Sziasztok!
Meg is érkeztünk a soron következő résszel. A következő pedig már az őszi szünetben fog érkezni. Így már nem is tűnik olyan távolinak az a szünet, nem igaz? Addig is kitartást a héthez, és persze továbbra is várjuk a pipáitokat!
Kira & Vivian
Carter
A reggelt kocogással kezdtem. Szükségem volt egy kis feltöltődésre, és kikapcsolódásra. Kicsit távol az épülettől, a csapattól és a zűröktől. Még a korai napsugarakat is elértem, de már ekkor hatalmas hőség tombolt a dél-amerikai országban. Több km futás után izzadtan, és kicsit fáradtan sétáltam vissza az épületbe, hogy egy tusolást még megejtsek a reggeli és a mai teendők előtt.
Az étteremben már néhány focista lézengett, de legtöbbjük talán még csak most ébredhetett fel. Egyből kiszúrtam a kolleganőmet, így felé vettem az irányt. Már a testtartásából is láttam, hogy nagyon össze volt zuhanva. Talán Ő is látta a cikkeket? Az megmagyarázná az egészet.
- Szia! - foglaltam el a mellette lévő széket. Sikerült megijesztenem, pedig nem akartam. Viszont ő fejben teljesen máshol járt. - Húú... de szarul nézel ki! - bukott ki belőlem hangosan.
- Köszi... Csak van egy idióta szobatársam - horkantott fel. Azt tudom, hogy nem igazán szimpatizálnak egymással, de azt nem várnám, hogy még elviselni sem tudják egymást.
- Mit csinált már megint? - kuncogtam fel. Elképzeltem ahogy egymás életét megkeserítik. Kicsit mulatságos szitu volt.
- Nem hagyott aludni, mert éppen ehhez volt kedve… - kezdett hadarni Karen, de szerencsére tudtam követni a mondandóját. Nagy koncentrációt igényelt, de sikerült.
- Csak túlreagálod, Karen - érintettem meg bátorítóan a kezét. Magamban persze megjegyeztem, hogy ismételten beszélek Jay-el, hogy legalább pár napig ne szívja a nő vérét. Ebben a helyzetben. Láttam rajta, hogy tényleg nagyon szomorú, ami által már biztos volt, hogy tud a pasijáról. Meg akartam Tőle kérdezni, hogy segíthetek-e valamiben, de végül meggondoltam magamat.
- Fáradt vagy Karen - állapítottam meg hosszú perces csend után. Talán a mai napot ki kellene hagynia, és beszélhetnék apával erről. Már ha meghallgat persze. Bár kénytelen lenne, mert addig nem nyugodnék. A nőre meg ráférne egy kis pihenés.
- Nem… Jól vagyok. Csak kell egy kávé, és készen állok bármilyen feladatra - rázta meg a fejét egyből. Jellemző. Olyan,mint bármelyikünk: munkamániás.
Egy pillanattal később megdermedt, ahogy az ajtó felé nézett. Nem értettem mi történt, így én is megfordultam, hogy megtudjam az okot. Marcelo tartott az egyik asztal felé, és a társaságában ott volt a társam, Daniel is. Abban a pillanatban megértettem. Karen egyből a páros felé vette az irányt, én pedig pár másodperc késéssel követtem Őt.
- Hogy feledkezhettünk erről meg? - motyogtam magam elé, s máris próbáltam valami megoldáson törni a fejemet, még ha nem is nagyon volt.
- Te hogy kerülsz ide? - kérte számon a férfit a nő. Pont abban a pillanatban értem mellé. Daniel egyből rám nézett, és tőlem várta a megmentő választ. Azt várta, hogy majd én megoldom a kalamajkát, amit maga körül okozott.
- Karen… én… - sóhajtott fel Daniel.
- Ne gyere azzal, hogy meglepetés vagy, mert nem hiszem el újra! - fonta össze a karjait idegesen. Megértettem, hiszen hazudott, hazudtunk Neki.
Marcelo nem ismerte a helyzet komolyságát, így vicceléssel próbálta feloldani a hangulatot, de inkább csendben kellett volna maradnia. Ez nem a megfelelő alkalom volt.
Tanácstalanul bámultam a párosra, akik szintén engem bámultak. Nagyon kellemetlen helyzet volt. Pont ezt a pillanatot választott Jay a felbukkanásra. Hatalmas mosollyal jött oda a hármasunkhoz, hiszen a brazil védő jobbnak látta, ha lelép a csatatérből.
- Miről csevegtek fiatalok? - karolt át minket, de az amerikai hamar kibújt az öleléséből.
- Arra várok, hogy valaki megmagyarázza mit keress itt Daniel - osztotta meg vele a helyzetet.
- Erre én is kíváncsi vagyok - terült el még nagyobb mosoly az arcán. Csak szúrós pillantásokkal illettem, de most nem nagyon foglalkozott vele. Ezzel tényleg nem segít.
- Karen, Daniel az apámnak dolgozik a világbajnokság idején - nyögtem ki a társam helyett, aki nem volt hajlandó megszólalni. Pedig neki kellett volna.
- Tessék? Esküszöm, valamit félre értettem - nézett rám úgy, mint egy szellemre.
- Szerintem jól értetted! - kotnyeleskedett bele leendő társam, amiért elnyert tőlem egy adag könyöklést. Ez most nem az az alkalom volt, mikor mulatozhatunk.
- Gyere velem! - ragadtam meg a karját, egy hallótávolságon kívülre húztam el a párostól. Ideje volt, hogy Daniel maga oldja meg az ügyeit, a hazugságait. - Ezt most miért kellett? - tettem csípőre a kezemet idegesen.
- Nem hagyhattam ki.
- Ezzel nagyon nem segítettél! - csóváltam lemondóan a fejemet. - A bátyád ezt elszúrta - pillantottam vissza a párosra. Karen csalódott képpel sétált el, Daniel meg ránk pillantott. Csak vállat vontam.
- Pszt, már! - tette a kezét számra. - Miért Carter? Amúgy meg ez szórakoztató, valld be!
- Te hülye vagy! - bukott ki belőlem. - Nem érted a helyzet súlyosságát.
- Dehogynem. Daniel lebukott a hazudozásban, amit hetek óta művelt. Beszéltünk róla - vont vállat. - Mellesleg azért te is hazudtál a nőnek. Hisz jobban ismered a férfit, mint Ő saját magát.
Köpni-nyelni nem tudtam a kiosztásától. A legrosszabb viszont az volt, hogy tudtam, igaza van. Én is elég sáros vagyok a dologban. Sőt! Talán én indítottam el azon a tavaszi napon Madridban az egész lavinát.
- Mindenkinek vannak titkai Carter - emelte fel az államat, hogy ismét ránézzek. Érdeklődve vizslattam az arcát, de onnan csak a kegyetlen valóság tükröződött vissza.
- És neked mi? - léptem Tőle egy lépést hátra.
- Ha elmondanám, nem lenne titok - kacsintott rám. - Csatlakozol? - foglalta el a legközelebbi asztal egyik üres székét.
- Már kávéztam - adtam meg a választ kicsit zavartan. Még az előbbi beszélgetés hatása alatt voltam.
Daniel társaságában ültem a bárpult előtt, és próbáltam összeszedni a társamat. Fogalmam sincs hányadik whiskey-ét fogyasztotta, de nem akartam, hogy még lejjebb csússzon. Bár, mintha meg se kottyant volna neki az ital. A szemei árulták el egyedül.
- Daniel, kérlek! Ez nem megoldás! - ráztam a fejemet, és kikaptam a kezéből a poharat. - Légy férfi, és beszélj vele!
- Utál engem. Hazudtam Carter! Ha-zud-tam - ismételte szótagoltan a szavakat. Próbálta visszaszerezni az italát, de inkább felhajtottam én. A keserű íz égette a torkomat, és csípte a szememet, de nem foglalkoztam vele. Közben Ő újabb kört akart kérni, de a pultos az én jóváhagyásomra várt, amit persze nem kapott meg. - Adj, még egyet a rohadt életbe már! - kelt ki magából a társam, amivel megijesztette az alig 20 éves lányt.
- Viselkedj, légy szíves! - fontam ujjaimat a karjai köré. A számláért intettem, s miután rendeztem azt, ráparancsoltam a barátomra, aki ekkor már bánatosan ballagott mellettem. Akár egy szófogadó gyerek.
- Fáradt vagyok - dőlt a lift hideg falának, amint beléptünk.
- Nem csodálkozom. Reggelre kapd össze magad! Megoldódik minden - simítottam végig a borostás arcán. - Hidd el, nem nyer mindig Torres - utaltam a látott képekre, de ő már nem volt olyan állapotban, hogy értse. Habár lehet nem is látta még.
Az esti órákban erős dörömbölés rántott ki a fürdőkádból. Magam köré tekertem a fehér, pamut törölközőt, és végigrobogtam a lakosztályomban, ezzel magam mögött hagytam a vízcseppeket.
- Jól van már! - kiabáltam, majd résnyire kinyitottam az ajtót. Elsőre azt hittem, hogy a brazil lesz, aztán meglepetésként ért, hogy az angol állt velem szemben. - Jay, te meg...?
- Ez egy idióta nőszemély - tört be a szobámba minden üdvözlés nélkül. - Az idegeimre megy! És még én akartam kedves lenni vele... - horkantott fel, majd ledobta magát a kanapéra. Alig bírtam követni.
Ő viszont végre rám nézett, majd egy perverz vigyor jelent meg az arcán. Egyből megértettem miért. A hiányos öltözékem elnyerte a tetszését. Férfi.
- Töröld le a képedről azt a vigyort Jay Donovan, mielőtt én teszem meg! - fenyegetőztem játékosan, de csak felkacagott rajta. Megadóan emelte fel a kezeit, de a mosoly ott bujkált a szája szegletében. - Felöltözök, és addig szépen elmondhatod miért is vagy így kiakadva! - hagytam magára röpke két percre, míg magamra kaptam néhány ruhadarabot.
- Nem öltöznél vissza? - nézett rám csalódottan, de csak bemutattam neki. - Jó, értem a célzást. Amúgy sincs kedvem Oscar idegesítésére. Elég volt reggel - vigyorgott, utalva arra, hogy a brazilnak nem tetszett, hogy jól éreztük magunkat az étteremben. - Mára. - Tette hozzá azért még.
- Sosem változol - forgattam a szemeimet. Témát terelve megkértem, hogy mesélje el a történteket. Egyáltalán nem lepett meg Karen kiborulása, de tényleg. Sőt, az lepett meg, hogy a nap folyamán ez még nem történt meg.
- ... úgyhogy nem mondhatjátok, hogy nem voltam vele kedves - fonta össze a kezeit a mellkasa előtt.
- Ne bántsd már! - csőváltam a fejemet. - Érthető a kiborulása... Te, Daniel, Torres...
- Torres?! Hogy jön a képbe Torres? - nézett rám kérdő tekintettel. Legszívesebben fejbe vágtam volna magamat a figyelmetlenségem miatt. Sikerült elárulnom Karen titkát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése