22. fejezet

Sziasztok!

Ha péntek, akkor... - ez lehetne már a jelmondatunk. Ismételtem itt vagyunk a résszel. Köszönjük szépen a visszajelzéseiteket az eddigi részekhez, most is számítunk rátok. Jó szórakozást!

Kira & Vivian

Karen

Másnap reggel fejfájással ébredtem Carter lakosztályának kanapéján. Jól sikerült a buli. Talán túlságosan is jól. Fogalmam sincs, hogyan és mikor kerültem ide.
Hatalmasat sóhajtottam, miközben hanyatt dőltem az kanapén. Sok minden kavargott a fejemben. Eszembe jutott a mosdó, a szex, az hogy Daniel és én... Talán ez volt a születésnapi ajándékom, ha már Jamesen kívül mindenki elfelejtett.
Szereztem kávét, majd visszakuporodtam a helyemre. A mobilomra pillantottam, és jó pár nem fogadott hívásom volt. Tudtam, hogy ez mind a spanyol férfitől van, de nem akartam tudomást venni róla. Még nem… Ráérek ezzel akkor foglalkozni, ha visszamentem.
Újra megszólalt a már jól ismert csengőhangon, és megpillantottam az Ő nevét a kijelzőn.
- Hagyj békén, Torres! - morogtam csukott szemmel.
- Mi újság Csillagom? - libbent ki pillanatokkal később Carter a hálóból.
- A pasik disznók - jelentettem be, és felnéztem a lányra. Frissnek és üdének tűnt, pedig eddig azt gondoltam szenvedni fog a másnaposságtól, ami nem is lenne meglepő.
- Nem is értem miért mondod – ejtett meg egy széles vigyort, miközben a szemével már kutatott valami után.
- Jelenesetben egy spanyolra gondolok - sóhajtottam fel.
- Mit tett már megint? - forgatta a szemeit, és meglepetésemre elővett egy tábla csokit a táskájából. Most már értettem, hogy mit és miért keresett. - Kérsz?
- Összevesztünk a mérkőzés után, és elfelejtette a szülinapomat – fakadtam ki. Csak hümmögött, majd leült a kanapé karfájára.
- Óh, pasi – motyogott, majd egy nagyot harapott a csokijából.
- Tegnap volt - törtem egy pici kockát utána.
- Ó, ezt elfelejtettem én is - csapott a homlokára. Elmosolyodtam rajta csak. Szórakoztatott a viselkedése.
- Semmi baj. Te ezt nem tudhattad.
- Ne bánkódj! Minden pasi ilyen - legyintett lemondóan. - Nem lehet őket megváltoztatni.
- Igaz. De csak egyszer vagyok 30 éves, ráadásul szerelmes.
Carternek mondtam ki ezt először, de ő szerintem ezt már természetesnek vette. Azt, hogy szerelmes vagyok a spanyolba.
- Olyan öreg vagy? - pislogott rám kislányosan. Tudtam, hogy csak bohóckodik. Sikerült egy apró mosolyt csalni az arcomra.
- Jól tartom magamat.
- Azt látjuk - bólintott viccesen. - De azért jól érezted magad tegnap, ugye?
- Igen. Nagyon – bólintottam, és átöleltem a lábaimat
- Remek - motyogott. Nem értettem, hogy képes reggel korán ennyi csokit enni. Más megmozdulnia alig bír, ő pedig már most pörgött, és evett.
- Te hogy bírsz enni? – bukott ki belőlem a kérdés. Ezen Ő csak meglepődött, és várta, hogy folytassam. - Annyit ittál este, mint mi hárman. Én örülök, hogy a kávét letudom gyűrni. Hasogat a fejem.
- Mikor rúgtál be utoljára? - kérdezett rá mosolyogva.
- Valamikor ezer éve – tűnődtem el. A bevonulásom előtt talán. - Lefeküdtél a sráccal? - emeltem fel Jay pólóját a földről. Carter egy pillanatra lefagyott majd bólintott. - Csak hülyeségből kérdeztem.
- Megtörtént.
- Jó volt?
- Én sem kérdeztem ilyeneket…. - háborodott fel, de csak megjátszotta magát, tudtam jól. Felnevettem, és a fülünket kopogás. - Ki az? - kiabált ki a lány.
Nem kaptunk választ, így először nagyot nyögött, majd lassan felkelt, és az ajtó felé indult. Addig is bámultam magam elé, és próbáltam nem tudomást venni a folyamatosan rezgő telefonomról. Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót, és erre én is odakaptam a fejemet. Kíváncsi voltam ki a látogatónk. Első gondolatom az volt, hogy szerencsére fel vagyok öltözve.
Carter morogva jelent meg előttem, Oscar pedig kiskutya módjára csaholt utána.
- Beszéljük már meg! - szinte könyörgött a barátnőjének, aki csak az édességébe harapott, és nem foglalkozott vele.
- Majd megbeszéljük.
- Rendben... - sóhajtott fel bűntudatosan. Volt valami furcsa a viselkedésében. - Óh, hello Karen! - intett nekem is a brazil, amikor észrevett.
- Szia Oscar - intettem hasonlóan. Elég kínos volt a szituáció nekem, és nagyon reméltem, hogy minél hamarabb elmegy a focista. Nem azért, mert nem bírtam elviselni, csak nem akartam fültanúja lenni a beszélgetésüknek.
Oscar elindult az ajtó felé, amikor hirtelen kinyílt Carter hálószobaajtója. Kíváncsian fordultam hátra én is, pedig sejtettem, hogy Jay az... Hiszen ki más is lehetne ha a pólóját előbb szedtem össze a padlóról?
A játékos reakciója nem kerülte el a figyelmemet. Hiszen ő is észrevette, hogy a másik férfi a barátnője szobájából jött ki. Azonnal emelt hangon kezdett el hadarni, amire Carter is így tett. Jay szótlanul vette fel a pólóját, amit átnyújtottam neki.
- Hagyjátok abba... - szólaltam meg csendesen, de meg se hallották. Kiabáltak tovább. Az én fejem meg egyenesen lüktetett a hangszínüktől. Nem értettem mit vágtak egymás fejéhez, de azt láttam, hogy nagyon mérgesek egymásra. - Csendesebben már! - emeltem én is a hangomat, de süket fülekre találtam. Elegem van már ebből a viselkedésből, hiszen rájöhettek volna, hogy nincsenek egyedül. - Kuss!- csattantam fel végül, ahogy az asztalra tettem a bögrémet. Végre elhallgattak mind a ketten. Úgy pislogtak rám, mint két rossz gyerek, vagy éppen tényleg rájöttek, hogy nincsenek egyedül.
- Mint két gyerek... - álltam fel a kanapéról. - Nem igaz, hogy nem tudtok normálisan beszélni egymással.
- De egy pasi jött ki... - kezdett el magyarázkodni Oscar, és a számomra se kedvelt férfira bökött.
- Fogd be, mert nem osztottak lapot! - emelt hangon szólalt meg Jay.
- Istenem… - sóhajtottam fel. - Ti pasik csak így tudtok viaskodni? Carter egy nő, érző és kedves nő. Szerintem neki nincs szüksége rátok, ha így viselkedtek.
- Te ezt nem érted - csattant rám a brazil focista, és kicsörtetett tank módjára a szobából. Nagyot nyögve kerestem a cipőmet, miközben Jay és Carter csak egymásra néztek.
- Mi a bajod a férfiakkal? - horkantott fel a férfi.
- Minden férfi egy disznó - feleltem egyszerűen. A lány arcán átfutott egy halovány mosoly. - Használhatom a fürdőt? - kérdeztem rá csendesen.
- Persze. Ott találod.
Ahogy besétáltam a fürdőbe, magamra zártam az ajtót, majd belenéztem a tükörbe. Rá kellett jönnöm, hogy szörnyen nézek ki. Hatalmas karikák voltak a szemeim alatt, sápadt voltam… és másnapos.
Hatalmasat nyögve nyitottam meg a csapot, és hideg vízzel megmostam az arcomat. Muszáj volt kicsikét összeszednem magamat, hiszen vissza kellett mennem a spanyolokhoz. Nem hagyhattam egész napra magára Jamest.
Kölcsön vettem Carter fésűjét. Úgy gondoltam, most már emberek közé merészkedhetek. Ahogy visszamentem a nappaliba, Jay ott terpeszkedett a kanapén, és engem figyelt ahogy a táskámba kotorásztam.
- Hol van az az átkozott mobil? - kérdeztem rá hangosan.
- Nálam - szólalt meg hirtelen.
- Tessék?!! - csodálkoztam el, és meglibegtette előttem a készüléket. - Hogy került hozzád?
- Folyton rezgett, csörgött, így felvettem - vont vállat egyszerűen, mintha olyan jó barátok lennénk.
- Add vissza! - léptem hozzá közelebb. Idegesített. Már akkor, mikor a liftben megbámult, de ezzel a tettével, főleg. - Add vissza a telefonomat!
- Az se érdekel, hogy ki volt az? - húzta el a száját egy vigyorra. A táskámat markoltam, hogy ne verjem be a képét.
- Ha nem adod vissza két másodpercen belül, megütlek - bukott ki belőlem a fenyegetés.
- Félnem kellene tőled? A tűsarkúdtól, és a cuki kis táskádtól? - gúnyolódott tovább. - Amúgy valami Torres keresett. Azt mondtam nem érsz rá, túlságosan elfoglalt vagy.
Nem tudom mi ütött belém, hiszem mire észbe kaptam, teljes erővel ütöttem-vágtam a táskámmal, ahol csak értem. Legnagyobb meglepetésemre Ő csak hangosan kacagott rajtam.
- Kiheréllek - morogtam neki.
- Beszívtatok? - Carter meglepett hangja töltötte be a szobát, így mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket. A lány az ajtófélfának dőlve bámult minket.
- Elvette a mobilomat… és még Fernandoval is beszélt - panaszkodtam el a sérelmeimet, mintha Ő tehetne bármit is.
- Nem tudtam, hogy Te is a tiltott gyümölcsre buksz - szólt közbe gúnyosan a férfi. - Bár eléggé rosszat fogtál ki magadnak.
- Fogd be! - hallgattatta el Carter a férfit. - Add vissza neki azt a mobilt!
Jay mormogva bámult hol rám, hol a barátjára, majd mikor kinyújtottam felé a kezemet, nagy nehezen beleejtette a készüléket.
- Köszönöm - motyogtam, de azért bordán vágtam.
- Idióta - nyögött fel, hiszen kicsikét erősebbre sikeredett, mint amire számíthatott…

*

Végre sikerült magam mögött hagyni a brazilok szállását, és visszatértem a sajátjaimhoz. Egy csapat dedóshoz. Elméletileg felnőtt emberek, de néha ezt kétségbe vonom.
Senkivel se foglalkoztam csak felmentem a szobámba. Először alaposan lezuhanyoztam. Szükségem volt rá, hiszen még mindig ramatyul éreztem magam. Csak fehérnemű volt rajtam, miközben a vizes hajamat törölgettem, amikor kopogtak.
- Csomagot hoztam - szólalt meg akcentussal egy férfi, mire ledobtam a vizes törölközőmet, és ajtót nyitottam. Egy apró kis dobozt adott át nekem, mellé egy borítékot. Csodálkozva csuktam be az ajtót, hiszem már el is tűnt az illető. A borítékot nyitottam ki először.
„Boldog Születésnapot kívánok! Hamarosan találkozzunk! Daniel”
Ahogy a dobozt kinyitottam, igazán meglepődtem. Egy gyönyörű karkötőt találtam benne.

Késő délután volt már, amikor kimerészkedtem a szobámból. Eddig igazából csak feküdtem az ágyon, és a gondolataim kavarogtak. A tegnap éjszaka… A reggeli veszekedések, amik körülöttem történtek és Daniel méreg drága ajándéka, ami lehet, hogy túlzás.
Most azonban már várt a pálya, és látnom kellett Fernandot is. Nem tudom, hogy fog reagálni, vagy legalább is mit mondott neki ez az idióta.
A pálya szélén álltam meg, és jobban összehúztam magamon a kardigánomat, hiszen eléggé hideg szél fújt ma. A nap lemenőben volt, és a fiúk már nyújtottak, ami egyet jelentett azzal, hogy kedvükre fecsegtek. Azonnal kiszúrtam a csatárt, ahogy a Barcelona két játékosával beszélgetett. Láttam, ahogy elmosolyodott, de nincs igazán jó kedve.
A karjaimat összefonva sétálgattam az oldalvonalon fel-le. Arra vártam, hogy vége legyen az edzésnek, és beszélhessek James-szel. Muszáj valakinek elmondanom mindent. Annyira elmélyülten gondolkoztam, hogy már csak azt vettem észre, hogy előttem állt Fernando.
- Beszélhetnénk? - kérdezett rá csendesen.
- Várok valakire - motyogtam. Tovább akartam járkálni, de pont az utamban állt.
- Beszélni akarok veled.
- Hagyj békén! - csattantam fel.
- Nem foglak. Elcsesztem. Meg akarom magyarázni.
- Elmondhatok valamit? Nem vagyok rá kíváncsi - vágtam rá dacosan, majd egyszerűen ott hagytam a pálya szélén.