3. fejezet

Sziasztok! 

Mint minden pénteken, most is megérkeztünk a folytatással. A nyári szünet utolsó része, de ez nem azt jelenti, hogy suli időben nem lesz. Ugyanúgy péntekentként fognak érkezni a részek, ahogy eddig. Szerencsére most időben hozni is tudtuk. Reméljük, örültök?! Köszönjük a folytonos visszajelzéseket, minden téren. Rettentő sokat jelent nekünk. Ugye, ezután is számíthatunk majd rátok? Nem is húzzuk tovább az időt! Jó szórakozást! 

Kira & Vivian Leite

Carter

Miután már tényleg kettesben maradtam a némettel, vártam, hogy felhozza a témát. Ismertem már annyira őt, és csak a megfelelő pillanatra várt. Tudtam jól. Azt viszont nem, hogy mit is mondhatnék, hiszen én magam se vagyok biztos abban, hogy most mi is történt. 

Csendben ültünk egymással szemben a törzsasztalunknál, míg vártuk, hogy a pincér a rendelt kávéinkat kihozza. Idegesen doboltam ujjaimmal az asztalon, és a néhány perccel ezelőtti jeleneten gondolkodtam. Elvesztettem az irányítást a brazil közelében és majdnem ostobaságot csináltam. Mi van, ha megcsókolom és más talál ránk? Megint nem gondolkodtam... 

- Ne kímélj! - sóhajtottam fel hirtelen. Már nem bírtam az idegőrlő várakozást és a méregetését. Talán még ő sem tudta eldönteni mit látott, vagy hogy mit reagáljon. 

- Mi volt ez az előbb? - találta meg a hangját. - Lemaradtam valamiről? - vonta fel a szemöldökét. 

- Csináltam múlt este egy hülyeséget - kapargattam az asztallapot, mert nem akartam a vizslató tekintetére figyelni. - A buli után, hazakísért. Megártott a pia és vele töltöttem az éjszakát - halkítottam le a végére a hangomat, de pont annyira, hogy ő még meghallja. Felemeltem a fejemet, és láttam a döbbent arcát. Láttam, hogy keményednek meg, majd válnak ismét természetessé a vonásai. Fogalmam sem volt, mire gondol, de biztosan átsuhant az agyán, hogy mennyi szabályt megszegtem. 

- Ezért nem hiszem, hogy megdicsérne apukád - állapította meg a tényeket. Tudott mindenről, ami a munkámmal kapcsolatos, így nem lepett meg, hogy ezt mondta. Bár a valóság az, hogy kiakadásra és lecseszésre számítottam. 

- Én sem hiszem - ejtettem meg egy gyenge mosolyt. - De tudod mi a legrosszabb? Hogy élveztem - mondtam ki hangosan a "titkomat". - És most nem csak az együttlétre gondolok. Bár vannak homályos foltjaim az éjjelről. A beszélgetésre gondolok, a társaságára és a mai esetre is az edzés után. Megmozgatott bennem valamit és hatást gyakorol rám. Tudom, tudom, egy bolond vagyok! - emeltem fel védekezően a kezemet, mikor meg akart szólalni. 

- Szóval bejön neked! - mosolygott, majd beleivott a csészéjébe. A pincérsrác egy-két perccel ezelőtt tette le elénk a rendelésünket, viszont én még csak kavargattam az italomat. 

- Eléggé. Pont az esetem - húztam el a számat, amin felkacagott a legjobb barátom. - Ne nevess! - csaptam rá a kezére, de látszott rajta, hogy remekül szórakozik rajtam. - Még a stílusával is le tud venni a lábamról, pedig nem szabadna ilyeneket éreznem. Ráadásul nős is. Óriási bajban vagyok. Istenem, mibe keveredtem? 

- Szerintem ehhez nem csak Te kellettél, szóval ne rágd magad! - váltott át kicsit komolyabb hangnemre. - Figyelj, ha nagyon zavar az egész, próbáld kerülni! - tanácsolta, majd az állát vakargatva folytatta. - Habár, amilyen makacs Ő is, nem hiszem, hogy hagyni fogja. Neki sem vagy közömbös, úgy érzem. 

- Ez a baj! - csattantam fel a kelletténél talán hangosabban, hiszen néhány vendég szúrós tekintettel méregetett. - Felesége van, nem értem akkor miért viselkedik így velem? - döntöttem a fejemet a hideg asztallapra, hogy kicsit lenyugtassam magamat. Csak ezek után fogyasztottam el a fekete nedűt, amit most én fizettem. Együtt hagytuk el az épületet, de az utcán két puszival külön váltunk, hiszen míg ő jobbra, én balra indultam tovább. 

* 

A zsebemből próbáltam előhalászni a kapu kulcsát, hogy be tudjak lépni apukám londoni lakásának lépcsőházába. Kis koromban sosem értettem miért kell ez az ingatlan a családunknak, bár ez a belvárosi sokkal kisebb, mint az írországi villa. Ritkábban is használjuk, hiszen apa sokkal jobban szeret az otthonunkban lenni, Cork-ban. Ide csak a munka miatt jár, ami gyakran szólítja. 

Mivel sokat tárgyal és utazik, nem ide költöztem be, hanem helyette bérlek egy lakást pár saroknyira. Mindig is szerettem az önállóságot, és szükségem volt egy olyan helyre, ahol teljesen egyedül lehetek. A magas fizetésemből, amit az ügyfelektől kapunk, bőven kijön és spórolni is jócskán tudok. 

Isteni illatok fogadnak, ahogy berontok a luxuslakásba. Egyből lerúgom magamról a cipőt, és a kezemben lévő zacskóval a konyha felé haladok, hogy lepakoljam a vásárolt élelmiszereket. Mindig hozok néhány dolgot, hogy a készletek ne ürüljenek ki annyira. 

- Mi ez az isteni illat? - kukkantok be mosolyogva az említett helyiségbe. Apa a tűzhely mellett állva kavargat valamit a serpenyőben, de a hangomra mosolyogva kapja fel a fejét. Odasétálok hozzá és hagyom, hogy egy puszit nyomjon a fejemre. 

- Khmm... Jó, hogy ez embert észre sem veszed! - hangzott egy ismerős hang a hátam mögül. Lepakoltam a szatyrot, majd mosolyogva ölelgettem meg a spanyol férfit. 

- Marco bácsi! Örülök, hogy itt vagy! Miért nem szóltatok előbb? - tettem csípőre a kezeimet, és így kértem számon a két férfit. 

- Ülj le, hamarosan kész a kaja! - integetett főzőkanállal a kezében apa. - Amúgy is, éjjel még dolgoztál, tehát nincs miről beszélni - folytatta tovább. Furcsának találtam, de nem törődtem vele. Jobban örültem, hogy láthatom Marco-t. 

Tegnap este volt a visszavágó a madridi gárda ellen, amit itt Londonban játszottak le. Fernando góljával még vezettek, de végül hazai pályán búcsúztak a kupasorozattól, így nem lesznek ott a májusi, lisszaboni mérkőzésen. Két hét múlva pedig már a nyári szünet kezdődik, de nem nekem. Ott lesz a világbajnokság, utána pedig csak pár napom marad a pihenésre. 

- Hajnali 2 után értem haza - motyogtam. - A meccs, aztán a rajongók, meg beszélgettem kicsit a srácokkal - vallottam be. Tényleg ott voltam velük, Fernandoval is beszélgettem, majd a barátaimat vigasztaltam, de még Oscart is hosszasan megöleltem. Nem foglalkoztam most azzal, hogy távol tartsam magam tőle. Megsajnáltam a szomorú ábrázatát és muszáj volt tennem valamit. 

- Volt valami probléma? - érdeklődött Marco, de csak a fejemet ráztam. Apa már a tányérokra pakolta a húst, és hozzá salátát. Elénk tette, majd magának is hozott egy adagot, így csendben kezdtünk falatozni a konyhaasztalnál. Meg is lepett, hiszen, ha ők ketten egy helyen vannak, sosincs csend. 

Miután az utolsó falatot is legyűrtem, elégedetten dőltem hátra a széken. Marco a kávéfőzővel bajlódott, apa pedig a mosogatógépbe pakolt be. Nem bírtam már ezt a szótlanságot, amit hamar szóvá is tettem. Nevetve ültek vissza mellém, majd végre megtudhattam azt is, hogy mi volt az a fontos dolog, ami miatt hajnalban kaptam a telefont. 

- Eldöntöttük, hogy ki melyik válogatottat fogja védeni - magyarázott a "nagybátyám". A hatás kedvéért nem siették el dolgot. 

- Nyögjétek már ki! - végszóra betoppant Vanessa is, aki szintén feszülten figyelte az eseményeket. Azt hittem pedig, hogy ő már réges-rég tudja. 

- Karen és James a spanyolokat kapta - nézett rám apa. Egyből Fernandoék esete ugrott be, és már sajnálkozni kezdtem magamban, mikor meghallottam a további beosztást. - Nektek a legnehezebb feladatot osztottuk. Brazíliában a mai napig tüntetnek, és a hazaiak biztonságának biztosítása rátok vár. 

Reménykedtem, hogy apa kivételesen meglepetést okoz, és nekünk a címvédőket adja. Tévednem kellett, ami több dolgot jelentett. Azt, hogy kénytelen leszek elviselni a nagynénémet, apa nem változik, nem bízik eléggé Karenékben és a legfontosabb, hogy egy hónapig Oscar mellett fogok élni. Mintha odafent tudnák, hogy ki akarom őt zárni, de mégis keresztbetesznek. 

- Ez már a végleges? - érdeklődtem diszkréten, csak van egy minimális esélyem, hogy változzanak a dolgok. 

- Igen, a többieket más válogatotthoz raktunk, a képességeikhez megfelelően. Őket később is értesítjük - nézett ránk jelentőségteljesen, hogy ne szóljuk el magunkat. - Bennetek bízunk a legjobban. Ketten, megoldjátok a feladatot - vallotta be őszintén, ami jól esett az önbizalmamnak. Már válaszoltam volna, mikor Vanessa kitörésének lehettünk fültanúi. Nem túl szép szavakkal utasította el a munkát, egy sor hisztit levágott, majd arra hivatkozva, hogy neki elege van ezekből a gyerekjátékból, lelépett. 

- Majd beszélek vele - nézett komoran Marcora apa, aki csak bólintott. Nem akartam beleszólni, de én ennyire kiborulva még nem láttam a nőt. Nem sok jót éreztem. Persze, örültem volna, ha megszabadulok tőle, de egyedül nem lennék elég. Mindenképp kellene egy társ.

* 

A szabadnapomat sem tudtam semmit tevéssel eltölteni, muszáj volt lekötnöm magam valamivel, így aktákat lapoztam át, hogy minél felkészültebb legyen az utolsó mérkőzésekre, valamint a hamarosan kezdődő világbajnokságra. Minden tudni akartam a Brazíliában zajló helyzetekről, hiszen nem nyaralni utazom oda pár hét múlva. 

Ahogy meghallottam az ajtómon az egyenletest kopogást, egyből magamhoz vettem a fegyveremet és úgy indultam az ajtóhoz. Sosem lehet elég óvatos az ember. 

A felsőzár elfordítása után, az alsónál is megismételtem a folyamatot, majd kitártam az ajtót. A fegyveremet szorongattam a balkezemmel a hátam mögött, de nem volt rá szükségem. Meglepődtem, mikor a brazil férfi nézett velem farkasszemet. 

- Hát te meg mit keresel itt? - dőltem az ajtónak mindenféle köszönés nélkül. 

- Hozzád jöttem - vont vállat macsósan, majd rám mosolygott. Nem tartottam jó ötletnek, hogy mi ketten egy helyiségben tartózkodjunk, így nem is invitáltam be. - Beszélnünk kell! 

- Oscar... Nem hiszem, hogy van miről - próbálkoztam valami lerázós szöveggel, de nem jutott eszembe semmi. - Menj haza! - rá akartam csukni az ajtót, de nem hagyta. Igaza volt Andrénak, sajnos nem adja fel könnyen. Pedig kellene. Mindkettőnket megkímélne kínos percektől és érzelmi sérülésektől is. Mert az lesz, ha így folytatjuk. 

- Már pedig van - szólalt meg komolyan. - És nem fogok elmenni! - tette karba a kezeit. Felsóhajtottam, majd hagytam, hogy belépjen a lakásomba. A cipőjétől már az elején illedelmesen megszabadult, amit jó pontnak néztem. Bezártam az ajtót, majd a nappali felé vettem az irányt. Az iratokat elraktam előle, hisz nem az ő dolga. Leültem az egyik fotelba, és vártam míg helyet foglal velem szemben. 

- Mondták már, hogy makacs vagy? 

- Te sem panaszkodhatsz - villantott rám egy 32 fogas mosolyt. Csend telepedett ránk, de ő folytatta. - Nem értem miért kerülsz. 

- Hibát követtem el a buli estéjén! - vallottam be neki, remélve, hogy így észhez téríthetem. - Ha kiderülne... Oscar, az aktádból tudom, hogy nős vagy. Nem szokásom rámászni foglalt pasikra, hiába túl vonzóak... 

- Szóval vonzónak találsz - kapta fel a fejét a mondatomra. Percekig fürkésztük egymás arcát, de én nem bírtam tovább, és felpattantam. 

- Kérsz valamit inni? - kérdeztem rá, mert muszáj volt elszabadulnom a közeléből. Meghökkenve rázta csak a fejét, így a lehető leggyorsabban hagytam el a nappalit, hogy tölthessek magamnak valami italt. Próbáltam húzni az időt, amennyire csak lehetett. 

Csak ír whisky-t találtam a szekrényben, így öntöttem ki egy pohárba. Erősre volt szükségem, hiszen nem tudtam, hogyan is küldhetném el. 

Annyira sikerült elgondolkodnom, hogy megijesztett mikor megérintette a vállamat. Ijedtemben nagyot ugrottam, amin ő jót kuncogott. 

- Ezt ne csináld többet! - fenyegettem meg, miután letettem a poharamat. - Miért vagy itt? - bukott ki belőlem hisztérikusan a kérdés. 

- Kedvellek Carter - simított végig az arcomon, de a tenyerét nem vette el. Túlságosan közel került hozzám, "sarokba szorított". - Menekülsz! Pedig tudom, hogy nem vagyok neked sem közömbös, érzem - hajolt egyre közelebb. A szívverésem felgyorsult, és nehezebben kapkodtam a levegőt. Szerettem volna vele lenni, megismerni, de tudtam, hogy helytelen. 

Mégsem toltam el magamtól, mikor ajkait az enyémre tapasztotta. Túlságosan jó érzés volt ahhoz, hogy az eszemre hallgassak. Vágytam a törődésre, a szeretetre, amit hónapok óta nem kaptam meg senkitől. 

- Én is kedvellek - suttogtam a szájába, miután elszakadtunk. A kijelentésemre egyből elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra. Alig ismertem, mégis olyan volt, mintha már régóta együtt lennénk. 

- Azért azt hittem nehezebb dolgom lesz - játszadozott egy hajtincsemmel miután kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapémon. 

- Én próbálkoztam ellenállni neked becsülettel - húztam fel nevetve az orrom. - Meg fogom még bánni - sóhajtottam fel. 

- Honnan veszed? 

- Csak érzem - vontam vállat. - Nem is ismerjük egymást. 

- Azért vagyok itt - vágta rá. Hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Rengeteg témát átbeszéltünk, persze sok mindent nem osztottam meg vele, ahhoz még túlságosan ismeretlen számomra. Akadtak közös témáink is, de a magánéletet hanyagoltuk. Fel akartam hozni, de nem tudtam, hogy kéne. Hiszen mindenki úgy tudja, hogy felesége van. Én pedig nem vágyom a szerető szerepre. 

Valamikor éjszaka aludtunk el a kanapén, de már egyikünknek sem volt kedve megmozdulni, nekem pedig szívem se lett volna olyan későn elküldeni. 

* 

Minden alkalmat megragadtam, hogy távol legyek a nagynénémtől. Mióta kiderült, hogy mi lesz a feladatunk a világbajnokságon, megállás nélkül panaszkodott és hisztizett, hogy ő nem fogja ezeket a szépfiúkat tovább kísérgetni. Apával volt is egy szép vitájuk, azóta meg nekem jártatta a száját. Már kezdett az agyamra menni, így mikor Marco bácsi felhozta, hogy vissza kellene utaznia Madridba Karenért és néhány iratért, önként vállalkoztam. 

Ismertem a céget, tudtam, mit hol kell keresni, a taxis pedig elvitt a leírt címre. Egy társasház előtt parkolt le, majd kifizettem neki az utat, megtoldva néhány euróval borravalónak. Meleg mosollyal köszönt el tőlem, mikor a kézitáskámmal együtt elhagytam az autóját. 

Nem hoztam magammal több cuccot, hiszen este már utazunk is haza. Mondjuk nem értettem miért nem lehetett Karent telefonon felhívni, de nem az én dolgom. 

A ház felé haladtam, mikor egy túl ismerős hang rám köszönt. A vér is megfagyott az ereimben a kedves férfihangtól. 

- Daniel? - suttogtam mikor megfordultam. Teljes életnagyságban állt tőlem alig néhány méterre a férfi, akinek sokat köszönhetek. Hónapok óta nem láttam. Azt tudtam, hogy Madridba költözött, de nem hittem, hogy összefuthatunk.

- Carter..