5. fejezet

Sziasztok! 

Nem terveztünk hosszú szöveget írni a rész előtt. Itt a másik szemszöghöz hasonló terjedelmű fejezet. Remélhetőleg ezt is szeretni fogjátok, s megajándékoztok minket néhány pipával, s esetleg hozzászólással is. Kellemes időtöltést! :) 

Kira & Vivian Leite

Carter

Bosszankodva folytattam az evést, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy míg társalogtunk az asztal körül, ő kész akarva kereste a kontaktust közöttünk. Vagy a lábaink súrolták egymást véletlenül, vagy a kezeink értek össze, vagy egyszerűen csak láthatatlanul közelebb húzódott. Másnak fel se tűnt, de én tudtam, hogy ez nekem szól. 

David Luiz viccein el-elmosolyodtam, de szótlanul tűrtem az utolsó fogást. A desszertet is lelkesedés nélkül fogyasztottam el. Inkább csak piszkáltam az édességet, amit szerintem már a többiek is észrevettek. 

Miután a pincérek leszedték az asztalt, a táncparkett is megtelt. Mindenki táncolni indult az asztalunktól, így ismét kettesben maradtam Oscarral. 

- Carter... - sóhajtott fel. Éreztem, hogy engem néz, hogy mondana valamit, de nem néztem rá. Túl nagy volt a kísértés. - Táncolj velem! - nyújtotta felém a kezét, miközben felállt. Fél szemmel fordultam csak felé, és magamban mérlegeltem, hogy mi legyen. - Kérlek! - a kérlelő hangszíne simogatta a fülemet, egyszerűen csak rábólintottam. 

A táncparkettre vezetett, egy lassú szám alatt csak lépkedtünk egymás mellett. A fejemet a vállának döntöttem és csak élveztem a pillanatot. 

- Ezt nem tehetjük - törtem meg az idilli csendet kettőnk között. A háttérben szólt az élőzenekar lassú muzsikája, de nem foglalkoztunk vele. - Te is tudod és én is. 

- Keresed a kifogásokat - rántott vállat lazán. Felnéztem az arcára, most nem mosolygott. Komoly volt. - Megint. Ne kezdjük újra ezt a témát! Azt hittem ezen már túl vagyunk. 

- Sajnálom, de nem... - szakadtam ki a biztonságot nyújtó öleléséből, és hagytam magára. Döbbenten bámult utánam, de nem érdekelt. Nem tehetem. Egyre nehezebb távol tartanom magam Tőle, hiszen érzek iránta valamit... A közelsége teljesen összezavar... 

Ki akartam szabadulni a fullasztó teremből. Friss levegőre volt szükségem, de nem jutottam messzire. André állt az utamba, majd felkért egy táncra. Mosolyt erőltettem az arcomra, és hagytam, hogy átkaroljon. 

- Jól vagy? Láttalak Titeket - magyarázott nekem halkan, de csak egy bólintásra futotta tőlem. - Monti épp a mosdóban van. 

- Miért ennyire makacs, mikor próbálok helyesen cselekedni? - fakadtam ki halkan. Megértően méregetett, de választ ő sem tudott adni. 

A szám lejárta után magukra hagytam a szerelmeseket, hiszen a barátnőm is csatlakozott közénk. Újra célba vettem a teraszt, de most sem jutottam el az ajtóig. A brazil ismét megjelent, és esélyt sem hagyott az elutasításra. Ismét a táncparketten voltunk. 

- Ki elől menekülsz? - hallottam meg a nyakamban a szuszogását. Az illata megbódított. Bekúszott az orromba, s ha lehunytam a szememet, akkor is őt láttam, éreztem. 

- Előled - suttogtam. Egyikünk sem volt túl profi a táncban, így csak billegtünk egyik lábunkról a másikra. - Mit akarsz tőlem? - hajoltam hozzá még közelebb, hogy értse a szavaimat. 

- Csak táncolni - vont vállat, de tudtam, hogy csak terel. Értette a kérdésemet. 

- Oscar... 

- Nem úgy tűnt eddig, mintha érdekelnének a szabályok - simított végig ajkaival az arcomon, épp csak annyira, hogy ne bukjon le a párosunk. 

- Mit vársz tőlem? - tartottam meg a kellő távolságot. Nem adta fel, az ellenállásom pedig egyre csökkent. 

- Gyönyörű vagy - bókolt. Figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet. - Beindította a fantáziámat. Csak nem vagyunk kettesben... 

- Mennem kell! - húzódtam el Tőle. 

A szívverésem felgyorsult, a pulzusom pedig az egekben volt. Szinte éreztem, ahogy a vérem felpezsdült. Szavaival, és apró érintéseivel feltüzelte a testemet. Nem gondoltam, hogy ennyire hatással lehet rám bárki is. 

Visszalépkedtem az asztalunkig, egy pillanat alatt megittam a pohárban maradt pezsgőmet. Mivel most nem voltam szolgálatban, megengedhettem magamnak. Szükségem volt erre, mert nem akartam gondolkodni. 

- Hát itt vagy! - tette a vállamra a kezét édesapám. - Roman, és néhány üzletember szeretné, ha csatlakoznál hozzánk. 

- Menjünk! - varázsoltam egy kényszeredett mosolyt az arcomra. 

Hosszú percekig társalogtunk a fejesekkel, de úgy éreztem muszáj elszabadulnom onnan. Nem értettem az üzlethez, sem a focihoz, párszor beleszóltam a beszélgetésbe, vagy épp megköszöntem a kapott bókot. Látszólag az edző is kényszerből ácsorgott apám és Marco mellett. Akkor lepett meg a legjobban, mikor felkért egy táncra, megmentve ezzel mindkettőnket a további unalmas percektől. 

- Látom, Ön sem élvezi ezt a bájolgást - kezdeményezett beszélgetést. Elmosolyodtam, amit viszonzott. - Valójában mi tartozunk Önöknek köszönettel. 

- Csak a dolgunkat tesszük - vontam vállat, mintha jelentéktelen lenne, de mélyen belül a kisördög felkacagott bennem. Valaki végre értékeli azt, amit teszek. 

- Akkor is, köszönöm - mosolyodott el. Teljesen más arcát mutatta a csapatnak, mint a médiának. Van egy sajátos stílusa, de igazán szerethető egyéniség. - Remélem még sokáig dolgozunk együtt. A srácaim is elfogadták magát. 

- Nyugodtan tegezzen! 

- Én sem vagyok olyan öreg, így ugyanerre kérnélek! - nyomott egy csókot a kézfejemre, miután a szám véget ért. - Köszönöm a táncot! - rámosolyogtam, majd az italos pult felé sétáltam. Kértem még egy pohár pezsgőt, amit azonnal elfogyasztottam. 

Míg gondolkodtam, hogy mit is kérjek a pezsgő után, körbenéztem az embereken. Mintha felderíteném a terepet a munkaidőm alatt, csak ez most más. 

Boldog párok táncoltak a táncparketten, kisebb csoportok beszélgettek és az asztaloknál is néhányan ücsörögtek. A brazil csoport az asztalunknál nevetgélt, a fiatal játékosok egy csoportban beszélgettek, James épp Vanessával táncolt. Apa Roman párját kérte fel, Monti és André a teraszról tértek vissza, Karen pedig Fernando feleségével és még egy nővel üldögélt egy asztalnál. 

- Kérhetek egy szívességet? - zökkentett ki a spanyol csatár a gondolataimból. Ekkor tűnt csak fel, hogy mellettem ácsorog. 

- Persze - bizonytalanul motyogtam, mivel még a kérést sem ismertem. 

- Táncolsz velem? - tett fel egy átlagos kérdést, amivel meglepett. Másra számítottam. Teljesen másra. 

- Menjünk - csúsztattam a kezemet a spanyoléba. A táncoló párok közé vezetett, az egyik kezével átkarolta a derekamat, a másikkal pedig a kezemet fogta meg. - Miért nem a feleségeddel táncolsz? - csúszott ki a számon, hiszen láttam, hogy a nő az asztalnál ücsörög Edennel és az ő párjával. 

- Nincs kedvem hallgatni az áradozását. Úgy tesz, mintha tökéletese lenne a hazásságunk - vallotta be. Továbbra sem nézett rám, s mikor láttam merre pillant, megértettem a helyzetet. Karen-t bámulta. 

- És közben szemmel tartod Karen-t - állapítottam meg a tényt. 

- Olyan szép. Persze, Te is az vagy, ne vedd magadra, csak... 

- Nem kell magyarázkodnod! - szakítottam félbe, hiszen nem vettem magamra. - Értem én. Csak azt is tartsd szem előtt, hogy Te a feleségeddel jöttél - hangsúlyoztam ki a szavakat. 

- Tudom - bólintott, de továbbra is a csapatkapitány és a nő duóját tartotta szemmel. - Kérd le! 

- Tessék? - lepődtem meg, mert nem értettem mire gondol. 

- Kérd le Terry-t! Muszáj beszélnem vele! - nézett rám először a tánc alatt. Nem tudom miért, de belementem, hogy segítek neki. 

A szerelmes párokat kerülgetve közelítettem meg az angol-amerikai párost. Karen rettentő zavarban volt, így talán a legjobbkor érkeztem. Mosolyogva szólítottam le őket, s a reakció alapján rájöttem, hogy igazam volt. 

- Lekérhetem az urat? 

- Természetesen - egyezett bele Karen. Másodpercekkel később pedig már ott sem volt. 

- Hát ez nem igaz - csóválta a fejét csalódottan a barátom. Csak bájosan mosolyogtam rá, mialatt ritmusra lépkedtünk. Tudtam, hogy nem sértődött meg. 

- Nyugalom Törppapa! Árt az egészségednek! - magyarázok teljesen komolyan, de az arckifejezését látva nevetnem kellett. Miután neki is leesett a bolondozásom, velem kacagott. 

- Kedves vagy, mint mindig - kijelentésére csak vállat vontam. - A legújabb hódításom fulladt kudarcba - tett szemrehányást, amin kuncogtam. A humorérzéke a helyén.

- Tudom, hogy a memóriád már nem a régi, így emlékeztetlek, hogy a feleséged tőlünk 10 méterrel odébb beszélget Mrs. Mourinho-val - villantok egy barátságos mosolyt. Szeretek vele bolondozni, mert ilyenkor mindig elfelejtem azokat a dolgokat, amik aggasztanak. 

- Örülök, hogy észben tartod a magánéletemet Királylány. Ez csak azt jelenti, hogy nincs sajátod - vág vissza, amire azonnal van is válaszom. Kicsit közelebb húzódok hozzá, hogy csak ő hallja. 

- Hidd el, szeretnél te olyan jó szexet, amiben részem volt pár napja - vigyorogtam visszagondolva a brazillal töltött éjszakámra. 

- Felvágták a nyelved! - nevetett fel. - Részletektől kímélj meg! 

- Nem foglak untatni vele, mert sajnálnám, hogy irigykedsz, mert te ehhez már túl öreg vagy - bököm oldalba, mialatt italért sétáltunk. A lábam már fájt a magas sarkúban, egyszerűen nem vagyok hozzászokva. 

- Ó, szeretnéd te tudni miket tudok az ágyban - nem hagyta magát, ami tetszett. Ismertem a múltját, amivel mindig piszkáltam. - Mit iszol? Mindegy. Két whiskey-t kérek - mutatott a mixernek. 

- Le akarsz itatni? - tettettem felháborodást. Nem tudtam mennyire jó ötlet két pohár pezsgőre whiskey-t inni. 

Elviccelődtünk, majd az italfogyasztás után magamra hagyott,. Visszasétált a feleségéhez, akit egy csókkal köszöntött. Aranyosak, imádom a párosukat. A sok botrány sem rengette meg ezt, ami példaértékű. 

- Valami erőset, tisztán! - hallottam meg James jól ismert morgását. Felé fordultam és láttam, hogy elég morcos hangulatban van. 

- Te nem vezetsz? - csodálkoztam. A srác a férfi felé nyújtotta az italt, de megelőztem és lehúztam a löttyöt. Az ismeretlen íz marta a torkomat, de néhány pillanattal később szerencsére elmúlt ez az érzés. 

- Nem érdekel - vont vállat. Intett a srácnak, akire csúnyán néztem, így eliszkolt a közelünkből. - Inni akarok! 

- Nem fogsz! Mi a baj? 

- Karent nem láttad? - nem is figyelt rám. Tipikus pasi. 

- Miért? 

- Csak, mert érdekel. A barátom és aggódom érte - jelent meg néhány ránc az arcán. 

- Óóó... - esett le egyből. - Te belezúgtál! - csodálkoztam hangosan, ő pedig csak a számra tapasztotta a kezét. 

- Maradj már csendben! - húzott a folyosóra. 

- Te tényleg beleszerettél! - állapítottam meg. - Mióta? - kérdeztem izgatottan. Egyre érdekesebb szerelmi szálak alakulnak ki.

- Már a hadseregben történt - suttogta. - Ígérd meg, hogy nem mondod el neki! 

A következő percekre nem emlékszem. Azt sem tudom, hogy válaszoltam-e James-nek. Egyszerűen kiestek a történések. Mintha lekapcsolták volna a fejemben azt a bizonyos világítást. 

Arról sincs elképzelésem, hogy kerültem az üres női mosdóba a brazil támadóval. Megpróbáltam ott hagyni, de elállta az utamat, és még a kulcsot is elfordította. Duzzogva figyeltem Őt. Annyira makacs, és kitartó. 

- Hallgass már meg az istenért! - visszhangzott az ideges hangja a csempén. Megdermedtem Tőle, és hátráltam. - Bocsánat - mormolta el halkan. 

- Haza szeretnék menni - motyogtam, amit természetesen meghallott. 

- Hazaviszlek, de előtte had mondjam el amit akarok! - tett néhány lépést felém. 

- Beszélj! - fontam össze a melleim előtt a kezemet. Ezzel is próbáltam egy falat mutatni felé, mielőtt a köztünk lévő kémiát használná fel a megtörésemre. 

- Akarlak Carter! - nyögte ki. - Utálom, hogy nem beszélsz velem, hogy kerülsz! Féltékeny vagyok minden pasira, akire rámosolyogsz, pedig tudom, hogy semmi rossz szándék nincs bennük. Megőrjít a tudat, hogy azzal a sráccal randizol! - dőltek belőle a szavak, amik hallatán még a szám is tátva maradt. Sosem volt még ilyen őszinte velem. Nem hittem, hogy így érez mindezzel. 

- Oscar... - szerettem volna félbeszakítani, de nem engedte. Ujjait a számra tette, az összefont karjaimat pedig a testem mellé csúsztatta, mialatt végig tartotta a szemkontaktust. 

- Hiányzol! Hihetetlen, hogy ezt mondom pár nap után, de nem megy a felejtés. Ne taszíts el! - suttogta közel az arcomhoz. 

Mondani akartam valamit. Meg akartam magyarázni a pincéres helyzetet, és tudatni akartam vele, hogy kölcsönösek az érzései, de egy szó sem jött ki a torkomon. Megsimogattam az arcát óvatosan. Hihetetlen mennyire megnyílt felém. 

- Menjünk haza - mosolyogtam rá szívből. Tudtam, hiába próbálkoznék, már nem tudnék neki nemet mondani. Ezután a vallomás után pedig főleg. Túl őszinte volt, túl érzelmes. A falaimat ezzel sikeresen leolvasztotta. 

- Várj...! - kapta el a karomat. Közelebb húzott magához, bal kezével átölelte a derekamat, jobb kezével pedig megérintette az arcomat. Csillogó szemekkel bámultam rá, egyszerűen élveztem, ahogy az ujjai a bőrömet súrolják. Lágy csókot nyomott ajkaimra, majd összekulcsolta az ujjainkat. Kisurrantunk a mosdóból, majd a sötét folyosón a hátsó kijárat felé vettük az irányt. Meg kellett kerülnünk az épületet, de egyikünket sem zavarta. Erősen szorítottam a kezét, mert attól féltem, hogy eltűnik. 

A parkolóba érve meglepő hangok ütötték meg a fülünket. Nem akartunk hallgatózni, de megzavarni sem akartuk a házaspárt. Elbújtunk egy bokor mögé és vártuk, hogy az érintettek autóba szálljanak és elhajtsanak. 

- Menjünk haza! - nyitotta ki a felesége előtt a kocsi egyik ajtaját a spanyol. - Otthon megbeszéljük! 

- Nem érdekel! Egész este úgy tettél, mintha ott se lennék - fújtatott a nő. Nehezen sikerült kivennem a szavaikat, hiszen a spanyol nyelv nem nagyon ment. Pár mondatot még vágtak egymás fejéhez, de azt már nem értettem. Két hatalmas csattanás, ahogy bevágták az ajtót, majd elhagyták a helyszínt.

Oscar még az ágyamban alszik, és a kedvenc párnámat öleli. Miután kimásztam mellőle, felkaptam az este levetett ingét és kisétáltam a konyhába, hogy bekapcsoljam a kávéfőzőt. Fura módon csak mosolyogni tudok. Még mindig elpirulok, ha az éjszakára gondolok. 

Nem terveztünk semmit sem. Felhívtam magamhoz, ő döntötte el, hogy nem akar hazamenni. Nem akadékoskodtam, csak élveztem, hogy velem van. 

Az apró csókokból egy érzéki, gyengéd, és felejthetetlen együttlét lett. Egyszerűen nem bántam meg. Úgy éreztem, ez már nemcsak szex, főleg az érzelmi kitörése után. Mi sem tudtuk még, hogy mi ez kettőnk között, de azt igen, hogy ez már nem csak a testiségről szólt. 

- Jó reggelt Törpilla! - fonta át a karjait a derekamon, majd belecsókolt a nyakamba. Felkuncogtam, hiszen sikerült a gyenge pontomat megérintenie. Megfordultam, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira. Haja kócosan meredezett az égnek, arcán pedig látszódtak a párnahuzat nyomai. Felnevettem, pedig tudtam, hogy én is nevetségesen festhetek. 

- Törpilla? - pislogtam kíváncsian. 

- Igen. Te vagy az én Törpillám - motyogta a nyakamat csókolgatva. - Mindig hallottam ahogy John-t becézed és ez jut róla eszembe. Pár hónapja "adtam" Neked a becenevet. 

- Te figyeltél engem? - lepődtem meg. Bevallom, én nem foglalkoztam vele a bulizós esténkig. 

- Persze, csak kellett egy kis idő míg megtettem az első lépést - húzódott el zavartan. 

A reggelink nevetések között telt, majd visszafeküdtünk az ágyba. Furcsa volt, hogy az utóbbi hónapok után nem egyedül fekszem, de igazán kellemes volt. 

- Nem vagyunk együtt - nyögte ki, mire értetlenül néztem rá. Felkönyököltem, míg vártam a magyarázatra. - Mármint Ludyval. 

Meglepett, hiszen úgy tudtam, hogy házasok. A médiától ezt hallani és a személyes aktájában is ez állt. Mindenki így tudta. 

- De hát házas vagy, nem? 

- Azok vagyunk, igen, de nem vagyunk együtt - motyogta. Egy pontot bámult kitartóan a falon, majd nagyot sóhajtott, és folytatta. - Ő volt az egyetlen nő az életemben eddig, minden jól alakult. Tini szerelem, jegyesség, majd házasság. A karrierem is egyre magasabb szintekre evezett, aztán Európába költöztünk. Az első szezonban még semmi jele nem volt, hogy ide jutunk, de idén már tavasszal sem volt rendben minden közöttünk. Eltávolodtunk, és egyszerűen csak vége lett. Egyikünk sem mondta ki. Egyik meccsem után közölte, hogy hazamegy. Én pedig hagytam - nyílt meg előttem. A mellkasán támasztottam meg az államat, és úgy bámultam rá. Nem tudtam mit mondhatnék. Megint tévesen ítéltem előre. Az egyik legrosszabb szokásom. Bolond voltam. De hát ki tudta, hogy nincsenek együtt? 

- Sajnálom - nyögtem ki. Rám pillantott, majd elmosolyodott. Megrázta a fejét, s csak ezután szólalt meg ismét. 

- Remélem, hogy tisztáztuk ezt, most már rendben vagyunk! - utalt a menekülésemre, amitől elpirultam. Csak bólintottam, ő pedig megcsókolt. Így már nekem sem volt kifogásom. Persze, kíváncsi voltam, de nem kérdeztem. Ha akarja, elfogja mondani, idővel. 

- Fél éve ért véget egy hároméves kapcsolatom - vallottam színt én is. Ha már az ő magánélete szóba jött, ideje volt az enyémről is szót ejteni. - Apa, felvett egy katonát, hogy segítsen kiképezni engem. Ő volt a társam, a jobb felem. Talán még emlékszel Daniel-re - pillantottam rá, válaszul egy bólintást kaptam. - Ő volt az én első igazi szerelmem. Sok mindent megtanultam mellette, sokat köszönhetek Neki. Egyszerűen nem égett már a tűz, és eltávolodtunk. Mikor kilépett, és elhagyott, nagyon fájt. Hiába tudtam, hogy így a helyes, és mindkettőnknek ez lesz a legjobb. 

- Azóta nem is beszéltetek? - lepődött meg. 

- A múlt héten futottam vele össze először. Apa és Ő tartják a kapcsolatot, de én akkor még nem voltam képes - meséltem őszintén. Csak mosolygott, és a hajamat piszkálta. 

- Kicsit rideg volt velünk, de profi - kotyogott közbe. Daniel ilyen. A munkáját nem keveri össze a magánélettel. Sosem barátkozott a csapattal. 

- Ezt az egyet még nem tudtam rendesen elsajátítani, mint látod - néztem rá kislányosan. 

- Nem baj! - rázta a fejét. - Én nem bánom... 

Egész nap az ágyamban feküdtünk, és beszélgettünk. Jól esett jobban megismerni az igazi arcát, azután pedig én is meséltem neki sok mindenről. Este már hazament, de mivel a napirendünk nem különbözött, nem bánkódtunk miatta. 

* 

A csapat az utolsó mérkőzését is lejátszotta, így elkezdődött a nyári szünet. Voltak, akiket az edzőtábor várt, és volt, akit a családja. 

Oscar-ral a meccs utáni nap búcsúztunk el egymástól. Minden napot együtt töltöttünk, mikor nem volt edzés, vagy meccs. Ismerkedtünk, vagy csak együtt voltunk. Nem mondta ki egyikünk sem, hogy együtt vagyunk, de nem is kellett, hiszen tudtuk magunktól. Hiányozni fog nekem, és megígérte, hogy az időeltolódás ellenére mindennap felhív. Azt neki sem árultam el, hogy hamarosan látjuk egymást a világbajnokság miatt. Most már egyáltalán nem bántam, hogy a brazilokat kaptam arra az egy hónapra. Így legalább közelebb lehetek hozzá... 

Vanessa mindennap felbukkant nálam. A kezdetben nem zavart, de utána a stílusával kezdett az agyamra menni. A tetőpont a meccs előtti nap volt, mikor kijelentette nekem, hogy elmegy. Nem csak a céget hagyja ott, hanem Európát is. Apával a veszekedésük olyannyira elfajult, hogy apa kidobta az életéből. Persze, azt hiszem, ez nem lepett meg. Viszont így egy hatalmas problémám akadt: egyedül maradtam, társ nélkül. Felötlött a fejemben egy ötlet, amit apával is megosztottam. Ő rábólintott, de a lelkemre kötötte, hogy nekem kell beszélnem a férfival. 

Nem tudtam magammal mit kezdeni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy a kupadöntő előtt néhány nappal leutazom Madridba, Karenhez. A kolleganőm lelkesen fogadott, nem dobott ki azért, mert váratlanul beállítottam. Sőt, mintha örült is volna nekem. Rengeteget beszélgettünk. Az életünkről, a focistákról, és a munkáról is. 

Mikor csengettek, ő elment ajtót nyitni, én meg csak a plafont bámultam. Hangfoszlányokat hallottam, azután viszont egyre tisztább angol nyelvű társalgást. Felismertem a férfihangot, ami ledöbbentett. Ez meg, hogy lehetséges?