.
- Azt hiszem minden rendben. Kezdünk?
- Negyed óra - mosolyodott el, majd betolt a legközelebbi helyiségbe. Gondosan becsukta magunk mögött az ajtót. Ha ezt látta volna Fernando tuti félre értette volna…
Kíváncsian pislogtam a barátomra, aki suttogva kezdett el beszélni hozzám.
- Ha Amerikába megyünk, egy napra le kell lépnünk. Beszéltem egy-két emberrel a hadseregből. Fogadnak minket, és elmondanak mindent, amit az apádról tudnak.
- Köszönöm James.
- Nem szükséges - puszilta meg az arcomat.
A kispad mellől figyeltem végig a 90 percet. Nyert a spanyol válogatott. Fernando 11-esből talált be az ellenfél kapujába, emellett még Iniesta, a Barcelona játékosa volt sikeres. Tudtam, hogy ez egy szép kezdés. Kell a csapattagjainak a siker. Láttam Fernandon is, hogy megkönnyebbülés volt számára, amikor betalált a kapuba.
- Szép volt fiúk! - paskoltam meg sorban az érkezők vállát.
- Köszi Karen - kaptam két cuppanós puszit Pepétől. Ő tényleg olyan, mint egy hatalmas gyerek, és ezt vehetjük a szó szoros értelemben.
- Ügyes voltál azért, bár annyira nem értem a focit. Gőzöm sincs hozzá - vigyorogtam rá én is. Csak megcsóválta a fejét, és egy laza mozdulattal összeborzolta a hajamat. Mire újra láttam a saját hangomtól már jó pár lépésnyire volt tőlem, és hangosan kacagott.
- Pepe Reina! - kiabáltam utána.
- Igen, így hívnak - nevetett még mindig.
Hátra fordultam, amolyan hát ha találok valami lehetőséget arra, hogy elé kerüljek, és megleckéztessem, de nem sikerült. Nagy lendülettel ütköztem neki egy mellkasnak. Szinte azonnal rájöttem ki az.
- Nézz az orrod elé! - morogta.
- Ohh… Bocs - fintorogtam, majd elléptem Fernando-tól. Még mindig az a bunkó és gyerekes viselkedés jellemzi. Csak megvontam a vállamat, mintha ezzel eltudnám hessegetni a gondolataimat róla.
Körbe néztem először, amiből rájöttem, hogy a csatár mellett ott áll a döbbent Cesc. Inkább egy árva szót se szóltam. Kikerültem őket, egyszerűen kisétáltam a stadionból.
Órákat töltöttem a városba. James tudott róla, hogy hol vagyok, így nem aggódtam. Szerintem már lassan éjfél felé járt az idő, amikor visszaértem a szállodába csurom vizesen. Elkapott az utcán egy frissítő zápor, és eszem ágában sem volt menekülni az eső elől.
Kikértem a portán a kulcsaimat, majd felgyalogoltam az emeletemre. Majdnem elértem a szobámat, hiszen már csak egy kisebb folyosó részletre kellett volna ráfordulnom, amikor érdekes dolog történt. Jobbnak láttam hirtelen, hogyha inkább hallgatózok.
- Hagyjatok már békén! - morogta Nando.
- Dehogy hagyunk. Mi a fene ütött beléd?! - szidta le Cesc. Csak pillanatokra lestem ki. A csatár az egyik falnak támaszkodott, Cesc előtte állt csípőre tett kézzel, míg Pepe jó pár lépésnyire tőlük. Nem hittem, hogy a kopasz kapus bármit is sejt, de úgy tűnik igen. Tudott valamit, ez már nem is kérdés.
- Mit akarsz tőlem Fabregas?
- Elment az eszed? Miért viselkedsz így? Magyarázd már meg! Karen az. Miért vagy vele ilyen?
- Nem vagyok vele semmilyen - vonta meg a vállát, mire Pepe felhorkantott.
- Akkor mi volt az a labda dobálós eset pár napja? - tette fel a kérdést, mire én csak elvörösödtem. Azt látta? Cseppet se égő.
- Csak megbeszéltük a nézeteltérésünket.
- Az ám nagy beszélgetés volt.
- Fernando te féltékeny vagy!? - nyögte be Fabregas, amire én is csak ledermedtem. Torres-ből kiszakadt egy nem túl értelmes mondat.
- Mi van?
- Te féltékeny vagy - ez már nem kérdés volt, hanem kijelentés. Bár ezt nekem már ecsetelte Fabregas, de körülbelül én is így reagáltam. Hülyének néztem. Kikukucskáltam a sarokból, és jól megnéztem Fernando-t. Arckifejezését látva talán igaz. Talán féltékeny…
Hiszen arcizmai megfeszültek, nem válaszolt.
- Most vallottad be mindenkinek, hogy mit érzel - szólalt meg Pepe.
- Igen… Igen, az vagyok! - csattant fel hirtelen. Egy kis mosoly megjelent az arcomon. Féltékeny. Tehát nem vagyok közömbös számára. Ami igazából fogalmam sincs mit jelent ebben a helyzetben, hiszen ő nős. Családos apa. De féltékeny.
- Most pedig hagyjatok békén! - csapta be maga mögött az ajtót.
Közel egy óra múlva egy meleg és pihentető fürdő után mentem le az étterembe vacsorázni. Ma csak a csapat, és a mérkőzés miatt lehet ilyen későn vacsorázni.
Pólóban és rövid nadrágban, vizes hajjal ballagtam le, de ez senkit se zavart, hiszen rajtam kívül senki se volt ott. Csak egy szendvicset kértem, és azt hamar el is fogyasztottam. Egy ásványvizes flakonnal a kezembe ballagtam vissza az emeletre. Még egy kicsit dolgozni akarok. Majd alszok holnap délelőtt, ahogy a focisták. Már a mágneskártyámat halásztam elő a zsebemből, amikor kinyílt mögöttem az ajtó és Fernando állt előttem. Rövid időm volt végig mérni, de alaposan megtettem… Félmeztelen teste még mindig csábít. Ebben a pillanatban még inkább, hiszen csak egy boxert visel.
- Sajnálom, ha felébresztettelek - motyogtam úgy, hogy ő is hallja.
- Téged vártalak - lépett ki az ajtón, amit sarkig nyitva hagyott. Azonban én a saját ajtómmal nem boldogultam. Megfogta a könyökömet, és óvatosan maga felé fordított.
- Engem vártál? - kérdeztem rá csendesen.
- Beszélni akarok veled - bólintott csendesen.
- Öhmmm… - sóhajtottam fel. Körbe néztem, rajtunk kívül egy lélek se volt a folyosón. - Beszéljünk! - bólintottam végül.
- Sajnálom a bunkó viselkedésemet. Azt is, hogy lerúgtalak a labdával.
- Hát az fura volt tényleg - vontam meg a vállam. Átfutott az arcán egy halovány mosoly. Komolyan figyeltem rá, hiszen kíváncsi voltam mire akar kilyukadni a beszélgetésben.
Lassan emelte fel a kezét, és a rakoncátlan hajtincsemet a fülem mögé tűrte. Óvatosan súrolta az ujjaival a bőrömet éppen. Csak figyeltem a kezét. Éreztem, ahol a bőrömhöz ér, lángvörös lettem.
- Sajnálom. Csak… Féltékeny voltam… - motyogta.
- Miért? - néztem fel rá.
- Láttalak azzal a férfival… Ahogy csókolóztál vele… - suttogta a szavakat lassan. - Azt is láttam, hogy feljöttél vele a szobába.
- De nem feküdtem le vele - nyögtem be hirtelen, bele fojtva minden szót. Csodálkozva pislogott rám először, majd csak megrázta a fejét. Szerintem nem fogta fel azokat a szavakat, amiket mondtam neki.
- Nem feküdtél le vele? - kérdezett rá.
- Fernando… Én nem feküdtem le Daniel-lel. Jó srác, ez igaz, és megcsókoltam… tényleg itt aludt, de csak a szomszédom. Mellettem volt akkor, amikor megvertek, de nem történt semmi se - sóhajtottam fel. Óvatosan megérintettem az arcát. - Az ég szerelmére! Nem feküdtem le senki mással mióta visszajöttem a sivatagból. Csak veled. Senki mással nem volt ilyen viszonyom. Csak veled!
- Tényleg? - kérdezett rá azért, miközben már a két kezem az arcán pihent.
- Tényleg - mosolyodtam el. Mohón csókolt meg a folyosó közepén. Szerintem most az se érdekelte volna, hogy ha nem egyedül lennénk.
- Meddig váratsz még? - kérdeztem rá teljesen komolyan, de elnevette magát. Fölém mászott, majd a fejem mellett támaszkodott meg. Az egészségesebb lábammal már át is karoltam a csípőjét. Óvatos puszit kaptam a számra, majd mosolyogva simított végig a hajamon. Éreztem az arcom már egyenesen lángol az érintésétől, de nem is akartam leplezni. Felesleges.
- Gyönyörű vagy!
- Köszönöm - emelkedtem fel csak egy picit, hogy megcsókoljam, de visszadőltem a párnára, és figyeltem a szeplős arcát.
- Ígérem, soha többé nem viselkedek így. Főleg veled.
- Fontos vagy nekem. Rossz volt nélküled. Hiányoztál - suttogtam. Kibukott belőlem a kijelentés. Szégyellős lettem, és nem mertem ránézni. Az állam alá nyúlt, felemelte a fejemet, hogy ránézhessek. Megcsókolt, majd a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Nagyon hiányoztál nekem is - vallotta be. Ez olyan számomra, mint egy vallomás. Egy teljesen őszinte vallomás. Hiányoztam neki, és ő is hiányzott nekem.
Megcsókoltam. Hosszú és forró csókcsata alakult ki köztünk, miközben lassan vetkőztetett le. Attól, hogy alig volt rajtam ruhanemű elég sokára lettem meztelen. A fülembe suttogta, hogy mennyire gyönyörűnek tart.
A fülemtől haladt végig a vállamig a csókjaival. Szaporán kapkodtam a levegőt, és élveztem, ahogy az ajka a bőrömön kalandozik. Újra mohón tapadt a számra. A hajába akartam túrni az ujjaimmal, de éppen elég rövid ahhoz, hogy csak végig simítsak rajta. Elmosolyodott csók közben, de már a hátát simítottam végig.
- Ne várass tovább! - mosolyogtam rá, miközben már ismét a fejem mellett támaszkodott a karján. Az Övé lettem… Eddig is az voltam, de most a testem és a lelkem is egyszerre. Hosszú, érzéki és szenvedélyes szerelmeskedésben volt részem vele. Sok mindenre ráébresztettek ezek a percek.
Bánhat velem úgy egy férfi, mintha a legnagyobb kincse lennék. Egy törékeny nő, akit kényeztet minden egyes csókjával, érintésével. Ám van még valami, amit nem vallhatok be még magamnak se: beleszerettem…
Reggel fura volt arra ébredni, hogy mást öleltem, de annál kellemesebb. Az ablakon besütött a felkelő nap, azonban nekem szándékom sem volt megmozdulni. Hallgattam Fernando egyenletes szívverését hosszú perceken keresztül. Végigsimított a hajamon, így mosolyogva néztem fel rá.
- Jó reggelt Édesem! - mosolygott rám, amire csak felemeltem a fejemet, és megcsókoltam.
- Neked is, jó reggelt! - dőltem vissza a mellkasára, és figyeltem őt. A hajamat piszkálta, ami mostanra teljesen kócos és göndör lett, de úgy tűnik ez jelenleg tetszik neki.
- A tegnap este… - kezdte el, de rávágtam az első gondolatomat.
- Fantasztikus volt.
- Igaz - kuncogott. - Tudod mi jutott eszembe Asszony?
- Mi? - néztem fel rá kíváncsian.
- Egyikünknek se lett igaza - vonta meg a vállát, míg felkönyököltem, hiszen nem értettem egyetlen szavát se. - Nem kaptam be… De te se - tettetett szemre hányás volt a hangjában. Csak vidáman kacagni kezdtem. Adtam egy csókot a szájára, majd a csípőjére ültem.
- Ennyire ragaszkodsz hozzá? - tettem fel kuncogva a kérdést, miközben szemügyre vettem a testét, hiszen még mindig meztelen, de nekem annál jobban tetszik. Csak vidáman nevetett miközben kényelmesen feje alá húzta a párnát. Csak kacéran beharaptam az ajkaimat. Kapott egy csókot a szájára, majd szépen lassan haladtam lefelé. Csókokkal halmoztam el a mellkasát, a hasát a takaró alatt.
- Jó reggelt, te lusta dög! - harsány hang töltötte be a szobát, mire mind a ketten riadtan rántottuk magunkra a takarót. A fejem hasonlóan vörös lehetett, mint a szék támláján lévő póló színe. - Te… Ti… - ismert fel engem is. - Mi a fenét csináltok? - csukta be maga mögött az ajtót.
- Ugye most nem akarod, hogy részletezzük?! - morogtam miközben még inkább felhúztam magamon a takarót. Nem akartam, hogy Sergio véletlenül bármit is lásson belőlem.
- Rohadj meg Ramos! Az időzítésed megint remek.
Sergio csak elvigyorodott, és neki dőlt a csukott ajtónak. Nem értettem, hogy mire van ez a nagy mosoly az arcán. Alig észre vehetően húzódtam közelebb Fernandohoz, aki átkarolta a derekamat, és a combomra rakta a kezét.
- Megjött az eszed végre? - nevetett fel a Real Madrid játékosa. Értetlenül pislogtunk rá, majd kapcsoltam.
- Ez nem olyan egyszerű - ráztam meg a fejem mentve a barátomat.
- Akármilyen akadályok vannak, minden megoldható.
- Nős vagyok… - nyögte be Nando.
- A munkám - tettem hasonlóan.
- Majd megoldjátok - kuncogott a sevillai. - De addig is dugjatok egész éjszaka, mert akkor ez a félnótás... - mutatott a barátjára. - ...jól fogja magát érezni, és boldog lesz.
Fernando teljes erőből hozzá vágta a párnát.
- Húzd el a csíkot!
- Rendben Galambocskáim. Nem láttam semmit, és nem tudok semmit se. Folytassátok ott, ahol abba hagytátok - kuncogott, de elindult az ajtó felé. Azért még az ajtóban visszafordult. - A vizes pólós eset után is rájöttem, hogy csinosak a melleid, de most már legalább biztosra tudom.
Reagálni se volt időm, hiszen Fernando már bemutatott neki, míg Sergio nevetve távozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése