Sziasztok!
Máris megérkeztünk a folytatással. Habár most ismét elég későn sikerült feltennünk, de azért reméljük, ezt nem bánjátok?!
Kira & Vivian
Karen
Átöleltem a párnámat, és hagytam, hogy a spanyol a hátamat simogassa. Mire észbe kaptam, már a derekamat puszilgatta, és lassan a toppomat kezdte el felgyűrni.
- Hé! Erről nem volt szó - próbáltam utána kapni, de ez így hason fekve lehetetlen próbálkozásnak tűnt. Ő csak kacagott rajtam, és mellém feküdt az ágyon. Elmosolyodtam rajta, míg óvatosan megfogta a kezemet. Az ujjaival végig cirógatta az ujjaimat, majd puszit is kaptam rá.
- Azért utálom a gondolatot, hogy egész nyáron távol leszel tőlem - mormogta, megtörve a köztünk kialakult csendet.
- A családodra kell gondolnod - suttogtam.
- És veled mi lesz? - kérdezett rá egyből.
- Dolgozni fogok. James és Alanna pedig biztosan elszórakoztat majd - mosolyogtam rá bátorítóan. Feltalálom magamat nélküle, bár tény, hogy hiányozni fog.
- Ugye tudod, hogy te Spanyolországban élsz… én pedig Angliába? - tette fel óvatosan a kérdést, amivel sikerült elrontania a kellemes pillanatot.
- Miért akarod elrontani a kedvemet? - kérdeztem rá csendesen. Nagyon jól tudom, hogy két külön országban élünk, de megfogadtam, hogy nem engedem el magamtól. Az érzéseim miatt se…
Zihálva szedtem a levegőt, miközben a térdeimen támaszkodtam a két kezemmel, és a köves járdát bámultam. A fiúk edzettek, így én is futottam egy kicsit, mert ma James figyelt rájuk.
A hajamból csöpögött a víz, hiszen szakadt az eső. Az oldalam még mindig szúrt, és muszáj volt kiegyenesednem. Már senki se volt a pályán, csak Iker ücsörgött a padon a labdát szorongatva. Hatalmasat sóhajtottam, és közelebb sétáltam a kapushoz.
- Minden rendben Iker? - kérdeztem csendesen, de azért rámosolyogtam. Csodálkozva pislogott rám.
- Persze.
- Szomorúnak tűnsz - állapítottam meg.
- Egy-két dolog összejött.
- Még mindig a mérkőzés? - biccentettem oldalra a fejemet.
- Is. Meg a honvágy… és hiányzik Martin.
- Azt megértem, hogy hiányzik neked a kisfiad - szorítottam meg a kezét. Iker csak rám pillantott, majd egy féloldalas mosolyra húzta a száját. Gondoltam egyet, és egy baráti puszit adtam az arcára. - De szerencsés vagy, mert a menyasszonyod veled lehet.
- Szerintem neked se lehet okod a panaszra - húzta el a száját egy teljesen pimasz mosolyra, amin csak a szemeimet forgattam.
- Ha nagyon sarkalatosan nézzük… én nem szegtem meg szabályt - vontam meg a vállam.
- Csak az, akivel mind ezt teszed.
- Ez már csak egy apró kis részlet kérdés - válaszoltam nevetve.
Törökülésben ültem az ágyon, és hallgattam Marco szavait, aki töretlenül beszélt, és mondta el nekem azt, amit a következő mérkőzésről tudnom kellett. Bár nem tudom miért csináljuk ezt, hiszen két napja ugyanezt már elküldte email-ben. Amiről pedig fogalma sincs, hogy a spanyol csatár itt feküdt az ágyamon félmeztelenül, s a hátamat simogatja.
- Marco ezt már mindet megbeszéltük. Zuhanyozni szeretnék - nyögtem fel, mire Fernando arcán megjelent egy elég kacér vigyor és halkan felült az ágyon.
- Másról is beszélnünk kell - sóhajtott fel gondterhelten a férfi.
- Miről? - csodálkoztam el, miközben a spanyol csatár félre húzta a hajamat a nyakamból.
- Szeretném, ha még alaposabban figyelnél.
- Ezt nem kell kérned - néztem szigorúan a focistára, de az csak megeresztett egy vigyort, és szinte néma puszikat nyomott a bőrömre. Igazából csak éppen a bőrömhöz érintette az ajkait. - Mindig azt teszem.
- Arra gondoltam igazából, hogy nem a csapatot érheti támadás… Hanem Téged és Jamest.
- Tessék?!! - Fernando is értetlenül pislogott rám, de egy hangja se volt, hiszen így lebuktunk volna. Megfogtam a kezét, és megvontam a vállamat.
- Még az első mérkőzés előtt egy kicsivel megtámadták Cartert az erdőben, amikor gyakorolt. Rálőttek. Ő is, és azt hitte megölte… Sajnos nem… Nem akarom, hogy veletek is megtörténjen.
- Nem fog, Marco bíz bennem! Most pedig megyek. Ne aggódj jó?! Szia - nyomtam ki a telefont, miközben egy hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem.
- Mire célzott? - kérdezte bátortalanul.
- Arra, hogy valaki vadászik ránk - feleltem csendesen. Természetesen sejtettem, hogy ki. Vagy is csak egy dolog jutott eszembe... Hogy az apám az.
De miért pont Carter? Bár belegondolva, ha bántani akar, akkor azokat bántja, akiket szeretek. Hirtelen ötlet, miatt fordultam meg és ültem Fernando ölébe. Először ledöntöttem az ágyra és megcsókoltam, amin meglepetésemre elnevette magát. Megsimogattam az arcát, és megpusziltam.
- Mi nyomja a lelked Fernando? - kérdeztem rá csendesen.
- Kérdezhetek valamit? Nem fogsz megharagudni ugye? - pislogott rám ártatlanul. Bólintottam. - Öltél már embert? - bukott ki belőle a kérdés, amin még én magam is meglepődtem. Mit mondhatnék neki? Hazudjak? Felesleges. Meg fogom rémiszteni? Tuti.
- Katona voltam, és ezzel azt akarom mondani, hogy elkerülhetetlen dolog. Nem vagyok büszke rá… Mert nem… De az, hogy embert öltem jelenti azt, hogy itt vagyok, és élek - feleltem teljesen őszintén. Láttam rajta, hogy a szavaimat próbálja feldolgozni, és azt is tudom, hogy megnyertem magamnak. Hiszen igazam van… Ha nem öltem volna meg senkit, már az első nap meghaltam volna a háborúban.
Lassan hajoltam közelebb hozzá, és csókoltam meg óvatosan az ajkait. Készségesen csókolt vissza, miközben végig cirógatta a hátamat.
- Akkor... Áll még az a zuhanyzás? - tette fel a kérdést hatalmas kiskutya szemekkel.
- Mi lenne, ha most várnál itt pár pillanatot?
- Én a zuhanyzást közösen gondoltam - biggyesztette le az ajkait. Nevettem rajta, de megcsókoltam. Még mindig az ajkaimon csüngött, amikor próbáltam kimászni az ágyból. A kezei közül óvatosan csúsztam ki. A csókjaival próbált maradásra bírni de erősebb voltam. Most az egyszer erősebb voltam a csábításnál. Nevetve értem el az ajtót.
- Most itt maradsz amíg nem szólok. Világos? - tettem fel totál komolyan a kérdést.
- Asszony, szórakozol velem? - terült el keresztben az ágyon.
- Jelenleg nem tennék ilyet. Tehát ne mozdulj!
Már bent is voltam a fürdőben. Most adtam igazán értelmet annak, amin pár napja még csak nevettem. A különböző habfürdők, illatgyertyák, amiket meglepetésből kaptam a szobához. Pedig tudhatták, hogy ez itt a foci világbajnokság. Itt nincs szó romantikáról. Vagyis eddig nem volt szó róla.
Megnyitottam a meleg vizet, és a számomra legfinomabb illatú habfürdőt beleöntöttem a kádba.
Még volt pár percem, így gyorsan lerángattam magamról a ruháimat. A fehérneműmre felvettem a rövid köntösömet, és a hajamat is megfésültem. Elzártam a vizet, de utoljára ellenőriztem, hogy az a pár gyertya, amit meggyújtottam, nem aludt-e el. Minden tökéletes volt.
- Csukd be a szemed! - szóltam ki az ajtón.
Miután reagált egy apró morgással, kisétáltam hozzá. Megfogtam a két kezét, és óvatosan felhúztam az ágyról. Szerencsére készségesen tette, amire némán kértem. A fürdő közepén ácsorgott csukott szemmel, amikor lágyan megcsókoltam az ajkait.
- Most már kinyithatod - mosolyodtam el. Lassan körbe pillantott, és kicsikét izgulva figyeltem őt. - Ugye nem baj, hogy kicsikét kedveskedtem? Nem tudom, hogy ilyen kapcsolatban lehet-e így kedveskedni… Igazából azt se tudom, hogy egy igazi kapcsolatban mit kell csinálni - motyogtam vállamat megvonva. Hatalmasat sóhajtottam, és ártatlanul pislogtam a spanyol csatárra, aki halkan kuncogni kezdett, és közelebb lépett hozzám. Megérintette az arcomat, csak mosolygott rajtam. - Baj, hogy ezt tettem? - tettem fel ártatlanul a kérdést, de még mindig csak somolygott rajtam. Bosszantott, hogy nem mondott semmit se. Átkaroltam először a nyakát, majd a mellkasának támasztottam a homlokomat. Éreztem, hogy végig cirógatja a hátamat, és puszit nyomott a hajamba.
- Nekem tetszik - suttogta. Lassan húztam le róla a pólóját, és csókoltam meg újra. Annyira lassan vetkőztettem le, amennyire csak tudtam, így ő volt az, aki először merült el a kellemes, meleg vízben.
- Jövök rögtön! - jutott eszembe valami.
- Ugye, most csak szórakozol velem? - nyögött fel.
- Nem bírsz ki két pillanatot nélkülem? - vigyorodtam el kacéran.
- Hát… Nem sokáig - csókolt meg.
- Nando… Ha nem engedsz el… - motyogtam a csókjai közt.
- Mi lesz akkor? - kötötte ki a köntösömet.
- Nem tudom idehozni, amit szeretnék.
- Mit szólsz hozzá, ha adok neked két percet… - csúsztatta le a vállamról a köntösömet. - Különben így ruhástól húzlak be a kádba.
Nevetve mentem ki a minibárhoz, és vettem ki belőle egy üveg pezsgőt. Felkaptam még két poharat, így libbentem vissza a fürdőbe. Fernando kezébe nyomtam az üveget.
- Ugye tudod, hogy nem ihatok? - tette fel ártatlanul a kérdést.
- Azt is tudom, hogy szex tilalom is van - felelte ártatlanul, miközben teli öntötte a poharakat. Ezalatt én is bemásztam a kádba.
- Azt hiszem, nálad a pont.
A mellkasának dőltem. Átadta a poharat nekem, majd megcsókolt. Kellemes érzés volt ez az egész. Kettesben… Tényleg romantikus helyzetben. Ki kellett használnom minden egyes pillanatot. Tudtam, hogy a napjaink megvannak számlálva, és fogalmam sincs mikor lehetek majd újra a közelében. Letettem a poharamat a földre, és megfordultam az ölébe. Először teljesen csodálkozva pislogott rám, de a kezét a derekamra csúsztatta.
- Baj van? - kérdezett rá, de csak megráztam a fejemet és a két kezemet az arcára csúsztattam, és megcsókoltam. - Ez azt jelenti, hogy nincs baj?
- Nincs baj - csúsztam közelebb hozzá. A mellkasának simultam. A nyakát és a vállát kezdtem csókolgatni.
- Ezzel pedig most ki akarsz engesztelni azért, mert megvárattál? - kérdezett rá nevetve.
- Mert ki kell?
- Ma sok minden miatt kellene haragudnom.
- Ártatlan vagyok.
- Ártatlan? Megvárattál… És el akarsz csábítani.
- Szerintem nem kell nagyon csábítanom...
*
A mostani mérkőzéssel a fiúk mindent elvesztettek. Senki sem számított arra, hogy már a második mérkőzés után tudni lehet, hogy a címvédő már csak egy meccset játszik, és csomagolhat össze. Kiestek a világbajnokságról... Már csak egy mérkőzés, és mehetünk haza. Kevesebb időm maradt a spanyollal...
A rádión bejelentkeztem Jamesnek, hogy minden rendben-e odakint, de nem kaptam választ. Az utolsó információm az, hogy kiment megnézni a parkolót, és reméltem minél hamarabb elhagyhatjuk a stadiont, és egy kis időt Fernando-val tölthetek.
Engem is fusztrált már az öltözőben lévő hangulat, így gondoltam egyet, és utána mentem. Tudni akartam, hogy van, hiszen hirtelen rossz érzésem támadt azzal kapcsolatban, hogy harmadjára se jelentkezett vissza.
- James! - szólaltam meg, ahogy kiléptem a szabadba. Megcsapott a kellemes hideg levegő, de legnagyobb meglepetésként az ért, amikor hátulról valaki meglökött. Nem estem hasra, de egy pillanatra megtorpantam. Hirtelen tettem egy 360 fokos fordulatot, és ökölbe szorított kézzel meredtem az idegenre, hiszen korainak tartottam, hogy fegyvert rántsak...
- Vanessa?! - csodálkoztam el. Jó ideje nem tudtam róla semmit se, és be kellett vallanom mindenkire számítottam, csak rá nem. Alaposan végig mértem. Mérhetetlen karikák virítottak a szemei alatt, az arca picikét beesett és sápadt, de a haja tökéletesen ápolt. Pont olyan, mint amikor megismertem. - Hogy kerülsz ide? Max és Marco tudja, hogy itt vagy?
- Apád az üdvözletét küldi - eresztett meg egy gonosz vigyort, és lendült a keze, amiben egy kést szorongatott. Felfogtam minden egyes szavát, azonban hirtelen a késre kellett figyelnem amit eddig észre se vettem. Próbáltam elkerülni, hogy megvágjon. Egy csapás... Két csapás... Három... Sikerült hirtelen orrba vágnom. Csak azt értem el, hogy kicsikét kizökkent az eddigi csápolásából.
- Ohh, te büdös ribanc! Az orrom - szitkozódott hangosan, miközben még mindig az orrát szorongatta. Elhúztam a számat egy gúnyos vigyorra. Persze… utál még mindig.
- Gyere! Szemtől szembe - hecceltem. Valahogy úgy éreztem, jelenleg szemtől szemben fegyver nélkül verhetem meg.
Eldobta a kést, ami hangosan csörömpölt, ahogy földet ért. Abban a pillanatban neki lendült. Puszta kézzel ütött, ahol csak ért. Több ütés-váltás váltotta egymást, amikor erőteljesen gyomron tudtam térdelni. Fájdalmasan felnyögött és összeroskadt... Legalább is azt hittem. Bíztam abban, hogy kamatoztatni tudtam a tudásomat, amit Jamestől tanultam.
A késéhez sétáltam volna, amit a földre dobott, de abban a pillanatban erőteljesen hátulról a rosszabbik térdembe rúgtak. Ez volt számára a legtökéletesebb mozdulat, amit véghez vihetett, de nekem a legrosszabb. Majdnem hasra estem, de Vanessa a hajamba kapva rántott fel.
- Szemtől szembe... Emlékszel? - sziszegte a fülembe, és bár nem láttam az arcát, biztos voltam benne, hogy büszke magára. Nagyon büszke.
- Dögölj meg!
- Inkább te Hopkins! Inkább te! - nevetett fel. Gyomron vágtam a könyökömmel, és végre elengedte a hajamat. Próbáltam határozottan talpon maradni.
- Ha végignéztem a halálodat, utána ezer örömmel - nyögtem ki.
- Akkor nem leszel boldog - nevetett fel gúnyosan. - De lehet inkább Torrest kellett volna megvárnom… Ajj, kicsi Hopkins… Mindenki tudja, hogy egy szajha vagy. A focista, meg Porter. Vagy még van valaki a listádon? - horkantott fel. Nem tudtam reagálni… Egy pofonra eszméltem. Szinte úgy esett nekem, mint akinek elment az a maradék esze is. Tudtam, hogy sosem volt 100%-osan normális, de most kimondottan őrült. Ütött...Vágott... és amint alkalma volt még a lábamba rúgott.
A ruhámnál fogva lökött neki a csapat autóbuszának. Hiába próbáltam óvni magam, elsőnek a fejem csapódott a hideg fémnek. Még éreztem egy rántást magamon, de addigra már újabb fájdalmat éreztem a fejemen. Hallottam még a gúnyos nevetését, de elragadott a sötétség…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése