Sziasztok!
Máris itt van a következő rész, mellyel szeretnénk mindenkinek Boldog, virgácsokkal teli December 6-át kívánni!
Kira & Vivian
Karen
Szinte semmit se aludtam, csak élveztem azt, ahogy a férfi átkarolta a derekamat és a nyakamba szuszogott. Az egyik keze a fejem és a párnám alatt pihent, így a másik karját cirógattam. Hamar elaludt, de nem akartam azonnal kimászni mellőle, mert biztos voltam benne, hogy azonnal felkelteném, és akkor minden tervemnek lőttek.
Ahogy biztosra vettem, hogy alszik, nagyon óvatosan kicsúsztam mellőle. Nem vette észre, csak morgott egyet és még jobban elterült. Az éjjeli szekrényről levettem a bilincsemet, először az ágy oszlopához zártam, majd az angol férfi csuklójára kattintottam. Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy nem vette észre. A fürdőbe sétáltam, és először rendbe szedtem magam. Farmert vettem és egy topot. Hajamat egyszerűen leengedve hagytam, ami göndör fürtökben omlott a vállamra.
- Most vagy soha! - szólaltam meg fél hangosan, és kisétáltam a szobámba. Beleléptem a cipőmbe, felvettem a bőrdzsekimet és már a fegyveremet helyeztem az oldalamra, amikor Jay lassan mocorogni kezdett az ágyon. Apró kis mosolyra húztam a számat. Amikor alszik nem bújik az álarca mögé… Ő is egy megtört, és szerelmes ember, aki egyszerűen büszkeségből tartja magát.
Álmosan pislogott párat, majd felnézett rám.
- Szia - köszöntem csendesen, de mosolyogva. Nem tudom miért volt ilyen jó kedvem.
- Karen, te hova készülsz? - dörzsölte meg a szemét, és ásított egyet.
- Ha már megtaláltuk az apámat, befejezem a dolgot. Könnyebb lesz mindenkinek.
- Karen - pattant volna ki az ágyból azzal a lendülettel, ahogy én ezt kimondtam, de a bilincs azonnal visszarántotta. - Mi a franc? - lepődött meg az új ezüst karkötőjén.
- Sajnálom! - motyogtam. Kissé tényleg sajnáltam Őt, de magamra kellett most gondolnom. - De így nem állsz az utamba. Nem keverlek téged is bajba. Jobb ez így, hidd el nekem.
- Engedj el!
- Nem teszem meg - nyúltam bele a farzsebembe és elővettem a bilincs kulcsait, majd a szoba legtávolabbi szekrényére helyeztem le.
- Karen, ne csináld ezt! - rázta meg a fejét.
Nem voltam teljesen szívtelen vele, a nadrágját az ágyra dobtam. Nem álltam le vele alkudozni, mert akkor tuti addig dumált volna, míg itt maradtam volna, és a legjobb lehetőségemet szalasztanám el.
- Sajnálom... És köszönöm az éjszakát - motyogtam a végét, és kirontottam a lakásomból.
*Daniel*
Dél-Amerikában minden felfordult egy pillanat alatt. Patrick Hopkins és Vanessa mindvégig úgy mozgathatta a szálakat, ahogy akarta. Kedvükre voltunk bábok és az alattomos húzások miatt egyszerűen borult a bili. Az eddig jól titkolt információink kiderültek. Karen és Patrick rokoni kapcsolata… Az eredeti tervem, mi szerint én csak azért kezdtem a lánnyal, hogy talán közelebb kerüljek az apjához…
Mindenki eltűnt, ezért úgy érzem meg kell keresnem Karent és meg kell próbálnom beszélni vele. Jamestől kértem ötletet, hogy hova is mehetett és így kerültem Amerika egyik legszebb és legnagyobb városába, New York-ba. Megkaptam Karen lakásának címét, és azonnal odamentem. Kiszálltam a kocsiból és felsétáltam a lépcsőn. Szórakozottan néztem az órámra. Ha itt van, akkor talán alszik…
A 21-es ajtó előtt megtorpantam. A faszerkezet résnyire nyitva volt. Kikaptam a fegyveremet a tokjából, és lassan nyitottam ki az ajtót, ami hangosan megnyikordult. Pár lépésből rájöttem, ez tényleg Karen lakása.
- Karen… - szólaltam meg bátortalanul, és éberen figyeltem a környezetemet. - Karen itt vagy?
Tompa puffanás és szinte azonnal változatos szitkozódás ütötte meg a fülemet.
- Van itt valaki? - kérdeztem rá újra a szemöldökömet felhúzva. Valahogy nem erre számítottam. A tenyerem izzadt, és erősebben szorítottam a fegyvert. Ki lehet itt? Ki van itt?
- Jay vagyok. A szobában - nyögött fel kicsikét megkönnyebbülve, de nekem először földbe gyökerezett a lábam, hiszen azt hittem a srác Carter után ment, ahogy a világbajnokságon is csinálta. Max parancsára leste az exbarátnőm minden mozdulatát, de ehelyett itt találtam Karen lakásába. Eltettem a fegyveremet, és elindultam a hang irányába. Benyitottam a legelső ajtón és egy meglehetősen fura kép fogadott. Jay a földön ült, félmeztelenül, és az ágyhoz bilincselt kézzel.
- Megmagyarázom - vágta rá Jay, de addigra bemostam neki teljes erőmből.
- Óh, te idióta... - morogta a férfi, és az álkapcsát mozgatta fájdalmas képpel. - Oké. Megérdemeltem. Megfektettem a volt nődet... - állapította meg, amire eddig is rájöttem. Azonnal rájöttem, nem kellett volna még az orrom alá is dörgölnie. - De az a lány defektes esküszöm.
Lendült volna a kezem újra, azért mert sértegette Karent, de mielőtt csattant volna, rám ordított.
- Állj le! - szólt rám. - Ez már rég nem fair. Ide vagyok bilincselve.
Nagyot fújtatva léptem el tőle, hogy ne üssem tovább.
- Köszönöm - ironizált. - Most pedig elengednél? - tette fel teljesen logikusan a kérdést. - Azaz idióta nőszemély valahova oda tette a kulcsot - mutatott a távoli szekrényre. Megfordultam, és a szekrényen megpillantottam a kis ezüst kulcsot.
- Mi a fene történt? - kérdeztem rá értetlenül.
- Karen bolond... De tényleg - morogta, ahogy kioldottam a bilincset. Fájdalmas képpel masszírozta meg a csuklóját.
- Mit tettél vele?
- Én semmit. Ő bilincselt ki... és lépett le.
- Azért vagy egy szál semmiben? - kérdeztem rá.
- Nem vagyok egy szál semmiben, mert volt olyan kegyes és ideadta a gatyámat.
- Hogy volt a pofádon bőr szexelni vele? - csattantam rá hirtelen.
- Ő nem mondott nekem nemet - húzta meg a vállát miközben magára kapta a pólóját. - Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok.
Be akartam újra mosni neki, de felemelte a kezét védekezően, és tudtam most már visszaütne hiszen szabad.
- Többet nem kérek. Karen facér és én is... Nem tehetek róla, hogy kihasználtad pár menetre, hogy közelebb kerülj az apjához.
- Fogd be a szád! - dörrentem rá. Szar érzés volt mástól hallani a valóságot. - Nem tudsz semmit!
- De igen. Mindenki hazudik - vont vállat.
- Joggal tettem - bukott ki belőlem. Szégyenemben a padlót kezdtem bámulni.
- Joggal használtál ki egy nőt? - csodálkozott el, majd ironikusan tapsolni kezdett. - Csak gratulálni tudok hozzá. Ezt csak tanulni lehet.
- Beverem a képed, ha nem hagyod abba. Tudtommal pár hete még Carterre nyomultál. Mi ez a nagy fordulás?
- Közöd? - horkantott fel. - Amúgy ha tudni akarod, Karen Patrick után ment. Azért hagyott itt így.
- Segítettél neki megtalálni Hopkinst? - akadtam ki teljesen. Ez egy idióta.
- Ha nem tettem volna, már halott lenne, te is tudod.
- Te most szépen hazamész Angliába, és megkeresed Cartert. A lelkére beszélsz, hogy jöjjön vissza. Én meg elintézem ezt a szart, amit itt kavartál.
*Karen*
New York egyik legmocskosabb klubja előtt álltam, ahonnan hangos zene hallatszódott, és már az utcáról is látszott, ahogy a fények villognak. Az utcasarkon a ribancok kuncsaftokra vártak és az egyik éppen akcióra invitálta ügyfelét a sikátorba. A gyomrom bukfencet vetett, de kipréseltem a levegőt a tüdőmből, a kezemet ökölbe szorítottam és beléptem az ajtón.
Bent még hangosabb volt a zene és a fényektől hirtelen semmit se láttam. Az orromat megcsapta az állott büdös és az alkohol szaga. A szemeim hozzá szoktak a fényviszonyokhoz és megpillantottam a terem végében egy elkülönült csoportot. Több fekete ruhás hústorony pásztázta a tömeget, akik mögött pillantottam meg az apámat. A whiskeys pohár ott volt a kezében és egy férfival beszélgetett kedélyesen. Fel-fel nevetett és Vanessa, mint egy átkozott pincsi kutya, úgy tapadt hozzá. A nő adott egy csókot az apám szájára és elindult a pulthoz, ahol a kiszolgáló csak vele és az apám ügyfeleivel foglalkozott. A gyomrom bukfencet vetett és erőt kellett magamon venni, hogy ne hányam el magam. Határozott léptekkel indultam el feléjük, de hirtelen elém állt egy férfi.
- Engedj oda! - morogtam a fogaim között.
- Menj innen! Az urak nem fogadnak vendéget - tette a mellkasomra a mancsát, és taszított rajtam.
- Mondom, hogy engedj oda! - vicsorogva kaptam el a csuklóját. A férfi ezzel egy időben kapta elő a fegyverét, és rám szegezte. Apám felkapta a fejét, majd egy apró gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Vitaly, engedd be! - legyintett. Az ezek szerint ukrán észlény eltette a fegyverét én pedig egy sunyi vigyor kíséretében engedtem el a kezét. Közelebb sétáltam az apámhoz. Ő csak intett és az eddigi társasága visszavonult. Kivéve Vanessa. - Mit akarsz édes kislányom? - mosolyodott el az apám és bele kortyolt az italába.
- Beszélni akarok veled - jelentettem ki. A nő hangosan kacagni kezdett, és Patrick vállába csimpaszkodott.
- Ez érdekesen hangzik. Te beszélni velem? - csodálkozott el apám. - Hogy szorulsz az én segítségemre?
- Be akarok állni a csapatodba - jelentettem ki, mire mind a ketten lefagytak.
- Mi az Hopkins? Nem elég jó Max Horan elit csapata? - szólalt meg Vanessa és közelebb lépett hozzám.
- Tudtommal pár hónapja még te is ahhoz a csapathoz tartoztál.
- Kövess Karen! Ezt csendesebb helyen beszéljük meg! - intett az apám, és nem ellenkeztem. Egy hátsó ajtó felé indultunk egy árva szó nélkül. A szívem egyenesen a torkomban dobogott, de próbáltam higgadt maradni. Egy fekete kocsi várt ránk sofőrrel, és mind a hárman beszálltunk. Tudni akartam hova visznek. Tudni akartam miért megyünk el innen, de tartottam tőle, hogy ha megkérdezem rosszabbra fordulnak a dolgaim. Negyedes órás autókázás után parkoltunk le egy raktár épület előtt, Vanessa azonnal kipattant mellőlem és apám is komótosan szállt ki. Egy pillanatig haboztam. Mibe keveredtem?
A fegyveremre csúsztattam a kezemet, majd egy hatalmas sóhaj után követtem őket. Az épületbe belépve azt hittem egyedül leszünk, de tévedtem hiszen itt is több verőlegény tanyázott a fegyvereik társaságában. Csak egy pillantásra méltattam őket, és követtem apámat egy sötét kis szobába Vanessaval a nyomomban. A nő felkattintotta a lámpát, ami az asztal felett himbálózott… A szobába nem volt más, mint középen egy asztal és négy szék.
- Ez lenne a tárgyalótok? - kérdeztem rá vigyorogva és leültem az egyik rozoga székre.
- Inkább arra válaszolj lányom, hogy miért akarsz ide tartozni? - kontrázott rá apám.
- Mert elegem lett a minta csapatból, ahol mindenki hazudik mindenkinek - rántottam meg a vállamat. - Nos? Vagyok elég jó a kis csapatodba?
Apám csak bámult, majd egyszerűen elnevette magát. Nem erre a reakcióra számítottam be kell vallanom őszintén. Homlokomat ráncolva fordultam felé teljesen.
- Tudod Karen, mindig is szarul hazudtál… És emellett tudjuk, hogy napok óta a Donovan fiúval ránk vadásztál.
- Tessék? - fakadtam ki hirtelen. Teljesen ledöbbentem. Azt hittem eddig mindvégig titokban tudtuk tartani kilétünket, hogy mi voltunk lépés előnyben.
- Azt hitted véletlenül alakulnak ilyen jól a dolgaitok Jay-el? - kérdezett rá Vanessa. - Te idióta liba… Mindvégig mi irányítottuk a dolgokat, hogy sikeretek legyen.
A fogaimat csikorgattam. A kezemet ökölbe szorítottam és alig akartam elhinni, hogy palira vesznek.
- Nos… Mielőtt megölnélek tisztázzunk pár dolgot. Szerintem megérdemled. - Nem lepődtem meg azon, hogy a halál híremet emlegeti.
- Mit kell még megtudnom? - ráncoltam a homlokomat.
- Elsőnek… Talán azt, hogy a kedves Porter fiú miért akart kihasználni - rántotta meg a vállát az apám.
- Szerintem nem nagyon kellett kihasználnia. Aláfeküdt anélkül is - szólt közbe Vanessa. - Csak azt mond meg Hopkins, melyikük jobb az ágyban? Torres, Daniel… vagy esetleg Jay? - kérdezett rá és abban a pillanatban elborult az agyam. A nyakát kaptam el és próbáltam kiszorítani belőle a szuszt. Vanessa hörögve kapkodta a levegőt, ám abban a pillanatban egy hatalmas pofont kaptam az apámtól. Egyáltalán nem számítottam erre és olyan erős volt, hogy a földre estem. Az arcom éget a pofontól és a csuklóm is megsajdult, hiszen pocsékul értem földet.
- Megöllek te szajha! - sziszegte idegesen Vanessa, és ahogy felnéztem láttam, hogy a nyakán vörösen virítanak az ujjam nyoma.
- Inkább én téged - pattantam fel.
- Ülj le! - ordított rám apám, és ezzel félbe szakította a mi kis kakaskodásunkat. - Ülj le, vagy most azonnal megöllek és nem kell mesélnem tovább.
Morogva ültem vissza a székre, mert tudtam nem viccel. Vanessa még mindig a nyakát masszírozta és helyet foglalt ő is az asztal túl oldalán.
- Miért akart Daniel kihasználni? - kérdeztem rá, hiszen talán ha beszél, nem akarom kicsinálni a nőt.
- Nos mert megölettem a húgát - húzta meg a vállát flegmán az apám. Pofátlan, hiszen látszott rajta, hogy semmit se bánt. - És a másik okot nem is tudja még.
- Miről beszélsz? - ráncoltam a homlokomat értetlenül.
- A csini húgicája túl sokat tudott a hadsereg tisztjeivel kötött üzleteimről. Kémkedett és tudtam előbb utóbb köpni fog - mesélte úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Így egyik este elhallgattattam. Elvágták a torkát és senki nem látott semmit. Vagy legalábbis elfelejtett szólni.
Vanessa felnevetett és a fogaimat csikorgatva néztem rá. A kezeim ökölbe szorultak.
- Eszedbe se jusson! - szólt rám az apám, és a helyemen maradtam. - Amiről pedig nem tud Daniel, hogy már a szüleivel is konfliktusaim voltak, és elintéztem, hogy sose legyenek igazán boldogok. Hiszen a kislányukkal egy időben született egy kisfiú is... Nem volt nagy feladat elhitetni velük, hogy a gyermek meghalt.
- Te tényleg ekkora rohadék vagy? - buktam ki és az asztal szélét markoltam már. El kellett számolnom 10-ig, hogy ne csináljak hülyeséget.
- Talán lassan a család újra egyesítés is meg lesz - nevetett fel Vanessa és keresztbe tette a lábait, ahogy kényelembe helyezte magát. - Hiszen Jay ott legyeskedik körülöttük.
Értetlenül kaptam fel a fejem. Család egyesítés. Daniel. Jay. Micsoda?
- Jay Daniel öcse? - kérdeztem rá csendesen, amire csak bólintottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése