Sziasztok!
Sajnos, elég későn sikerült most feltenni a részt, de nem így akartuk. Már napok óta készen volt, de még közzététel előtt mindenképp át akartam futni (Vivian). Azonban tegnap közbejött egy hívás, így suli után mentem dolgozni, és 10 óra után értem haza. Így csúsztam, de legközelebb majd megoldjuk, hogy előbb olvashassatok.A pipákat, és a hozzászólást nagyon szépen köszönjük, inspiráltok minket. Most is jól esne nekünk néhány visszajelzés. Nem is húzom tovább az időt. Kellemes és eső mentes hétvégét mindenkinek és jó szórakozást!
Kira & Vivian Leite
Carter
Nem tudtam mit is kellene mondanom, de ő is így volt ezzel. Csak bámultunk egymásra megszeppenten, mint két gyerek. Furcsa érzés volt találkozni vele. Újra.
Az elmúlt hónapok alatt sikerült túltennem magam a férfin. Mindig is fontos lesz számomra, de már nem vagyok szomorú. Az együtt töltött évekért örökké hálás leszek neki, hiszen megtanított igazán szeretni, de vége van, és ennek így kell lennie.
- Hogy kerülsz te ide? - nyögtem ki néhány szót, megtörve a most már kínos csendet.
- Itt élek - vont vállat. - Madridba költöztem - adta meg a választ.
- Azt tudtam - motyogtam alig hallhatóan.
- Segítek nyomozni apukádnak - szólalt meg csendesen. - Nem szokta említeni?
- Tudtam, hogy nagy segítség vagy neki, de nem szoktalak kérdezni - vallottam be őszintén. Nem tudtam mi mást mondhatnék. Ha hazudnék, úgyis azonnal levágná, hiszen ismer.
Azon gondolkodtam, hogyan legyen tovább, mert kezdtem magam egyre kínosabban érezni. Láthatólag ő is hasonló gondokkal küzdött, de végül felvetette, hogy üljünk be a közeli cukrászdába egy sütire és beszélgessünk. Nem akartam visszautasítani, mert igenis érdekelt mi történt vele az elmúlt fél évben.
- Mesélj, milyen a munka? - érdeklődött, miután választottunk magunknak egy-egy szelet süteményt. A kérdésére elhúztam a számat, amin felkacagott. Megmelengette a szívemet a mosolya, hiszen olyan rég láttam ilyen szabadnak.
- Nem a munkával van a gondom, hanem Vanessával. Apa felvett egy leszerelt katonát a helyedre, így pár hónappal később, de James mellé került. Így megkaptam a nagynénémet, aki még mindig képes az idegeimre menni. Most is balhézik - foglaltam össze neki a történéseket. Nem árulhattam el azt, hogy Vanessa nekem már elmondta, hogy a hétvégi meccs után lelép.
- Van, ami nem változik - fordult felém, miután megköszöntük az édességeket. - De nem bántam meg, hogy eljöttem - motyogta két falat között. Csak rámosolyogtam és én is falatozni kezdtem.
- Hát van. Megértem, hogy váltásra volt szükséged - bólintottam rá. - És hogy álltok a nyomozással? - érdeklődtem diszkréten. Mostanában erről nem tudtunk apával beszélni, de igenis érdekelt, hogy áll az ügy.
- Jól, egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy megtaláljuk - halkította le a hangját csendesen. - Nem akarok részletekbe menni, majd úgyis beszélsz apukáddal.
- Ma úgyis találkozunk - vontam vállat és elfogyasztottam a sütim maradékát. Nem néztem fel, de éreztem, ahogy bámul, amo zavart.
- Carter?!
- Hmm?!- pillantottam fel, jelezve ezzel, hogy figyelek rá. Küzdött a szavakkal, de csak kibökte azt, amit akart.
- Sajnálom... - nem szólaltam meg, csak őt fürkésztem. Nem is tudtam mit mondhatnék. Hogy semmi gond? De ezt sem tudnám mondani, hiszen az elején nehéz volt. Nagyon nehéz volt, hiszen nem csak egy kaland volt a számomra.
- Azt hiszem most már jobb - motyogtam. - Elfogadtam a döntésedet és megértettem. Jól vagyok!
- Én nem így akartam...
- Daniel! - emeltem fel a hangom, mire ismét rám nézett. - Jó ez így, továbbléptünk és kész. Boldog vagyok jelenleg. Ne legyen bűntudatod - eresztettem meg egy bátorító mosolyt.
- Örülök, tényleg - mosolyodott el ő is. - Szóval akkor továbbléptél?
- Igen - bólintottam rá.
- Nem tudom mennyire kérdezhetem még ezt meg, de van valakid? - tette fel a kérdést, amire nem tudtam, hogy mit válaszoljak.
- Talán - választottam egy sejtelmes választ, amire egyből visszakérdezett. - Ismerkedünk titokban - tekintettem lezártnak a témát, de ő nem hagyta annyiban. Bántam is, hogy ezt válaszoltam, hiszen mégiscsak az exemmel beszélgetek.
- Ez mit takar?
- A védencem - bukott ki belőlem őszintén, mire csak elkerekedett szemeket kaptam tőle. Egyből leesett neki, hogy az egyik focistáról beszélek, hiszen még fél évvel ezelőtt együtt védtük őket.
- Carter - csóválta a fejét. - Tudod a szabályt. Az érzelmek nem állhatnak előrébb - nézett rám szigorúan, amitől a hideg is kirázott, de hallgattam és próbáltam nem elárulni mást. - Bármikor lehet olyan helyzet, és ha rosszul döntesz... Sosem bocsátanád meg magadnak. Nem tudom a hátteredet, de megéri neked? Ő is akar téged? Én nem akarlak lebeszélni, de csak gondold meg, amit mondtam - nézett rám, de én csak lefagyva bámultam rá. - Ó, már ennyi idő? - szólalt meg hangosan miután rápillantott a karórájára. - Ne haragudj, de mennem kell!
- Semmi gond - találtam meg a hangomat. Elővette a sütik árát és letette az asztalra, majd felállt, amit követtem.
- Örültem, hogy találkoztunk. Felhívhatlak, majd néha? - érdeklődött csendesen, amire rábólintottam. - Vigyázz magadra Carter! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Te is, jó?! - néztem fel rá mosolyogva. Aprót bólintott, majd sietős léptekkel elhagyta a vendéglátóhelyet. Sóhajtva ültem vissza, és a szavain rágódtam.
*
A Daniel-lel való találkozás után muszáj volt belátnom, hogy nagy részt igaza van. Bár több alkalommal találkoztam az elmúlt napokban Oscarral, mégsem voltam biztos semmiben. Sosem mondta ki, hogy igazán mit akar, ha a feleségéről akartam kérdezni, akkor terelt. Pedig nekem szükségem lett volna egy biztos válaszra. Izgalmas volt a bujkálás, a tiltott percek, de nem léptünk egyről a kettőre.
A madridi túrám után viszont próbáltam kerülni. Ha hívott, vagy üzent, nem vettem fel, edzésen pedig nem érintkeztem a csapattagokkal. Nem örültem a bálnak, amit apa készült szervezni a londoni együttesnek, de hiába próbáltam lebeszélni, én is tudtam, hogy esélyem sincs. Mindennel próbálkoztam, még Karent is belevettem, de sem ekkor, sem később nem tágított apa az ötlete mellől. Bele kellett törődnöm, hogy ott kell lennem, a játékosokkal és barátnőikkel együtt. A gondolat is aggasztott, hogy találkoznom kell a brazillal és a feleségével.
Épp ezért kellett a szerda kora estémet készülődéssel töltenem. A napokban kértem meg Montit, André barátnőjét, hogy kísérjen el egy alkalomhoz illő ruhát vásárolni, mert a ruhatáram nem épp estélyikből áll. Néhány óra alatt megtaláltuk a tökéletes darabot, amihez egy pár cipőt, egy táskát és kiegészítőket is vettem.
- Még nem vagy kész? - vonta fel a szemöldökét apa, miután beengedtem őt és Marco bácsit a bejárati ajtón. Egy köntösben sétálgattam lazán a lakásban, hiszen semmi kedvem volt az ezüst színű ruhakölteménybe bújni.
- Az előbb jöttem csak ki a zuhany alól - vontam vállat. Igazat mondtam, hiszen alig negyedórája zártam el a csapot, azóta pedig csak a sminkem és hajam elkészítésére volt időm.
- Még szerencse, hogy nem vagyunk késésben - forgatta a szemeit. Elegánsan volt felöltözve, egy barna inget viselt sötétkék zakóval.
- Apa, semmi kedvem ehhez - próbálkoztam utoljára. Hátha most sikerem lesz, bár erre kevés az esély. - Nem lehetne, hogy segítsek a biztonságiaknak? - erre a kérdésemre csak felnevetett, majd lassan tolt be a szobámba, ahol már az ágyra volt készítve a ruhám.
- A válaszomat tudod! Kapsz még 10 percet! Gyerünk, siess! - csukta rám a hálószobám ajtaját. Ezt az estét sehogy sem úszom meg. Meg kell próbálnom elkerülni a brazil párost...
A hátsó ülések egyikén ültem Vanessa társaságában, míg elől a két férfi ücsörgött. Fagyos hangulat uralkodott köztünk, érezni lehetett apáék között a feszültséget. Marco idegesen igazgatta a nyakkendőjét, a tükörből láttam, hogy mondana valamit, de végül becsukta a száját.
- Ez így nem megy. Próbáljatok már meg mosolyogni, ha már ezt a hülye partit mi adjuk! - csattantam fel. Hangom keménynek tűnt, de már nem bírtam tovább a feszültséget.
- Igaza van a lányodnak Max! - köszörülte meg a torkát a másik férfi. - Mi négyen tudjuk, hogy most nem vagytok túl jóban, de ezt nem kell mindenkinek megtudni. Tegyetek úgy, mint a jó testvérek és holnaptól megint veszekedhettek.
A két érintett kelletlenül rábólintott, ami nekünk is egyfajta nyugalmat adott. Nem hiányozna egy balhé. Talán erre gondolhatott Marco is, mert felesleges témákról kezdett beszélni. Hamar eltelt a néhány perc, majd megkönnyebbülten ugrottunk ki a hatalmas villa előtt. Tátott szájjal bámultam az épületre, amiről sütött az elegancia.
- Apa, tényleg az ülésrend az hogy lesz? - vontam be a beszélgetésbe, miután az alkalmazottra bízta az autót. Belekaroltam a karjába, míg előttünk haladt a két társunk.
- Nos, igen... - köszörülte meg kínosan a tokát. - Az a helyzet, hogy Karen, James és Te a focistákkal fogtok ülni a biztonság kedvéért.
- Rendben - bólintottam rá, nehogy még emiatt is feszült legyen. Bár nem örültem a hírnek, de hát mennyi az esélye, hogy Oscar mellé kerüljek? Egy a millióhoz.
- Mi hárman a vezetőséggel, néhány fontosabb emberrel ülünk majd a nagy asztalnál, ahol a csapatkapitányok is helyet foglalnak - folytatta tovább. - Remélem, nem gond? Nem akartam, hogy egyedül ülj, így direkt megkértem a rendezvényszervezőt, hogy a német barátodék asztalához kerülj.
- Nem gond - erőltettem mosolyt az arcomra. Montival és Andréval majd elütöm az időt. - És Karenék?
- Nos, ő James-szel fog együtt ülni, hiszen rajtunk kívül nem ismer itt mást - fogta hangosabbra. Már közeljártunk a bejárathoz, hiszen a zenét jól lehetett hallani.
Bent már rengetegen voltak, és csodás hangulat uralkodott. A díszlet meseszép lett, akárcsak egy filmbeli palotában. Egyszerűen tökéletes volt minden. A fények, a színek, a hangok. Mosolygós, pingvin ruhába öltözött személyzet és tízfős kerek asztalok rendezett elhelyezése tárult a szemünk elé.
Gyorsan elkeveredett tőlünk apa és Marco, így Vanessa társaságában indultam meg az italok felé. Nagynéném meglepően normális hangulatban volt, sőt még beszélgetést is kedvezményezett. Megdicsérte a partit, majd a jelenlévőkről kezdett beszélni.
- Nem gond, ha most lelépek? - kérdezősködött. Egy számára szimpatikus férfit pillantott meg, akit távolból nekem is megmutatott. Csak a fejemet ráztam, így azonnal magamra hagyott. Nem bántam, mert reméltem, hogy jól alakul az estéje. Bármennyire is gyűlölöm oly sokszor, mégiscsak a rokonom.
Egy kedves pincér srác sétált hozzám, hogy a helyemre vezessen, hiszen hamarosan kezdetét veszi a vacsora. Apáéknak csak intettem, mikor elhaladtunk az asztaluk mellett, John még egy kacsintást is intézett felém, amin csak felkacagtam.
- Gyakran szoktál ilyen rendezvényeken dolgozni? - érdeklődtem kedvesen a fiatal fiútól. Talán egy-két év lehetett köztünk, de látszott rajta, hogy már évek óta ebben a szakmában dolgozik.
- Ilyen összejövetelen? Nem, ez ritkább. Esküvők, rendezvények, koktélpartik - fordult hátra és mosolygott felém. - Egyébként látom Ön sem rajong érte, öhm... Ms. Horan, ugye? - találgatott.
- Igen - mosolyodtam el. - De kérlek, tegeződjünk. Nem foglak elárulni. Nem vagyunk olyan öregek - kértem kedvesen. Egy papírt fogott a kezében, amibe olykor-olykor belepillantott.
- Igaz - bólintott rá. - Te sem rajongsz ezért az estéért,ugye?
- Ennyire látszik? - kacagtam fel. Annyira lefoglalt a társasága, hogy fel sem tűnt, hogy az asztalhoz értünk.
- Eléggé - kacsintott. - Nos, hát... megérkeztünk. Ez a te asztalod a listám szerint - pillantott biztosító alapként a papírjába.
- Köszönöm a segítséget! - mosolyogtam rá szívből, csak bólintott, majd közelebb hajolt.
- Bevallom, én sem élvezem ezt a pingvinöltözetet - fogta halkabbra, hogy csak én halljam.
- Pedig jól áll - dicsértem meg. Tényleg szívdöglesztően nézett ki. Barna haját és szemét kiemelte a ruha.
- Te sem panaszkodhatsz - kapott észbe. A bóktól elpirultam, így csak zavartan piszkáltam a hajamat. Intettem neki, majd megfordultam, hogy elfoglaljam a helyemet. Nem várt meglepetés fogadott. Ahogy előre pillantottam, egy barna szempárral találkozott a tekintetem. Döbbenten vettem tudomásul, hogy egy asztalhoz kerültünk, ráadásul még egymás mellé is. Kinyitottam a számat, majd be is csuktam.
- Öhm, Carter? - szólított meg a srác, akinek még mindig nem tudtam a nevét.
- Igen? - fordultam meg, hogy jobban értsem a mondandóját.
- Nem lenne kedved eljönni velem, nos... egy randira? - nem kertelt, csak kibökte. Kicsit meglepett, és egy pillanatig gondolkoztam a válaszon. A hátamon éreztem a pillantást, így jobb ötletem támadt. Közel hajoltam hozzá, és néhány szót a fülébe motyogtam.
- Sajnálom, de nem hiszem, hogy jó ötlet. Aranyos srác vagy, de nem az esetem. Viszont mielőtt még eltolnál magadtól, nem tennél úgy, mintha igent mondtam volna? - kértem egy óriási szívességet tőle. Csak aprót bólintott, így egy kicsit még ott maradtam. - Köszönöm - hajoltam el tőle és adtam egy puszit az arcára. - Ne haragudj! - tátogtam, de ő csak mosolyogva továbbment. Nagy mázlista lesz majd a jövendőbeli barátnője, de köztünk biztosan nem működne.
Sóhajtva fordultam vissza az asztal felé, a barátaimnak csak intettem, majd bemutatkoztam David Luiz barátnőjének, majd Ramires és Willan feleségeinek is. Ekkor esett le, hogy a tízfős asztalnál nem látom Oscar nejét. Meglepődtem, de azért a brazil miatt is feszengtem.
- Mi volt ez az egész az előbb? - hajolt közelebb Monti, aki a jobb oldalamon foglalt helyet, csak legyintettem, majd egy olyan elmesélem fejjel, és beszálltam a társalgásba. Éreztem, ahogy engem bámul továbbra is, de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet.
- Oscar, miért bámulsz? - fordultam felé, mikor kihozták a vacsorát. Mindenki a párjával társalgott, s mivel mi egyedül érkeztünk, nem tűnt fel senkinek.
- Randiztok? - kérdezte meg kertelés nélkül savanyú ábrázattal. Egyszerűen csak felkacagtam rajta. - Most mi olyan vicces? - húzta fel a szemöldökét.
- Te. Féltékeny vagy? - suttogóra fogtam, hogy mások ne hallják meg.
- Kerülsz engem! Ez nagyon zavar. És a pasi is. Nem való melléd - morogta az orra alatt, amin muszáj volt elmosolyodnom. Olyan helyes volt így, féltékenyen. Legszívesebben megcsókoltam volna, de nem tehettem.
- Mit gondoltál? Nős vagy - jelentettem ki, majd bekaptam egy falat húst. - Talán Te illenél mellém? - fordítottam felé a fejemet, de nem hoztam zavarba a kérdésemmel, pedig azt vártam. Elmosolyodott és közelebb hajolt.
- Mindketten tudjuk a választ - kacsintott, majd visszafordult a saját tányérjához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése