20. fejezet

Sziasztok!

Ismételten meghoztuk a folytatást, mely már a 20. rész. Nem túlzás kijelenteni azt, hogy mindkettőnk kedvenc részei közé tartozik a mostani és a következő rész is. Reméljük Ti is szeretni fogjátok! Jó szórakozást!

Kira & Vivian

Karen

James látogatása után úgy döntöttem, hogy lemegyek az edzőterembe. Magamra kaptam egy fekete melegítőt, és sportcipőt, a hajamat pedig összefogtam. A szállodában még mindenki alszik.

A zenelejátszóm füldugóját bogoztam kifele, és azon gondolkoztam mi lesz a következménye ennek a tegnapi szóváltásunknak. Egyszerűen még mindig dühít, hiszen tuskón viselkedett velem, amit nem érdemeltem meg. Tőle nem.

A terembe leérve egy picit melegítettem, majd felvettem a bokszkesztyűket. Meglöktem a zsákot, és a következő lendülettel már ütöttem is. Minden felesleges energiámat, dühömet le tudtam vezetni ebben a pillanatban. Ütöttem, rúgtam, ahogy csak tudtam, azonban a gondolataimat nem tudtam elterelni...

Fernando, a szülinapom, Carter meghívása, és James szavai jártak a fejemben. El kell fogadnom a meghívást, hiszen rám fér egy kis távollét. Egyetlen este spanyolok nélkül…

Elég sokáig készülődtem. Feleslegesen jártak a fejemben olyan gondolatok, hogy nem vagyok elég szép, és nem vagyok elég fiatal. Talán ez a kezdeti félelem, hogy már 30 éves vagyok.

Végül sikerült kiválasztanom egy fehér ruhát, és még magamat is megleptem, amikor megtaláltam a feneketlen bőröndömben a hozzá illő cipőt. Hajamat picikét begöndörítettem,és sminket vittem fel az arcomra. Készítettem magamról egy képet, és megosztottam a ritkán használt közösségi oldalaimon.

Taxi várt rám a szálloda előtt, és senkivel sem törődve sétáltam végig a társalgó részen, emiatt a jutalmam pár elismerő füttyszó volt. Mivel nem néztem körbe két szóval jellemezhetem őket: kanos férfiak.

Nem a legrövidebb útban volt részem, de igazából nem zavart. Elővettem a táskámból a lapos üveget. majd bele kortyoltam. Utálom a vodkát szimplán magában, de nem találtam mást a minibárban. Nálam a whiskey a nyerő, azzal simán le lehet venni a lábamról.

Ahogy megérkeztem a brazil válogatott szállásához, a recepcióhoz sétáltam, először megköszörültem a torkomat, majd illedelmesen rákérdeztem melyik szobában tartózkodik Carter Horan.

Portugálul köszöntem meg a segítséget, majd elindultam a lift felé. Beléptem a felvonóba, megnyomtam az adott emeletnek a számát, és neki dőltem a falnak. A táskámból ismét előkerült az ezüst színű lapos üveg, amikor bevágódott mellém egy fiatal férfi. Először gombot akart nyomni, de meglepődött, mikor már konstatálta, hogy az adott számot már megnyomtam. Távolabb állt tőlem, és szintén neki dőlt a falnak. Ha akarta se tudta volna leplezni, hogy végig bámult, főleg a lábaimon időzött el a tekintette.

- Kiesik a szemed kisfiú! - morogtam megszokásból már spanyolul, mire ő csak felnevetett.

- Csak megnézem azt, ami a szemem előtt van - felelte teljesen lazán. Újra belekortyoltam az üvegembe, majd rátekertem a kupakot, és visszaejtettem a táskámba.

- A saját kaliberű lányoknál próbálkozz - fordultam az oldalamra, hogy jobban láthassam a számsort, de meg is bántam. Úgy megbámulhatott hátulról, amennyire csak akart. Láttam is a falon lévő hatalmas tükörben, hogy meg is tette.

- Nem kell engem félteni.

- Nem féltelek, mert nem ismerlek - vontam meg a vállamat, majd a mellkasom előtt összefontam a karomat. Már csak pár emelet, az nem sok.

Figyeltem, ahogy kinyitja a kezében lévő ír italos üveget, és belekortyolt. Látta, hogy nézem így elvigyorodott.

- Ez kurva lift se haladna gyorsabban - morogtam azért félhangosan.

- Mi az? Unod a társaságomat? - kérdezett rá kacagva.

- Mondjam azt, hogy igen? - forgattam a szemeimet.

- Nekem akkor most kellene megsértődnöm? - tette fel ártatlanul a kérdést.

- Nem ártana - fintorogtam. Mikor megállt a lift, én kiléptem az ajtaján. Érzékeltem, hogy követ, de csengett a mobilja, ezért megállt telefonálni.

Megtaláltam a megadott számú szobát, aminek az ajtaja résnyire nyitva volt. Talán ez nekem szólt, így gondoltam egyet, és beléptem az ajtón.

- Halihó - szólaltam meg bátortalanul, hiszen sehol senki. A következő pillanatban Carter libbent elém a semmiből, és két puszit nyomott az arcomra.

- Azt hittem meggondoltad magad - panaszkodott köszönés helyett. Meglepően felszabadultnak tűnt a lány.

- Eszem ágában sincs… - feleltem vigyorogva, pedig időbe telt, mire tényleg rászántam magam arra, hogy eljöjjek ide. - És azt hiszem James sem engedte volna meg, hogy ott maradjak.

- Ez a helyes válasz! Amúgy van egy nagy meglepetésem - ragadta meg a karomat, és berángatott a nappaliszerűségbe. Hirtelen alig tudtam tartani vele a lépést.

- Szia Karen - mosolyodott el Daniel a kanapén ücsörögve. Meglepődtem először, hiszen Madridba maradt tudtommal.

- Szia - motyogtam kislányosan. Tényleg meglepett, hogy itt van.

- Jay mindjárt itt lesz, és indulhatunk - csicsergte Carter. Igazából fogalmam sincs, hogy ki az a Jay, de nem is igazán érdekel.

- Így megyünk négyen? - kérdeztem rá azért, hogy tudjam jól gondolom-e a dolgot.

- Persze. Megmondtam, hogy focisták nélküli lesz a buli - vigyorgott, és pont abban a pillanatban berontott az ajtón valaki.

- Meghoztam a whiskeyt - szólalt meg a srác, amin elcsodálkoztam. A bunkó srác a liftből. Láttam rajta, hogy az álla a padlón köt ki, de nem szólaltam meg.

- Karen bemutatom Jayt. Jay bemutatom Karent - csapta össze az ír lány a bemutatást. Folyamatosan mosolygott, vagy kuncogott. Szívem szerint megkérdeztem volna, hogy ivott-e már, hiszen sose szokott, így kuncogni körülbelül mindenen, de ezért is lenne olyan egyszerű a válasz.

Daniel rám mosolygott, és intett a fejéve, hogy menjek közelebb, hiszen még mindig távol voltam tőle. Ellöktem magam az ajtófélfától, és odatipegtem hozzá. Lehuppantam a kanapéra, majd megpusziltam a honfitársam arcát.

- Régen láttalak - motyogtam szomorkásan.

- Tudom, de ahogy Carter mondta, én vagyok ma meglepi.

- Amúgy Ő beszívott vagy mi? Sose láttam még ilyennek - suttogtam nagyon halkan, mire Danielből kibukott egy kacagás, amivel felkeltette az előbb említett személy, és a Jay-nek nevezett tuskó figyelmét.

- Mi a téma fiatalok?

- Semmi - vágtuk rá egyszerre. A lányból kibukott a nevetés.

- Te ittál, Carter? - billentettem oldalra a fejemet az ártatlannak tűnő kérdés után.

- Picit... - mutatta a mértéket. - De még nem eleget - vonta meg a vállát kislányosan.

- Azt hittem a klubba fogunk bulizni, és nem itt fogsz inni.

- A mai nap után kellett kis kezdő löket - felelte nemtörődöm módon. - Amúgy meg... Ki mondta, hogy ott nem fogok inni?

- Jaj, nekünk! - kotyogta közbe Jay a falnak dőlve, miközben a lányra szegezte a tekintetét, de Carter csak bemutatott neki. Daniel átkarolta a vállamat, magához húzott.

- Csak szerelmes - kotyogta közbe nekem a férfi, amin felnevettem. Ez igaz, de a szerelemtől nem akarjuk tönkre tenni a májunkat, csak akkor, ha csalódtunk az illetőben.

- Mikor indulunk? - kérdeztem rá azért, és a barátom vállára hajtottam a fejemet.

- Mindjárt. Remélem nem kell rátok is felügyelnem - forgatta a szemeit viccesen. Igazából fogalmam sincs ebben a pillanatban mire gondol, így hangot adtam értetlenségemnek. - Ugye nem kell előadást tartanom a biztonságos szexről? - bukott ki belőle a kérdés, amitől kis híján lefordultam a kanapéról. - Hidd el Karen, apám szájából sosem akarjátok hallani.

- Carter nincs szó köztünk a szexről. Barátok vagyunk - magyarázta a barátom.

- Ugyan már - legyintett sokatmondóan. - Majd lesz. Én már csak tudom - magyarázott tovább határozottan. Azt hiszem kicsit spicces, és nekem kezd kínos lenni ez a beszélgetés.

- Jobb ha indulunk! - pattantam fel a kanapéról, remélve, hogy veszik a célzást.

- Jós vagy - vigyorgott Daniel. Azt hiszem, ha mellette ültem volna, bordán vágnám.

- Szakmát váltsak?

- Inkább ne... Mert mi nem fogunk szexelni - ropogtattam meg a nyakamat.

- Fogadunk? - fordult Jay felé, aki azonnal beleegyezett. Elindultak kifelé. és a feltételekről beszélgettek. Velünk egyszerűen nem foglalkoztak, hiszen hátra se néztek. Sétálgatni kezdtem a szobába, és a whiskeys üvegből magamnak is öntöttem egy kicsikét.

- Ezek megbolondultak - ültem fel az asztalra, és keresztbe tettem a lábaimat.

- Á, dehogyis - lassan felállt a kanapéról, és közelebb sétált hozzám. Kivette a kezemből a poharat, majd belekortyolt. - Carternek kicsit húzós napja volt… Amúgy szerintem jól összemelegedtek.

- Sose gondoltam, hogy ilyen állapotban látom majd - ráztam meg a fejemet. Általában én kapom meg azt, hogy túlságosan merev vagyok a katonaság miatt, de ez szerintem fordítva igaz. - Túlságosan merev néha.

- Az apja, és az elvárások miatt.

- Hát mondjuk nem lennék Max lánya - adtam neki igazat. Bár ha választani kellene a saját apám vagy Max Horan között, természetesen utóbbit választanám. Csak nevetett rajtam miközben öntöttem volna még magamnak egy pohár italt, de üres volt az üveg.

- Na jó, most már indulni kéne - tért vissza a párosunk.

- Na kitaláltátok, hogy ki mit nyer? - vettem fel a dzsekimet közben.

- Igen - vigyorgott a lány.

- És? - kérdezte Daniel is hasonlóan, de én már az ajtóban álltam. Tényleg menni akarok bulizni, ha eddig eljöttem.

- Az a kettőnk titka.

- Azért ezt tedd el - lökött oda valamit Carter Danielnek.

- Hülye vagy!- csóválta a fejét, amit nem értettem hiszen nem láttam mi is az „ajándék”.

- Mit adtál neki? - pislogtam Carterre a folyosón.

- Semmi rosszat - harapta be az ajkait.

- Te nem vagy százas - motyogtam Carternek, akit ez nem érdekelt túlzottan.